“(…) 2024-ben muszáj különbséget tenni a válogatott futball és az NB I között.”
“(…) a válogatottról is tudnék kritikusan írni, kezdve azzal, mennyire építünk a hazai utánpótlás-nevelésre, vagy hány játékost honosítottunk az utóbbi években, akik legfeljebb szegről-végről magyarok.”
“(…) a Ferencváros utcahosszal az összes többi csapat előtt jár, még sincs a nemzetközi porond középmezőnyében releváns csapatunk, még azzal együtt sem (vagy éppen részben amiatt), hogy rendszeresen meccshalasztást engedélyez az MLSZ.”
“A legnagyobb baj a kultúra hiánya, az, ami a futballt igazán futballá teszi profi szinten. Az, amit pénzzel nem lehet megvenni, ahogyan azt Szaúd-Arábia példája is mutatja, de a hosszú évek óta élvonalbeli Kisvárdán vagy Mezőkövesden sem.”
“(…) az utóbbi időben egyre sokasodnak is a Groupama Aréna VIP-szektorában a politikusok és celebek, akik jellemzően háttal ülnek az eseményeknek.”
Tudjátok honnan vannak ezek az idézetek? Nem fogjátok elhinni, de egy Nemzeti Sport Onlineon megjelent véleményből. Innen. (Itt az archivált verziója, hátha később eltűnne a lapból.)
Rendben, a Felcsútot nyilvánvaló okokból kerüli, azonban a hivatalos állami sportlapban megjelent egy olyan vélemény, ami totálisan szembe megy, szembe masíroz a hivatalos állásponttal. Gyakorlatilag hozzánk hasonlóan kimondja, hogy a magyar válogatott nem a magyar futball terméke, nevetségessé teszi a Fradika európai menetelését, a kultúra fogalma mentén kérdőjelezi meg a kreált klubok létjogosultságát, és akkor ott van az Üllői úti VIP-ről szóló félmondat.
Tényleg csak egy kérdésünk maradt:
hogy a picsába jelenhetett meg egy ilyen anyag a Nemzeti Sportban?
A leadben szereplő mondat Moldova György Katonai cenzúra c. novellájából származik:
Elmondtam már, hogy 1968-ban néhány hónapot töltöttem Rákospalotán a katonai fegyelmező zászlóaljnál, és a tapasztalataimat egy hosszabb riportban foglaltam össze. Az előírások szerint az írást be kellett volna mutatnom a Politikai Főcsoportfőnökségen, de ezt a magam részéről egy pillanatig sem vettem komolyan. Régi alapelvem: „a slamposság enyhíti a diktatúrát”, úgy gondoltam, a katonai cenzúránál senki sem figyeli azt, hogy én megírtam ezt a riportot, a Szépirodalmi Kiadó pedig beéri azzal, ha én kijelentem, hogy illetékes helyen jóváhagyták az anyagot.
Alapjában véve helyesen okoskodtam, csak egy hibát követtem el: az egész kötetnek a „Fegyelmező zászlóalj” címet adtam, úgy éreztem, hogy ez hatásos, majdnem hogy péhowardi izgalmasságú titulus, a könyvesboltok kirakatában magára vonja majd a tekintetet. Nem kellett volna. Ilyen nyílt szándék már szemet szúrt az illetékeseknek, felkérték a kéziratot a Honvédelmi Minisztériumba, ahol megtisztelő gondossággal elolvasták, aztán behívattak.
– Nagyszerű, Moldova elvtárs, kiváló, sőt csodálatos – nem mondtak ennyi jót, de miért ne csináljak egy kis propagandát magamnak – csak egy kissé sötét képet fest. Volna egy kérésünk.
– Mi volna az?
– Írjon bele néhány pozitív, példamutató alakot is.
– Nagyon szívesen, de egy kérésem nekem is volna.
– Parancsoljon.
– Tessék kijönni velem a helyszínre és megmutatni ezeket az alakokat, mert én magam nem találkoztam velük.
– Hát ha maga ennyire naturalista, akkor sajnos nem tudjuk engedélyezni az írás megjelenését.
részlet a novellából
Érdemes elolvasni az egészet, nem hosszú.
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
