Talán húsz percet bírtam nézni a meccsből, amikor hirtelen egészen új értelmet nyert a nulla, a semmi, a nyista, a miazmás a fejemben. A pályán ugyanis az történt, ami elvárható volt – és ami nagyon, de nagyon kellemetlen a jövőre nézve. Egyszerűen letudni akarták, ahogy a kilátástalanságba belefásulva mi is. A baj csupán az, hogy tavaly ősz eleje óta az egész idényt csak letudni akarták, és ez meg is látszott a csapat teljesítményén. Pedig ha akarunk valamit a jövőtől, akkor az ilyen meccsek pont arról szólnak, hogy megtanuljunk minden, de tényleg minden pillanatot komolyan venni, amikor kivisszük magunkon a mezt a pályára.
Inkább beszélgettem, és örültem néhány rég nem látott ismerősnek. Annyira tiszteltem meg a pályán szórakozókat, mint ők engem. Konkrétan hetven percen át a pálya felé sem néztem. Mégis minek? Mit láttam volna? Majd elolvasom másnap, hogy „megvoltak a helyzeteink, csak be kellett volna rúgni őket”. Szinte egész idényben ezt mantrázták, aztán azokat a helyzeteket valamiért legközelebb sem rúgtuk be.
Ráuntam az egészre.
Gondoltam majd ma visszanézem, de nem.
Valójában meg sem lepődök azon, hogy az internet hőskorában is ciki minőségben sikerült a meccs közvetítése, és jelen pillanatban is ez az állapot érhető el a széles közvélemény számára.
A végére szinte minden olyan lett, amilyen az egész év volt: vállalhatatlan.
Legalább a BVSC kitett magáért, hogy ha már kievett minket a fene szurkolni meg beszélgetni egy jót, akkor kényelmesen érezzük magunkat. Plusz budikat állítottak be, három ideiglenes büfét is nyitottak a vendégben, és bár a sör Dreher volt és egy ezres(!), hosszabban egyedül a meccs elején kellett érte sorban állni.
Minden adott volt tehát egy majálishoz, és mégis egy szolid lelátói piknikezés lett az egészből.
Szinte semmilyen érzelmet nem váltott ki bennem, amikor lefújták a meccset. Fel sem merült, hogy visszamenjek a lelátóra, hogy megtapsoljam az egész éves teljesítményüket. Inkább örültem, hogy vége az egésznek, és kényelmesen kisétáltam a Manó Büfébe egy jó hideg Pilsnerre.
Kilencedikek lettünk egy tizennyolc csapatos NB II-ben. Országosan ez a 22. helyet jelenti, és ilyen mélyen utoljára 1912/13-ban végeztünk, amikor a tízcsapatos első, és a tizenkét csapatos másodosztály mögött megnyertük a harmadikat. Az 1909-ben alapított klub történetében 1912/13 mindössze a negyedik bajnoki szezon volt, miközben az MLSZ sem mindig tudta, hogy hol versenyeztessen minket. Szorgos munkával sikerült összehozni ezt a történelmi mélységet. Köszönjük, Metalcom!
Szurkolóként mondom: hogy rohadjon meg az egész banda. Tételesen: aki ideküldte ezeket, akit ideküldtek, akik itt tulajdonosat játszottak, akik aktívan tettek azért, hogy ide süllyedjünk, és igen, őszintén remélem, a szentesieknek lesz annyi eszük, hogy ha látták mi történt Kispesten, akkor százszor is meggondolják, hogy kit szeretnének polgármesterüknek. Amúgy meg ki nem szarja le, hogy politika, miért ne mondhatnám azt hangosan: Mondj nemet Bozóra!, ha előbb ő jött ide, és baszta szét a mi életünket? Talán az magasabb rendű dolog, hogy kormánypártiként (háborúellenesként, békepártiként, illiberálisként, nowokeként, és ki tudja még milyen jelzőként) valaki várost akar vezetni, mint egy Szentesnél jóval több embert érdeklő futballklubot? Komolyan: szurkolok a bukásának, és szurkolok azért is, hogy megalázó vereséget szenvedjen. És nem, nem azért mert Fidesz, hanem azért, amit művelt a Honvéddal. Minden rosszat kívánok! (A többieknek ugyanezt!)
Hagyjuk, felesleges felhúzni magam. Ezek ilyenek, ez a klub ennyit tud, ennyire képes, ennyi a gerinc, ennyire nem érdekel senkit semmi. NB II., kilencedik hely, és köszönjük meg, mert lehetett volna jóval rosszabb is.
Szar minden.
A meccs után be a városba, késő éjszakáig dumáltunk. És jól éreztük magunkat.
_osztályozókönyv
címlapkép: bluesky/mazsola
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
