A barátság, a kellés, a természetes és az ígéretből számolt matek laza összefüggései egyetlen hosszú gondolatban

Ene, ami összeköt

Emlékszem, a Főtéren az Omega zenélt, a főlegvári stadionban pedig a bajnoki címvédő Astra Giurgiut fogadta a CFR. (Közben a Honvéd otthon a Gyirmótot.) E. a koncertet választotta („mikor láthatom még egyszer az Omegát?”), így M-mel mentünk ki a meccsre, azonban ő beült dolgozni a sajtóba, és magamra hagyott. Nincs semmi probléma, meccsen pont tudok lenni, könnyen feltalálom magam.

Az egyetlen furcsaság az volt, hogy bár a CFR stadionjában van egy korzó, ahol lehetne kényelmesen, jó magasságban ácsorogni és korlátnak támaszkodni, a helyi biztonsági személyzet komolyan veszi az ún. menekülő útvonal fogalmát, és eltereli onnan a valódi kényelemre vágyókat. Kétezren ha lézengtünk a húszezres stadionban, tényleg érthetetlen, de ugye, a szabály az szabály.

Leülni sehogy sem akaródzott, mégiscsak meccsen vagyok. Átsétáltam a táborhoz, hátha van ott ismerős, azonban ők is annyira kevesen voltak, hogy nem akartam megzavarni a szurkolást. Félidőig valahogy kihúztam folyamatos pozícióváltásokkal.

Félidőben aztán szólt M., hogy itt van I., egy nagyon kedves barátja, ismerkedjünk meg, nézzük együtt a második félidőt. Húztam kicsit a számat, mert ez azt jelentette, hogy le kell ülni, ráadásul beszélgetni egy ismeretlennel. Ismerem magam, egyikhez se nagyon volt/van kedvem.

Aztán csak leültem, csak elkezdtünk beszélgetni – és azóta eltelt nyolc és fél év, és még mindig szoktunk ilyesmit csinálni.

Az eredeti tervek szerint nyilván hazajöttem volna a Gyirmót elleni meccsre, és már nem emlékszem mivel, de meggyőztek, maradjak, megnézzük a CFR-t. Utólag persze jól hangzik a vaskos bőven megérte, azonban előre nem tudhattam, mivel fog járni, ha nem Honvédra megyek, ahogy azt a világ rendje előírta 2016. augusztus 21-re.

A meccset a CFR 5–1-re nyerte, a most a Honvédban játszó Ene a 76. percben állt be csereként.

Sokszor elgondolkodom azon, mikor és miért hagynám ki tudatosan, tehát szándékoltan egy meccsét a csapatomnak? Mi az a minimum, amire már azt tudom reagálni, hogy nem megyek?

Voltam dühös, de annyira, hogy még az egyik kápó is hiába baszogatott: „látod, már mi is bemegyünk, te mi a faszért maradsz kint?”, voltam kiábrándult (Szabikalauz, tekerj egy füvet!), voltam elveihez ragaszkodó, és nem akartam kötelezően buszozni, volt és voltam minden, aztán fokozatosan rájöttem,

lehet lázadni, azonban annak csak és kizárólag a stadionban van értelme. (Mert különben is kizárólag magammal baszok ki, amikor távol maradok.)

A Gyirmót (0–0) kimaradt 2016 augusztusában, azóta viszont csak és kizárólag a Covid alatt, akkreditáció hiányában hagytam ki mecset. Bajnokit, kupát, nemzetközit, vagyis tétmeccset. Kilométerben összesen 55782 (ebből a legutóbbi tiszta sorozat 9215, mert mostanában nem nagyon játszunk nemzetközit idegenben), ami csaknem másfélszerese a Föld egyenlítőnél mért kerületének. Vagyis ha most elindulnék az egyik irányba, akkor egyszer körbeérnék, és még lenne bennem annyi, hogy elsétáljak, mondjuk nyugat felé indulva a kanadai Vancouverig, vagyis a túlpartra. Autóban, százas tempóval ennyi kilométer 22 napnyi összefüggő utazást jelentene.

A 333, a tiszta 150, az 50000, majd 55000 kilométer átlépése, miközben valahol büszke lehetek rá, egyre inkább terhet jelent. A gamifikáció lényege, hogy benne vagyok egy soroztban, folyamatosan dob a gép, jutalmaz, tehát nem akarom abbahagyni. Kiakalkult a függőség. Függősége az ottlevéstől, és párhuzamosan egyfajta félelem a bukástól, a távolmaradástól, attól, hogy miként fogom megélni, amikor mégis megtörténik. Gyakorlatilag folyamatosan tologtok magam előtt egy problémát, miközben kurvajól érzem magam, hiszen ott vagyok minden meccsünkön.

Számomra is a legfurcsább, hogy egyáltalán gondolkodom rajta, ahelyett, hogy megélném. Egész életemben ennek a klubnak szurkoltam, ahogy az egész családom generációkra fel és oldalra, egy beteljesült álom, hogy ott lehetek az összes meccsünkön, és mégis, mégis maga az ottlevés kezd egyre inkább nyomasztóvá válni. Mert mi van, ha megtörik a sorozat?

K.E.L.L.

Gyűlölöm a kell szót. A magyarban minden kell. Hiába van egy csomó szavunk az árnyalatok kifejezésére, nálunk minden kell. A német nem szarozik, ott van sollen (illik), brauchen (szükséges), müssen (muszáj) és a többi. Használhatnánk mi is, azonban itt minden kell, kell és kell.

A kell rányomja a bélyegét az életünkre, ugyanis nem véletlenül használjuk. Itt minden kényszer, itt mindennek úgy kell lennie. Az apa férfi, az anya nő. Kell. Mifelénk a panelban, a kulcsos gyereknek nem illik kivinni nagy ritkán a szemetet, hanem kell.

A nyelvünk reagál a normáinkra, majd amikor a normáink lassan változnának, akkor lemarad, és visszahúz. Hiába lehetne azt a szemetet illik kivinni (részt venni a házumunkában), szükséges kivinni (megtelt), vagy muszáj kivinni (büdös a halkonzerv és a tegnapi banánhéj), nálunk akkor is csak kell, mindenféle finomabb indoklás nélkül. Saját magunkat zárjuk be.

 Betöltés ...

Rohadtul idegesít ez az egész kell-kérdés, amibe magamat sodortam: a meccseinken ott kell lenni. Minél inkább kell, annál inkább elfogadhatalan akár csak a muszáj is, a szükséges pedig fel sem merülhet, mert az valami olyasmit jelentene, hogy én már nem vagyok Kispest-szurkoló, hogy eltávolodott tőlem az egész, akár bambulhatnám a Netflixet is hétvégente, vagy járhatnék (természetesen kötelezően!) múzuemba kikapcsolódni. Esetleg kocogni. Vagy ami mindennél rosszabb: nézhetném a tévében is a meccset.

A Csákvár férfi

A Csákvár is egy a sorban. Őszintén, rohadtul nem érdekel, hogy játszhat ellenünk Nagy Zoárd vagy sem, és bár az következne a formállogikából, miután az előző bekezdések a meccsre járásról szóltak, hogy édesmindegy ki az ellenfél, legyen az nemzetközi kupa, Fradi vagy Csákvár, mindegyik ugyanannyit ér, hiszen én a Kispest és magam miatt megyek ki, azonban

a labdarúgás jóval több annál, mint amennyit be lehet tuszkolni a formállogika sáncai mögé.

A Csákvár nekem nem ellenfél, és nem akarok ellene játszani. Azt akarom, hogy a klub vagy bárki oldja meg, hogy ne játsszak a Csákvár ellen. Bocs, de nekem ez rangon aluli, és tisztán természetellenes.

Egy országban, ahol pár idióta alaptörvénybe akarja írni: „az ember férfi vagy nő”, ott mi tartja vissza a minket körülvevő világot ennyire jól értőket attól, hogy azt is beleírják: „a Honvéd NB I-es, a Csákvár NB II-es”. Mindig így volt, ez a természetes, tehát így kellene lennie, ráadásul nagyban „hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek természetes fejlődési folyamata megmaradjon, valamint ahhoz, hogy a gyermekek ne kerüljenek ideológiai vagy társadalmi nyomás alá egy olyan kérdésben, amelyet felnőttként kellene megérteniük és értékelniük.”

Ennyike.

A korlátolt hülye barmok (ún. idióták) országában, a kell országában ne lepődjünk meg, ha pont a választott (hahahaha), majd a társadalomtól végletesen eltávolodott, azt egyáltalán nem értő, csak az egymás és a központi utasítások hülyeségeit szajkózó képviselőink a legidiótábbak.

Ebben az országban én is lehetek egy hozzájuk hasonló korlátolt hülye barom (ún. idióta), és mondhatom azt: semmi keresnivalója a Honvédnak egy Csákvár ellen, és ha mégis az a helyzet, hogy egymással kellene játszaniuk, akkor törvényt kell módosítani, hogy többet ilyesmi ne fordulhasson elő! A Honvéd–Csákvár nem egy természetes állapot.

Pedig az van, hogy nagyon is természetes.

Mi szarok vagyunk önerőből, a Csákvár meg egy felcsúti melléküzletág. Magasabbra nem lehet őket tolni az NB II-nél, mert már így is falusi bajnokságot épített a Csányi-Orbán-féle Új Magyar Labdarúgás, és lejjebb sincs értelme, mert ott van több másik csapatuk.

A Honvéd egy másik ügy. A Honvédot szisztematikus hozzá nem értéssel (és igen, néha jó szándékkal!) teljesen szétverték, majd 226 napja hivatalosan is megérkezett Fórizs Sándor, és onnantól minden még rosszabb lett. Nemhogy feljutásról nem lehet azóta beszélni, ezzel a zsenivel fél éve, egész pontosan 182 napja kieső helyen állunk az NB II-ben.

Fogalmam sincs milyen jellegű és/vagy mekkora barátja a tulajdonos Leisztingernek, de nekem speciel nincs olyan kedves barátom, akinek elnézném, hogy beköltözik a lakásomba, kidobálja a családi ezüstöt, kidobja a bútorokat, folyamatosan a szőnyegre szarik, amikor pedig megbeszélnénk, hogy légyszi, talán nem kéne, akkor megjelenik a benga haverjaival, és kijelenti, nem megy innen sehova, viszont fizessem továbbra is a rezsit, ja, és kéne még 4K-s Netflix is, meg hozzá egy új tévé, ne legyek már ennyire spúr. Furcsa a kibaszott gazdagok világa.

Mielőtt rátérnénk a kiesőmatekra bentmaradómatekra, gyorsan két kerek szám: szombaton, vagyis a Csákvár előtti napon ünnepli 100. napját a Honvéd edzőjeként Feczkó. Az elmúlt húsz évben nagyjából ennyi ideig volt edzőnk: (illetve nem pontosan, sőt, nagyon nem, mert első meccstől utolsóig a lista, szóval almát a körtével. Feczkónak a Csákvár az első meccsétől számítva az 50. napja lesz.)

• 107 nap – Bódog Tamás 0,83 ppm
• 99 nap – Bognár György 1,54 ppm
• 99 nap – Vignjevic 1,2 ppm
• 97 nap – Lackzó Zsolt 0,82 ppm
• 85 nap – Courts, Tam 1,17 ppm
• 75 nap – Gergely Károly 1 ppm
• 70 nap – Vierchowod, Pietro 1 ppm
• 63 nap – Pisont másodjára 1,33 ppm
• 56 nap – Patrascu, Ioan 0,57 ppm
• 50 nap – Feczkó Tamás (1,5 ppm a 49. napon)
• 45 nap – Duró József 1,56 ppm
• 36 nap – Őze Tibor 0,5 ppm
• 34 nap – Csábi Jocó 0,4 ppm
• 28 nap – Fitos József 0,4 ppm
• 27 nap – Pisont először 1,25 ppm

Feczkó-matek

Volt egy – nevezzük – ígéretnek, hogy május 4-ig meglesz a bentmaradás. Pontosabban május 4. éjfélig.

Számojunk.

• a 21. forduló után van 22 pontunk,
• május 4-én a 27. fordulót rendezik,
• vagyis van 6 meccs addig, ami legfeljebb 18 pont.

Ezek az alapok.

• jelenleg 1 ponttal vagyunk lemaradva a bentmaradó helytől. Az előttünk álló, egyaránt 23 pontos Békéscsabának és Soroksárnak hozzánk hasonlóan 6-6 győzelme van, a gólkülönbségük is egyenlő (-5), és csak kicsit jobb a miénknél (-6).
• május 4. után 3 meccset rendeznek, vagyis május 4-ig vagy 10 pont előnyt kell felhalmoznunk a mögöttünk lévőkkel szemben, vagy 9-et, de azt úgy, hogy ne lehessen behozni a győzelmeink számát.
• tehát a május 4-ig, miközben a Tatabányát nem engedjük előzni, az összes 18 pontból kell 11-el többet gyűjteni a Békéscsabánál és/vagy Soroksárnál, vagy 12-vel az Ajkánál és/vagy Budafoknál, vagy 13-mal a Gyirmótnál, esetleg 15-tel a BVSC-nél és/vagy Mezőkövesdnél, de utóbbiakhoz már annyi eredménynek kellene passzolnia, hogy teljsen lényegtelen egyáltalán bevenni őket a matekba.

Lefordítom: ha például a Békéscsaba nyerne kettőt és négyszer kikapna a következő hat meccsén, akkor 23+6=29 pontja lenne, vagyis hogy bentmaradjunk május 4-én a Békéscsaba előtt fixen, ahhoz nekünk 29+10-22=17 pontot kellene gyűjtenünk a következtő 18-ból, vagyis pontosabban 18-at, mert 17-et nem lehetséges.

Nem egyszerű, pláne, ha megnézzük a sorsolásokat:

Talán a miénk a legkönnyebb, valamint van benne egy Békéscsaba elleni meccs, ahol a győzelem gyakorlatilag duplát ér. 6 meccs, legalább 11 pont többlet.

Táblázatban így néz ki:

Az első oszlopban a Honvéd lehetséges pontszámai a következő 6 meccsre, kezdve a minimálisan szükséges 11-gyel. Mellette pedig az egyes pontszámainkhoz társítva, hogy a közvetlen előttünk állók hány pontot szerezhetnek legfeljebb, hogy meglegyen a bentmaradásunk, valamint a Tatabánya se előzzön meg minket, ezzel is tovább bonyolítva a matekot.

Gyerünk, Tamás, csináld meg!

Honvéd–Csákvár
Bozsik, vasárnap, 19:00

címlapkép: igen, Feczkó mackó, amit a ChatGPT/DALL-E képgenerátorral gyártottam. Az apropója egyébként pont nem Feczkó, hanem a jövő heti Hétvégi Kötekedő, ahol a következő rádióadásunkban a kedvenc focikönyveinkről fogunk beszélni, és bár lehet, nem lesz téma, azonban nekem eszembe jutott Sebők Zsigmondtól a Dörmögő Dömötör és az angol labdarúgók, mert úgy emlékszem nagyon szerettem. (Ha érdekel, vagy szép emlék fűz hozzá, akkor elolvashatod a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Nem ide tartozik, de ha már mackók, akkor vajon hogy jutott el a világ Gálcsiki János 1959-es, csodásan megírt Elszegődök Budapestre mackónak című dalától Pap Rita 1992-es Kuckó Mackójáig?

Amúgy meg csak semmi áthallás:

Vasárnap felveszem a mackómat,
és elszegődök Budapestre mackónak

(1810 szó és mintegy 12200 karakter lett a poszt, amit nagyjából 10 perc elolvasni. Bocsi, ha már eddig a mackókról beszéltünk.)

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése