Múlt szombaton játszotta a csapat az első felkészülési meccsét, ahogy azt kell, a saját akadémiáján, zárt kapuk mögött. (Tiszakécske, 3–0). Közvetítés nuku, később azonban felkerült róla egy összefoglaló.
Ma játssza a másodikat, szintén a saját akadémiáján, és természetesen szintén zárt kapukkal, viszont legalább streamet ígérnek. (Maccabi Haifa, 18:30)
A harmadik meccsünk szombaton lesz, mégpedig a helyben edzőtáborozó Kecskemét ellen Telkiben. A KTE szerdán fogadta egy nem zártkapus edzőmeccsre a Kozármislenyt, szóval lehetett reménykedni, hogy ha ők a rendezők, akkor végre lehetnek nézők egy meccsünkön, de persze nem. A mérkőzésről szóló anyag ugyanis ezzel a két mondattal végződik a KTE honlapján:
Folytatás szombaton 11 órakor a Bp. Honvéd ellen, ugyancsak Telkiben. Az a találkozó zárt kapuk mögött kerül megrendezésre.
Lefordítom: a Honvéd kérte, hogy legyen zártkapus a mérkőzés!
Ez innentől egyszerű szivatás. Szánalmas és teljesen értelmetlen szemétkedés a szurkolókkal. A hazai pályára még halványan meg lehet magyarázni, hogy rendezési költségek, spórolni kell, vagy mittudomén, azonban egy idegenbeli meccsre, ahol egy másik csapat edzőtáborában a másik csapat a rendező, oda kurva nehéz. Márpedig a Kecsó nézők előtt játszott szerdán, és nézők előtt játszott volna szombaton is, ha a Honvéd nem ragaszkodik a kibaszott zártkapuhoz.
Amióta ez az új bagázs van nálunk, minden edzőmeccsünk zártkapus volt, már ha egyáltalán képesek voltak megrendezni, ha egyáltaán az a csapat jött el, amelyiket beharangoztak, ha egyáltalán eljött valami ellenfél, és nem egy semmiből beeső U19 elleni szükségmeccset kellett utólag makogva elmagyarázni, hogy az mekkora rang, miközben egészen addig próbálták titkolni a puszta létezését is, amíg egy ukrán portál meg nem írta.
A tulajváltás óta lejátszott, és általunk ismert kilenc edzőmeccs mindegyike zártkapus volt, és streamet is csak kettőről adtak, illetve adnak a maival együtt. A változás azért is szembetűnő, mert a Metalcom utolsó évében (Kun Gergő ügyvezetősége, Pinezits és Csertői edzősége alatt) az edzőmeccseink többsége már látogatható volt, akár ingyen, akár belépődíj ellenében, valamint szinte az összeset közvetítették.
Nyilván, azóta lett új tulajdonos, ügyvezető, sportigazgató, edzőből kettő is, tehát lecserélődött az összes döntési pozíció, ahol meghatározzák, hogy egy meccs látogatható vagy sem. Klubfilozófia természetesen nincs, arra felesleges lenne hivatkozni. Illetve ha mégis van, akkor az láthatóan rettentő szurkolóellenes, tehát inkább tegyünk úgy, mintha nem lenne.
Egy zártkapu vagy sportszakmai (edzői, sportvezetői), vagy rendezői kérdés. A mairól, bár egyre nehezebben hiszem el a klub különböző magyarázkodásait, esetleg el tudom fogadni, hiszen izraeli az ellenfél, hogy rendezői kérdést csinálnak belőle, esetleg csinál belőle mondjuk a rendőrség. Azonban Telkiben, ahol a Kecsó a hazai csapat, mi pedig az ellenfél, a helyszín az MLSZ több lelátóval is rendelkező edzőközpontja, ott nagyon nehéz rendezési nehézségekre kenni egy zártkaput úgy, hogy valószínűleg a költségek se a Honvédot terhelnék. (Mellékesen a két szurkolótábor között semmiféle feszültség nem tapasztalható, sőt, egyes csoportok kifejezetten baráti viszonyban vannak egymással.)
Marad tehát az ún. sportszakmai döntés, tehát vagy Feczkó vagy Fórizs, mert mégis ki más lehetne? Feczkó, ahogy az ankéton is tapasztaltuk, vagy ahogy idény közben megismertük, nem tűnik olyan karakternek, mint aki ragaszkodna a nézők távoltartásához, szóval marad az egyetlen és logikusnak tűnő magyarázat: Fórizs ötlete kell legyen az egész, és Fórizs, vagy az ő döntése alapján a klub technikai vezetője vette rá a Kecskemétet, hogy legyen zártkapus a szombati meccsünk. (Felelős természetesen nem lesz, legfeljebb zárt körben egymásra mutogatás. És könyörgöm, NB II-ben mégis mi a franccal lehet védeni egy zártkaput? Hogy lelopják a taktikát? Ne nevettessenek.)
A Honvéd természetesen mindezidáig nem közölte a szombati meccs részleteit, így azt sem, hogy lehetnek nézők rajta, vagy sem.

Komolyan, ez a lassan Észak-Korea-szintű bezárkózás, totális hírzárlat, ahol edzőt és játékost nem engednek nyilatkozni, más viszont nem szólal meg, leszámítva pár Pravdába illő közleményt, viszont kifelé színes videókkal és hangzatos főcímekkel megy a sikereink bemutatása, szóval ez lenne a követendő modell a modern, szociális médiával, meg minden egyéb szarral átszőtt világunkban, ahol minden a részvételről, a fogyasztó figyelmének elkapásáról szól?
A szurkoló elsődlegesen nem szép bögréket akar (persze, az se baj, ha kapható), vagy félidőben labdazsonglőrt nézni (akkor úgyis a büfében van), hanem meccsre menni, mert a futball azért van, az a lényege.
címlapkép: Kim Dzsongun fogadja Vladimir Putyint, fotó: wikimedia
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Ezen a linken lesz elérhető 11 órától a KTE-Honvéd edzőmeccs:
[…] lesz, csak egy videós összefoglaló majd valamikor később. (via honvedfc.hu) A mérkőzés – tudomásunk szerint – a Honvéd kérésére lett […]
No problem. Augusztus utolsó napján Kecskeméten tárt kapuk mellett találkozik a két csapat, és nyer (reményeim szerint) a Kecskemét (majd nőnapon Kispesten szintén) ….. mert ha 100 százalékos teljesítménnyel is nyerné a Honvéd a bajnokságot hat pontot akkor is a Kecskemétnek adna. :)
A tulajdonos érdektelenségét,hozzá állását nem értem!!
Már régen elkellett volna engedni az értelmetlen ragaszkodását a klubhoz!!
El adni a klubbot egy igazi sportot szerető üzletembernek a nemzetközi foci világban ez nem lehetetlen, igen jelentős haszonnal!!
Csak menjen el, mihamarabb!!!
Egyáltalán nem értékeljük a jelenlétét a klubnál!!!!!!!
Amúgy ez tök érdekes: valóban tömeges az ellenézrés a jelenlegi tulajdonossal szemben? Mármint ha tényleg, akkor az hol és hogyan mérhető le?
Mert amit én tapasztalok, akikkel beszélek, amire rálátok, ott a tulajdonosra nagyrészt szarnak az emberek, és inkább a helytartójával vannak a gondok. A tulajdonossal kapcsolatban legfeljebb annyi merül fel, hogy „kinyithatá a tárcáját”, vagy „megszólalhatna végre”. A működéséről nem tudunk semmit, viszont annyi biztos, hogy tavaly ilyenkorhoz képest ne az anyagi gondokról beszélnek a népek, és nem a csődközeli helyzetünkkel van tele a sajtó.
37-40 fok van napközben!! Ők 11 órakkor kezdenek ez nem edző meccs ez ember kínzás!!! Nem a fociról fog szólni!!!
Megtanultam (mint KTE szurkoló), hogy ha Honvéd vagy Vasas és edzőmeccs, akkor abból biztosan egy zártkapus rendezvény lesz. A KTE mostani vezetése általában az utolsó felkészülési meccseket tette zártkapussá, 1 héttel a bajnokik előtt. Szóval ez kifejezetten a Kispest kérése lehetett.
Nálunk azzal érvelt még korábban Szabó Pista, hogy az információ (hiánya) hatalom a mai világban 🥲
Közben a játékosok meg tartják egymással a kapcsolatot, és nem csak ők a klubok között. Minden kiszivárog, mindenki tud mindenről, mégis úgy bújkálnak, mintha épp a világfutballt készülnének megújítani valam teljesen új elképzeléssel. Vicc.
Szerintem az egész kizárólag miattad van. Ha a Hanta azt akarja, akkor csak azért sem lesz úgy! De ha egy cseles huszárvágással elkezdenéd az ellenkezőjét, azaz „A nézők negatív hatása az edzőmeccsek gyakorlási metódusaira” című beírásodban kiemelnéd, hogy ez így mennyire jó és progresszív akkor talán a bérletesek számára még kötelező is lenne.
Ahahhahahahha. Erről egy igazi klasszikus jut eszembe: „Maga akkor a legundorítóbb amikor kedves próbál lenni”
A Piszkos Fred effektus. Péhóvárd megírta.