Csak azért nem volt kiábrándító a kozármislenyi zakó, mert egy tendencia részeként valahol pont ezt vártuk

Azon el kell gondolkodni, amior már az edző is hasonlót nyilatkozik, csak épp futballnyelven, amiről hetek óta beszélünk:

Az akarati tényező döntött, a hazaiak megmutatták, hogyan kell küzdeni. Ez nagyon dicséretes, gratulálok hozzá!

„Akarati tényező” – pontosan nem tudom mit jelent (l. értelmező szótár: akarat, tényező), de gondolom valami olyasmit, hogy egy futballmérkőzés megnyeréséhez több dologra is egyszerre van szükség, valamint egyáltalán nem mindegy, hogy az egyes összetevőkből mennyit használunk. Az egyik helyettesítheti részben a másikat. Például a tudás vagy a felépített játék hiányosságait el lehet fedni lelkesedéssel.

Feltételezem, ha a mester az akarati tényező döntő szerepét emeli ki, akkor a mennyiségtan a következőképp nézhet ki:

• vagy nekünk nincs megfelelő játékosunk, illetve játékunk, a Kozármislenyhez képest, és ezt kellene ellensúlyozni egyéb hozzáadott tartalommal,
• vagy minden van megfelelő mennyiségben, azonban az akaratot annyira a minimumra csavartuk, hogy az lassan a szarunk bele szintjét jelenti.

Nem tudom melyik a jobb. Az egyik esetben ugyanis azt állítjuk, hiszen eddig az első helyen álltunk, hogy minden csak az akaratnak (és részben a csodának) volt köszönhető, egyáltalán nem az élmezőnyben van a helyünk, sőt, felejtsük el, hogy feljutásról beszélünk. A másik esetben pedig ott van a lényeg: eddig nem, most viszont szarunk bele. Mire fel ez a változás?

Eleve, elképzelni sem tudom, hogy néz ki a mérleg két serpenyője. Végy egy kapust, egy csapatot, egy játékrendszer, rakd össze az öltözőt, legyen jó hangulat, gyakorolj mindenfélét, például szögletvariációkat, legyen minden rutinszerű, majd menj fel a pályára és ott koncentrálj, tedd bele az akaratot, miazmás. Nos, ha ez ennyire sok összetevős dolog, és az akaraton múlt, akkor

valami nagyon, de nagyon el van baszarintva.

Mi általában nem fogalmazunk ilyen szépen, mert nem értjük a futball nyelvét, azonban hetek óta operettfutballról beszélünk. Olyannak tűnik mint ami, aztán mégsem az. Az egyik játékos szarik bele, nem teszi oda eléggé magát, a másik a többiekre vár, nagyban megy az alibizés, azonban ezt kimondani sem lehet, mert az első helyen állunk, hiába vannak ott az árulkodó jelek.

Emlékszem, pár éve ősz közepén-végén, amikor még Supka volt az edzőnk, és amikor még hozzájutottunk a meccsek pontos számaihoz, hogy mindenféle kimutatást csinálhassunk belőle, feltűnt nekünk egy tendencia, ami nagyon rossz irányba mutatott. A csapat mindeközben a dobogón állt, vagyis erős szentségtörés volt arról írni, hogy valami látványosan rossz irányba tart, és olyan nincs, hogy ne billenjen át, és jelenjen meg az eredményességben. Aztán tessék, tavasz elejére ott tartottunk, hogy felhangzottak az első „Supka, takarodj!”-hoz hasonló bekiabálások. Pláne a Tiszakécske elleni kupameccs visszavágója környékén. Még mi is arról írtunk március legelején, hogy „Supkának mennie kell”.

Supi is érezte, hogy valami nincs rendben, bár szerintem későn reagált, azonban legalább reagált. Az idény végéig hátra lévő nagyjából két hónap ismét nagyon rendben volt, ezért is ért váratlanul szerintem sokakat, hogy a tulajdonosváltást követően az újak egyik első döntése rögtön az edzőcsere lett.

(A történethez tartozik, és ennyi év után talán el lehet mesélni, hogy a „Supkának mennie kell” című posztunk után találkoztunk Attilával, és egy elég jót beszélgettünk. A találkozót ő kezdeményezte, mert erősnek érezte a szavakat, és úgy gondolta, érdemes lenne egy háttérbeszélgetéssel képbe hozni minket. Természetesen mi sem fegyvertelenül mentünk a csatába, és táblázatokkal, grafikonokkal, teljesítménymutatókkal érkeztünk, amikre végül nem volt szükség, mert hamar megegyeztünk abban, hogy pontosan ugyanezeket látja a szakmai stáb is. Sőt, ami nagyon érdekes volt, hogy még a következtetéseink is hasonlóak voltak: sokan alibiznek, és arra várnak, hogy Kamber és Batik majd addig tartja a hátunkat, amíg Holcsika vagy Danilo elől be nem veri a kellő gólmennyiséget. Olyan sokáig álltunk a dobogón, hogy sokan elhitték, tényleg annyira jók vagyunk, hogy nem kell minden meccsen megszakadni. Nos, nem voltunk annyira jók.

A másik, ami szintén a történethez tartozik, és talán még finomabban árnyalja a helyzetet, hogy ezekben a hetekben vált nyilvánvalóvá, hamarosan tulajdonosváltás lesz a klubnál. Szerintünk több játékos is csak azért kapta össze magát, hogy az eljövendő, és valószínűleg jobban fizető modellben is megtartsák. Azt már csak én teszem hozzá, hogy pont az ilyenektől, az ilyen típusú hozzáállástól mentsen meg minket a futball istene.)

Most nagyon hasonlót érzek. Szentségtörés arról beszélni, hogy hetek, talán hónapok óta komoly mentális/akaratbeli problémák vannak a csapatnál, mert ugye, épp feljutó helyen állunk, minek kelteni feleslegesen a feszültséget? (vö.: mindenszerizmus)

Létezik annál nagyobb kritika, hogy az első félidő lélektelen lötyögését követően, a második félidő nagy részében háttal a pályának beszélgettünk? Semmi, de tényleg semmi sem utalt arra, hogy ezen a meccsen mi valahogy pontot szerezhetünk. Persze, a lottóötösre is van esély, szóval innen nézve ebben is benne volt.

Nekem olyan játékosok kellenek a pályára, akik valóban akarnak, és nem olyanok, akik akarónak látszanak. Ahogy túlkombinálni sem kell a játékunkat (mindkét válogatottas szünet után azonnal kikaptunk), csináljuk azt, ami üzembiztos, és azokkal, akik fixen hozzák a szükségeset.

Komolyan, azt is elfogadom, ha emiatt nagyot kell kockáztatni, ha emiatt összeesik a játékunk, ha emiatt jóval nehezebb lesz a helyzetünk, hiszen papíron gyengébb játékosokkal kell majd megszerezni a pontokat. Nem fogok most neveket mondani, mert nem a nevek az érdekesek, hanem maga az állapot.

Az alibi a futballban egy olyan ragályos kór, ami ha felüti a fejét, hamar végigsöpör a társaságon, és akár hónapokra-évekre kicsinálhat egy öltözőt.

Pont emiatt nem hibáztatok senkit egyénileg, mert az ember úgy működik, hogy adott helyzetben mindig a könnyebb ellenállás felé mozdul el. Azért nem fogok senkit sem hibáztatni, hogy csak ember, egy átlagos ember, aki képtelen felülemelkedni magát. Mondjuk, a futballnak pont az a lényege, és akkor lesz belőled valaki, ha valahogy mégis és minden helyzetben képes vagy felülemelkedni magadon.

Kecskemét után még azt mondtuk, felejtsük el, lépjünk túl, és ugyan hasonló egyszer sem fér bele, legyen ez most a kivétel, és mondjuk: belefér. Tiszakécske után megint azt mondtuk, rendben, ez is belefér, lépjünk túl rajta. Pedig nagyon nem, hiszen egyre erősebben látszanak a problémák. Most azonban már kurva nehéz félrenézni, miután aki szembe jött, szinte mindenki hülyére verte a Kozármislenyt, mi pedig egy sima meccsen kikapunk tőlük.

A Mezőkövesd simán vízválasztó lesz. Ha ott is ezt a lélektelen szart látjuk, ráadásul az eredmény sem jön, akkor még nagyobb a baj. Eddig legalább azzal hitegettük magunkat, hogy a csapat képtelen felpörögni a kicsik ellen, azonban cserébe a nagyokkal nem lesz gond, mert ott sikerülni fog. Azonban mi van, ha pontosan ezt néztük be a leginkább? Ha ez a csapat jelen formájában képtelen felpörögni? Ha ebben a csapatban egyáltalán nincs meg a kellő minőség? (Mondjuk az Ajkában, Tiszakécskében és a Kozármislenyben megvan? Merthogy ez a három eddig mínusz nyolc pont nekünk.)

Most borúlátó vagyok.

_összefoglaló

_osztályozókönyv

címlapkép:

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése