Amikor Fórizs hivatalosan megérkezett a klubhoz 2024 nyarán, akkor futottunk egy kört a futballmúltjának feltérképezésével, és slendrián módon kihagytuk a 2011 és 2014 közötti részt. A fene se gondolta volna, hogy lényegi lehet.
Eleve, a pályafutása nehezen követhető, ráadásul például a Transfermarkton két Fórizs Sándor van, az egyik helyes születési adatokkal (vö.: MLSZ adatbank), a másik viszont nagyjából helyes csapatokkal. Így természetesen elkerülte a figyelmünket, hogy egy fél évig megfordult a svájci FC Neunkirch rettentően alsóosztályú csapatnál. 2013 szeptembere és novembere között a klub honlapja is említi egy-egy meccsbeszámolóban.
Valószínűleg innen tért vissza Magyarországra, ahol a Budapest bajnokságban szereplő Vízműveknél helyezkedett el. Egy még mindig elérhető korabeli honlapon a következőket olvashatjuk róla:

Kiemelem a lényeget:
2013 őszén Svájcban tanulmányi úton volt egy másodosztályú csapatnál, itt 2014 januárjától erőnléti, rehabilitációs edzőként tevékenykedett. Svájcban Maurizio Jacobacci mellett sokat tanult a professzionális futball világáról.
Jacobacci ekkoriban a Neunkirchtől pár kilométerre fekvő, és valóban másodosztályú Schaffhausen edzője volt.
Viszont itt megáll a történet. Annyi biztos, hogy a svájci szövetség adatbankjában nem találjuk a nevét a 2013-14-es idényben a Schaffhausen padján. Sajnos a svájciak csak az edző, és talán a pályaedző nevét rögzítik.
Amit viszont ki merünk jelenteni, hogy Jacobacci nagy valószínűséggel Fórizs találmánya.
Menedzserirodát nem találtunk, aki képviselné Jacobaccit, valamint a Kispest se publikálta, hogy milyen célokkal fut neki az NB I-nek, mi a szakmai koncepciója, egyáltalán merre szeretne elindulni. Ezekből nekünk az következik, hogy a személyes ismertség számított, és csak az számított, nem pedig a program, amit Jacobacci vagy letett az asztalra, vagy nem.
Edzői felfogásával kapcsolatban az egyetlen kapaszkodónk egy német oldalon megjelent elemzés, amit a 2023-ban, a TSV 1860 München csapatához szerződésekor írtak a Luganónál eltöltött időszakáról. E szerint:
- a szerző kiemeli, hogy csapataitól rendszeresen korán menesztették,
- a Lugano a 2020-21-es szezonban 40 gólt szerzett, ami a ligában a második legkevesebb, és az xG (várható gólok) alapján is a legrosszabb helyzetkialakítású támadósorral rendelkezett,
- viszont a nagyon gyenge helyzetminőséget extrém jó befejezéssel ellensúlyozták: a szerző szerint 29%-os helyzetkihasználási aránnyal bírtak,
- a másik viszont az, hogy a Lugano a második legkevesebb gólt kapta a ligában, mindezt úgy, hogy ez ellenfelek 60-as xG-jére mindössze 40 gólt kaptak, és ezt a brutális felülteljesítést a kiemelkedő kapusteljesítmény, illetve a „szerencse” számlájára írják, (A Lugano kapusa ekkoriban a svájci U21-es válogatott Noam Baumann volt.)
- az expected points, vagyis a várható pontszám alapján a Lugano csak 9., azaz utolsó előtti lett volna, így a végül megszerzett 4. hely messze a túlteljesítés kategóriába esik,
- játékstílusa szerint nem ragaszkodott a labdabirtokláshoz, sok előkészített hosszú labdát használt, kerülték a beadásokat, inkább középen próbáltak átjutni, ám ritkán jutottak el a tizenhatoson belüli érintésekig, amit részben jól kivitelezett pontrúgásokkal kompenzálták,
- magas labdaszerzésekben a Lugano ligautolsó volt, PPDA-ban is a legmagasabb értéket produkálta (15 passzt engedtek egy defenzív akcióig, vagyis bőven labdázgathattak az ellenfelek a kapujuk előtt),
- kedvenc rendszere a háromvédős felállás volt, különösen a 3‑1‑4‑2,
- a szerző szerint Jacobacci nem kifejezetten „játékos-edző”, nem hoz ki sok kombinációs játékot, és nem számít erős tehetségfejlesztőnek, a Lugano például a liga legidősebb keretével dolgozott az ő irányítása alatt,
- inkább motivátorként írják le, aki gyorsan ráérez egy öltözőre és pragmatikus megközelítéssel rövid távon stabilitást tud hozni, míg a hosszabb távú, strukturális fejlődés tekintetében a cikk szerzője szkeptikus.
Számunkra ebből annyi olvasható ki, hogy rövid időn belül képes lehet egy jó kerettel átmenetileg jó eredményeket elérni, azonban amint építkezni kell, és saját képére formálni egy csapatot, akkor jön az elkerülhetetlen bukás.
Frissítés
Közben – amíg ezt a posztot összeraktuk – a klub hivatalos oldalán kijött egy interjú Jacobaccival, ahol ő is arról beszél, hogy
„Sándorral több, mint tíz éve ismerjük egymást, és folyamatosan kapcsolatban maradtunk.”.
A folytatás viszont keményebb:
Tetszettek a klub által felvázolt rövid és hosszútávú koncepciók. Az első szezonban szeretnénk stabil bennmaradásért érő pozíciót elérni, lehetőleg minél jobb helyen végezni és minél tovább szeretnénk jutni a Magyar Kupában is. A Honvéd akadémiája remek lehetőséget biztosít a fiatal játékosok csapatba építésére, őket, fiatalokat és az első csapatnál szerepet kapó összes játékost szeretném segíteni a fejlődésben.
Vajon mik lehetnek ezek a rövid- és hosszútávú koncepciók? A játékosok fejlődésének segítése kapcsán is szkeptikusak vagyunk, mert eddig nem láttuk bizonyítékát annak, hogy sok fiatalt építene be, illetve, hogy a korábbi játékosai akkorát fejlődtek volna az irányítása alatt. (A korábbi játékosainak listáját itt találjátok.)
Az interjú ezen része viszont tökéletesen egybecseng a német elemzéssel:
(…) amikor megszerezzük a labdát, vertikális játékkal gyorsan tudjunk átmenni támadásba. Nem a labdabirtoklást tartom a legfontosabbnak, hanem a döntéshozatalt, amikor nálunk van a labda. Az átmeneti fázisok döntő pillanatai egy mérkőzésnek (…)
címlapkép: Fórizs a Neunkirch korabeli csapatképén (kiemelve). forrás: fcneunkirch.ch
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
A Népsporton írják, hogy már 7 csapatnál van-volt edzőváltás, és még hol a nyár vége, ugye.
Talán nem pont nálunk fog ez a legrosszabbul elsülni, ebben az egyben bízok.
De kapjon egy esélyt ez a figura is.
Hol vagy Upista….hianyzol
Istenem…Moldova meg meghalt baszki
A bortonvalogatott. Turo Frigyes szovetsegi kapitany mondja: Labdat? Milyen labdat?
De hat mester a focit labdaval jatszak! – mondja H.Kovacs.
De nem nálam! igy az edzofejedelem. Nem szo szerinti idezet sajnos nem emlekszem pontosan.
Eddig általában a Temuról rendeltünk edzőket, most már a Vintedről. Jákob bácsinak dobnék egy húszast, ha a Határ úton összefutnék vele.