Hosszú hét után jó lesz végre meccsre menni

Hosszú hét volt. Nem jutott idő se podcastre (terv se volt kivételesen rá), se posztokra. Tegnap például egy egésznapos, szakmailag egészen remek konferenciát tartott az MLSZ Budapesti Igazgatósága (BLSZ) a Magyar futball a XX. század utolsó évtizedeiben címmel, és ott volt jelenésünk – hallgatóként.

Ezt elmesélem.

_százéves lesz a blasz, kolozsvár

A BLSZ idén szeptemberben ünnepli a 100. születésnapját, és ennek felvezetéseként tartottak egy futballtörténeti konferencia-sorozatot, ahol Dénes Tamás újságíró, futballtörténész és Lovász Tamás István, a BLSZ igazgatójának felkérésére minden alkalommal sikerült remek programot összerakni. Egyedül mi, a Kispest/Honvéd maradtunk ki, ami részben az én lustaságom (például, mert a mostanira nem vállaltam el a felkérést, ugyanis nem éreztem feltétlen korszakomnak a XX. század utolsó évtizedeit), részben pedig kommunikációs zavar eredménye, ugyanis nem sikerült elérniük az egyéb potenciális előadókat, akik beszélhettek volna rólunk. Amennyiben a sorozat folytatódik valamilyen módon, akkor javítjuk ezt az apróságot, és mindenképp tartunk előadást a Kispest/Honvéd történetének valamely szeletéről, a meghirdetett program tematikájának függvényében.

A korszakolt sorozat most véget ért, de a sikerre való tekintettel, szerintem (remélem) folytatni fogják, mert azon túl, hogy remek alkalmat nyújtanak ezek az események a pofavizitre, egészen új tudásra is szert lehet tenni. Például az Újpest történetével foglalkozó Laszip Gábor hívta fel a figyelmem Barát Bence Futball, hatalom és társadalom Magyarországon a Horthy-korszakban. Az államilag irányított futball előzményei, kialakulása és működése a két világháború között c. doktori dolgozatára, amit azonnal le is töltöttem, és tegnap óta nagy figyelemmel olvasom. Már csak azért is, mert valamikor az egyetemen hasonló témával foglalkoztam: A Magyar Labdarúgók Szövetsége tisztikara társadalmi összetételének változása az alapítástól a profikorszakig címmel.

Vagy például Csillag Péter említette, hogy Péter László, kiváló kolozsvári szociológus itthon sajnos nem elérhető Szabadság a hegyen című kötetéből (amit a Hétvégi Kötekedő podcast kedvenc focis könyveink adásában én is ajánlottam) készült tavaly egy dokumentumfilm. Nem tudtam róla, és Miki barátom sem említette, pedig ha jól látom, a premieren ő tartotta a pódiumbeszélgetést a szerzővel és a rendezővel. És ha már a rendező, név szerint Csibi László, akkor Péter azt is említette, hogy van egy riportfilmje Nussbaum 95736 címmel, ami a kolozsvári zsidóság második világháború alatti történetével foglalkozik egy túlélő elbeszélései alapján. Szintén erősen nézős, és szerencsére fent van a YouTubeon.

Szóval tényleg jók az ilyen konferenciák, mert a pofaviziten túl valóban egy csomó olyan dolog jön szembe, ami amúgy nem feltétlen.

A konferencia-sorozat korábbi állomásainak kötetei egyébként letölthetőek PDF formátumban a BLSZ honlapjáról. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket:

• A magyar futball hőskora (1897-1926)
• A magyar futball profikorszaka (1926-1945)
• A magyar futball aranykora egy változó világban (1945-1956)
• Létező szocializmus, nemlétező profizmus (1956-1976)

Szóval elment az idő. A plenáris szakasz után – illetve a kávészünetben – természetesen folyamatos a csevegés, valamint páran utána el szoktunk menni meginni egy sört, mert annál azért ritkábban találkozunk, hogy az ilyen alkalmakat ne használjuk ki.

_évforduló (személyes)

Ránéztem a meccseimet naplózó táblázatra, és ezt találtam:

Nagy dolog ez nekem. Gyerekkoromban sokat álmodoztam arról, hogy ott legyek a csapat minden meccsén, azonban, bár sokra eljutottam, mindig nagyon messze voltam attól, hogy kipipálhassam az éveket. Aztán szerencsére úgy alakult az életem, hogy ha nem is a klubtörténet legszebb időszakában, de mostanában sorra sikerül hozni az aranyéveket és -szezonokat. Ha nincs a Covid, akkor most valószínűleg a szeptembert várnám, és az akkor esedékes tizedik évfordulót, 371 meccsel és 58164 kilométerrel. Így viszont kimaradt hat, azaz 6 darab meccs. Öt bajnoki és egy kupa.

_csákvár, másodosztály

Szóval Csákváron átbillenek a hatodik évbe, és csak remélni tudom, hogy Csákvárra legközelebb legfeljebb kupameccsre jövök.

Nem Csákvárral van bajom, azonban nem tartom természetese ellenfelünknek, és így igazából nem tudok hozzá semmilyen módon viszonyulni. Persze, nem örülök annak, hogy a magyar másodosztályban, a stadionépítések tizensokadik évében egy domboldalról kell nézni meccset, hogy ennyire az érdeklődést nélkülöző csapatok jelentik eleve a másodosztályt, hogy az emlékeimben egy durva, rugdalózó csapat képe marad meg.

Ha nem lennénk épp ebben az osztályban, ha nem lenne itt a Vasas (muhahaha), a Videoton vagy a – és ez fontos – az NB I-ből frissen kiesett Kecskemét, akkor ennek a sorozatnak semmi értelme nem lenne. Már bocs, de ha a Soroksár- Csákvár, vagy Karcag-Tiszakécske meccsek jelentik a második vonalat, akkor ott tényleg be kell zárni az NB I. kapuját, besorolni oda mindenkit, akinek van értelme, és elengedni a feljutás-kiesés kérdését. Majd ha a Szeged, Pécs vagy a Haladás összekapja magát, és nagyon vezetik az NB II-t, akkor lehet arról vitatkozni, hogy valakit kizsuppoljunk a zárt körből, mert van nála jobb, fontosabb.

Nagyon kellemetlen, de az elköltött százmilliárdok ellenére is ott tartunk, hogy az országban kb. 15-16 NB I-re valamennyire alkalmas klubot találunk. És ameddig ragaszkodunk a 12 csapatos lebonyolításhoz, addig mindig lesz 2-4 klub, amelyik szenved az NB II-ben, majd feljut, hogy átadja másnak a helyét szenvedni. Ennek így sok értelme nincs, és akkor még nem is beszéltünk a Csakfoci által tényként kezelt osztályozóról. (A tegnapi konferencia egyik háttérbeszélgetésében az tudtam meg egy MLSZ-re rálátó forrástól, hogy a szövetségnél nem tudnak az osztályozó bevezetéséről, az elnökség semmi ilyesmit nem tárgyalt.)

Nagyon nehéz sorozatban harmadik éve Csákvárhoz hasonló kisvárosokba menni meccsre, még akkor is, ha tudom, tisztán a saját hibánkból vagyunk erre kényszerítve, hiszen a Metalcom-érában a világ összes pénzéből sikerült összehozni az NB II-t, és azóta se tudtunk kikecmeregni belőle. Pedig, ugye, ott van mögöttünk az akadémiánk, és az MTK hasonló kombóval legfeljebb egyetlen idényt szokott lent tölteni.

Nem a Csákvárok tehetnek arról, hogy nekünk rossz, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat. A Csákvárok teszik a dolgukat, és bár a kutya se kíváncsi rájuk, ezzel nincsenek egyedül a ligában. Maga a liga érdektelen ugyanis. Az elmúlt évek alapján alig termelt felfelé (Lukács Danit hány év volt észrevenni?), a meccsek általános minősége botrányos, az infrastruktúra sok helyen, köhög-köhög, hiányos, a klubok többsége mögött semmi történet, mégis, mi a francért érdekelje az embereket? Egy elfekvő az egész.

_meccs

Mindegy.

Szombat kora délután, remélhetőleg kellemes tavaszias időben Csákváron játszunk egy számunkra fontos meccset, mert nekünk minden meccs fontos a feljutás szempontjából.

És kb. ennyi.

Se több, se kevesebb. Le kell menni, meg kell nézni, ki kell szurkolni, meg kell nyerni, és reménykedni, hogy mihamarabb elfelejtjük ezt a rémálmot.

Ja, és mindeközben:

címlapkép: az első csákvári meccsünk 2023 júliusában

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése