Szerző: vh

Nem könnyű osztályozni kedvenceink tegnapi teljesítményét, ugyanis 3 meccs is zajlott a 90 perc alatt… Az első 30 percben iskoláztunk, szigorú letámadással, kreatív előrejátékkal, majd jött negyed óra szánalmas káosz, végül egy típusos Kispest-45 perc, jobbára meddő mezőnyfölénnyel, és kapu előtti tehetetlenkedéssel. Szóval nem egyszerű a kalkulusokat osztogató arc dolga – de azért próbát teszünk.

SÁNTA: A Győrből hozott hálóőr amolyan Sánta-sztenderdet hozott ezúttal is, biztos hárításokkal és a kósza beadásokat is ügyesen halászgatta lefele. Kicsit azt érzem nála, mint Kemenesnél Szabi első meccsein: alapjáraton jó, de a nagy, meccsmentő bravúrok még hiányoznak. De ha arra gondolok, hogy a két gól egyikénél sem nagyon tehetett semmiről, akkor inkább hagyom a francba az előző gondolatmenetet. 6.

LOVRICS: Ivan úgy kezdett, ahogy Győrben is játszott: hibátlanul, és remek előretörésekkel. Aztán a védelem komplett befaszulásába ő is térdig süllyedt, a 89. percben pedig úgy maradt le az egyenlítő Tóth Péterről, elmélázva, mint saját bevallása szerint a Mágus a Benfica-szerződésről 1992 nyarán. Mindkét szereplő sokat vesztett…  5.
DEBRECENI: Az első 30 perc okés, aztán gázos produktum, első gólunk az ő lelkén is szárad. Kár.  5.
BOTIS: Sorin doktor úr példásan söprögetett a meccs nagy részében, kár, hogy a zavarodottság őt sem kímélte a vészesebb periódusokban. Mégis az, ahogy űzte-hajtotta társait a meccs végéig, együtt a sokszor utolsó emberkénti mentéseivel, most egy kegyelemhatost ér. 6.
HAJDÚ: Azt leszámítva, hogy néha úgy pörög a saját tengelye és a szerelendő játékos körül, mint a szaftos bunyevác káromkodások sora Szivics fejében Rózsa Pál kecsói klubtulaj neve hallatán, eredményesen működött. Máskor viszont épp e fura mozgáspörformanszai miatt lett majdnem nagy baj. 5-ös, középút a megfejtés.

TCHAMI: Lőtt egy gólt, OK, ez dicséretes, viszont a labdakezelés és az észjáték továbbra sem a sajátja. Talán külön kellene vele foglalkozni a téli szünetben. Persze ha esze is lenne a sebessége mellé, nem nálunk lenne. 5. Cseréje, Akassou a védelmi szárnyat jött stabilizálni a középső csapatrészbe, és beszállása után a blogunkon őt dicsérő kommenteleőink igazát tűnt bizonyítani… csakhogy megint jött az előrejáték, pontosabban annak hiánya, pl. mikor egyedül nyargalt el a balszélen, beadásai/passzai tényleg a bohózat kategóriát jelentették. Aztán a meccs végére már szűrőként is csak gyertyákat rugddosott – ez nem az ő napja volt. Mondjuk legalább elkísérte a sérült Abasst a kórházba, haverságból jeles. Meg az osztályzata is, ezért…5.

HIDI: Patrik a 60. percig szépen hozta amit kellett, jól rombolt, sőt, előrefele is jó labdákat tett, kár, hogy lövési kísérletei most nem hordoztak veszélyt. A 75. perc tájékén csinált egy labdaeladásos nagyobb hibát, onanntól pedig ennek súlya alatt atomjaira hullott, Gege és Supka szimultán ordították le szegény fejét.  Sajnáltam őt, mintha magamat láttam volna…5.
IVANCSICS: Gege ismét hajtott és küzdött, ám a kreativitási fokunk a cseh megoldás hiánya óta ma sem tudta elérni a kívánt nívót. Mikor a szélre vezényeltük, szerintem megint jobb volt. Középen olyan, mint anno a Vikidál-féle Himnusz. Nem az igazi! 5.
ABASS: Nos, ma végre nem nagyon tudok belekötni! Hajmeresztő beadásaiból keveset mutatott, nagy elszökésekből annál többet, ami egy Korolovszky, majd Nagy II. Gábor fémjelezte, Kamaz-fordulékonyságú védelem ellen főnyeremény. Faragták is ezért rendesen, a végén agyrázkódás lett küzdelme jutalma. Jobbulást! 6. Cseréje, Horváth Adrián olyan volt támadó jobbszélsőnek, mint évkezdetkor jobbhátvédnek. Katasztrófa. Persze kényszermegoldás volt ez, ne rajta verjük el a port, de lehet egy Czárral jobban jártunk volna, még ha ő balos is – így a vélhetően átvezényelt Gege a jobboldalon tán nem lett volna ekkora öngól. 4.

DANILO: Imádjuk, szeretjük potenciális gólkirály-jelöltünket, ám hihetetlen, hogy 100%-os ziccereihez úgy viszonyul, mint anno Abraham. Ha kiélezett a meccsszitu, ne kötényt akarj adni, hanem tedd azt mint Sanyika az őt éltető rigmusban. Valószínűleg nem e meccs alapján csapnak majd le rá a külföldi megfigyelők. 5.
DÉLCZEG: Nyomottan kezdett, majd adott egy hatalmas zsugát Dániel Paripának, aki ezzel nem élt (Tchami igen). A második félidőre besült, Supka le is kapta. Ugyanúgy, mint Németh Norbinál, nála is eltört valami, de rá is igaz: hosszú távon értékünk lehetne – lesz. Kell majd neki a bizalom! 5. Cseréje, Németh Norbert ma sem váltotta meg a világot, de kapufája, melyet lehetetlen helyzetből és váratlanul lőtt, jelzi: ő az a keretben, aki Bohócliga szinten képes a váratlan húzásokra, jó löketekre. Ha most gyengén is megy neki, ne tékozoljuk el. Supka sajtótájos kiszólása („a meccs negatívuma a csereemberek teljesítménye akik semmit nem lendítettek a csapaton, már nem először„) sanyarú jövőképet fest elénk, remélem az edző nem követi el a Tóth Misi ügy újraélesztését és küld el egy újabb régi kispestit, akiben sokkal több a potenciál, mint amit mutat, csak ki kell hozni belőle. Legyen ez inkább egy szép edzői feladat és ne a könnyebb utat válasszuk, ha kérhetem. 5.

* * *

Végszónak ennyi, jövő héten értékelünk szezont, meg ahogy hanta is jelezte, nem csak mi tekintünk vissza, de ti is jöttök, interaktív posztunkban. Készítsétek a virtuális pennát…

Fotó: Babar (1909foto.hu)

Bravúrsiker Győrben, kötelező három pont kéne itthon. Ha behúzzuk, mindenki boldogan vonul téli pihenőre: szurkoló, edző, játékosok. Ez az a meccs, amire még kivánszorgunk a hidegbe, letoljuk a forralt bort vagy a most annyira nem is jóleső jeges sört, megnézzük, ahogy Sanyi ver egyet az első, Dani meg a második félidőben, aztán hazavillamosozunk/sétálunk/autózunk a meleg lakásba, hogy egy jó rumos tea mellett még átgondoljuk ezt az őszi szezont.

Ez lett volna az optimális forgatókönyv – de Kispesten ritkán van optimális forgatókönyv. Amikor nem számítunk rá, pozitív meglepetés jön, amikor jót várunk, koppanunk. Középút nincs.

A tegnapi Haladás elleni évzáró mintapéldánya lett a fenti fejtegetés manifesztálódásának. Hanta megírja a vidám beharangot, a jó emlékekkel teli Hali-memoársort, én a melóban reggel óta tűkön ülök és hiába heggesztek 9.00 óta a nyomdának kiküldendő 130 oldalas tanulmánykötetünk tördelésével, lelki szemeim előtt már a Sanyika trademarkos pitbullkodása lebeg egy jó Korolovszky nyakán, Danilo büntetője száll Rózsa hálójába és a korzó típikus hangjai visszhangoznak a fülemben. Délután négykor indulás, családtagok összeszedve, a Bozsikban a kötelező meccskezdő polemizálás Viktorral, ki mit vár, ő megint 1-1-et tolt az egyik blogos tippjátékban mer’ mindig azt tol, én meg persze magunk ellen tippeltem mert ha mellettünk voksolok sose nyerünk, aztán befut egy jó Hanta is, persze már sorban is áll a büfében, és ni, ott van vele Lotus is a ‘biztosról, hát micsoda díszes társaság. Ez nem lehet rossz meccs egyszerűen.

Az első fél óra csalóka, úgy fest, a Kispest-faktort feltaláló rossz szellem valahol a Bahamákon tölti szabiját, hisz miden álomszerűen alakul. Az első percben Danilo olyan góllal szerez vezetést, amilyeneket mi a hétfői focikon hozunk össze, szegény Aczél Zolinak a fél borostaállománya koppan fagyottan a földön saját védelmének teljesítménye láttán. Aztán még kihagyunk 1-2 nagy helyzetet, de ez a Hali halovány, mint Szapor Gábor életműve, aztán Délczeg óriási indítást tol, igen, Danilo mehet vele, ziccer, 100%-os, hát az ilyen Daninak sose megy, de a kipattanóra valahonnan ott terem Hervé barátunk, és beveri… Tchami gól, kegyetlen oxymoron ez, de benn van, a Hali helyzet nélkül áll, Korolovszkyt akkor forgatja be Abass és Danilo amikor akarja, és még örök pesszimista Öcsém is bólint mikor 4:0-t jósolok.

És akkor itt az eredeti forgatókönyv második felének lapjait valaki kitépte tövestől. Ami inen jött, az… az a dolog amire azt mondhatjuk: tipikus Kispest. Sajnos.

Az első félidő utolsó 15 percét egyszerűen nem értem, nem értjük. Nincs egy értelmes passzunk, a srácok nemhogy az öltözőben, de inkább valami téli hibernációs állapotban járnak agyilag, az addig tompa Haladást felhozzuk egy nyugodtan passzolgató csapat szintjére, köszönik szépen, vernek is egyet a legjobbkor, 45. perc, mikor máskor? A második félidőben pedig a csapat beidegeskedik ahogy azt „kell”, a ziccereink elúsznak, Lovrics hiába zelenkázza Dániel Ló elé a labdát, a szóló rávezetést nagyképű köténnyel zárná a brászil, Rózsa persze véd. Németh Norbi szép kapáslövése kapufán csattan, pedig ha bemegy, azzal elhomályosította volna Vincze Ottó 1999 őszi évzáró Bozsik-beli hasonló góljának utolsó fájó emlékeit is. De hát itt minden kimarad.

Hogy aztán annak rendje és módja szerint a magát szívósan tartó Hali a 89. percben be is találjon. Nincs itt mit elemezgetni nagyon, megérdemeltük ezt a pontvesztést. Megérdemeltük, mert egy csapat, aki az első percben demoralizáló góllal üti meg ellenfelét, majd 30 percen át okosan azt lejátssza a pályáról, jó középpályás labdaszerzésekkel, helyzetek sorát alakítva ki, melyet egy második góllal koronáz meg, az rúgjon még kettőt, és ne menjen el aludni, ne hozza magát olyan helyzetbe hogy stresszelnie kelljen a hirtelen csak egygólosra olvadó előnyben, hogy emiatt remegjenek a lábak a végén. A lalátón elégedetten szemléltük, hogy itt nem lesz Pécsmeccs-reloaded, hisz 30 perc alatt kettőt is vágtunk, jöhet a nyugodt gála, de egy kiütött, egy több sebből vérző, egy lelkileg a padlón fetrengő csapatot mi felsegítettünk, fellocsoltuk őket, hátbaveregettük őket, hogy „srácok, nincs veszve semmi, ne adjátok fel” – és ki az az ostoba ellenfél aki ezzel nem élne?

Csak gratulálni lehet a Halinak, amely ilyen formában is pontot tudott rabolni tőlünk, de mondom megérdemelten, hisz ők megtették, amit meg kellett, amit meg lehetett e helyzetben. Mi pedig azt, amit tanítanivalóan nem lehet. Kár, nagyon kár.

Összességében ezért az őszért jár a gratula a csapatnak. Nem is kicsi. Ezt nem vehetjük el tőlük, nem is akarjuk. A pálya bejárata mellett megjelent szurkolói graffiti is mutatja, hogy alakult egy keret amit lehet kedvelni, van egy stabil magja a csapatnak, vannak arcaink, és ez a csapat hozott egy adag bravúrt (Debrecen, Győr idegenben), egy adag behúzott fontos rangadót (Vidi, Diós) és egy adag presztízsrangadót (Fradi, Újpest, Vasas). Csak hát a pont az „I” betűn, az hiányzik, nem is kicsit. Mert a szurker telhetetlen. Mert valahol érezzük, hogy hogy nem olyan biztos, hogy a tavasz is ilyen magabiztos lesz. Mert a Kispest már rég állt stabilan a táblázat első harmadában. Jó lenne ott ragadni, dobogóról álmodozunk, és akkor az ilyen meccseket szúrjuk el, ostobáskodjuk el. Győr itthon, Pápa, Paks, Pécs, Hali, 5 meccs, ahol kezünkben volt az irányítás, de kiengedtük, belaudtunk, vagy péklapátot érő hülyeséget csináltunk. Félő, hogy ez nagyon visszaüt a végelszámolásnál. De most befejezem, mert mit írunk az évértékelő posztba, ha már most dől a szó?

Szóval hogy is van ez? Kispesten ritkán van optimális forgatókönyv. Amikor nem számítunk rá, pozitív meglepetés jön, amikor jót várunk, koppanunk. Középút nincs. És ezt ilyenkor kicsit savanyú kimondani, sőt már magam pofozom meg, hogy ezt hangoztatom, de valahogy így szeretjük mi ezt az egészet. Vagy legalábbis elfogadjuk.

De azért most már rohadtul lehetne másként is.

Fotó: lovi (1909foto.hu).

Edzői nyilatkozatok:

Fotók: babar (1909foto.hu).