Tavasszal szerelték fel stadionunkba az új eredményjelzőt, ami a kezdeti gyermekbetegségek után mára egész flottul működik. A gólszerzők neve távolról is látható, az időt megfelelő méretű számokkal mutatja, és a csapatok nevei mellett is ott találjuk azok címereit, igaz, egyelőre fehér háttér mellett, nem kihasználva az átlátszó PNG képformátum adottságait.
Szombaton, a Bozsik-stadion névadójának (vs. Bröndby, 2-2) 25. évfordulóján, Sanyika visszatérésének napján tovább erősödött az elérhető vizuális kontent, és végre debütált egy szurkoló készítette gólvideó.
Lehet, csak én vagyok ennyire régivágású és szentimentális alkat, de nekem kifejezetten tetszik, hogy az alkotónak volt bátorsága visszanyúlni a Commodore 64-ek idejébe, és 8bitre megálmodni az animációt. Az egyetlen fájó pont, hogy a „Góóóóóól” felirat valami Times-szerű betűtípussal ugrál a kijelzőn, egyáltalán nem pixeles, így némileg testidegen a kapura rugó oroszlán kockásságától. További fájdalom, hogy bár hangot tartalmaz, és a stadionban van hangosítás, a két rendszer láthatóan hallhatóan nincs összekötve, így a „Csak a Kispest!” szöveg mindössze ezen a videón elérhető. (Szerencsére a helyszínen igazán szükség sincs rá, megoldjuk magunk.)
Köszönjük kedves szurkolótársunknak, hogy még otthonosabbá varázsolta a látványt, és valamit visszacsempészett a hazai számítástechnika hőskorának romantikájából.
[forrás: honvedfc.hu]
Tegnap a meccs előtt arról beszélgettem testvéremmel, a régi nagy Honvédos szaktárssal, hogy amilyen se íze- se bűze meccsnek néz ki a Paks elleni első blikkre, épp olyan sorsfordító lehet: ha győzünk, meglesz az élcsapati lét idén, ha döntetlen, vagy vereség, akkor jön a szokásos leeresztés. Valahogy így éreztük mindketten. Nos a meccset látva bízzunk benne, hogy megérzéseink annyira adekvátak, mint Pelé tipjjei a foci VB-k előtt. A Paks ugyanis okosan játszva kihasználta védekezési hibáinkat és Akassou önsorsrontását, s a második félidőben széjjelkontrázták csapatunk. Pedig még Sanyika is meglőtte a sajátját – ez sem volt elég. Osztályozunk.
2001 tavaszán a Szuri bá féle flúgos futam idején Öcsémmel és egy jóbarátomal néztük a korzóról a Zete elleni bajnokságvégi hazait. A második félidőben az akkoriban be-becserélgetett Torghelle hazaadott, amire lecsapott egy Zetés arc, kapuig ment, Nota felnyomja, tizi. Gól. A legendás „Esernyős” figura a lelátón felugrott, ami nem sok jót ígért a hibázó játékosnak az álmoskönyvek szerint. Így is lett. „Torgelle takarodj vissza Marcaliba, ne is lássunk” – üvöltötte a posszant szurker, mi meg vigyorogva azon évődtünk a többiekkel, hogy a magyar foci kiszámíthatatlanságát tekintve Torghelle tuti a válogatott sztárja lesz pár év múlva. Persze, ha akkor valaki azt mondja, hogy ez komolyan bekövetkezik és ezen felül 10 év elteltével Sanyika visszatérésére én külön örömposztot írok, hát csak néztem volna ki a fejemből. Már csak azért is mert azt sem tudtam mi fán terem a „poszt”.
Kevés NB I-es klub mondhatja el magáról, hogy 42-szeres válogatott csatárt szerződtetett, pláne olyat, aki még kötődik is az adott brandhez. Rövid brainstorming után kiviláglik, hogy az általunk tisztelt és elismert Hemi bá’ célja ezzel a lépéssel (sőt már Németh Norbi nyári idehozatalával is) az (volt), hogy minél jobban megkedveltesse magát a szkeptikusabb szurkeszeinkkel. Érája első éveiben folyamatosan támadták őt a Kispest, illetve a Honvéd múltja iránti teljes érdektelensége, neutrális hozzáállása miatt, ezek a hangok azonban hamar elcsitulhatnak. A borús, budapesti pénztelenségről szóló 
A hírek szerint féltett kincsünk már holnap debütálhat, és helyet követelhet magának a védelem előtt az eltiltása után visszatérő Akassou is. A mester nyilatkozata szerint egyedül Danit gyötri egy kisebb sebesülés, de a meccs idejére ez is begyógyulhat. Gyertek minél többen, ünnepeljük együtt a jövevényt, elvégre erről szól a Kispest-szeretet ünnepe!