Szerző: vh

Talán az utolsó még nyárias hétvége lesz – mondtuk, és mivel hallgattunk magunkra, így már csütörtökön a Balaton felé vettük az irányt. Az időpont mögött felsejlő bújtatott hátsó szándék természetesen már egy jó hónapja bennem volt, célpontunk Szántód, az pedig alig két falura van Siófoktól, tehát egyfelől a kellemeset a kötelezővel, másrészt a kellemeset a hasznossal, hiszen így kétnyári projektünket, a saját készítésű katamaránt is tudjuk tovább építgetni. (Harmadik érvem a kellemeset a pofavizittel már a meccs előtt realizálódott, így egy régi kedves kollegával sörözgettük végig a várakozás nehéz perceit, majd a mérkőzés még nehezebb félidőit.)

A hajtás után beszámoló szendvicsekkel, korsókkal, vonatozással, balatoni ősszel.

Fél négykor indul a vonatom Szántódról, a nap süt, meleg van, de a felszereltségem parádés. A mellen centenáriumi piros-fekete mez feszül, a kezemben egy ún. nappali sör (az idei év egyik legkomolyabb hozadéka számomra a citromos, illetve grapefruitos, 2% alkoholtartalommal bíró italok felfedezése, amiket nappal, üdítő helyett is nyugodtan lehet iszogatni), vállamon táskában váltóruha. Este hideg lesz, és vonat visszafelé csak Földvárig van (illetve átszállással Fonyódon keresztül Szántódra, de az hülyeség lenne), tehát a meleg ruha blankba tétele indokolt, a parti sétányon sétálgatva jól fog jönni.

Négy órakor érek be Siófokra, ahol már vár a közeli faluba leköltöző ismerős. Frissen felismert somogyi lokálpatriotizmusával mutatja meg a város újonnan elkészült főterét, majd ő is érzi a határokat, így hamarosan a stadion felé vezető úton üzemelő Hörpincs presszóban találjuk magunkat, és szakértő közönség gyűrűjében vitatjuk meg a kötelező felvezető dolgokat. A becsület süllyesztése rohamtempóban indul, mi pedig tovább a hazai bejárat melletti következő műintézményhez, hogy csatlakozzunk egyfelől a népes vendégtáborhoz, másrészt a blog további szerzőihez. (Itt apróbb vita keretében eldöntöttük, hogy a meccset mégsem a kapu mögül, hanem félpályától, a tribünről fogjuk nézni, és a kompromisszum keretében a vörös-fekete feles osztatú mezemet egy szolidabb, piros-fehér harántcsíkos pólóra cserélem.)

A belépőt baráti áron mérik (1000 forint), a sört és a szendvicset viszont még barátibb áron. 300 forintért ugyan házi a csapolt, de ha az ember megfelelően alapozott, akkor nincs vele semmi probléma. Ellenben a szendvics! (l. nyitóképünkön) Elég sok stadionban megfordultam már életemben, többféle vagdaltas zsömle, zalais kenyér, zsírosdeszka átjárta a szervezetem, de ilyet még nem láttam soha. A hús a zsömle méretének kétszerese, a panír fűszeres, a sütés friss, a kiszolgálás kedves, az ár pedig a sörével egyenlő. Kettőt be is toltam belőle, társaim ketten még kettőt, egy harmadikat pedig hazavittem Szántódra, hogy az otthon maradott hajóépítő-társ is vacsorázhasson valamit. (Jóllakásra hajtó óvodásként sétáltam vissza a tribünre, majszolva a szendót, mikor kicsit felmerült bennem egy kósza pillanatra, hogy nem is lehet annyira rossz siófoki drukkernek lenni, és itt az alkalom, megalapíthatnám a Kék-sárga Lángossütők (ger.: der Fladen) formációt, de ekkor szerencsére rákezdtek ultráink egy szép vörös-fekete nótára, és így a gondolat hamar elillant.)

A meccsről

Volt valami meccs is a háttérben. Az első félidőt hanyagoljuk, nem történt benne semmi, illetve csak a szokásos, egy kimaradt Abass-féle ajtó-ablak. Lassan már megütközést sem kelt. A második elején felpörögtünk, főleg a beálló, és a Siófokon úgy látszik általában jó formát hozó Ivancsicsnak (is) hála. Kellett nagyon, főleg az, hogy mindkét szélen feltűnt, hiszen hátvédeink közül az ilyen feladatokkal megbízható Lovric láthatóan hullafáradt, gyakorlatilag tavasz elejétől végigjátszotta az összes tétmeccsünket; Hajdú Norbi pedig hónapok óta keresi régi önmagát, sokszor a szemmel látható üres területre sem mer (tud?) feljönni, inkább passzol, sokszor rossz helyre, vagy a reménytelen helyzetben lévő (embere mögé elbújó) társának. [osztályozókönyv itt]

A szerdai Szigetszentmiklós elleni kieséssel való bárminemű összefüggés keresését részünkről dobnánk, Supka mester eleget beszél róla a poszt végén meghallgatható interjúban. (Megjegyzés: amire érdemes figyelni: „sajnos csak egy csatárunk van” – hangzik el tőle. Vajon ez mit jelenthet? Reménykedhetünk valami meglepetésben?)

Zelenka

Állandó rovatunk keretében külön kell szólnunk Zelenkáról (aki egyben maga teszi ki az állandó rovatot, ezért is fut Zelenka néven). Ideges, láthatóan ideges. Van neki egy képessége, hogy a labdát képes úgy megjátszani, hogy az új, és belátható, illetve az ellenfél védelme által csak nehezen lefedezhető területeket nyit meg, magyarán játékhelyzetet teremt. Helyesebben azonban csak teremtene, ha a többiek ebben partnerek lennének. Labdajáratás, rövid passzok, felhozzuk, majd valamit húzunk, és akkor Tchami, Abass, vagy Danilo. Ez hiányzott tegnap nagyon.

A labdákat megszereztük, de ebben a pillanatban valami mindig eltört. Ha Zelenkát kerestük, akkor Zelenka csinált valamit, majd a társ egy egészen mást. Ha Zelenkát nem kerestük, akkor a társ egyből azt az egészen mást csinálta. Az egészen más pedig itt jelesül azt jelenti, hogy fusson a gyorsabb elven, belebikázott egy jó nagyot, úgy nagyjából a helyes irányba, és azt majd úgyis befutja az imént említett Tchami, Abass, Danilo hármasa.

Ez is lehet játék, de ez nem jó! Kódolva van bele a hatalmas hibaszázalék, ami adegy a passzok pontatlanságából, adkettő a labda átvételéből, adhárom a labda további megjátszásából, adnégy az érkezésből, és adöt a helyzetkihasználás gyatra arányából ered. Diagramon mindez valahogy így néz ki:

Jól látható, ahogy haladunk befelé, egyre kisebbek a körök (l. lövésből lesz a gól), ami még önmagában nem lenne probléma, mert a futballjátéknak valami ilyesmi a lényege és az alapvető működési modellje, de az már inkább fájó, hogy nálunk a körök között hirtelen és nagy aránykülönbségek lépnek fel. Amikor a Mester arról beszél, hogy javítani kellene a helyzetkihasználásunkon, akkor mi azt tennénk hozzá, hogy váltani kellene a helyzetbe kerülés módján (is). Zelenka jelen körülmények között teljesen testidegen a játékunkban, amit ő szeretne csinálni, az valahol jó, miközben a csapat egyáltalán nem azt játssza. Siófokon látványosan, és egyben bántóan is messze került a két módszer egymástól.

A végeredmény ezek függvényében (hiába a két kapufánk, és a jó Sowunmi egy-az-egye Kemenes ellen) így nem is lehetett más, mint egy veretes nulla-nulla, ami ebben a stadionban idén egyáltalán nem meglepetés (vs. Debrecen, vs. Videoton). A felfogásbeli hibáink miatt itt hagyott két pont most lehet fájó, de ha a Siófok ugyanezt hozza ugyanitt a közvetlen vetélytársainkkal szemben is, akkor máris más megvilágításba kerül, megszerzett egy ponttá nemesedik – és az nekünk már jó. Tartjuk a harmadik helyet.

(fotó: babar, végh hanta)

Tompaság. Ez jut az eszembe a hét kapcsán. Tompák voltunk szerdán Csepelen egy bűn gyenge Szigetszentmiklós ellen, és sajnos tompák voltunk tegnap (nem mellékesen a szerda következményeként) a Siófok ellen. Pedig ez is egy verhető Sió volt, de a végén még annak is örülhettünk, hogy 1 pont lett a vége, Sowunmi ugyanis a máltai szeretetszolgálat kihelyezett tisztjeként tékozolt el egy 1000%-os ziccert a kapunk előtt. Osztályozunk, kissé kesernyés szájízzel.

KEMENES: Szabinak nem volt sok dolga az első félidőben, de a néhány siófoki félveszélyes szitu kapcsán a helyén volt helyezkedésileg. A második játékrészre ugyanez igaz, sőt Sovesz tuti ziccerénél megint megjátszotta a szombathelyi szemmelverést – ez most is bejött. Mondjuk amikor úgy kergette Sowunmit a büntetőterületen belül, mint a BrazilMasters meccsen az önmagát rommá égető Disztl Peti (azt hiszem) Josimar-t, akkor azért nem sokat adtam a pontszerzésünkért. 6.

LOVRICS: Nem brillírozott az első félidőben, voltak kisebb elpasszolásai. A második félidőben meg egy NAGY. Ez majdnem 1 pontunkba került, ordított is önmagával Ivan a szitu után. Hanta jegyezte meg a meccs után: Lovrics szemmel láthatólag kezd kicsit kiégni, 1 meccs pihenő nem ártana neki. Mikor (ezzel amúgy egyetértve) jeleztem, hogy helyettese a posztján Kosztolányi barátunk, mindketten csak csöndben ráztuk a fejünket. 4.5.
DEBRECENI: Biztos teljesítményt szállított le az első félidőben, igaz a Sió sem nagyon tette ekkor próbára. Ez kb a második 45 percre is igaz. Kicsit azért indiszponáltabbnak tűnt a szokottnál. 5.5.
BOTIS: Botis prof hátul szigorúan takarított, sőt, néha még indításokkal is próbálkozott! Mondjuk ez utóbbi játékelem nem az ő műfaja, de hátul okés volt. Mindez a második 45 percre is igaz. Egy nagy szerelésénél a mögöttem melegítő Novák Alexisz elismerően kommentált: „Megcsinálja az Öreg megint? Meg!”. 6.
HAJDÚ: Hátul különösebb extrák nélkül hozta le az első félidőt – pozitív és negatív kilengés sem jött elő nála. Elöl több elpasszolást is produkált és szemmel láthatóan ideges volt, mint múltkor Zeli – Danilo és Tchami ugyanis többször nem értették meg őt. A második félidőben többször előretört támadni, ám nem tudtuk ezt kihasználni, az egész meccsre jellemző haloványka szélsőjátékunk miatt. 5.

TCHAMI: Jó elfutások, király indulósebesség, néha labdakezelési hiányosságok – ahogy megszoktuk a csöppnyi Krisztiántól. Amikor kapta rendesen a labdát akkor azonnal megfutotta a lomha siói védelmet, kár, hogy ezzel az eszközzel kevésszer éltünk. 5.
HIDI: Gyámoltalanságát lassan levetkőzi, ám lassú gondolkodása miatt hiába okések a labdaszerzések, utána már jönnek a gondok. Bántóan pontatlanul indít. Én őt kaptam volna le, pedig alapból drukkolok neki. 4.5.
HORVÁTH ADRIÁN: Nagyot küzdött, jól szerzett labdákat,  és néha még jó passzt is hozott a sok elindítás mellett. Egy bokamoozdulata konkrétan meglepett – pozitív irányban. 6. Nem őt hoztam volna le, de valahol Supkát is értem: ő támadóbbra akart fazonírozni, arra meg Hidi jobb. Elméletileg. Cseréje, Ivancsics lett volna a támadóbbá tétel kulcsa, de ez a kulcs most beletört a zárba. Lehet, több játéklehetőség kéne Gegének, mert valahogy nagyon nem találta az ívet – de Tchami vagy Hajdú is joggal van előrébb a rangsorban. Irányítónak pedig egyszerűen kevés, ezt sajnos már végérvényesen kijelenthetjük. Valahogy azért meg kéne találni az optimális helyét a csapatban… 5.
ABASS: Miután a szerdán használt korcsolyáját valszeg lendületből besomta egy csepeli utcai szemetesbe, most fehér dorkójában nem csúszkált annyit – inkább rendre összeesett a meccs elején.  Egyetlen helyzetünket ő hagyta ki az első félidőben, majd kapufát is tolt a másodikban. Nem mentek ma neki a cselek, a nagy sprintek – remélejük, a Paks ellen már pihentebb lesz. 5.  Cseréje, Németh Norbi futhatott 2 kört 10 perc alatt (-). Ő valahogy olyan visszafogottnak tűnt nekem, remélem nem viseli meg a csere-lét.

ZELENKA: Mint a Szigetszentmiklós ellen, valahogy most is pontatlanabb és tompább játékot hozott az első játékrészben – bár aki a nüanszokat figyeli, most is láthatott olyan finomrahangolt megoldásokat ami miatt hízik a szurkoló mája. A látványos szuperpasszok viszont elmaradtak – sajnos Zelinek sok volt a hétközi túlóra. 5. Cseréje, Ikande megint biztatóan mozgott, hosszabb távon nyereségére lesz a keretnek. (-).

DANILO: Az első félidőben elég visszafogott teljesítménnyel jött elő égimeszelő csatárunk, akit ennek ellenére egy, a kerítésnél mögöttem álló siófoki helyi arculat [aki jó eséllyel indult volna a Bud Spencer klasszikusok default-tartozékaként jellemezhető „a nagy zsivány kisöreg” szerepének castingján], Anelkaként aposztrofált. Gondolom ilyen dicséretet se kapott még a derék Cirillo. A második félidőben sem javult fel, egy csodás lefordulásáért tudom dicsérni, mikor két balatonparti arcot hagyott faképnél, hogy utána olyan mozdulattal adjon be, mint ahogy Babócsy kapusedző löbböl Kemenes vagy Sánta kezébe edzéskor. Jajj. 4.5.

Fotó: babar (1909foto.hu).