A kérdés nem könnyű, és félek, én sem fogom tudni megválaszolni, még ebben a posztban sem. A vitatéma örök – mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás – azaz azért szidja a lelátó a játékosokat, mert katasztrofálisak, vagy azért katasztrofális a csapat, mert szidalmazza őket a lelátó? Ember legyen a talpán, aki igazságot tesz.
Nehéz az ügy, állást foglalni még nehezebb, nem is nagyon fogok, persze talán mjd lehet érezni az írásból, hogy mit gondolok belül.
Szabitól jött a szokásos nso_tv-s nyilatkozat (nyilván mindig őt szólítják meg az audiovizuális csatornákat alkalmazó riporterek, hisz messze a legkommunikatívabb, legszínesebben fogalmazó, és az egyik legértelmesebb arc a keretből), amiben jó RW-s terminológiával élve, a végén kissé megposszan Szabi, annak kapcsán, hogy a Kanyar hiánya miatt csöndes Bozsikban jobban hallani a főlelátóról és a korzóról érkező, nem épp baráti üzeneteket a csapat felé. Ez nekik, játkosoknak nem túl bizató érzés, és jó lenne, ha a drukkerek belátnák: nehéz helyzetben azzal segítenek, ha drukkolnak, nem pedig azzal, ha ekézik a csapatot, hisz addig lesz első osztályú a szurkolótábor, amíg a csapat is, vagy valami ilyesmi.
Nehéz az ügy. Szabi nekem az egyik kedvencem a keretből, mondjuk ez a fenti jellemzésemen is látszik, emberileg, szakmailag… illetve az utóbbi kitétel az utóbbi két évben kicsit bicsaklani látszik, és már lassan csak az “emberileg”-re olvad, hisz míg 2011 és 2013 közt fő szószólója voltam a Kemenes=új VezérÁdi tirádáknak, addig bizony az utolsó 2 évben én is többször kritizáltam a metaller cerberust, legendásan véleményes kifutásai miatt (igaz végig amolyan “érted szidlak, nem ellened” tónusban). Viszont – pont azért, mert a véleményem nem szeretem hetente váltogatni, most sem szívesen dobnám sutba a régi jelzőket két másodperc alatt azzal, hogy Szabi szar kapus lett, nyilván nem lett az, aki két és fél idényen át húzóember és bravúrkapus volt, megérdemelten cséká, akit Tóth Iván és Sánta helyett is ordítva követeltem vissza a kezdőbe Supka egy-egy agyrohamakor – nos, az a sportoló nem felejt el két év alatt védeni és nem lesz Roland Praj (ha mond ez a név még valakinek valamit…). Vagy a nálam tízessel fiatalabb korosztály kedvéért nem lesz egy Oraze.
Nem lesz, de hullámvölgybe kerülhet, bár a mostani völgy már nem is völgy, inkább valami huzamosabb periódusú árok – akkor viszont valami van a háttérben. Magánéleti probléma? Semmi közünk hozzá, max növeli a megértést. Kapusedzői gondok? Iván legendásan “jó” kijöveteleire emlékezve lehet, itt a hunyó… Vagy a másik valószínű indok: kedvvesztés. És akkor visszatértünk az alaptémához.
Amúgy veszthet kedvet egy profi sportoló? Nyilván nem, mondják a szemellenzős antiszimpatizánsok, de én e téren is megértőbb vagyok tán… Tényleg kurva szar lehet nálunk játszani az utóbbi években. Mondjuk hogy erről mennyire a lelátó tehet… egyszemélyben… bármennyire is híresen prosztó tud lenni a korzónk (talán csak Kecsó keményebb hely nálunk a sajátjaival), azért ez már karcosabb kérdés. Persze Szabi is mit tehet? Nekimehet nyilatkozatában a bajok egyik fő okozójának – de akkor év végén sok sikert a pályafutásához, okay. Nekimehet az MLSz-nek – valahol nekik is megy a szavak mögött, ha figyelitek, de hát az meg tudjuk, mennyit ér: nekiugorhat a Csányi műveknek bárki bármilyen észérvvel, a válasz egy Papa H.-t megszégyenítő “Nemmmmmmmmm, következő kérdés?!” lesz. Kinek címzi tehát a frusztrációit Szabi? A még kinnlévő drukereknek, akik szidnak, ócsárolnak, ahelyett, hogy drukkolnának.
Megértem Szabit.
De megértem a másik oldalt is, nem is kicsit!
Évek óta szenvelgünk a csapattal, nekem1990 óta a kezdő 5 év konstans sikerélményei után az igazi kedves emlékeim száma nem túl nagy… Egy 1996-os MK- győzelem, majd bajnoki cím 2004-ben – a másodosztályban, uhh. Aztán 2007, MK-siker és az azt megelőző fél év, 2009 dettó, csak megelőző félév nélkül egy bunder csapattal, illetve a bronzrájd Rossival (illetve inkább: Lanzával).
20 év alatt három és fél jó félidény… vagy vegyem ide a ’98-as bennmaradást, mert legalább happy end lett? Elég karcsú… Persze hogy hamarabb gurul el a gyógyszer… Amikor az utolsó egy évünk ismét arról szól, mint a Komora és Pini érákban, hogy vereségre vereség, értelmezhetetlen légiósok, hülyének nézett drukkerek… Már az a pár, aki még kimegy. Persze, hogy jönnek a beszólások… És ahogy megértem Szabit, megértem ezt is, és mondanám, hogy méltósággal kéne viselni az ilyet, de akkor megint visszamehetünk oda, hogy milyen lelkiállapotban lehetnek a játékosaink, főleg azok, akiknek esetleg még jelent valamit a klub (ha van még ilyen) és aki ért még magyarul, mert Gyulabá szegény is kapja a “Gyula azt a n…. k…. anyádat” osztást, csak ő legalább nem érti. A többiek meg megértik. De az is igaz, hogy Szabitól meg pont most jön rosszkor ez az orrfelhúzás, hiszen idén igen sok lepke van a hálóban, és ez sem javítja a korzó empátiáját.
Nem könnyű helyzet, az biztos. Szabi eddig mindig nagyon érezte, hogy mikor és minként kell szólni a csapat arcaként a drukkerek felé, ez a mostani kevésbé tűnik sikeres stratégiának. Ezt már csak azon is látom, hogy egy-két eddig őt mindig védő korzóbútordarab is kezd kritikusabban fogalmazni, ha nem is ordítva a pályára, de mi halljuk a korlátnál.
Összegezve: én mindkét fél részére pici önmérsékletet javasolék – persze ez most a legnehezebb. Csak bízni tudok benne, hogy (bár ez csodaszámba menne, de) egyszer eljön az idő, hogy Szabi a drukkerekkel karöltve egy következő éremátadáskor az új stadion drukkerkocsmájában már csak jókat röhög ezeket a sztorikon és éveken (miközben sír a Holé féle 600 Ft-os csapolt dobozos Borsodin). Tudom, hülye utopista vagyok.
Nem könnyű a kérdés – nektek mi a véleményetek?