Mastodon Mastodon

Nem jött össze, de van ez így: közhelyes, de tényleg így gondolom

Gyula báék elől rendre mentett a csúti védelem. Nem jött össze. (fotó: nso.hu)
Gyula báék elől rendre mentett a csúti védelem. Nem jött össze. (fotó: nso.hu)

Megint egy Kretens idézet jut az eszembe, mint a csabai beszámolóban, úgy látszik most ilyen kretén időket élünk, ez már csak így megy. Egy ’97-es WigWam-os koncertfelvételen szól le Hemü énekes a mindenféle (ám persze jellemzően gyors) dalokat berendelgető punkoknak, hogy “…nem lehet mindig géppuska vázzeg“. Hát sajna ez ránk is igaz ebben a szezonban, nem lehet mindig géppuska, pedig ha valamikor, ma kellett volna egy gyorstüzelő.

Nos, szemben a beharangban leírt vágyakkal, ez nemhogy 4:0, meg katartikus győzelem nem lett, de még egy kis csoffadt, akár öngólos diadal sem jutott nekünk a mai este. Fel is harsant néhány elégedetlen hang a lefújáskor, sőt, már az uccsó 10 percben is a lelátón, leszámítva a csapat mellett végig kitartó Északi Kanyart. Én sem vagyok boldog, de igazából kardomba sem dőlök még, pont azt érzem, mint Paks után: ez egy ilyen idény lesz, hullámzó, némileg váratlan győzelmeket és jó játékokat követő némileg váratlan vereségekkel és gyenge játékokkal. Ma is ez történt. Az sajnos extra pech, hogy ez pont a tanyaközpont ellen esett meg, akiket illett volna hazaküldeni egy méretes ruhával. De hát: ez van.

Maga meccs nem volt az évtized legemlékezetesebbje, ha helyzeteinkről érdeklődik tőlem valaki, aki nem látta a mérkőzést, hát, Kamber utolsó minutás rádőlős félkiflije mellett sok minden nem ugrik be, esetleg a második félidő-közepi börleszk, aminek a végén csak azért nem röhögtünk, mert mi adtuk elő az ellenfél félig üres kapuja előtt. Az egész csapat picit enervált volt, rakkolt végig, de nem jött olyan váratlan húzás a szokásos kézbesítőktől (Filip, Proszi, akik mostanság a letéteményesei a finesznek), ami döntő lehet. Hiába zakatolt így megint embertelent Kamber és Nagy Geri, le is bénítva ezzel a csúti támadásokat, ha hiányzott a kreatív él, mint az utóbbi években oly sokszor. Gazdag helyett ugye Hidi kezdett, és tény, hosszú indításokban ugyan egyre jobb Patrik (mondjuk pont nem ma, ráadásul a meccsrozsda nagyon érezhető volt rajta), de ő nem az a csúcsformás Vécsei/Zelenka/Szabó Tibi… ööö.. Vaszke(??)-szerű arc. Inkább védekezőbb fazon. Szóval kreatív él nem nagyon volt, csak rakkolás, akkor pedig szerencse kéne a három ponthoz, az meg ma nem volt nagyon. Ezt nem supkásan mondom, mert nem ezen múlott.

Az NB1-es kipróbált ‘ligerekkel (Dinjar, Pauljevics), és fiatal Bohócbeli titánokkal (Pekár, Márkvárt) teletűzdelt Patyomkin FC ellenben semmivel sem volt jobb, mint mi, ugyanazt a szürke, íztelen, szagtalan szürkületet hozták, mint két éve állandóan, innen is őszintén gratulálok sokadjára, ezért érdemes volt csapatot gründolni. Nélkülük szegényebb lenne a magyar focihistória… ezt most pikírtnek szántam, de igazából realistán sem írok hülyeséget, erről a klubról 20 év múlva a Stadler és Gázszer méltó folytatásaként fognak értekezni a jövő szurkolónemzedékei a söreik fölött kuncogva nagyokat, hogy “ilyen is volt, bázz“.

No, hőzöngés: OFF, vissza ránk. Nem csak a csapat, Rossi sem érezte ma az ívet, cseréi most sem ültek, azt várjuk, valszeg Gyulát és Hidit kapja le, erre Proszit és Nagy Gergőt veszi ki a csapatból. Proszika tény, hogy nem élete meccsét futja, de benne mindig ott az “X-Faktor”, Nagy Geri meg ma a csapat legjobbja volt (utóbbi lekapását Hanta védi némileg, “elfáradt a Geri” magyarázatával. Hát, nem tudom.). Ráadásul a legvégén mintha megint vissza lettünk volna állítva a jó olaszos “jobb ma egy pont a zsákban, mint holnap három elvesztetten gondolkozni, ce cazzo“-vonalra, ejj-ejj.

A meccs második félidejének amúgy blogilag igazán “czukk” jelenete volt, mikor Bukott Rockzenész régi olvasónk-kommentelőnk egyszer csak befutott meccsnéző társaságunkba. BR-t nickről régóta ismerjük a ‘biztos és a csak blogok berkeiből, ma pedig délelőtt rámírt, hogy jön föl Pestre, hosszú idő után, és esélyes egy Honvédmeccs, hol állunk, mert megtalálkozhatnánk. Hát, megtalálkoztunk. Amikor az egy főre eső korzós jattolások utánozhatatlan professzora, Apu is észrevette, hogy új arc áll köztünk, jött bemutatkozni, mire BR “akkor ön a legendás Fater?” mondatán kissé megfolytam a korzókorláton. Lassan kezdünk olyanok lenni, mint Hrabal és hősei a Gyöngéd Barbárokban, vicces, hisz nem ez a szándék, én csak leírom ami történik velem-velünk. Hogy koronázzuk tovább az estét, kicsit később Délt hívja Rossi a cserék közül, Fater, aki már látta az esetet, közli velünk, akik még nem vettek észre semmit: “na az örült olasz még behozza ezt a Lajkó Félixet is…” “Lajkó Félixet?!-fordulok hátra fél szemmel, másikkal tovább bűvölöm Botka Endit, hogy adjon be jól, de ma semmi nem jön be, fölé teker a friss válogatott kerettag jobbhátvéd. “Ja, hát ez a Lajkó Félix” – közli Fater és azzal a lendülettel ellibben egy másik irányba, mire Hanta bornírtan jegyzi meg “Délczegről lehet szó. Mivel a két névnek semmi köze egymáshoz, csak Délczeg lehet“. Klasszik Fater-Hanta dialógus, látszik, a blogfőszerk már kezdi kiismerni Apám ultraprogresszív gondolkodását, he-he.

A hangulat tehát nálunk is kellemes mikrokörnyezetileg, a stadion egészében is riszpektes, hisz az ultrák végig tolták a talpalávalót, kár, hogy ennek nem lett tényleges foganatja. Ugyanazt tudom csak írni, mint a bevezetőben: ez van. Eddig is ilyen volt, és gyanítom, ezután is ilyen lesz az idényünk, hacsak Vasziljevics valami csoda folytán nem tol egy kaposvári vagy korai újpesti idényt, nem igazoljuk le villámba’ Vadóczot és nem találunk egy Perea klónt megint a nemzetközi turkálóban. Mert akkor simán ezüstérem is lehetne a vége. Nem, nem kaptam napszúrást (bár ma kettőkor a Margitsziget villamosmegállóban állva közel jártam hozzá), tényleg így gondolom. De a mostani keret is jó lehet egy kegyetlen hullámzással együtt az első hatra. Csak addig lesznek még kisebb hegyek és völgyek. Most épp két hullámhegy között járunk. Nem legalul, nem legfölül. Sőt, ne lepődjetek meg, de szerintem a következő hetek még hoznak egy-két rossz élményt, némileg váratlanul. Viszont némileg váratlanul idén mi verjük meg majd először a Fagyikát.

És akkor majd nagy nehezen elfelejtjük azt, hogy ma a névrablóknak megkegyelmeztünk ezen a felejthető meccsen.

Ez van.