Mastodon Mastodon

Palpatine Pintér kalandjai a történelem hiányával

Megvan a Star Warsból a köztársaságot felváltó galaktikus birodalom? Alapvetően azt hinné az ember, hogy egy ilyen rendszernek kapcsiból szét kéne esnie magától, és érezthették ezt a forgatókönyvírók is, mert nagy gondot fordítottak arra, hogy elmagyarázzák, miért is nem teszi.

A legegyszerűbb, ám mégis elfogadható magyarázatot találták: mert az uralkodó egybetartja. Az uralkodó, a maga gonosszá lett jediszerű erejében. Meg a félelem, a rettegés, a legklasszikusabb érzelmek, hogy hiába vagytok többen, hiába hatalmas az erőtök, képtelenek lesztek közösen fellépni az egyetlen jól szervezett hatalmi góc ellen.

Hogy miért ez a felcsapás? Gondoltam belefér ide egy véleménycikk a felcsúti jelenségről, mert miért ne.

Többször is beszélgettünk már róla, hogy vajon miért lehetséges az, hogy egy Felcsút, ha feljön az első osztályba, és összevásárol magának egy legalább dobogószagú keretet, akkor azzal csak szenved, egyáltalán nem megy neki? Valami magyarázatnak kell lennie.

Van, méghozzá kettő is, legalábbis mi ennyit találtunk.

egy // a történelem hiánya

Lehet, furcsa elsőre, de bizony kell a történelem, mert a múlt, és a múltból eredeztetett – bár tartom, manapság csak kevés helyen és foszlányokban megélhető – narratíva képes olyan értelmezési keretet adni egy klubnak, ami mögé fel lehet sorakozni.

Tizenegy játékos az csak tizenegy játékos. Le merem fogadni, a felcsúti tizenegy Kispesten már legalább két-három meccset megnyert volna ebből a bajnokságból, mert van miért küzdeni, és igen, ez a Honvéd és a Kispest múltja (vö.: a valódi Puskás).

A sok pénz és az átvezénylés önmagában nem tudja betölteni azt a tátongó hiányt a motivációs térben, amit egy történelem simán megold.

kettő // nincs kapaszkodó

Nagyjából ugyanaz, mint a történelem hiánya. Az egyetlen igazodási pont, a minden új igazolás interjújában kiszenvedett mondat, hogy „Pintér Attila személyes varázsa (szakmai képessége, etc) miatt választottam a klubot”. Hahaha, és most nem Pintéren röhögök, hanem az egész abszurditásán.

Pintér – amennyire megosztó figura kifelé – annyira képes lehet igazodási pontkén fellépni egy klubon belül, viszont látni kell, hogy sokan valójában nem a személyes varázsa miatt igazoltak Felcsútra, hanem mert küldte őket a klubjuk, akár pénzért, akár más képzelt előnyért cserébe.

Pedig egy Pintér (vagy hasonló központi szereplő) akár elég is lenne ideig-óráig, adna valami támpontot, valami biztosat, hogy bár a klub igazából nem létezik, vállalhatatlan a narratívája, azért mégis ott egy edző, akinek hiszünk, akivel együtt csináljuk a mindennapokat, és aki miatt majd működni fogunk a meccseken.

Ne képzeljük, hogy klubpiacra újonnan belépőknek nagyon van más esélyük. Itt már szó sincs asszimilációs polgári kultúráról, sváb identitásról, külvárosi dacról, ezek az idők elmúltak. Ha alapot szeretnél teremteni a klubodnak, akkor azt csak ikonikus szereplőkön keresztül leszel képes – és bizony, ehhez Pintér egy remek ötlet Felcsúton, még akkor is, ha látványosan nem működik egyelőre, és még akkor is, ha valójában nem miatta érkeznek a játékosok.

nem rossz ötlet, de akkora a lemaradás és akkora az ellenérzés velük szemben,

hogy talán ennyi is kevés lesz, mert kevés kell legyen. A semmiből nem lehet identitást teremteni, ehhez nem elég lenyúlni valamelyik másik egyesület múltját, mert bár az utálat is lehet identitásképző (vö.: sérelmi politika), annak a töltete mindenképp negatív lesz, megfordítani szinte lehetetlen.

A dölyfösség, az egész klub által képviselt mentalitás pedig erre csak rátesz még egy lapáttal. Szerényen meghúzódva, fokozatosan építkezve, és nem mindent és azonnal, talán beadható lenne a (futball)társadalomnak, azonban az utóbbi években tapasztalt módi egészen biztos, hogy nem.

végy egy jó kapust,

így tartja a népi bölcsesség, ha csapatot akarsz építeni. Azonban egy klubnál nem ennyire egyszerű. A jó kapus a legtöbb helyen adott, úgy hívják történelem. Mondok egy egyszerű példát. A Honvéd egyszerűen tudja hogyan kell bajnokságot nyerni, így ha a közelébe kerül, akkor tud majd élni vele, mert ez a történelmi tapasztalata, ez a vele szemben támasztott elvárás, és igen, ez bizony megjelenik az ellenfelek lábában, agyában, amikor döntő tétmeccset játszanak ellenünk. A diósgyőri, szombathelyi tapasztalat ezzel szemen a kiesés, az ingázás, ott teljesen más a háttérben meghúzódó látens tartalmak szerkezete, onnan nagyon nehéz, bár nem feltétlen lehetetlen eredményt elérni.

Nagyon nehéz, mert csak kontinuitás létezik. Diógyőr és Haladás mindig volt, és most is van, és lehet, a történelem eddig arról szólt, hogy az alsóházban, azonban a lét megkérdőjelezhetetlensége magában hordozza a véletlennszerűség lehetőségét is, vagyis a bármi megtörténhet esélyét. Akár egy bajnoki címét is.

Felcsútról mindez hiányzik. Puskás nevével próbálják takargatni, hogy a tucatjával igazolt játékosok képtelenek csapatot alkotni, hogy reménytelenül kergetnek egy célt, mert nincs ami összetartsa őket. Illetve van, egy – ezen a szinten mindenképp – gyenge láncszem, a történelem helyett jó kapusnak igazolt Pintér.

persze, lehetnek új belépők, mert lenniük kell,

de az nem a Felcsút lesz. A Debrecen megcsinálta, talán tudja tartani valamiféle hullámzó teljesítménnyel. A Videoton dettó. De a Vácnak, Dunaújvárosnak, Zalaegerszegnek már nem sikerült. Volt valamiféle történelem (háromból kettőnél), volt egy központi szereplő (szintén háromból kettőnél), vagyis összejöttek az áldott pillanatok, hogy ha máskor nem, akkor és ott összejöhet valami. A lehetőséggel éltek, azonban ahhoz már kevésnek bizonyultak, hogy mindezt történelmi tapasztalatra fordítsák.

A legtisztább példa erre a tapasztalatra talán a Kecskemét, vagy lehetne idővel. Feljutottak, megízlelték az NB I. légkörét, feltették magukat a térképre, és miután kizárták őket, érezni lehetett, a város most már akarja az élvonalt, vagy legalább az élvonal határát, a tisztességes versenyt képességeikhez mérten. Akár az ingázás is szóba jöhet, de valami most már kell. Az más kérdés, hogy képtelenek voltak feljutni a megyéből ennyi idő alatt, és félő, ahogy tolódik legalább az NB II. úgy veszít a lendület, úgy tűnik el a történelem emléke, úgy kerül egyre távolabb a tartós profi futball a városban.

Felcsúton még ilyen tapasztalat sincs. Sőt, a szavak is mindig mást mondanak. A nevelőegyesületként bőven jó a második vonal szövegtől hamar eljutottunk a három évvel ezelőtti, célunk az egy-öt hely bemondásig, majd jött a kiesés, a brutális erősítések, és az idei év. Minden félév más és más tapasztalat, minden ellentmondásban van a saját közelmúlttal, széteső az egész.

Így nem lehet – és itt szeretném megköszönni, hogy fogalmatlanul, koncepciótlanul, harácsolva, nagymellénnyel, kioktatóan, satöbbi álltak a dolgohoz, mert

nem is kérünk belőlük.

Csak ennyit szerettem volna elmondani.

a poszt nem szerkesztőségi véleményt tükröz (vh)
hahh, most látom Fekő kolléga is hasonló anyaggal jelentkezett ma

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

“Palpatine Pintér kalandjai a történelem hiányával” bejegyzéshez 37 hozzászólás

  1. A válaszhoz látni kellene a szerzödéseket amivel a jogokat (vagy egy résxüket átadták)…
    Ez nem egy egzakt tudomány ez a terület pedig elég képlékeny határok között müködik.

  2. Szerintem itt kollektív tudásról van szó elsősorban, amit „nemzedékek” egymásnak adnak át. De ezen kívül azért vannak emberek a klub körül (teljesség igénye nélkül pl. Szurgent, Kaszás), akik tudják, hogy kell bajnokságot nyerni. A legfontosabbról, a szurkolókról nem is beszélve.

  3. Puskás esetében szerintem nem szerzői jogról van szó. Öcsi bácsi életműve Hungaricum besorolást kapott, ezért nem használhatja nevét csak az, akinek erre engedélyt ad egy kuratórium. A kuratóriumban pedig sok pogácsa van, mint tudjuk ezért felmerül ott egy (talán több) olyan emberszabású, aki mind erkölcsileg, mind szakmailag mindenki felett áll, tehát csak ő tudja képviselni méltó módon Puskás Ferenc emlékét és eldönteni ki használhatja a Puskás „márkanevet”, hogy rohadna meg, ki van ez találva. Persze lehet, hogy tévedek…

    1. Elméletileg az UEFA egy szabályozása szerint egyetlen játékos sem idegeníthető el a klubjától, ahol szerepelt. Ergo simán használhatnának a nevét, ha bevállalnánk az utánajárást a dolognak.

      1. Az lehet az új stadionunkban kerülne… ;)

    2. A dolog azért nem ilyen egyszerű, ahogy a sötét oldal kommunikálja.

      Valóban, itt nem szerzői jogokról van szó. Az megilletheti pogácsás gyurit és jogutódjait az általa összehordott irományok kapcsán, a halálát követő évtől számított 70 évig, stb. Ezzel nem is kell foglalkozni, nem kell vásárolni a könyveiből, illetve cáfolni kell a képtelen állításait, ahogy az itt a blogon egy nagyszerű összefoglalóban már meg is történt. Ezt a tüzet nem szabad hagyni kialudni.

      A Hungarikumok Gyűjteményébe Öcsi életművét vették fel, nem magát a Puskás Ferenc nevet. Ebből az következik, hogy az állam elismeri, kiemelten kezeli az életmű gondozását, valamint az – és hát ez elég botrányos -, hogy erre a tevékenységre nagykövetté nevezték ki pogácsás györgyöt. (Egyébként felháborító és szégyenteljes, hogy az előterjesztésben és a honlapon meg sem említik az egyetlen hazai klubjának nevét.) A hungarikum törvény egyébként a hungarikumok használatáról nem rendelkezik, csak magának a „hungarikum” szónak a gazdasági tevékenység körében történő használatáról. Hogyan is használhatna bárki is egy életművet?
      Tehát az alapján, hogy Öcsi életműve hungarikum, attól még a Kispest szurkolói használhatják a nevet, bármilyen drapin, stb.

      Nagyobb gondnak tűnhet, hogy a Puskás nevet, illetve Öcsi arcképét tartalmazó védjegyek állnak oltalom alatt. A Puskás Ferenc név mint védjegy a család tulajdonában van a nyilvántartások szerint, akik minden jel szerint használati engedélyt adtak szöllősiéknek. A védjegyek alapján akkor léphetnek fel bármilyen használattal szemben, ha az gazdasági tevékenység körében történik és olyan a megjelölés, ami, mondjuk így, nagyon hasonló az oltalom alatt álló védjegyhez. Egy Puskás, Kispest, Hungary drapi kihelyezése nem minősül ilyennek. A védett szavaktól, logóktól teljes mértékben eltérő. Kitehetem a kerítésre, a házfalra, a kamionom oldalára, bárhova. Tehát arra hivatkozással, hogy Puskás az ő csapatuk neve, nem vetethették volna le. Ha él még az a rendelkezés, hogy csak jóváhagyott drapikat lehet kitenni, akkor esetleg erre hivatkozhatnak, viszont nincs olyan jogi fogódzó, ami alapján egy Puskás Ferencet éltető kiírást meg lehetne tiltani, azt engedélyezniük kell minden magyar pályán.

      És igen, Puskás Ferenc nem idegeníthető el az egyetlen magyarországi klubjától, bármennyire is dolgozik ezen mindennap ez a tolvaj banda. SzGy álságos tevékenységére jó példa, hogy 10 évig Puskás Ferenc neve fölött szerepelt az ő fotója a goldenfoot.com oldalon. Raymond Kopa és Zico, a másik két, 2006-ban díjazott nagyszerű játékos között. Ha ennyire ápolja az életművet, irtózatos közpénzekből, akkor miért nem jutott eszébe például ezt helyretenni? Hogy tegyenek már fel egy fotót a díjazott játékosról, aki az átadáskor már nagyon beteg volt, és ő, egy senkiházi vette át helyette az elismerést…

      Elnézést, hogy ilyen hosszú voltam, remélem, érthető valamennyire.

  4. amúgy Pinyő nem is a Palpatine, inkább DV. Palpatine az a stadion szomszédjában lakik :)

    1. Lehet, hogy így van, de akkor én kérdezek vissza: ha Pinyő a DV, akkor ezek a töketlen rohamosztagosok hogyan fognak csapattá összeállni ? :D

  5. Hogy micsoda véletlenek vannak! A piaci szereplők így egymásra tudnak találni! Erő van, egyetértés pláne, az erkölcsöket meg még soha nem tisztelték ennyire ebben az országban.
    Az utóbbi években valahogy nem nagyon hallom a „jaj, szegény fradi” szlogent. Miért is?

    1. A felcsútnak eddig is szponzora volt, a mezen is ott a logójuk. Most akkor a fradika, márcsak a vidi hianyzik és teljes a kör.
      Eddig sem vasaroltam ott, most meg már pláne nem fogok.

      1. A Csútot is nyilván piaci alapon támogatják…

  6. Igaz, lehet, amit a csapatépítésről írtál, de talán nem is a jó focicsapat ott a cél, az csak a látszat…
    Amúgy szerintem,a legnagyobb baj velük, hogy nincs igény a létükre. Nem kellenek senkinek. Én úgy látom, hogy a miniszterelnök bácsi gyerekkorában focista akart lenni és most ez a focimenedszeres játéka a mi pénzünkből.

    Hoffenheim és Lipcse azért tud produkálni szurkolókat, akiknek van igénye a létükre. Amúgy a saját szurkolóikon kívül nem nagyon szeretik őket sem…

  7. Hanta nagyon összefoglalta és megfogalmazta a lényeget. A lényeg valóban az identitásban van. Egy Kispestre (vagy akár a fradiba, újpestre, diósgyőrbe, stb.) igazolt játékos hamar szembesül a Klub, azon túl a szurkolók elvárásaival, jó játék esetén a szurkolók szeretetével. Ez az a dolog, amivel egy felcsúti sosem fog találkozni. Lehet, hogy Mészáros papa egy jó meccs után megveregeti a hátát, vagy hónap végén egy vastagabb borítékkal honorálja a jobb teljesítményt, de ez egy bajnokságon keresztül nem fog menni. Mint minden csapatnak egy felcsútinak is van holtpontja, hullámvölgye, amin egy lelkes többszáz v. többezres szurkolótábor átlendítheti, vagy a szükséges lökést megadhatja…ezt egy felcsúti csapat sosem fogja megérezni, így olyan csapatokkal szemben, ahol ez meg van, az ellen eleve hendikeppel indulnak. Arról nem beszélve, hogy minél erősebb játékost igazol, vélhetően az a játékos annál nagyobb szurkolótáborral rendelkező klubtól jön…ahol hozzá vannak a szokva a szurkolók támogatásához, a meccs utáni éltetéshez…ez felcsúton szintén nincs meg. Így ezért borítékolható, hogy ők sosem lesznek – erőteljesen külső támogatás nélkül – bajnokok vagy akár dobogósok.
    Egy igazi kispesti vagy fradista vagy újpesti, és még sorolhatnám tudja, hogy milyen a Klub szineibe harcolni a győzelemért…tudja, hogy a győzelem az egekbe emeli a tartós rossz játék meg a pokolt csinál az életükből.
    Onnantól kezdve, hogy egy játékos csak a pénzkeresési lehetőséget látja az aktuális csapatába, nem fog tartósan jól játszani, mert egyszerűen nincs motivációja. Anno amikor az újpesti focisták szarul játszottak, a keménymag megfenyegette őket. Egyből magukra találtak. Felcsúton nincs ki megfenyegesse őket. Nincs ki biztassa őket. Nincs ki megveresse a hátukat egy jó mecccs után. Nincs aki a győzelembe hajszolja őket. Nincs aki a nevüket skandálja. Nincsen olyan klubidentitás, amiért küzdeni lehet. Pontosan tudják, hogy semmilyen felcsúti klubtörténelem könyvbe nem kerülnek be, mert ilyen könyv nem létezik, vagy ha igen, akkor korlátozott lapszámú. Felcsúti akadémiának mondott valami egy fociszerető ember kreálmánya, aki ahelyett, hogy tisztességes körülményeket teremtett volna a magyar futball világába, helyette létrehozott egy Frankeisteint, akit mindenki gyűlöl, mindenki ellene tölti le a rendszer iránti ellenszenvét, a magyar focinak egy olyan vadhajtása, ami idővel megfásul és a legkisebb erőhatásra is száraz ágként fog elhullani a semmibe…

    1. Részben egyetértek, de szerintem van egy sokkal erősebb motiváció, és persze nem csak Magyarországon.
      A kis csapatok előretörése, mégpedig daccból. A „csóró” lesajnáltak, megmutatják mire is képesek.
      Valjuk be minket is nagyrészt ez segített a bajnoki címhez. Ez óriási erő. Lanza is Kispesten megkapta a lehetőséget, hogy megmutassa mire képes, és mivel egy igazi profi egyéniség, példás akaratával elhitette a többiekkel, hogy ha valamit nagyon szeretnénk, elérhetjük. Ez ragadta magával a szurkolókat is. Első szabadrúgás gólja olyan volt mint egy felszsabadulás. Nincs mitöl félnünk senkitől, tudunk olyat amit senki nem tud kivédeni. És Marci is a süllyeszttőből, került újra a csúcsra. Csak bámulom akaratát, helyezkedését, koncentrálását és ahogy érzi a kaput. Élmény nézni ezt a kettőst. És a többiek „feltámadása” is szinte hihetetlen kategória. Az „öreg” Gyurink is lohol mint aki sohasem akarja abbahagyni a meccset.
      Most ha nézzük az elmúlt fordulókat, azt láthatjuk, hogy a „lesajnáltak” mind meglepetést szereztek.
      A gazdag rokonok semmivel sem ütőképesebbek. A lóvét legyőzi a csapatszellem, más a régihez hasonló motiváció lesz remélem a nyertes.A fel is le is csút akkor lesz veszélyes, ha felismeri, hogy szinte mindenki lesajnálja, szánalmasnak tartja őket. Utoléri őket a dacc, rájönnek, hogy csapatszellem nélkül ez nem megy, és majd ha ők is meg akarják mutatni, hogy ennél többre képessek.

      1. De pont ez a lényeg. Az összes játékos és edző Kispesten kiemelte, hogy a szurkolók támogatása plussz lendületet adott nekik. Illetve a motivációs videónak is fontos része volt, hogy egy újabb bajnoki címet vártak el a játékosoktól, amivel 24 év „átkát” törhetik meg.
        Felcsútnál – akik alapvetően a Vidi utánpótlás csapataként kezdtek – ilyenfajta motiváció nincsen. Senki sem azért ment felcsútra, mert egy összetartó közösség van, mert csodálatos szurkolás mellett focizhat…pusztán a pénz miatt, kifele pedig Pintér személyének a garanciájára hivatkozva.
        Csapatszellem ott alakulhat ki, ahol van motiváció, ahol van komoly szurkolói támogatás, ahol az edző kellően tud motiválni, felismeri a játékosainak az erősségét és azt ki tudja aknázni.
        Abban igazad van, hogy az, hogy mindenki gyűlöli őket, mert alaptalanul kapják a közpénz miliárdokat, az egyfajta csapatszellemet kovácsolhat bennük, de azért jelzem, hogy ehhez szurkolói támogatást nem fognak kapni. Vagyis míg Kispesten a Csapatot a „szegénység” összekovácsolta, ezzel a titulussal a folyamatos hendikeppes mérkőzések (gondolok itt 3 légiós vs 5 légiós, fizetések közötti különbségek, stb.) egyfajta külső szimpátiát is eredményezet, hisz mindenki a hátrányos helyzetű csapatot látta/látja bennünk, aki Dávidként küzd a pénzügyileg felpumpált Góliát csapatok ellen. Na most ilyen szintű külső szimpátiája egy felcsútnak sosem lesz. Mert ők nem építkeznek, nem a rögös útat választják, hanem kvázi az odacsordogáló (vagy inkább ömlő) pénzből akarnak azonnali sikert elérni, feladva ezzel az egész felcsúti akadémia szellemiségét, és komolytalanná téve az egész akadémiai nevelés lényegét. Az itt nevelkedő játékos lehet, hogy 3-4 évig kiemelkedő luxusba képzik, de utána jöhet Csákvár, vagy a Vidi fakó (ahova a sok légiós miatt úgysem férnek be), esetleg valami külföldi csapatba esélyük lehet kiigazolni. Egy egykori középszerű focista megálmodott valamit, de azzal nem számolt, hogy a jó eredményhez vezető út munkával van kövezve…és pénzzel akarja kiváltani a munkát…ezzel pedig az lesz a gond, hogy a pénzzel csak rövidtávú sikereket lehet elérni, ha hiányzik mellőle a (építő)munka, úgy hosszútávú siker sosem lesz. Felcsút nagyjából az Stadler vagy a Gázszer sorsára van ítélve, ami addig volt csak valamennyire sikeres, amíg a mecánás ott állt mögöttük. Mivel az egész klub a mecánás személyétől függőt, garantálható volt a mecánás bukása utáni szétesésük….mivel nincs szurkolóik, igazi támogatóik, senki sem fogja továbbvinni, küzdeni a megszűnésük ellen.

    2. Ez mind igaz.Viszont a húszas évek közepén -vegen lesz lakasa,vallalkozasa stb.és ez kompenzalja azt,hogy nem eltetik a lelátóról.

    3. Azért tegyük hozzá az egyetlen előnyt, saját szurkoló sose fogja szidni őket. :)

      1. Értem. De a szurkolók szidása egyfajta visszajelzés a teljesítményükre. Sok csapat képes összekapni magát, ha a szurkolók elkezdik csesztetni őket. A felcsútiaknak ilyen nem lesz. Minden meccsen találnak egy bűnbakot (bíró, légiósszabály, ki nem állított ellenfél játékosa, stb.), akik miatt a jó játékuk ellenére nem nyerhettek, aztán csókolom. :) Nem mintha ezzel nekem problémám lenne… :D

  8. Azért az RB egy nagyobb városban próbálkozik, ahonnan évtizedek óta hiányzott a minőségi foci, aHoffenheim sem nyúlta le Beckenbauer nevét és az sem állami pénzből hasít. Van valós teljesítmény mögöttük, nem egy hatalommániás kegyébőlépülnek.

    1. A Red Bull vezetője, Mateschitz Salzburgban einheimisch… Vagyis ott nőtt fel és ott él most is.

    2. A felcsút meg multimilliárdosok csapata. Mintha az egyikük, a focizni nem tudó fociimádó azt mondta volna egyszer, nagyon régen, hogy az államnak ki kell vonulnia a labdarúgásból. Hát, látjuk ezt a vonulást, gyönyörű, tényleg.

    3. Apró különbség, hogy ezek a csapatok nem az adófizetők pénzéből működnek, de nem is Angela Merkel szülőfalujában.

  9. Szerintem egy kicsit félreértelmezted a posztot.

    Nyilván volt benne egy jogosnak mondható elfogultság is, de alapvetően az volt a mondanivaló, hogy valóban hiányzik egy háttérbázis a Felcsútnál – és, hogy a történelem, a hagyományok, a kötődés és egy-egy játékos a múltban milyen sokat számít nekünk.
    Tehát pont emiatt ragaszkodnunk is kell hozzá és nem szabad engednünk, hogy ellopják tőlünk.

  10. Szerintem meg a Jóisten egyszerűen nem szereti őket. :D Ezért a lövéseik mindig kifelé fognak pattanni a kapufákról, Eppel szarul helyezett fejese meg mindig bemegy ellenük. :)

    (amúgy Hanta, tudom, ez a saját blogotok, és arról írtok amiről akartok – és ezt köszönjük is nektek! – de személyes véleményem, hogy ne foglalkozzunk ennyit a történelemhamisítókkal, egyszerűen nem érdemesek rá. mennek vissza hamarosan oda, ahová valók. addig meg bucira verjük őket minden meccsen. az elmúlt 25 év legszebb hónapjait éljük, ne hagyjuk, hogy elrontsák! de véletlenül sem akarok beleszólni, miről írsz, ezt is elolvastam és tetszett, csak egy halk olvasói javaslat;)

  11. Nyílván az is belejátszik, hogy a játékosok is tisztában vannak vele, mennyire megveti mindenki a klubot. Nem lehet könnyű ilyen lelki teherrel játszani. Vajon a Ceausescu falujában felépített klub elért valaha is bármit?

    1. Egy ismerősömön keresztül van valamennyi rálátásom a magyar focisták gondolataira és hozzáállására. (na persze nem annyi mint itt egyeseknek:)). A játékosok 90%-a leszarja, hogy a DVSC-ben, a Fradiban, vagy a Felcsútban focizik. Legyen fizu, kocsi, kéró és keveset kelljen edzeni.

      Nyilván ez alól kivétel az „őshonos” saját játékos. Egy Hidi Patrik csak a legvégső esetben írna alá egy Felcsútnak, ebben biztos vagyok. De ilyen ma már nagyon kevés van (szerencsére nálunk azért akad – őket becsüljük is meg!)

      1. Azért azt jó volt látni, hogy Eppel Marci a szombati meccs utáni interjúban egész egyszerűen képtelen volt kimondani ennek a torzszülött klubnak a nevét. Kicsit gondolkodott, hogy is nevezze őket, aztán: ellenfél.

        A most már szerkesztőséginek is tekinthető véleménnyel egyetértek!

  12. Szívemből szóltatok. Már a címet megvettem, de a cikk elolvasása után sem változott a véleményem.

  13. csak egy apró helyesbítés:
    A poszt nyugodtan kimondhatjuk, szerkesztőségi véleményt tükröz!
    <3

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.