Hatalmas zavar lehet a fejekben, ha egy Felcsút – Kispestre azt meri mondani valaki a szájával, bele egy interjúba, hogy: derbi. A felperes és a tolvaj találkozását sem derbinek hívjuk a bíróságon, hanem tárgyalásnak.
Komolyan, ez így, ebben a formában megtörtént 2018-ban, Magyarországon, közelebbről a felcsúti stadion vegyeszónájában, és a szájat hozzá az a Hegedűs adta, aki tavaly januárban egyik nap még kategorikusan cáfolta, hogy az NB I-es Haladásból az NB II-es Felcsútba igazolna, aztán másnap mégis, mert ugye előrelépés.
Mutatom a lényeget:
Szó szerint aztat mondja, hogy derbi, és a kamera nem hazudik, amikor a gólja után megmutatja az őrjöngő felcsúti tömegeket. Talán páran felnéztek a telefonjukból, mert ugye derbi.
Jajj, istenem, nagyon hülyének kell ehhez lenni.
Szegény Baráth Botinak se megy flottul az interjúzás, ha azonnali válaszokat kell adni, simán puskásozik (nem kéne), derbizni ugyan nem derbizik, de a presztízsmeccsbe belemegy, hiszen “a szurkolóknak fontos, így nekünk is”.
Sajnos kavar van a fejekben. Egy Felcsút – Honvéd (Kispest), soha nem volt és nem lesz
- derbi (derby);
- de még presztízsmeccs sem;
- és rangadó is legfeljebb akkor, ha úgy alakul, hogy helyezésért megyünk.
A Felcsút – Kispest egyébként sem értelmezhető a futballmérkőzések hagyományos keretein belül, mert a felek nem tartoznak azonos erkölcsi kategóriába, valamint egymástól eltérő létezési síkokon mozognak.
Nekünk ez a meccs sosem lesz fontos, ugyanúgy három pontot ér, mint egy Paks. Maga a meccs nem több egy apropónál, amikor alkalmunk van szavakba önteni, hogy mennyire mélyen elítéljük a felcsúti klubmodellt, különösen annak névválasztását, legendagyárát, valamint azt a hozzáállást, amivel viseltetnek felénk, Puskás valódi örököseivel.
A Tom és Jerry derbi, a Felcsút – Kispest nem. Pont.
