Még túl sem tettük magunkat rajtuk, erre majdnem megismétlődött a Kisvárda és a Budafok elleni fiaskó, azonban hatalmas szerencsénkre a spori nem adta meg a Diósgyőr gólját. Vanacek valóban rángatta Batikot, az is látható, hogy Batiknak nem sok esélye van felvenni a védőpozíciót emiatt, rá is játszik, ahogy kell, szóval simán visszafújható volt. Nem feltétlen szokás az ilyesmit, de adható.
- 09.27. Újpest, 80. perc 1-2, -1 pont
- 11.04. Felcsút, 90. perc 0-1, -1 pont
- 11.29. Felcsút, 93. perc 0-1, -1 pont
- 12.06. MTK, 85. perc 2-2, -2 pont
- 01.30. Videoton, 80. perc 2-1, +2 pont
- 02.13. Budafok, 92. perc 2-3, -1 pont
- 03.07. Kisvárda, 92. perc 0-1, -1 pont
- 03.13. Diósgyőr, 91. perc
0-10-0, spori nem adta meg
Talán a kilencven perc, ha nem is nyomasztó, viszont mindenképp egykapuzásnak nevezhető focija, talán a bírói lelkecskéből feltörő igazságérzet, a lehajolás a gyengékért, a védetlenekért, az ártatlanokért, vagy ki tudja. A lényeg, hogy nem adta meg. Nyomasztó lett volna ennyiszer veszíteni a 90. perc után.
Az esetről videó egyelőre az m4sport.hu oldalán érhető el.
Bennmaradás //
csak a bennmaradás, bentmaradást, tagság meghosszabbítása, kiesés elkerülése, élvonal. Ilyesmik.
Most három hét szünet következik, azonban én elkezdtem már semmiben sem reménykedni, mert teljesen felesleges. Másfél-két éve csak reménykedünk, minduntalan kapaszkodókat keresünk, hogy hátha, majd ettől, majd attól, talán most valami változik, jobb lesz. És valahogy sosem lett jobb.
Belefáradtam, feladatam a reménykedés luxusát, hogy várjak, várakozzak, időt és akaratot fordítsak saját magam meggyőzésére. Komolyan, egy frászt. Elég volt!
Ott tartok, hogy dolgozzon meg a klub, a csapat, az egyes játékosok, a mindenki az elismerésemért, a tapsomért, azért, hogy egyáltalán szurkolóként tekinthessek rájuk.
Az elmúlt másfél-két év ámokfutásának nincs vége, nehogy azt higgyük, itt elég lesz három hét szünet a válogatott miatt, nem, ez egy k*bszott spirál, amire rákerültünk, és húz, húz, húz le minket iszonyatos sebességgel. Feri egyelőre csupán egy huppanó, akár még hihetnék is benne, hogy majd vele, hogy majd elindulunk felfelé, azonban rosszkor jött, én közben szépen, lassan belefáradtam a hívésbe.
Legyen meg a bennmaradás, és bár pontosan látni, hogy nulla jövőképe, sportstratégiája van a klubnak, az egész nem több egy ámokfutásnál elengedett gyeplővel, félelemérzet nélkül, szóval, szóval, jövőre sem lesz jobb, mert mitől lenne?
Tényleg felesleges felülni a reménykedés luxusvonatára.
Osztályozókönyv //
