A poszt nem szerkesztőségi vélemény.
A poszt nem Ukrajnáról szól, hanem a magyar futball közegéről.
Oroszország egyoldalúan jogot kreált magának arra, hogy bevonulhasson egy nemzetközileg, és így Oroszország által is elismert határokkal rendelkező Ukrajna területének egy részére. Oda, ahol egyébként már évek óta jelen van, ahol az aktív segítsége nélkül ha nem is béke, de legalább viszonylagos nyugalom lenne.
A helyzetet bonyolítja, hogy Oroszország a fogyasztókat elbizonytalanító, sokszor a dezinformációra és valóságtorzításra építő kommunikációjában a gondolkodásának és a tetteinek pont az ellenkezőjét szajkózza: Ukrajna támadja folyamatosan Oroszországot, tehát jogos az önvédelem. Oroszország Ukrajnát, vagy legalábbis Ukrajna egy részét is Oroszországnak tekinti.
Oroszország úgy agresszor, hogy nem ma, vagy tegnap kezdődött az agresszió, hanem folyamatosan jelen volt a térségben. Most azonban formát válthat.
Eközben a magyar labdarúgásban.
Nincs semmi különös. A magyar futballban nincs jelen a politika, nincs jelen az állampárt és közvetlen holdudvara, a magyar futball szinte a piacról él, a bevételei egyértelműen a kibocsátott teljesítményéhez kapcsolódnak, egyetlen forint sem érkezik bele (oda) például furcsa minisztériumi felügyeletű, esetleg közpénzjellegét vesztett kasszákból.
A magyar futball egy őszinte dolog, itt ki meri mondani mindenki azt: ami. A fehér: fehér, a fekete: fekete, a labda: gömbölyű.
Egészen más a helyzet, mint Ukrajnában. Ukrajnában épp egyoldalúlag körbepapírozzák a létező, bár csak egyetlen fél által elismert valóságot, és megpróbálják valódi valósággá változtatni.
Bezzeg a magyar futballban, felénk ilyesmi papírmunkára semmi szükség, hiszen nincs mit lepapírozni. Hányszor mondjuk még el, hogy a magyar futballban nincs ott közvetlenül a politikum, az állampárt?
A közvetlenül szó nem tetszik talán? Úgy értve természetesen ott van, hiszen minden egy cél, egy nemzet, egy érdek, egy. És azt mi képviseljük. Nincs szükség papírokra.
Nem biztos, hogy jó ez ebben a formában – mondják halkan a többiek, azonban tenni nem sokat tesznek. Dorgálás, figyelmeztetés, némi büntetés, azonban a probléma lényegéhez sosem nyúlnak: az őszinteséghez.
Iszonyatos mennyiségben dől ránk az információ, és az ember agya nincs ahhoz hozzászokva, hogy mindezt befogadja, szétválogassa, feldolgozza, és következtetéseket vonjon le belőle. Túl gyorsan és túl sok minden jelent meg körülöttünk, és mint minden zavarosban, ebben is megjelentek a halászgatók.
Az információval, illetve az információba vetett bizalommal, a kritikanélküliséggel nagyon könnyű visszaélni. Elég hosszan és konzekvensen mást mondani, mint ami a valóság, zárt rendszerben beszélni, és egyáltalán nem törődni az ellentmondásokkal, még véletlenül sem reagálni a kritikákra, hiszen azzal elismernénk a felépített zárt rendszer gyengeségeit, hazugságait. A lényeg, hogy hangosan, önmagunkat ismételve és folyamatosan hazudjunk az elérendő céljaink érdekében. (Fontos: a saját öncélunk elérésén kívüli esetleges egyéb következményeket semmiképp se vegyük figyelembe, sőt, egyenesen tagadjuk a létezésüket, vagy végszükségben állítsuk be pozitív hozadéknak.)
Az ukrajnai helyzet és a magyar foci ugyanarra a hazugságra épül, mégpedig arra, hogy: nem vagyunk ott, és ha ott is lennénk, akkor jogos érdeket képviselünk.
Nagyon nehéz az ilyenfajta hazugság ellen küzdeni. A figyelmeztetés, büntetés nemhogy gyengítené, hanem egyenesen erősíti a torz világukat, hiszen egy zárt rendszerben, a hívők számára viszonylag könnyű létrehozni a mindenki minket támad narratíváját.
Az egyetlen védekezés a teljes nyíltság lenne. Komolyan kell venni a jelszavukat (kb. mi ki merjük mondani az igazat) – és valóban megtenni. Tehát kimondani.
Például: a magyar futballban ott (vaskosan benne) van az állampárt és közvetlen holdudvara. A magyar futball nem értelmezhető az állampárti szerepre törő Fidesz belső meghatározottságai nélkül, sőt, egyes kirívó esetekben nem is létezik. Minden más állítás a valóság egyoldalú torzítása, tehát szükségszerűen hazugság.
A magyar futballban párvezérek, -politikusok, és pártközeli oligarchák ülnek a vezetői posztokon (úgy jár, mint egy kacsa), a magyar futballban nincs valódi szponzor, helyette minisztériumok, állami és félállami, illetve szinte kizárólag állami megrendelésből élő cégek tartják fenn anyagilag (úgy néz ki, mint egy kacsa), a szabályokat folyamatosan változtatják, sokszor a rövidtávú és közvetlen kommunikációs igényeknek megfelelően (olyan a hangja, mint egy kacsának), ésatöbbi, ésatöbbi.
Ebben az esetben miért nem lehet kimondani, hogy kacsa? (Azt leszámítva, hogy a kacsázó hazudik, a kacsázása egyértelmű politikai támadás, a kacsázás durva beleszólás a belügyeinkbe.)
címlapkép: Anil Sharma/Pexels.com
? a hozzászólás // előmoderált.
? az offtopicot // az offtopicba.
