a tulajdonosváltással // egyszerűen nem vagyunk hajlandóak foglakozni. Mindenki mást tud biztosra, mi viszont szinte semmit, szóval úgy látszik, bárki jobban értesült nálunk. Annyi biztos, hogy Szentesre és Fórizsra is jó szívvel tudnánk nemet mondani, valamint az, hogy őket szinte tényként kezelik, egyben azt is jelenti, Leisztinger már nagyon közel lehet. A másik, hogy ha tényleg ezek a nevek jönnének, akkor eljöhet a klubházban régen várt teljes söprés, viszont nehéz elképzelni, hogy nagyságrenddel jobb következne utána. Kösz, Bozó, kösz, Mendelényi, kösz, Szijjártó! A klubtörténet legkárosabb alakjai közé emelkedtetek helytartótokon, Kun Gáboron keresztül. Taps.
nyári rajt // azt írja a klubhonlap, hogy június 20. orvosi vizsgálatok, június 24. pedig már edzések. A bajnokság, bár rövidebb lesz négy körrel, érthetetlen okból ugyanúgy július végén, 28-án kezdődik.
az előző két bekezdés összeolvasva // alig három hétbe kellene a következőknek beleférni:
- kiszurkolni Bozó vereségét Szentesen (ennyit megérdemel),
- tulajdonost váltani,
- felépíteni egy új klubot az új tulajdonos igényeinek megfelelően,
- víziót alkotni, és ahhoz
- játékosokat igazolni, mert ha nem a feljutás a cél, akkor nagyon, de nagyon drága lesz ez a projekt.
Állítólag Csertői marad, és állítólag próbáltak már hozni játékosokat, azonban az új vezetés, ami hivatalosan még itt sincs, már most megfúrt párat. Viszont mivel még nincsenek itt, igazolni sem tudnak, tehát ezen a fronton nem igazán mozgolódunk. Természetesen ahogy hallani.
[Nyilván tudunk ezt-azt, azonban nem minden írható meg egyelőre, vagy csak egyáltalán nem írható meg.]
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Bozó bukott Szentesen, remélem ez nem lassít semmit a tulajdonosváltásban!
Szerintem nem, nekik is céljuk minél hamarabb szabaduljanak.
Amugy nem csodálkozom, hogy vesztett Nekem van szentesi ismerősöm, nem is él ott mindig valahogy választások előtt előkerül addig nem nagyon látják a városba.
Van egy olyan olvasata is ennek h több ideje lesz a klubbal foglalkozni, ami azért inkább rémisztő mintsem megnyugtató.
Meg az is lehet h nem nagyon kapkodnak majd nagy betonteknővel rendelkező, masszívan minuszos csapatért a piacon.
miért lenne több? eddig sem volt polgármester…
Ez a Feher Peter interju nagyon magyarosra sikerult. Minden zsenialis, minden szuper, mindenki elkepsztoen sokat fejlodik – csak meccseket ne kene jatszani, meg senki ne latna a tabellat.
En biztam benne, hogy a dan mentalitast magaval hozza es az olyan fogalmak, mint "accountability" (szep magyarsaggal) az nem csak ures lozungok lesznek. Hat tevedtem.
Mit kellett volna mondania?
En valami ilyesmit vartam volna: "Van vagy 5-6 U21-es valogatottunk es 3-4 fiatalabb korosztalyos valogatottunk. Azt hittuk ezek a jatekosok siman versenykepesek lesznek az NB2-ben. Tevedtunk. Miutan rajottunk arra, hogy mennyire messze vagyunk az elvonaltol mar keso volt es ki is lettunk tiltva a teli igazolasokbol. Az elert siralmas szezonert, mint szakmai vezeto en ezuton is elnezest kerek – a nap vegen a felelosseg az enyem.
Most ket irany van elottunk: 1. vagy megyunk tovabb csak a sajat nevelesekkel es akkor a feljutas 3-5 even belul lehet valamikor realis (nem igazi opcio) 2. vagy hozzunk 4-5 minosegi igazolast akar kulfoldrol is es megprobalunk 1 de max 2 even belul feljutni. Azt, hogy melyik opcio lesz az nagyban fugg attol, hogy ki a tulajdonos. A mostani tulajdonos anyagi keretei nem teszik lehetove a masodik opciot – ezt realisan latni kell. Ahelyett, hogy ismet feljutassal hitegetnenk mindenkit, megprobalunk inkabb oszintek es transzparensek lenni es a leheto legtobbet kihozni abbol amink van."
Ehelyett kaptuk ezt az Urbanyit megidezo bullshit masszat.
Részemről vastaps.
Simán mehetnél a helyére, legalább lenne korrekt tájékoztatás. :D
Nap kommentje, ment is a lájk!!!
Zuigeber ügyes gyereknek indult, volt egy komoly térd sérülése. Família tőzsgyökeres újpesti, ha ő választ, akkor Újpestet választja. https://nb1.hu/hir/mtk-kerd…
Zuigeber ügyes gyereknek indult, volt egy komoly térd sérülése vagy lábtörése. Família tőzsgyökeres újpesti, ha ő választ, akkor Újpestet választja. https://nb1.hu/hir/mtk-kerd…
Én csak azt remélem, hogy most már tényleg megtisztultunk. :-)
Bár, végtére is, kedélyes ez az enbékettő, minek is az a flancos első osztály. A meccsek kellemesek, szórakoztatók, emlékeztetnek a Sas-kabarékra, telis-tele jókedvvel, burleszkkel és más idétlenségekkel. Hová is ez a nagy felzúdulás? Az első osztály: vanitatum vanitas. (hiúságok hiúsága)
Szeretném megtudni mit tartalmaz a Honvéd DNSe? Fehér Péter sokat beszél az identitásról és a DNSről, de sosem fejti ki azt. Igy számomra elég megfoghatatlan valami
aminosavakat
Jól értem, Fórizs együtt kispályás focizott a leendő főnökkel? Ismerős szitu :D. Remélem jobb lesz a vége mint az előzőnek.
ugye, ez csak vicc!
A cikkben amit Hanta linkelt vmi ilyesmi van. Hogz Leisztingerrel kispályáztak együtt.
Ja hogy jovore se a feljutasert fogunk menni?
egyébként ki az a Fórizs? női szakághoz akarják hozni?
Szentes eddig csak középszerű akadémián dolgozott! ha valamit akarunk akkor nem kádereket kéne hozni, hanem szakembereket! Fehér ért az utánpótláshoz, csinálja azt!
Fehér megy az MLSZ-hez, nem? Legalábbis olvastam egy ilyen hírt nemrégiben.
ne menjen!
Szerintem sem kellene elengedni, Őt kiváló szakembernek tartom.
Amúgy miért? Mi a bizonyítékunk rá? Mit láttunk eddig tőle?
Másfél év az utánpótlásban semmi.
egy olyan orszában járta végig a ranglétrát, ahol nincs urambátyám viszony. az, hogy sportigazgatóként béna/tapasztalatlan, az nem jelenti azt, hogy nem ért az utánpótláshoz. ez olyan, mintha egy nyomdásszal újságot iratnál és megkérdezed, hogy miért ír ilyen rosszul?
Jó, de én valóban nem tudom, hogy mit csinált Kispesten. Egyáltalán mi volt a munkaköre, mire kellene figyelni, amire hatással lehetett, lehet, vagy lehet a jövőben? Úgy nehéz mérni bármit, ha nem tudom se a mértékegységet, se magát a műfajt.
Vagy látnoknak nem jó, vagy a realitásérzéke nem működik, vaaaagy kiváló a humora lsd. 7 meccs 21 pont.
Ez nem biztos, hogy Fehér hibája
Azt, hogy máshol nincs urambátyám viszony, azért ne vedd készpénznek. Bármennyire sulykolják, ez nem hungaricum
nem ez a személyes tapasztalatom
Ilyen kevés korosztályos válogatottat még soha sem adtunk.Nézem a különböző korosztályos válogatottaknál a listát,hát alig van benne Honvédos MFA-s.Régebben tele voltak a korosztályos válogatottak MFA-sokkal !!!!!
Nem beszélve arról, hogy már 67 éves, nem a jövő embere
Másfél éve van Kispesten. Fogalmam sincs, hogy mit csinált, mit ért el ennyi idő alatt, ha az új tulajdonos a pletykák szerint mást hozna a helyére. Vagy ha az MLSZ vinné magától, akkor mit láthattak az MLSZ-nél a munkájában, amit mi nem? Tényleg komolyan kérdezem: mit csinált itt Fehér az elmúlt másfél évben?
nem azt, amihez ért. Idehozták utánpótlás igazgatónak aztán rátolták a sportigazgatóságot. Mit csinált Muick, de Jongh stb? Szerintem hagyják ott dolgozni minimum 4 évet, aztán beszélgessünk róla megint. Ne hagyjuk, hogy az utánpótlásban széliránnyal változzanak a vezetők
szerintem nincs 4 elpazarolandó évünk
hivatalosan ezt: https://honvedfc.hu/hirek/nehez-es-tanulsagos-even-vagyunk-tul/2024-06-04
:D
Érdekes ez a cikk, mert ebből nem az jön le, mintha már eldőlt volna a távozása. Legalább is sokat beszél a jövőbeli terveiről a klubnál. Ha már eldőlt, hogy megválnak tőle, akkor miért dobták be most ezt az interjút?
Karikó sem másfél év alatt fedezte fel az mRNS alapú vakcinákat, Fehérnek a DNS átalakítás sem biztos, hogy másfél év alatt végbemehet, nézzünk hosszabb távra, ha már sem Dárdai, sem Szalai nem jön ;)
Javaslatom Dárdai Pál lenne
https://www.nemzetisport.hu/labdarugo-nb-i/2024/06/szentes-lazar-nyugdijba-vonult