Egy apró játékra hívunk titeket: találtok nálunk gyorsabb utat Puskáshoz a következő feltételek mentén:
- a két egymást követő játékos volt egyszerre pályán a Kispest/Honvéd színeiben,
- a játékosoknál csak összefüggő időszakokat veszünk figyelembe. Például Vadócz vagy 2002-2005, vagy 2018 vagy 2019, tehát nem 2002-2019. A kölcsönadás is számít, tehát például Mészáros Attila remekül összeköthetné a 2003-ban kieső csapatot, az NB IB-s csapatot és az újra NB I-eset, ha 2004-ben nem adták volna kölcsön fél évre Kecskemétre. Ahogy Kozma Mihály is 1969-81 és nem 84 a belgiumi kitérője miatt. (Egyszer majd megcsináljuk úgy is, hogy a visszatéréseket figyelembe vesszük, mert volt pár, például az említetteken túl Kovács Kálmán, Szabó Tibor vagy mondjuk Bobál Gergely.)
A legrövidebb út, amit eddig találtunk a tizenegy lépés. Menne valakinek nyolcból?
Ugye, ha Puskás megvan, akkor onnan alig egy lólépés Dennis Law, Raymond Kopa, Masopust, Djalma Santos, Lev Jasin, vagy éppen Szusza Ferenc, Sárosi doktor, miazmás, vagyis a futballvilág kevésbé ismert szereplői.
_a mából visszafejtve
- 2020- Keresztes Noel
- 2015-2024 Ivan Lovric
- 2008-2017 Hidi Patrik
- 2003-2009 Dobos Attila
- 2002-2005 Vadócz Krisztián
- 1996-2003 Dubecz János
- 1991-2000 Plókai Attila
- 1984-1992 Cseh András
- 1973-1985 Varga József
- 1966-1974 Bicskei Bertalan
- 1954-1971 Tichy Lajos
- 1943-1956 Puskás Ferenc
_Puskástól indulva w/ Gyula
- 1943-1956 Puskás Ferenc
- 1954-1971 Tichy Lajos
- 1969-1981 Kozma Mihály
- 1976-1988 Bodonyi Béla
- 1987-1992 Csehi Tibor
- 1991-2001 Plókai Attila
- 1996-2003 Dubecz János
- 2002-2005 Vadócz Krisztián
- 2003-2009 Dobos Attila
- 2008-2017 Hidi Patrik
- 2015-2024 Ivan Lovric
- 2020- Keresztes Noel
címlapkép alapja: Urbán Tamás / Fortepan
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Igazából én a 90-s évektől ismerem a csapatot, ott már elég nagy fluktuáció volt. De megmaradt pár név, akik évekig tolták a szekeret: Plókai, Dubecz, Tóth Iván, Genito, Lovrics, Nagy Geri, Hidi Patrik, Dobos Attila, Horváth András
Hátha valakinek segítség
Barna tök közel van Öcsihez, 3 lépésest tudok:
Puskás – Simon (Benedek) – Novák (Alexisz) – Kesztyűs
Apró szépséghiba, hogy nem együtt játszás az összekötő, hanem az utolsó betű, bocsánat… :)
Puskás – Tichy – Kozma – Sikesdi – Urbányi – Bárányos – Lőrinczy
Puskás-Puskás-Puskás-Bozsik-Bozsik-Bozsik.
Aztán: Tichy-Tichy-Tichy
esetleg: Sipos-Sipos-Sipos
aztán: Pál-Kozma-Szűcs-Pintér
A többit nem értem.
????
Én sem
Nagyon off-topic, de talán valakinek hasznos infó lehet: a Football Manager 2024 jelenleg ingyen behúzható az Epic Store-ban.
Hálám örökkön üldözni fog
Na jól van, ha már többen is örülnek neki, akkor mégsem volt annyira off-topic. :)
Köszi (a gyerekeim nevében).
Használják egészséggel! :)
sajnos már a megjelenés óta megvan :(
https://uploads.disquscdn.com/images/ee3028e0b88b19b73ba466daf09a6fa6a03c380fce847a0abd5c4d35f5ab4095.png
Húzzál bele, nekem az Assetto Corsa Competizione-ban 3581 órám van a Steam szerint… :D Bár nettó játékidőben lehet hogy vezetsz, én sokat várok a versenyek közt. :)
nem ismerem, de rákerestem és 6 éves játék :D nekem tavaly október óta jött össze ennyi sajnos :D utóbbi 6 év fm játékidőit össze se merem adni (minden évben megveszem és megjelenéstől a következő megjelenéséig játszom)
Ez mondjuk nekem is leesett már azóta, csak nem akartam átszerkeszteni a kommentemet. :D Nekem az FM játékok már túlbonyolítottak, de a CM01/02-vel 15 évig játszottam, abba is jobb nem belegondolni, hány tízezer óra mehetett rá… :D
Kesztűs most–>Szabó Alex–>Lovrics apó–>Hidi–>Tóth Iván–>Takács Z.–>Torghelle–>Plókás –> Cseh András–>Bodonyi–>Kozma M.–>Tichy –>Puskás
ehh gyenge vagyok
Bakker, Takács Zoli (2002-2006 ősz)! Vele át lehetne hidalni egy problémát, ami a kiesés. Pedig néztem is, és valamiért nem vettem őt számításba.
Viszont a 2002 miatt valaki kell Plókai és közé, hogy össze legyenek kötve, vagyis nagyon kell számolni, de talán lehet vele egy lépést nyerni.
így van, és akkor közé és Plókai közé pedig jöhet egy míves Tóth Józsi vagy Sasu