A versenyhelyzetbe hozott, de a keretből kitett Batikot végül eladtuk a Felcsútnak

jelentette be ma a Honvéd.


Baromira remélem, hogy egyszer kiderül, mi volt ennek a történetnek a hátterében, mert a mindenféle mozaikokból egy egészen undorító kiábrándító valamit lehet csak összerakni.

“A versenyhelyzetbe hozott, de a keretből kitett Batikot végül eladtuk a Felcsútnak” bővebben

Ja, ez a poszt igazából nem szól semmi érdekesről, viszont a végén találtok egy erősen elgondolkodtató játékot

Nem így terveztem az utolsó harmincas napomat. Tudtam, hogy vasárnapra fog esni, a vasárnapok pedig a fakó meccseire esnek, tehát egészen sokáig jogosan számolhattam egy nagyjából fix társasággal, némi sörözgetéssel, céltalan bambulással egy omladozó stadionban, vagyis egy kicsit sem másképp, mint a fociba való végleges oda- és beleszocializációval telt korszakomban, a megboldogult kilencvenes években.

Buja aljnövényzet és mindenféle vegetáció a beton nem szándékolt térközeiben, mosdó a kandaláber tövénél a félhomályban, kinyitható kempingasztalról árult szotyi és tökmag, büfésnéni, műanyag pohárban alsópolcos, közepesen hideg sör. Erről szóltak a tízes éveink, mégis valahogy belerázódtunk, ottragadtunk, és ma is itt vagyunk.

“Ja, ez a poszt igazából nem szól semmi érdekesről, viszont a végén találtok egy erősen elgondolkodtató játékot” bővebben

A könnyednél valamivel nehezebb fejtörő a klub érmet nyert edzőiről

Többet tudsz a történelmünkről, mint Kaszás Kálmán? Egri János is csókolommal köszön neked? Magadat érzed Kispest Stephen Hawkingjának?

Most itt a lehetőség, hogy megtornáztasd kicsit az agyad! Vagy a tudásod, nekünk mindegy.

10 kőkemény kérdés, 10 válasz a klubbal valaha érmet nyert edzőkről.

“A könnyednél valamivel nehezebb fejtörő a klub érmet nyert edzőiről” bővebben

Legyen már vége a mai napnak: Lucas Ontivero kölcsönbe a Galatasaraytól???

A saját twitterén egyelőre nincs szó róla, csak a calcioturco oldalán. Vajon ez a calciouturco is van olyan hiteles, mint a gianlucadimarzio, vagy a korábbi években bejáratott tuttomercatoweb?

Itt az újabb név: Josip Elez a Lazioból

Természetesen állandó forrásunk, a kimeríthetetlen tudású/fantáziájú GianlucaDiMarzio jelentette be:

“Itt az újabb név: Josip Elez a Lazioból” bővebben