Három éve a Vidi tervezett fiesztát Kispestre, majd sunnyogott haza két remekbe szabott szabadrúgásgóllal a hálójában; tavaly a bajnok Győr ünnepelte volna még egyszer bajnoki elsőségét a Bozsikban, de bronzra hajtó srácaink hősies meccsen elintézték Pinyőéket (2:0). Ha az hősies meccs volt, a tegnapira nem tudom mit írjak: 8 meccses vereségszériából jőve, a telt házas, csilivili új Loki arénában az áldozati bárány szerepe volt ránk osztva, egy 3-4-5 gólos cívis sikert váró tömeg előtt. Erre mit lát a szép számú Honvéd-tábor? Kibekkelt első félidő után a másodikban JÁTSZÓ csapatot és egy remek Vernes gólt, majd egy katartikus zárást. A bajnoki díjátadó majdnem botrányba fullad, acsargó fejjel fütyül a hazai publikum, mi pedig mosolyogva távozunk. Mert ünneprontásban még jók vagyunk. Halovány gyógyír ez csupán az eltolt tavaszra – de tegnap mindenképp jó volt a Nagyerdőben Honvédosnak lenni.
Persze menjünk szépen sorban. Nem mondhatni, hogy szurkolói oldalról nem adtuk meg a kellő alapot az utolsó fordulóbeli remeklésnek. Az elmúlt hetek szenvelgései ellenére komoly számban érkeztek a vörös-fekete hívők a Nagyerdei stadi vendégszektorába, rég látott arcok is feltűntek a táborban, és magam is örömmel üdvözöltem a mi kis sztenderd korzócsapatunk tagjait a lelátón. Ráadásul a heti hajdúszoboszlói munkaelfoglaltság miatt én kerülőúton érkeztem, hiszen két fő kispesti családi “bajtársam” már pénteken lecsorgott hozzám a fürdővárosba, így a szombatot végigáztuk a fájós hátak Mekkájában az esti meccsre készülve, “legalább valami jó is történjen velünk ma” jelszóval. Ki hitte volna, hogy a csúcspont szombaton nem a szauna-hűtőmedence mindig izgalmas kettőse, hanem Vécsei és Vernes duója lesz? Azt a kiégett kispestszurker mindenemet, de én bizony nem… Szóval az indító hangulattal nem volt gond, és amikor a többiekkel a kerítésnél üdvözöltük Viktor fotósmestert és nagy kuncogások közepette Ábelék a “piró beadására” biztatták őt, a mellettünk posztoló helyi szeku szigorkodó arcát elnézve teljesen megjött a kedvem egy jó meccsestéhez.
A külcsín-körülmények persze oda vannak téve Debrecenben, erről vita nincs. A stadion kellemes erdei díszletek között bújik meg, és a vendégbejárathoz érve szinte a müncheni Allianz jut az eszembe a jelleget nézve (erősen megnyomom a szinte szót, mert a méretek azért a kicsit_sárgább_kicsit_savanyúbb irányba tolják a percepciót, de az összkép akkor is kellemes). Persze nem lenne magyaros a megoldás, ha a nagy sietve átadott létesítmény nem 90%-os állapotban lenne – belül minden oké, a hazaiak érkezési helyei is szépek lettek, de a vendégeket egy balkáni kordonfolyosón vezetik át a buszaiktól, egyszer csak letérve az aszfaltozott bejáróútról, keresztülhajtva a drukkereket a frissen vetett – és így most már decensen széttaposott- füvön az egyik kerengő alatt. Káprázatos megoldás. Miért nem akkor adunk át itthon végre valamit ha az teljesen kész? Kész….
Szóval a meccskedv megjön ezerrel, és végre valahára nemcsak nekem, de a csapatnak is lenn a pályán. Statisztikaguru Hanta rögvest azon morfondírozott a cserék és a kezdők hangosbemondtatása után, hogy mikor álltunk fel utoljára afro skacok nélkül a meccskeretben, illetve össz-vissz három légióssal (2 búcsúzó délszláv a kezdőben, 1 a padon). Hát, ez még nekem is kemény feladvány volt, skippeltem is a választ, pedig házi szereposztásunkban én vagyok általában az önjelölt élő lexikon (úgy látszik már az RW-i memória is kopik, mint a cívis tűrőképesség egy otthon elszenvedett kisebb pofonkor). Nem semmi. És a kezdő hőfokunk sem az, ahogy az várható, a Loki nagy délczegen, látványos rohamokkal kezd, Baráth Boti meg is szenved a gyors Kulcsárral a bal oldalunkon, csak akkor jut levegőhöz, mikor a tunya Szakály kerül párként mellé. De a másik oldalon sem jobb a helyzet, ott Botka Endit teszi keményen próbára hol szintúgy az ott is feltűnő Kulcsár, hol Korhut. De álljuk a sarat, a kezdeti gyengélkedés után Boti egyre többször ér oda jól, Endi meg hol hibáz, hol javít, hol egyből remekül szerel, megint van új jobbhátvéd-reménységünk. A védelem közepén Lovresz legszebb napjait idézi, semmi extra persze, és be se gyorsult, de legalább sallangmentes a kedvenc tizenegyesölőnk, mellette pedig… nos kérem, mellette a pályafutásom eddigi egyik legjobb légiósteljesítményét látom élőben, Ignja papa megkoronázza ugyanis eddigi 2 évét nálunk. A cacaki böllér mindig ott van, ahol lennie kell, ha a védelem 2-3 tagján már keresztülszlalomozik egy cívis merénylő, hát ott terem a kopter liberó, és csattan a labda meg a láb, de szabályosak a keretek, és már indíthatjuk a támadást. Ignja egy császár, iszonytatóan fog hiányozni, ha elmegy. És a rajta (gesztusként?) feszülő cséká szalag, ami ma nem Kemenesen díszelgett, bizony arra utal: ez a tegnapi jó eséllyel az alekszanadari finálé volt. Nincs az a hasonlat, nincs az a negatív szmájli, amit most ide felvéshetnék méltó reakcióként. Úgyhogy csak annyi: kösz a két évet, Ignja, a tegnapi produkciód a koronaékszere volt a kispesti védekezésednek.
No és még egy újjászületés Lovresz mellett: a két belsővédő mögött Szabi végre elküldte nyaralni azt az alteregóját akit idén láttunk az ő arcával álldogálni a gólvonalon. Szakállas metallerünk többször remekül jött ki, uralta a levegőt, ahogy az kapusként kell, és két kisebb klasszik szabizást (egy torpanás, + egy szemmel verés) leszámítva vagy 10-12 alkalommal mentett kisebb-nagyobb helyzetekben a Loki elől, 3 hatalmas bravúrt is letolva, a győztes gólunknál meg jöhetett a showelem is, a kipattanót bebikázva a kiürült Loki kapuba. Szóval az van, hogy blogilag csípjük Szabit, ez nem vitás, kedvencünk a keretből emberileg – de tegnap végre nem ezeket a mondatokat kellett mantráznunk, hogy “Szabi jó arc, de a teljesítménye….”, mert ez most klasszismeccs volt tőle is. Üdv úrja, régiSzabi!
A középpályán Godoy fél éve nincs, most már Patya is hiányzott, mi lesz itt?-kérdezgettük félve magunktól a meccs előtt. Kár volt majrézni. Nagy Geri úgy pörgött végig, mint egy tetoválószalon katalógusát böngésző bohócliger, és bár hibázott is nem egyszer, ezeket megúsztuk, ráadásul feledtette e hibáit minőségi kullancsoskodásával. Méltó társra lelt ebbéli tevékenységében a kőkemény Csábi Misuban, aki a legszebb DuróJózsis-Forrai Ateszos vérivó kispesti szűrőhagyományokat élesztette újra pályaközepi járőrözésével. Ő nagy kedvenc lehet, ezt már most látni, ha nem pazaroljuk el jó kispesti játékos-leépítő hagyományainkhoz méltóan. Kapacina Vali volt kissé haloványabb megint, ő technikailag régi reménységem már 2011 óta, de valahogy az a kis plusz mindig hiányzik eddig, ami elhozná az áttörést. Mindegy, még él a türelem.
Az első 45 percben a csapat mélypontját a támadószekció jelentette, Vernes erőtlen volt, kicsiFilip sem zavart sok vizet, és a félidővégi helyzetelpazarlásának sem örültünk, Báló pedig enerváltnak tűnt, mint akit kilúgozott a szezon. Aztán a második félidőre úgy jött ki ez a hármas, mintha Cholo Simeone tartott volna nekik miniszeanszot az öltözőben, megugrott a teljesítmény a három srácnál, mint a kispesti vereségek oddsai a 2008-as tavaszunkon. A támadódiadém éke természetesen Báló volt, aki megint elkezdte osztani azokat a labdáit, amiért egy a ’80-as, ’90-es évek fociján, Fodoron-Pisonton-Illésen-Warzychán-Szabó Tibin felnőtt wekerlei kispestdrukker pokolra is menne… és Rikárdó meg Bodza Fülöp egyre bátrabban indulnak meg e labdákkal… Filipinnyó ugyan itt még rosszul tolja meg, de kár, basszus, most meg Riki cselez befele, hátrasarkaz Bálónak, ő vissza neki a védők mögé, ehh, ez is mellé, de milyen játék volt ez… 20-25 perc lehet hátra… Báló megint labdát szerez, Ricsi mozog be az üres területre, és jön is a zsuga, Ricsi átveszi, de kezd kisodródni, az utóbbi hetekben ilyenkor kezd el tökölni, és a végén a védőbe/kapusba lövi, de na… most jó a lövés és púposodik a háló a hosszún! 0:1! Hangrobbanás a vendégszektorban, egymást ölelgetjük, a tavalyi Szabi után a tavalyi VernesRiki is előbukkant, ejj, de hosszú szünetek voltak ezek, gyerekek, jöhettetek volna hamarabb is!
A Loki tizenegye döbbenten áll a pályán. Itt fieszta kellene legyen, bajnokok vagyunk, ennek a Honvédnak le kellene feküdnie engedelmesen, mi a fax történik, emberek? Nem elég, hogy ez a szégyentelen Kispest kijött a sündisznó állásból, most még vezetnek is? Mit akarnak ezek? Nem így illik… És következik a záró negyedóra, a múlt heti, sajnálatosan zárult Real-Atleti BL döntő záró negyedórájának mása. Felborul a pálya, a Lokireal benyomja a Kispesi Matracosokat a saját tizenhatosukra, a Kapacinát a szünetben váltó Zsivány mellé Vernes cseréjeként Lőrinczy is jön a középpályát erősíteni, majd Holendert kisBobál váltja, azaz feladjuk a támadást teljesen. 8 vereség után a mi kis BL-döntőnkön sisteregnek a lövések a kapunk körül, de hol Boti lép bele az aktuális Loki rakétába, hol (mindenhol…) Ignja papa van ott, hol Szabi vetődik nagyot… Még 10 perc, még 5, még 2….
Közben cserél a Loki is, sokat, a végén már a csodafegyver, a cívis metallegenda Wyrfarkas mélynövésű dobosát is beküldik, hátha egy arc, aki a Frankfurt edzéseit is képes volt zavarni anno, itt is gondot okoz a kispesti védelemnek (csak vicc volt, nothing personal, imádunk, DombiTibi! Tényleg.). De ma ez sem segít.
Aztán jön a 91. perc, remek Loki indítás, a 16-oson belül villan egy csatáruk, kisBobi vetődik utána, mint egy nyugdíjközeli Vlaszák valamelyik áldozatára, mindkettő a földön, sípszó, ez tizi… NEM! Megúsztuk! Szabi felkapja a zsugát, kirúgással indít, elöl csak a pici Lötyi van, Novakovics és egy buflák haza védő megszerzik a labát…de nem, összefutnak, mint Pagliuca és Vierchowod 1991 októberében a Bozsikban, Vitray már ordítja a képzeletemben a fülembe, hogy “így van, ez az meg kell támadni….Pisont Pistaaa…” de most nem nem a legnagyobb király, hanem Lőrinczy Ati van jó helyen, és a szerencsétlenkedő két cívis közül elcseni a lasztit, Novakovics a nyomában, a védő a nyomában, mindjárt szerelik Atit, de nem, jól fedezi a labdát a Kicsi, és mielőtt odaér a piros zoknis csülök, a kapuba gurít… NA ITT A FIESZTA, NAGYERDŐ, egymás nyakában a csapat és a lelátó, Szabi is előrefut, örömünnep, a bíró le is fújja középkezdés után a meccset, egy stadion fütyül ki minket, a szinte csupa ifiből kiálló Kispestet, amelyik a friss bajnokot, egy önmagától eltelt és magának mindenképp alanyi jogon győzelmet vindikáló Lokit fektetett két vállra, egy igazi wekerlei csibészes “jó ünneplést” felkiáltással. Kicsit megint az Öcsibái szellem lebegett ma felettünk.
A füttyszó persze nem halkul, a cívisek vereslő fejjel hőzöngenek a lelátón, kedélyeiket nem csillapítja kisBobi 11-est érő akciójának sorozatos ismétlése a kivetítőn. E téren jogos a felháborodásuk. Én csak azonban annyit kérdeznék: egy magára valamit is adó bajnokcsapat egy 8-as vereségszériából érkező csikócsapat ellen ennyire egy 91. perces tiziben kell, hogy bízzon, ebbe kell kapaszkodjon, máshogy nem megy a győzelem? Mi lesz itt a BL-ben? Inkább nem válaszolok, csak innen is gratulálok a Debrecennek a bajnoki címükhöz – és kívánom nekik hogy ez a meccs legyen idén a legnagyobb bajuk. No meg tanulni úgy látszik mindig lehet – nekik a méltósággal viselt vereséget és (az elvileg) legjobb létet tisztességgel megélni illik még tanulni – ha már az eddigi 7 bajnoki cím alatt ez nem sikerült.
Nekünk, a mi srácainknak meg egy nagy gratula, meglett a szép zárás, amit kértünk, és ami nagyon fontos, hogy ne rossz szájízzel vonuljanak pihenni és új lapot nyitni heteken belül a felkészüléssel a gyerekek. DE! Ez a tavasz intő jel is. A klubvezetés felé elsősorban. Egy-egy meccsre (Újpest, Névsíbolók, Győr, DVSC) a csikócsapat is tud hozni extrát, de hosszú távon nagy baj is lehet. Kell a gerinc. Ha Ignja, Lovresz tényleg OFF, akkor már most ezerrel el kell kezdeni keresni a minőségi utódokat, + a lelki-fizikai szervező embert középre és az egy vagy két biztoslábú csatárt előre, akik mellett ez a sokra hivatott fiatal csapatunk épülhet. Mert sokra hivatottak, igen! De tartóoszlopok nélkül könnyen az enyészeté lehet ez a társaság, vagy ami még rosszabb, máshol futhatnak be a srácaink igazi karriert, és ezt bizony a ’90-es/2000-res évek után nem akarom még egyszer átélni.
A Nagyerdővel tehát elbúcsúztattunk az idei hányatott szezont, mely sok zátonyt, szirén-dalt, homokpadot tartogatott a viharvert kispesti gályának, ám tegnap este azért beúsztunk egy nyugalmasabb kikötőbe, ahol most mepihenhetünk. Júliusban aztán ismét tengerre, új kapitánnyal, de a meglevő legénységre építve – jó szelet magunknak!
Fotó: haon.hu