Mastodon

Hóvégi csapat

A létszám, az erőnlét és az akarat összefüggései szükségszerűen megjelennek az eredményességben.

Az ELN-74/2024 (05.27.) számú határozat – Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat, vagyis röviden a szabályzat értelmében (34. oldal) a hivatásos labdarúgók belföldi átigazolási ablaka nyáron június 15. és szeptember 3. éjfél között van nyitva. Ezt követően már csak olyan játékost igazolhatnánk, akinek [19.§ n)] külföldön lejárt a szerződése (vagy azt [19.§ m)] szerződésszegés miatt felbontották), vagy [19.§ b)] itthon járt le/szűnt meg a szerződése és nem került amatőr státuszba. Mint mondjuk Futács tavasszal.

Ma augusztus 24. van, ‘kotmányunk ünnepének másnapjának másnapjának a másnapjának a másnapja. Az ablak bezárásáig, vagyis a következő utáni keddig mindössze tíz teljes napunk maradt. Fontos, hogy az átigazolási időszak kizárólag az érkezőket érinti, ugyanis a távozókra az adott fogadó szövetség szabályai és időszakai vonatkoznak.

“Hóvégi csapat” bővebben

Ami a hivatalos kommunikációból kimaradt

Kozármisleny – Honvéd 2-0

Természetesen a Hivatalos Galáriában nyoma sem lehet a valóságnak. Már amennyiben veszítünk. A címlapkép természetesen a szurkolók, hiszen valahova nyalni kell, utána egy ölelkezős-fogadkozós az öltözőből, bármi, a lényeg egyedül az, hogy ne derüljön ki: vesztettünk. Még a galéria címe is csak ennyi: klubnév1-klubnév2 dátum, mindenféle eredmény nélkül.

A címlapképünkön viszont egy olyan jelenetet láthattok, ami a Hivatalos Kommunikációban soha nem jelenhetne meg: a lehajtott fejű játékosok, ahogy próbálják eljátszani a bánatost, miután felmosták velük a pályát egy utolsó, világvégi faluban. Ráadásul egy olyan edzővel, akivel tavaly szinte képtelenek voltak nyerni.

(A győzelem/vereségkommunikációról hosszabban okoskodtunk a Hétvégi Kötekedő podcast legutóbbi adásában. Tessenek összevetni az ott elhangzottakat a most történtekkel.)

“Ami a hivatalos kommunikációból kimaradt” bővebben

Párnapikispest 2024/08/06

felkapta a sajtó a tulajváltásunkat // Péter találatát vasárnap délelőtt hoztuk le, és úgy látszik valamibe nagyon beletenyerelt, mert hirtelen több helyről is visszaköszönt a téma: (megjegyzés: kimondottan örülünk, ha nálunk találnak ötleteket a „hivatalos” médiából, mert így legalább olyan témákat dolgoznak fel, ami valójában érdekelheti a szurkolókat. ja, és tényleg annyira punkok vagyunk, hogy még azt sem várjuk el, bárki is lehivatkozzon minket. a lényeg, hogy jó anyagok szülessenek.)

  • NER-foci: megtisztították a terepet a csődközeli Honvéd új tulajdonosának érkezése előtt @ mfor.hu // ebben a cikkben nincs semmi lényeges új információ hozzánk képest.
  • Nem kérdés többé, tényleg Leisztinger Tamás veszi meg a Honvédot @ 444 // itt azért látszik, hogy a kollegina futott pár kört a nyilvános adatok mezején, és lehozta például a hozzánk is eljutó cégbíróságra benyújtott taggyűlési jegyzőkönyvet, amiből kiderül, hogy az ARAGO-SPORT, tehát Leisztinger lesz a vásárló, és hogy a háttérben lesznek még komoly hitelügyletek. (Egyébként ha mostanában jó cikket akartok olvasni a magyar foci gazdasági hátteréről, akkor igen, a 444-re kell járni. Az origo/Nemzet/stb vonalon egyszerűen képtelenek túllépni a sorosozós gyurcsányozáson és a nagycsöcsű Instagram-modellek újraposztolásán. Helló, Modern Magyar Kultúrharc.)
  • A Forbes és a Narancs szemlézte a 444-et, az ország vezető sportlapjai viszont kínos csöndben vannak. Sajnáljuk, hogy egy olyan egyszerű dolog is meghaladja a képességeiket, mint egy gyakornokot megkérni, hogy nézzen már rá a cégjegyzékre. És ebben az esetben azzal sem lehet védekezni, hogy „várjuk meg a hivatalos bejelentést”, hiszen az ott van a céges papírokban.
  • Közben kijött az első fecske, valami értelmezhetetlen zagyvaság a goal.com-on. Ugyan nincs a cikkben hivatkozás, de tisztán látszik, hogy próbálták szemlézni (valószínűleg) a 444-et, viszont fogalmuk sem volt, hogy mit és hogyan vegyenek át az eredeti anyagból.
“Párnapikispest 2024/08/06” bővebben

Két tulaj között félúton

Honvéd – Tatabánya @ Bozsik, 19:00

Kezdjük egy gyorshírrel: a Haladás korábbi ügyvezetőjét, Séllei Árpádot a napokban bejegyezték, mint a Honvéd FC Kft. ügyvezetőjét – derül ki a cégjegyzékből. Jelen állás szerint együtt jogosult a Kft. képviseletére Kun Gergellyel. Ugyanakkor május 13-án megjelent a cégkivonaton az MBH Bank 2,08 milliárdos zálogjoga is.

A stadiont minap visszavette az állam, valamint szombat délután Pétertől olyan nyilvános dokumentumokat kaptunk levélben, amelyek megerősítik, hogy küszöbön, illetve részben már megtörtént a tulajdonosváltás, mégpedig a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó ARAGO-SPORT Befektetési Kft. üzletrészvásárlása által.

“Két tulaj között félúton” bővebben

Napikispest 2022/12/01

  • Vernes @ Csíkszereda // vagyis román kettő, ha minden összejön. Nyáron küldték el a Vasastól, azóta hol egyedül, hol a Honvéd fakóval edzett. Most lehet belőle egy jó kis Szereda, ahol úgy tűnik, kimondott cél lett az élvonal.
  • elkezdjük a felkészülést // ma.
    • lezavarunk most két-három hetet, majd újabb szünet és januártól egy újabb felkészülési időszak, benne – ha minden igaz – egy törökországi edzőtáborral.
    • Kun Gergelyt múlt héten nevezték ki igazgatónak, és ha a pletykák igazak, akkor ma nem minden alkalmazott veszi fel a munkát, vagyis elindul valamiféle racionalizálási folyamat.
    • nyilván a keretben is lesznek változások a január végi rajtig, szóval mostantól érdemes lesz nagyon figyelni, mert a változások szerkezetéből talán következtethetünk arra, mennyi az annyi, amennyit ránk szánnak.
“Napikispest 2022/12/01” bővebben

Játékszabályok, Gróf, Népi Internet ezredszer, osztályozókönyv

Bp. Honvéd – Diósgyőr 4-4

Ebben a posztban mindenféle hosszabb fejtegetés nélkül szó lesz

  • a Diósgyőr második góljáról és a hozzá kapcsolódó esetekről a szabálykönyv vonatkozásában,
  • Grófról és az elcseszett kommunikációról,
  • valamint a Népi Internet Egyik Legjaváról, a szurkolói megmondóságról,
  • tovább a poszt végén ott figyel a szokásos osztályozókönyv is.

Sok téma ez egyszerre, egyik sem lesz kifejtve bővebben, mert ma vasárnap, ilyenkor Kamber is megpihen, ráadásul délután enbéhárom.

“Játékszabályok, Gróf, Népi Internet ezredszer, osztályozókönyv” bővebben

Osztályozókönyv // Diósgyőr – Honvéd 2-1

Az van, hogy lassan hozzá kell szoknunk, az ellenfeleinknél legalább annyi kispesti nevelés játszik, mint nálunk. Bukrán, Vernes, Prosser vs. Szendrei, Holender, Gazdag és Májer.

Bukrán hatalmasat véd N’Gog fejesénél, Vernes gól, Prosser gól, Gazdag gólpassz – ezt hívják rossz leosztásnak. Mondhatjuk tehát, hogy Diósgyőrben magunkat vertük meg, és nem csak személyekre lebontva, hanem egy valóban gyenge ellenfelet engedve játszani.

Felkészül az MTK és King, Torghelle, Schön és Gengeliczki.

“Osztályozókönyv // Diósgyőr – Honvéd 2-1” bővebben

Napikispest 2018.06.25.

  • Lanzafame // a Blikk úgy tudja, hogy a Fradi 160 milliót ajánlott érte.
  • Vernes Rikárdó // Diósgyőrbe került, ahol összeállhat az Ugrai-Vernes páros. Az pedig nézős.
  • Partizan vs. Honvéd // 17:30-tól a YouTube-on.
  • Ignajtovic // a Facebookon pár perce megváltoztatta a borítóképét. Vajon mit jelenthet?

Vernes Rikárdó –> Zalaegerszeg

EvdM megnézte pár felkészülésin és edzésen, azonban ma kiderült, hogy Vernes Zalaegerszegre igazolt. Mármint nem kölcsönbe, hanem a játékjoga került át, tőlünk el és véglegesen.

Rikárdó a 2010/11-es bajnokság utolsó fordulójában, Siófokon mutatkozott be az NB I-ben, és azóta

  • 86 bajnokin 12 gólt;
  • 17 kupameccsen pedig 7 gólt lőtt.
  • 2013-ban bajnoki bronzot, tavaly pedig bajnokságot nyert velünk.

Ha őszinte akarok lenni, nekem eleinte hatalmas kedvencem volt, sokkal többet láttam bele, mint amennyi végül kijött belőle. Sajnálom.

Napikispest 2017.07.02.

Foglaljuk össze a hétvége fontosabb eseményeit:

  • Pölöskei Zsolt // a Videotontól érkező középpályás két évre írt alá. Személy szerint nagy kedvencem volt még az MTK-s korszakában, kíváncsi vagyok mit hoz ki magából nálunk.
  • edzőmeccsen // 4-1-re vertük az NB II-es Szegedet, Supka új csapatát. Érdekesség, hogy van der Meer (valamit ki kell találni a nevére, mert ezt annyira béna így leírni mindig) a 4-1-3-2-es hadrendet erőlteti, ahol az első félidőben a 3 közepén Vernes, majd a másodikban Bobál Geri(!!!) játszott. Fura.
  • következő edzőmeccs // nem a román Poli Temesvár lesz az ellenfél, hanem a Sepsi OSK, akikkel nem Bükön, hanem Felcsúton találkozunk, és figyelem, nem szerdán, hanem kedden.
    • sőt // ez a meccs is elmarad, mert a Sepsi közben lemondta. (via honvedfc.hu)
    • helyesbítés // a Poli helyett természetesen a Szegeddel játszottunk otthon szombaton, a szerdai (végül keddi) meccsre az első körben még nem volt ellenfél.