Mastodon Mastodon

Kategória: Archiv.népsport

Nézzünk előre (?)

Hanta tegnapi cikke után adta magát a dolog, hogy egy lendületesebb bejelentkezéssel a szívlapát-díjra, bepróbálkozzam a „Számvető szerda” örökbecsűvel, de mielőtt az olvasóközönség virtuálisan lerókázna mindezért, visszakozok és maradok a fenti verziónál. Nézzünk előre.

Előre nézés, igen, ugyanis bár az idei célegyenesben még küzdünk a negyedik helyért, jómagam már egy kissé előbbre járok agyban, a következő szezon környékén, hogy ott mire lehetünk jók, és ebből az aspektusból az általam már sokszor kárhoztatott tavasz mire lehet elég, milyen potenciálokat és veszélyeket hordoz magában? Egyáltalán, mit tudtunk meg ebből a tavaszból eddig?

Evidenciák

Amit már biztosan tudunk, azok jórészt kimerítik az alcímben foglalt gyűjtőkategóriát. A keret gyengült, ezt sejtettük előre, a tulaj optimista kampánya ellenére féltünk és ez be is jött (sok ész és látnoki képesség nem kellett mindehhez). Supka mester az utóbbi hetek interjúiban már többször kibökte azokat a frázisokat (látni kell, mire alkalmas ez a keret, látni kell, hogy a kispad újfent rövidebb stb.) amik mindezt alátámasztják, már szakmai oldalról is. Van akadémiánk, ahonnan megint kipróbáltunk új és régi-új arcokat a felnőttben, illetve az utánpótlás szinten továbbra is királyok vagyunk itthon. Kár, hogy az NB2-es szinten megáll a tudomány, bár az utóbbi hetekben azért a tarcsicsapat is szépen menetelgetett. Tudtuk, hogy csatártéren lehetnek gondok és lettek is. OK. Ezeket tudtuk. Mi van még?

 

Pozitívumok

Azért volt ilyen is e tavaszon, ne csak a siránkozással teljenek tehát lapjaink. A felcsúti névbugázók alázása a Suzuki-kupa döntőjében igazi koronaékszere volt a szezonnak (bár fura hogy ennek kell a legjobban örülni, nem degradálva a srácok sikerét, de valljuk meg, bármennyire is őrjöngtünk mondjuk az U20-as VB-bronzkor, valszeg mindannyiunk becserélné ezt a ’86-os VB-selejtezős menetelés élőben végigizgulására… értitek…). A Bobál gyerek már meg is indította a fantáziánk, ám sajnos a Man Citynek is, így az első igazi robbanásnak tűnő halacska úgy fest, rögvest egy ipari halászbárka hálójában köt ki a Kispesti Halásztanya szegedi fatányérosa helyett. Kár.

A nagycsapatnál szintén egy fiatal harcos, Vécsei Bálint folytatja majd a jó emlékek sorát a mostani hónapokból. Bálintról már ömlengtem az osztkönyvekben, írtam is, hogy a tavalyi győri debütje, és mostani érett és biztató játéka közt ég és föld a különbség, ezt csak megerősíteni tudom. Kiélezett helyzetben (Újpest) szegény még látszik, hogy kevés, de jó lesz ez. Jó lesz ez?  Csak akkor, ha nem száll el a srác, ha keményen készül továbbra is, és nem jön a kispesti akadémistákat sújtó fránya sérülés, akkor 2-3 év stabil játékkal ismét lehet egy igazi ászunk. Egy új Németh Norbi mindenképp, egy új Vadócz talán, egy új Bárányos? Esetleg. (Játékintelligenciáról beszélek, nem emberi oldalról és akarati tényezőkről). De Bálint még az út elején van csupán – segítsük mi is őt a lelátóról hogy bejárhassa azt a pályát amire predesztinálva van a már most villogtatott passzai alapján!

Szintén pozitívum az Akassou kiesése okozta űrt, és azt ezt sikertelenül betölteni próbáló Hidi helyét újfent elfoglaló, ezen a tavaszon igen biztos teljesítménnyel előrukkoló Muflon ügye. Úgy tudjuk, csak nyárig van nálunk kölcsönben, amit most már sajnálunk, hiszen ő egy következő évi csapatban sem lett volna elhanyagolható jelölt a szűrő posztra amennyiben tartja jelenlegi formáját. Az új igazolások közül Vidovics az, akit még kiemelhetünk e téren, az ő szerződése még ki is tart a továbbiakban is, személyében egy biztos cserebalhátvédet látok körvonalazódni a jövőre nézve – nálam őszi teljesítménye alapján egy a sérülését sutba dobó Novák Alexisz azért prioritást élvez balbunkóban.

És… igazából ennyi.

 

Negatívumok

Ebben a mérlegserpenyőben már sajnos több a zöldséges kofa által odakészített súly. Beszélhetünk itt a március végére betligombát evő Botisról, a cerberus-mizéria eredményeként az ősszel még zsinórban csodált kapusbravúrjaink elmaradásáról-mérséklődő menyiségéről, a bizalommal nem élő (Vernes), vagy hamar megsérülő (Czár) esetleg a Kispesten meg sem melegedő (Bobálék) fiatalokról. Kiemelten azonban 3 élharcos kínálkozik e témához. Gege irányító- (vagy az obskúrus taktikusok kedvéért: középső középpályás-) játéka katasztrofálisan gyenge volt, főként az őszi tapasztalatokhoz (Zelenka, néha Zelenka-Németh duó, november elején pedig maga Gege jó formás játéka) képest. Ami azért is fájó, mert Gege magyar szinten jó kis futballista. Szerintem simán benne lehetett volna a Piri vagy Németh Norbi-féle fikcsi, hogy középre kerülve egy jó kis kvázi-irányító nemesedik ki belőle… persze ez nem megy egyik napról a másikra na de könyörgöm, Siófokon és Diósgyőrött is ezt tolatta vele Aczél, nálunk meg Supi az ősz közepétől, erre nemhogy javulna a helyzet, de romlik. Sokan azt mondják, a szélre már lassú, hát nem tudom, én akkor is visszanyomnám balra (persze ehhez fel kéne adni a Tchami alapvetést a szélen, ami a taktikát nem túl gyakran módosító Supkánál eleve egy nehéz sztori…), vagy ha oké, oda Tchami kell, akkor ki jobbra, mint idén évkezdetkor Németh Norbit Zeli mögé, ki, jobbról befele záró pótirányítónak. Több értelme lenne. Egyszerűen középen szenved a gyerek – pedig ha meglelnénk a tényleges posztját, igenis erőssége lehetne a keretnek. Nem csak elviekben, mint most.

Ceo is ebben az kategóriában üldögél – de mivel kölcsönszerződése lejár a nyáron, Pinyő úgyis kedveli, Abass fél év múlva jön vissza, és jobboldalra ott van Faggyas, én már nem erőltetném a brazilt. Akaratgyenge primadonnajátéka nagy csalódás volt nekem – úgy fest, Supkának is. Ezen nincs mit ragozni. Könnyűnek találtatott, fényeskedjenek neki szebben a Rába/Rábca habjai. No igen, és itt van még Bozsó. 7 év távolléte alatt nem sokat változott, max kicsit még lassabb lett. Opciónk van rá nyáron, és magunkat ismerve nagy erőkkel meg is tartjuk…ne legyen igazam…

 

 

Velük meg mi legyen?

Van ilyen kategóriánk is, és bizony osztályozókönyveinkben, ill. Hanta beszámolóiban is fel-feltűntek az utóbbi hetekben a rájuk vonatkozó passzusok. Dél kapcsán egyetértünk törzsszerző-társammal: egymástól függetlenül, kb. 2 nap késéssel elemezgettük, hogy adnánk neki még egy esélyt, amennyiben felpörög az utolsó meccseken. Én erre jó esélyt látok, viszont amennyire az ilyen megérzéseim nem szoktak bejönni, úgy elkezdhetjük félteni Gergőt. Énnekem még mindig szimpi karakter az arc, és bízom benne, hogy Supka múltkori dicsérete végre kihozza belőle azt, ami benne van… Hadzics kapcsán is ismétlem magunkat: jó felkészülés és biztató első meccsek, majd sérülés és legutóbb egy értékelhetetlenül gyengusz félidő. Ennél több kell, ami benne is lehet, őt még egy fél évig itt tartanám mindenképp, talán kár lenne a szokott gyors útilapu a nyáron.

Faggyas sporit egyre többen követelik a kezdőbe, engem viszont még alapvetően riaszt az a bukdácsolóshow, amit nagy igyekezetében bemutat meccsenként – mikor esélyt kap. Két gólja viszont tényleg nem rossz ennyi idő alatt, a legutóbbi pedig egész szép munka volt. 1 évet még mindenképp adnék neki, lehet, hogy végül lesz belőle valaki nálunk. Ki tudja…

 

Jövőre?

A problémák itt jönnek. Pozitívumként fölsorolt játékosaink (Muflon, aki valszeg megy, Vidó és Vécsei) jellemzően egy olyan csapatban igazán jók és lennének még jobbak, ahol van egy húzó gerinc, egy minőségi gerinc. Ez ősszel megvolt: KEMENES-BOTIS-AKA-ZELI-DANI-(SANYI). Ma már elég arra gondolni, ebből a gerincből ki van itt. És hiába jó a posztján itthoni léptékkel Debrő, egy felépülő Novák, hiába kivételes a lövőtechnikája Hajdúnak, Gegének és Németh Norbinak, ha egy ilyen gerinc hiányzik. Igazolunk vajon gerinc-tagot? Vagy azzá érik valaki? Kemi ismét felpörög a régi fordulatszámra? Németh Norbi visszatalál legalább a tavaly őszeleji, vagy még inkább a Vasas-évekbeli formájára? Vagy Supka már végleg leírta őt és egy újabb egykori emblematikus-jellegű exkispesti kerül a szemétdombra? Ne legyen így… Gegének lelünk posztot? A Hadzics-Dél-Faggyas csatárszerűségek közül megrázza magát valaki és tényleg ékké válik, vagy rövidebb-hosszabb távon mennek a levesbe? A fiatalok (Czár, Vécsei, Baráth, illetve Kapaczina, Nagy Armand, Erdélyi) közül ki és hogy válik be? Mi van/lesz Nagy Gerivel? Egyáltalán ki fogja majd őket össze, érettebb játékosként? Erre egy Németh Norbi remek lenne, Botis jó lehetne, Gege kevésbé, más meg nincs. Nehéz kérdések, hiányzó válaszok.

Egyáltalán milyen csapatunk lehet jövőre, látszik ez a mostani tavasz alapján? Tavaly látszott, és arra építve Supka egy -a lehetőségekhez mérten- remek nyári transzferidszakot hozott le. Most van két jó kapusunk, oké, ez remek. Hátul Botis bá kiöregedőben és távozófélben, amit még mindig sajnálunk, az utóbbi 3 meccs ellenére – rutinja a néhanapján bealvó Debrő mellől bizony hiányozni fog. A védelem ezt leszámítva, Novákkal és egy Lovrics mögé kinevelendő jobbhátvéd akadémikerrel (szakvezetés, halló!!! Baráth Boti, Moga, valakit izzítsunk be…) meg is van. Szűrőben ha Marshal megy -és Akassou is-, akkor marad Hidi és Hore, ez már szűkösebb. Ide kéne új ember. Mint ahogy a fent említettek miatt középső támadóközép is. És csatár, csatár, csatár! Halló, szakvezetés, klubvezetés…

Kérdés, Supka mire lesz képes az átigazolási időszakban, marad-e egyáltalán nálunk. Apró jelekből, nyilatkozatfoszlányokból vannak arra utaló jelek, hogy nem feltétlen. Nem hittem másfél éve, hogy ezt írom, és ilyen hévvel, de attól óvjon minket az ég, hogy Supka is veszi a kalapját. Hemy-t megfejni viszonylag értelmes igazolásokra úgy fest, csak ő képes. Ráadásul ha a mai edzői palettát nézzük, és Hemingway remek választási metódusát (gondoljunk csak Pölőre), akkor bizony összerándul a gyomrom.

Hát így állunk most. Ahogy írtam, tavaly ilyenkor az legalább látszott, hogy alakul egy középmasszív alap, van 13-14 játékos, akire lehet építeni. Jelenleg egy szolidabb alapocskát látok csak, amiből pont a főbb tartógerendákat vették ki, de a ház még áll. Nagy kérdés, hogy a nyári renoválás milyen alapelvek szerint történik: olcsó deszkákkal és vályoggal pótoljuk ki a lyukakat, vagy azért leúsztatunk a Kárpátokból 1-2 decensebb fenyőtörzset is  támasztékok gyanánt? S ha belegondolunk, hogy egy nemzetözi szereplésbe is belebotolhatunk a Bohócliga össznépi célegyenes-dodzsemezése során, akkor a fenti kérdés méginkább nem mindegy.

Ember legyen a talpán, ki mindezekre választ tud adni.

Kiszámolós kedd

42 pontunk van, ami egyfelől maga az élet értelme, másrészt néggyel több, mint a minket lelkesen üldöző Kecskemétnek. Mivel az egész számok halmazán értelmezett számegyenes folyamatosan és monoton nő, valamint a győzelemért ugyanúgy három pontot adnak a Bozsikban, mint Kecskeméten, vagy netán Pakson, így ha ezeket az egységeket szépen egymás mögé helyezgetjük, akkor a végén valami hatalmas jóság is kisülhet.

Magyarán, ha 2+2=4, és mindig négy, akkor a 42+(15-valamennyi)=végeredmény írja le a hátralévő öt fordulóban megszerezhető pontjaink számát. A valamennyi esetünkben valahol 0 és 15 között lehet. És ez a fontos.

Merthogy a Kecskemétnek, valamit a távolban karistolgató Paksnak ugyanennyi egységet van lehetősége begyűjtenie a továbbiakban, miközben az előbbivel szemben a már említett négy, az utóbbival szemben pedig egész pontosan hét pontos fórt halmoztunk fel ezidáig.

Egyszerű az egyenlet:

Ha honvéd(42+15-valamennyi) > kecskemét(38+15-valamennyi) vagy paks(35+15-valamennyi), akkor miénk a negyedik hely. A matek általános iskolás, a futball viszont enbéegyes szint.

Ami viszont fontos: úgy néz ki, a mi sorsolásunk messze a legnehezebb ebből a hármasból! Megyünk Paksra (hatpontos meccs!), megyünk Diósgyőrbe, jön a Debrecen, és végül lehet Pécsett kell ki-ki meccset játszanunk a Bányásszal Munkással Mecsekkel.

Annyi mázlink azért van, hogy a Kecskemét is belehúzott némileg az utolsó fordulókba. Van még nekik Győr meg Videoton, mennek Újpestre, Siófokra és egy Pápa. A Paks viszont surranópályáról bármire jó lehet. Szimplán verhető ötöse maradt, közte velünk, a Fradival, Zetével, Vasassal, Haladással. Mondjuk a hátrányuk is hét pont.

Optimista becslés

Nézzük meg az őszi utolsó fordulókat, és vegyük azt az esetet, hogy mindhárom csapat ugyanannyi pontot szerez, mint akkor. Ez esetben negyedikek vagyunk. Minden másnál azonban kőkeményen számolni kell, és drukkolni, hogy a többieknek becsússzon egy-egy nem várt pontvesztés.

Pesszimista becslés

A Kaposvár otthon verhető, Diósgyrőben és Pécsett jók lehetünk egy ikszre, miközben Pakson és a Lokitól a Bozsikban kikapunk. Ez összesen öt pont. Szorosnak ígérkezik.

A többieket elnézve, a Kecsó vélhetően nem nyer a Győr és a Vidi ellen, viszont az utcsó három meccsét simán behúzhatja, ami viszont ciki lenne nekünk, mert épp egy győzelemmel lenne így nekik több, és – ha jól emlékszem a versenykiírásra – akkor ez rangsorol. A Paks csak feljönne.

Tehát ami nagyon kéne

Hat, vagy több pont a maradék öt meccsen. Úgy nézem, ennyivel akár meg is lehetne az áhított negyedik hely. Két győzelem, vagy egy győzelem és három döntetlen. Vagy felőlem lehet akár öt győzelem is, csak legyen meg.

Megjegyzés: Ha a Videotonnál tízzel több pontot szerzünk, akkor bronzérmesek vagyunk. Viszont az ezüstről sajnos már most le kell tennünk, mert hiába kapna ki a Győr sorozatban ötször, a hattal több győzelmét nem tudnánk behozni, így pontazonossággal ugyan, de övék lenne a második hely.

Hore passzától a Benedek Elek utcai jegenyékig – Mit nyertünk a Siófok ellen?

Pénteken volt a meccs, hagytuk kicsit ülepedni. Mondjuk nem nagyon volt mit, mert láttunk már ennél jobb focit, vagy élvezetesebb stadionhangulatot, de talán még a sör is hidegebb volt régen. Most azonban csak a formában lévő Siófok jött, és kivételesen nem a szokott null-nullt, esetleg null-egyet szenvedtük ki magunkból, hanem picsáztunk – igaz, amolyan honvédos módra. És nyertünk – de valójában nem csak egy meccset.

Mert valóban, mit is nyertünk a Siófok ellen?

1. Tartást

Hogy képesek vagyunk. Az első félidőt nagyjából ott folytattuk, ahol Újpesten abbahagytuk. Mentünk előre, akartunk, de semmi sem jött össze. Helyzetünk, momentumunk sem nagyon volt, a Siófok kapufát is lőtt, mi – nézők – pedig bosszankodtunk, de megedződtünk annyira az elmúlt hetekben, hogy ne nagyon akadékoskodjunk a látottak miatt.

Aztán jött a második félidő, a védelmünk összehozott egy parádés gólt (Botis – Vidovic – Lovric, fontos: ezúttal az ellenfél kapuja előtt!), ami talán kissé feledtette, Botis és Lovric is rettenet formán kívül, utóbbi ráadásul hetek-hónapok óta. Szeretem Ivánt, de lassan eljutunk oda, hogy feltesszük magunknak a kérdést: miért? A válasz pedig nem lesz más, mint az elkeserítő: dehát tavaly tavasszal jó volt, sőt házigólkirály. Ennyi? Ennyi. Miközben sokkal, de sokkal több van benne.

Vezetünk, de a Siófok nem adja fel, nekik van játékuk, amit  valamiért játszani is akarnak, de úgy, hogy 90 percen át ragaszkodnak hozzá. Jogos, ennyi van bennük, ezt tudják, bármi másból gond lehetne. (Élő példa: Mezeyt kérdezték a 0-6-nál, hogy félidőben miért nem változtatott? A válasz ugyanaz volt, mint a siói: ezt tudjuk.) Szóval kontrázgat a Siófok, helyzetei vannak, Szabinak bravúrral kell védenie, és akkor, valamit teljesen váratlan történik. Hore passzát Gege vágja be a bal alsóba, úgy, ahogy az tőle elvárható lenne. És ez az a pillanat, amiért a sportot, és azon belül a labdarúgást szeretni tudjuk. Ahogy Gegében valami felszabadul, ahogy rohan a kispad felé, ahogy mindenki a nyakában … és ahogy a szurkolók egy pillanat alatt elfeledik a múltheti bakit, az első félidős betlit, a fordulók óta mutatott kilátástalan játékot. Szép pillanat volt, na.

Közben Szabi véd egy újabb hatalmasat, hogy bevezethessük vele az utolsó gólunkhoz kapcsolódó bekezdést. Vécsei. Tudtuk, hogy van a srác, és tudtuk, Supimester – ha lehet – csak végszükség esetén játszatna minden előzmény nélkül egy fiatalt teljes meccseken, de most, hogy a körülmények rákényszerítették, és Németh Norbi hiányában, valamint Gege gyenge formája miatt, gyorsan kellett egy instant bevethető, előrejátékban használható belső középpályást. Sikerült, és valljuk be, az elmúlt fordulók alapján: parádésan. Bálint a tavalyi bajnokságban került fel egyáltalán az U17-ből az U19-be, és ezzel párhuzamosan az NBII-es csapatba, hogy ősszel már ott legyen viszonylag stabil alapember. Szinte Thomas Müller-i pályaív – kicsiben. Ha valakiről hisszük, hogy megragadhat, az talán ő (és a látottak közül Czár Ricsi), mert a fizikuma, tehetsége megvan hozzá, és ha ráérez az élvonal tempójára, hangulatára, akkor semmi gond nem lehet.

(Persze épp az apropóját hagytam ki az előző bekezdésnek.) Vécsei olyan labdákat szór már hetek óta a társaknak, amiket viszonylag ritkán látni a Bozsikban, de talán még az NBI-ben is, vagy ha nagyon klubsovén akarnák lenni, idebiggyeszthetnék egy Elbától keletre alapmodorosságot is. Amit Délczeg elé tálalt a védők között, az olyan volt, hogy előbb torkomon akadt a serital, majd, mint az a rajzfilmekben is történni szokott, sűrű permetként hagyta el a felpüffedt pofazacskómat. (Én így szoktam ilyen szituációkban elképedni.) Kár, hogy Délczeg elől felszedte Rybansky, vagyis a fene tudja, mert jött Faggyas, és brutálisan felvágta a ficakba a kipattanót. WTF? A bajnokság kezdetekor még a miért? kategória középmezőnyébe sorolt Faggyas második gólját szerzi, biztatóan játszik, és ha a labdáit elsőre képes lenne megjátszani, nem pedig valamit bénázni, majd a visszaszerzettből (becsületére váljék) megindulni, akkor még több lehetne benne.

Tehát tartást hozott nekünk a Siófok elleni győzelem. Csináltuk tovább azt  – még ha némi kényszerű módosításokkal is -, amit elterveztünk a tavaszra, hoztuk az újabb fontos pontokat, győztünk, miközben ebben a meccsben – kis pechvogellal- még az is benne lehetett volna, hogy kapunk egy hármast.

Érdemes megnézni a lefújáskor a pályán lévő csapat összetételét: Kemenes, Lovric, Botis, Debreceni, Vidovic stimmt, velük számolunk, ennél jelenleg nincs jobb és több a keretben. Előttük viszont Marshal, Hidi (10 perc, Gege helyén), Hore (jobbszélsőként!), Faggyas, Vécsei és Délczeg. Gondoltuk volna? Gondoltuk volna, hogy ezzel a csapattal is stabilan tartjuk a negyedik helyet?

2. Újraértelmezést

Kezdjük a (majdnem) sajnos résszel. Délczeg az egyik kedvencem a csapatban. Vagyis az egyik, akibe beleláttam nyáron mindent, ami kedvenccé tehet valakit egy csapatban, kiváltképp a Honvédban. Szeptemberig tartotta magát az álláspontom, szimpatikus volt a küzdése, ahogy a saját ötösünkön szabadít fel, szimpatikus volt az alázata, ahogy elfogadja, néha bizony a jobbszélen kell majd játszania, és szimpatikus volt a bizonyítani akarása, ahogy testi épségét sem kímélve odatette magát. Csak épp az a nyamvadék gól hiányzott belőle, amitől csatár lesz valaki. Szeptember végére még csak kínos volt, Torghelinho érkeztével – és padra szorultával – időlegesen befagyott a státusz, de tavaszra már kellemetlen lett.

A Pápa előtti meccs előttre tettem le róla végleg. Én. De, hogy mekkorát tévedtem, azt épp az elmúlt három meccsen bizonyította: talán várnom kellene még egy kicsit. Mostanság ha labdát kap előre fordul, ha mást nem, faultot próbál kiharcolni, továbbra sem kíméli magát, és néhanapján még helyzetbe is kerül – saját jogon. Tőlem kap újra néhány meccset, mondjuk az idény végéig. Délben benne van/lenne a potenciál, csak valamiért nagyon nem akaródzik kijönni.

Második delikvensünk Hadzic, akitől nem keveset vártam a tavasz elején. Az állandó sérülései (a műfüves felkészülés utóhatása?) és a töketlensége, – amit együtt mutatott a csapat többi tagjával -, kőkeményen kikezdte a vele kapcsolatos szurkolói elvárásokat (is). Mostani visszatértéig simán képes voltam védeni akár egy-egy korzótól a hátsó mosdóig tartó sétán oda-vissza, esetleg a büfé előtti sorban állva röptében, de a Sió elleni első félidő után talán a maradék hitelüket is elvesztették kósza mondataim. Egyelőre fogadjuk el Supka érvelését, hogy sérülésből tért vissza, játszania kellett volna a második csapatban, és majd utána jó lesz – és hagyjuk egyelőre az Esados, Arsenijevices és hasonló hasonlítgatásokat, sőt, azt külön kérném, Bozsóhoz végképp ne. Vagyis Hadzic, ahogy Délczeg is, megkapja tőlem az idény végéig hátralévő meccseket.

Muflon viszont nem! Mufi, akiről én magam írtam le az őszi kaposvári döntetlen után, hogy Honvéd-mezben ennyire szerencsétlen rossz futballistát még nem láttam, és már azt tippelgettem (mondjuk tartom, hogy jogosan), hogy Supimester csak azért játszatta, mert átnyúltak a feje felett és játszatnia kellett. Szóval ez a Muflon (Marshal Johnson, de mi középső neve – Mfon – után Muflonnak hívjuk) lassan az egyik kedvencemmé növi ki magát! Így, felkiáltójellel a mondat végén, és igazat adva RW-nek, valóban szeretnék egy piros-feketébe öltöztetett muflon-plüssállatot.

Az első félidőben egy Vidofic-féle okos bedobásra (hihetetlen, hogy ezt külön ki kell emelni, de ha egy játékos körülnéz a támadóharmadban a taccs előtt, és az üresbe futó embernek dobja, akkor azt bizony ki kell emelni – szánalom, de itt tart a magyar futball) úgy érkezett, hogy kapcsiból-dropból lőve alig ment el a jobb felső mellett, pedig már vágódott lefelé. Később volt még két gyengébb próbálkozása, néhány indítása, labdaszerzése, vagyis hozta azt, amit ezen a poszton minimum kell, miközben mind Horénál, mind Hidinél és mind Akassounál tud előrébb játszani, nem tapad rá a felezővonalra, ha támadásba lendül a csapat. Jó lesz ez Mufi, lassan sajnálni kezdem, hogy csak kölcsönben vagy nálunk.

És végül Faggyas(ról röviden). Tavasz elején úgy képzeltük, hogy lesz egy Ceolin-Tchami szélsőpáros, nekünk meg csupa jóság. Ceó azóta a keret közelében sincs, Tchami pedig hol a jobb, hol a balszélen tűnik fel, mert univerzális, vagy legalábbis neki és nekünk mindegy. Lement néhány forduló, és megjelent a Faggyas néven futballozó jelenség, a csatárból lett szükségszélső (vagy valami hasonló), és ettől valami jobb, de legalább más lett. Milán többet van labdával, a barátságuk nem csak a „nagynehezen leveszem, majd futok vele a vonalig és meglátjuk mi lesz, dehafelvágnaktizi”-féle megoldásokra korlátozódik. Benne van a csel, a váratlan, és furamód a gól is. Három és fél évre írtunk vele alá, és most jutottunk el arra szintre: kezdünk kíváncsiak lenni, valójában mit tud?

3. Lehetőséget

A Siófok elleni győzelemnek bizony a lehetőség maga is egy hozadéka. A lehetőség a negyedik helyre. Lassan 20 éve a közelében sem voltunk a dobogónak, de még a felsőháznak sem, most pedig itt a lehetőség.

4. … és az ehhez kapcsolódó értetlenségemet

Az elmúlt években talán egyszer sem szidták annyira a csapatot a szurkolók, mint mostanság, talán soha nem maradtak annyian és tüntetőleg távol, mint mostanság, pedig most a negyedik hely a cél – és nem az évek óta megszokott 10-12.

Rendben, a tulaj egyre inkább kezdi elvetni azt a bizonyos sulykot, amit nem illik ilyen pozícióban, és rendben, ezzel párhuzamosan a csapat játéka is közelről súrolja a kiábrándító határát, de ettől még a Honvéd éri el az eredményt. Amikor majd valamikor visszagondolunk erre az idényre, nem fog érdekelni a tulaj, nem fogunk emlékezni a mutatott játékra, Marek Kostolani vagy Harmony Ikande csak egy rossz emlék lesz (ha lesz), viszont a negyedik hely megmarad, az kőkemény statisztika, az eredmény. Körökkel verünk mindenkit, aki számít. Hol a Fradi, az Újpest, a Vasas? A sokszoros költségvetéssel működő Videoton mennyivel van (csak) előttünk?

Kifutott idény? Az! De kit érdekel? Hadd örüljek végre a sikereknek úgy, hogy ahhoz helyezés is társul, és hadd ne kelljen szégyellnem magam a negyedik helyen, és hadd ne legyek attól nagyobb honvédos, hogy a stadion közelébe sem megyek, csak mert valami nem tetszik, amikor épp pont valami tetszik.

Tudjuk, sok dolog kell ahhoz, hogy valaki kitartson. Fontos a tulaj, fontos a hangulat, fontos a létesítmény, fontos a csapat játéka, fontos a csapat játékosaihoz való kötődés, fontos az eredmény, fontos a táblázaton elfoglalt helyezés, fontosak a barátok, fontos még annyi minden. Tudom, ebből talán csak a helyezés van meg jelenleg, de aljas módon nem említettem a mérlegen lévő súlyok legnagyobbikát: a honvédosságot, a kispestességet. Az már rég rossz, ha a szurkolói lét alapkelléke kopik meg!

Én ezért fogok kitartani a csapat (klub!) mellett. Ha a tribün oldaláról elnézek a vasgyár mellett kissé jobbra, akkor a távolban, három utcára a stadiontól meglátom azokat a jegenyéket, amik annak a háznak a kertvégében nőnek, ahol az egész gyerekkoromat töltöttem, ahonnan napi program volt kijárni a Bozsikba, nézni a fakót a hátsó füvesen, vagy csak Gyimesiék edzéseit. És igen, ha egy-egy meccs el is tud bizonytalanítani, sörtől mámoros tekintettel még mindig oda tudok nézni a vasgyár mellé (kissé jobbra), és megnyugszom. Amíg azok a kurva jegenyék ott lesznek, addig én is!

Szépségtapasz az orcánkra. Kispest-Siófok osztályozókönyv.

Bár az újpesti játék okozta csúf kelés még nem száradt le egészen a kispesti fizimiskáról, azért Supka mester és a csapat végül egy nagy fehér flastrommal azért elfedte a csúf heget, kb így összegezhetjük a tegnapi este történéseit. Ahogy vártuk, sajnos kevés néző előtt, viszont remek időben feszült egymásnak a két csapat és részünkről egy borzalmas első félidőt -mely után magam biztos voltam a szokásos, utóbbi évekbeli Sió elleni 0:1-ek, 1:2-k folytatásában, végül nem ez történt, hanem szerencsére a csapat mutatott egy kicsit a tavaly tavaszi hazai biztos menetelés-féleségből – a retrohangulatot fokozandó a 3 gólból kettőt a tavalyi áprilisi hősök, Lovrics és Ivancsics szállítottak. 3:1 tehát ide, de lehetett volna több is, így némileg megenyhült szívvel osztályozhat a szűk egy hete még gyehennáért kiáltó RW. Nézzük!

KEMENES: Szabi szerencsére ma nem a KirályGáborKapusSuli DVD-ről ellesett kijöveteleivel riogatott, inkább tolt 2-3 kisebb védést és egy nagy bravúrt a második félidőben. Némely szögletnél volt, hogy bizonytalanabbnak tetszett, de öklözései ekkor is bejöttek, szóval nem volt gond. Így kellene mindig. 6.

 

LOVRICS: Lovresz az első félidőben kriminális volt: labdakezelési hibák, fölösleges kezezés, rossz passzok. Mire azonban felapplikáltuk volna a korzókorlátra a „Mogát a kezdőbe, Supi” molinónkat, a második félidőre a horvát torony megposszant, nyomott egy trademarkos fejest, ezt követően egy extatikus gólörömöt, majd ettől megnyugodva elkezdte a tavaly tavaszi felfutásait ismételni a jobbszélen. Na ezt az Ivant kedveljük mi nagyon. 5.

DEBRECENI: Három olyan labdába éréssel kezdte a meccset, hogy azt hittük, ma ő lesz a betliBotis, de aztán összeszedte magát és az utóbbi hetek kockázatmentes sztenderdjét hozta le, ezért az 5-ös ma is kijár.

BOTIS: Visszafogott volt és kevesebbet vállalt, látszott, megviselte az utóbbi hetek formahanyatlása. Szívesen javasolnám, hogy 1-2 fordulót pihenjen, majd újult erővel térjen vissza, de nincs alternatívája. Ami még nagyobb baj: mostani gyengébb formája ellenére jövőre úgy fog hiányozni, ha megy, mint egy falat kenyér, mondhat bárki bármit… 5.

VIDOVICS: Végre eredeti posztján játszott és nyújtotta az utóbbi hetekben megszokott játékát, ami már-már az ősz eleji Novák Alexiszt közelíti. Igen, csupán már-már, mivel felfutásai, bár lendületesek, rendre benne van a hibapotenciál, ami sokszor be is következik, ezekből nem egyszer tegnap is majdnem baj lett. Ágyúzása gólt ért volna a végén, erre abból is gólt kaptunk. Hasznos tagja egy magyar középcsapatnak de nagyratörőbb célokra kevésbé megoldás – igaz, minket nem is fenyeget a „nagyratörőbb célok” jelenléte sajnos. 5.

 

TCHAMI: Kopírozhatom be az elmúlt hetek értékeléseit: gyors, rosszul passzol, gyengén lő, mégis fontos láncszem, bla-bla bla. Mindez tegnap este is igaz volt, ám meglepő módon az értelmesebb passzokból kiszállása után több lett – és ez nem azért meglepő, mert ő szállt ki (egy 5-össel, mondjuk), hanem mert Horváth Adri érkezett a helyére. Bizony, a mislényi bulldog ma jobbik arcát mutatta, és hiba gyalázta őt mellettem permanensen egy korzós hang-imperátor, hogy „NBIII-mas szint„, szerintem kullancskodásban már abszolút vállalható a Hore, és tegnap is mutatott összjáték-kompatibilis elemeket. Nekem ez tetszett. 5.5. (Az még inkább, amikor a korzó már felállva tapsolt cseréjekor, ugyanis az egész stadionban csak a derék Adri nem vette észre, hogy Hidi mezét erőlteti magára percek óta nagy erőkkel. EPIC.)

IVANCSICS: Gege megosztó játékos és személyiség, itt a blogfórumon is. Magam pont középúton vagyok: emberileg nincs vele nagy gondom, mint a többségnek, de nem is ájulok el tőle játékosként. Elismerem képességeit, ám már lemondtam arról, hogy Piroska vagy Németh Norbi után ő lesz a következő középen is jó, a feladathoz felnövő ballábas arc. Ehhez kevés. Supka tegnap erőltette, hogy bizonyíthasson, s ha nincs a gól, ami szerintem az egy értékelhető momentuma volt, akkor ez bizony nyögvenyelősködésbe fulladt volna… nem volt jó indítása, és lassú is sajnos. A lába persze még ász, ezt a góllal bizonyította is. Szóval, azt mondom emberileg járt neki a taps a cserekor (látszott, hogy bizonyítani akar), a játékért  viszont  még nem annyira. 5-ösét csak a sorsdöntő találat miatt adom meg egy 4-es helyett. Cseréje, Hidi nyomhatott egy-két sprintet, meg tett egy-két ezúttal jó labdát. Talán neki is jót tett a pihenés, lassan megnézhetjük őt egy egész meccsen is (-).

MARSHAL: De csak lassan, mert Muflon barátunk bebetonozta magát a kezdőbe! És jogosan! Még nagy kritikusa, Hanta kollega is elismerően hömmögött a Borsodijába a korlátnál, sőt, az egyik Marshal-bombát követően már egy plüssmuflon beszerzését vizionálta magának, amire majd varr egy Honvéd-mezt. Lelke rajta! Mindenesetre afro szűrőnk tegnap is megoldotta feladatát, egyre magabiztosabb, és állandó hátrapasszai mellett többször is jól tört előre, s ha még gyakorolja is a lövéseket, ebben jobb lehet, mint Akassou. Kár, hogy kölcsönben van csak itt ő is, ha minden igaz…6.

VÉCSEI: Az első, hosszabb távon beválni látszó akadémista, ezt most már kijelenthetjük. Mi lett a tavaly ilyenkor Győrben daraboskodó kis arcból, csak pislogok. Odateszi magát, nem „verneskedik”, ha ütközni kell, és ma megint volt egy remek és egy egyenesen zelenkai labdája, amit mondjuk Gegétől várt volna év elején a szurkolósereg, de most Bálint hozza ezeket. Ha még tovább érik és még többet vállal majd, akkor hosszú idő után lehet egy örömteli juniorunk. Hajrá! Meg kell adnom a 6-ost ezúttal is, nincs mese!

DÉLCZEG: Supka az interjúban dicsérte őt a második félidő miatt és tényleg, akkor egész ügyesen került helyzetbe kétszer is, kár , hogy egy alkalommal gyáva megoldást választott, egyszer pedig Ribánszki védett bravúrral. Lassan tehát látok esélyt Dél bepörgésére, a következő fordulókban azért lesznek verhető ellenfeleink (Paks, igen, Kapos, sőt, Pécs!), ha most még szerezne némi önbizalmat néhány góllal, mindenképp megtartanám őt jövőre is… 5.

 

HADZICS: Sérülésből tért vissza és szenvedett egy félidőt: tegnapi játékunkhoz lassú volt, most típusilag nem illett a csapatba. Diósgyőrben, vagy itthon a DVSC ellen jobban kijöhet majd erőszakossága – ha addig le nem sérül újból. 4.  Cseréje, Faggyas, nekem eddig nem volt a szívem csücske, kicsit korai Dobos Attilára hajaz, aki pörög, pattog, csak néha a labdában bukik fel, akkora a fordulatszám. A gólt viszont szépen beheggesztette, és bizony ez előtt és után volt több jó kényszerítő-részvétele is. Gyorsnak meg gyors. Nem tudom…talán lehet még belőle valaki nálunk, bár még szkeptikus vagyok, ma azért az 5 kijár.

* * *

 

A korzó létszáma és hangulata, „teljesítménye” a csapat tavaszi formájához igazodóan visszafogott volt. Mosolyra csak akkor húzódott a szánk, mikor megláttuk, hogy az egyik (amúgy rendszeresen Puhlbérencező) törzstag a korlátra támaszkodó Puhllal eszmecserél kedélyesen az első félidő derekán, illetve amikor a Kispesten is méltán népszerű őszapó partjelző kapta meg a Pápa ellen kezdőrúgó korzólegendától a Bujtor-féle Csöpi filmekbeli Székhelyi József monológokat idéző „Mit csinálsz, te… te… teeeeee… te…mit cs…te…mit…te…mit…te…te….ö…. K***A ANYÁD.”-szentenciát, ami azért szoftos derültséget okozott. A Kapos ellen reméljük, még többet és meg jóízűbben tudunk nevetni – és örülni.

Címképforrás: noticiasdelsol.freeblog.hu

Megcsapott a letargia, mismásolunk kicsit – Honvéd-Siófok beharang

Subject: siofoki behari
From: vegh_hanta
To: csakblog 
ir valaki? en belemerultem egy monstrebb posztba az 1920-as evunkrol. a beszamolot vallalom, es het elejere kiteszem ezt is.

———————————–

Subject: re:siofoki behari
From: RobWarzycha
To: csakblog 
babar?
Énma is szopok a kilépéssel, egész nap géptávol leszek…

———————————–

Subject: re:siofoki behari
From: babar
To: csakblog 
Nyilván megírom, a kontent kérdéses.

———————————–

Subject: re:siofoki behari
From: babar
To: csakblog 
De egyébként tegnap írtál egy beharangozószerű posztot, szerintem az pont megteszi. Nem akarom én feleslegesen rontani a színvonalat, meg amúgy is kiszopunk egy szar meccsen, 342 néző előtt.

———————————–

Subject: re:siofoki behari
From: RobWarzychaÖccse
To: csakblog
:D szerintem babar válasza a tökéletes beharangozó a mai meccsre. Csak ezt a két mondatot tegyétek ki, vagy az egész levelezést, amit ez zár le. De komolyan!

———————————–

Végül ennyiben maradtunk. Van tehát egy mélabús honvédsirató RW-től, egy ígéret az összefoglalóra tőlem (az osztályozókönyv szokásosan RW, a fotók babar), valamint hét elejéig egy poszt az 1920-as évünkről.

Egyéb adminisztrációs részek:

  • Fogalmunk sincs, hogy Németh Norbi felépült-e végre, és legalább a kispadra leülhet.
  • Hadzic dettó.
  • Gegéről Supka úgy nyilatkozott hét elején, hogy „pénteken bizonyíthat”, vagyis arra lehet következtetni, hogy játszani fog, bár az is igaz, a Videoton-meccs előtt nagyon hasonló volt a helyzet Sántával (és Kemenessel).
  • Erdélyi sorra lövi a gólokat az NB2-es csapatban, kíváncsian várjuk, hátha legalább a kispadra odafér ma.
  • Lovricnak blogszerkesztőségileg adnánk egy hét pihenőt, hogy a véghajrára újra kivirágozzék drága Ivánunk. Moga, Baráth?
  • Vajon Porcari bejátszotta magát Újpesten a csapatba?
  • Marshal Muflon igen.
  • Bp. Honvéd – Siófok, ma, 18h, Bozsik-stadion

A lényeg, hogy ma csapjuk meg a Siófokot, az egyetlen csapatot, amelynek ebben a bajnokságban még nem rúgtunk gólt, és ahol a legfinomabb a szendó. (Megjegyzem, múlt vasárnap, Újpestre menet is említettem a kocsiban, jobban félek a Siótól, mert velük hagyományosan null-nullákat, meg null-egyeket játszunk a Bozsikban, mint az inkább verhetőnek tűnő Dózsától. Láthatjuk, mi lett belőle. Na, majd most.)

When you’re just sick of it all

…igen, vannak ilyen szakaszok az életben – privát szférában, melóban, mindenhol. És a szurkerségben is – s mivel jónéhányunknál ez az említett halmaz igen széles metszetet alkot az Élettel magával (kinek szélesebbet, kinek szűkebbet, de senkinél nem irrelevánsat), így hatványozottan igaz rá a fentebb említett ciklikusság, s a hullámvölgyek nehézkes feldolgozhatósága. Na én most épp egy ilyen völgyben ülök és a csapat nem sokat segít a felpörgésben.

Normál esetben ilyen téma nem is kívánkozna ide, hisz kit érdekel, hogy a posztíró miért nyűgös, de a mi szubkultúránk eleve nem normál eset és a már kismilliószor idézett Nick Hornby is megmondta, hogy nála az Élet történései és a Kedvenc Csapat történései olyan szoros párhuzamban állnak egymással, mint amilyen szorosan Telek András próbálta lekövetni Pisontot 1991 tavaszán az Üllőin a második félidő eleji szögletünknél (csak a  történeti hűség kedvéért: a Trezi-góllal végződő pontrúgásunknál ez olyannyira sikerült a derék Mancinak, mint Hemy úrnak a mezszponzor levadászása számunkra 2006 óta. Nem igazán.)

Szóval egyszercsak minden kezd szar lenni. Kavarások a munkahelyen, aztán az infuenzaszezont épphogy lefújja a Saskőyt mintázó Tavasz, hát egy időntúli szabadrúgás még befigyel a csereként beálló Sunyi Vírus részéről, alattomos egy gól, 40-ről szedtem be, indiszponált voltam, mint Kemi múlt vasárnap a lilák ellen. Sebaj, ilyenkor legalább a Csapat boldogít, pl. 2005 őszén, akkor is azért gyógyultam fel egy ronda meghűlésből mert szombaton az UTE ellen már kinn kellett lenni, kinn is lettem, nyertünk is… na ezt vártam múlt héten is Újpesten.

Nem ez történt.

… aztán mikor már azt hinné az ember hogy múlik a dolog, nem, akkor még egy belobbanó torokgyulladás is beérkezik, mint aktuális Honvédösszeomlás az idénybe: tudod, hogy jöhet, mégis kegyetlenül lesújt. És most valahogy a holnapi, Sió elleni meccs sem a gyógyulás ígéretét hozza, nem azzal teríti be a hétközi gondolataim, hogy csak addigra legyek jól, mert bizony valahogy kedvet vesztettem.

Ezért némileg meg is kaptam a magam penzumát az olvasóktól még a lila osztályozókönyv miatt, de mit tegyünk, ez van. Alapvetően a blogunk pontosan a visszafogott vélemény-nyilvánításáról ismertetett meg eddig is, illetve arról: nem sírjuk tele hetenként a webet azzal, hogy de gázok vagyunk, nem is érdemes meccsre menni, minek ez. Most sem ezt mondom…

…csak nehéz ennyi éven ülni a hullámvasúton. Megszoktuk, persze hogy megszoktuk 1996 óta, hogy itt vannak völgyek és hegyek – előbbiből sajna sokkal több. De mégis, 2006-07-ben rövid egy évig úgy tetszett, elindul valami, talán kicsit profik leszünk, talán kicsit visszatér a hazai szinten nagycsapati miliő, talán éveken át megint csak a dobogóközeli szférákban kell gondolkoznunk… aztán ehelyett málé Pölő, lett megbukó Sisa-tréner, lett bíztató tavasz után fura őszbe, a tulajdonossal való összetűzésbe hanyatló Morales, aki ráadásul a focinkat is a nézhetetlen közelébe vitte, az volt az a keret, akiket -bocsásson meg az Ég, de- nem szerettem, hiába álltak majdnemharmadik helyen… aztán Supka vissza, szenvedős, trademarkos Honvédtavasz, hát nekünk ez jut, ez van – és ekkor jön a 2011-es ősz, ami kuriózum lett, sajnos most már látható módon kisiklás az utóbbi évek trendvágányáról. És tudtuk, én is tudtam belül hogy így lesz, de pont ezért, pont a sokadik ilyen után lesz a posztcímbeli életérzés úrrá rajtunk.

Ami remek összehasonlítási alap, az a két Újpest-meccs 2011-12-ben. Az őszi, ahol (a Győr elleni hazai első félidő és az idegenbeli győri meccs mellett) talán a legjobb idénybeli játékunkat hoztuk, ihletett karmesterrel, első akciógólját is beverő brazil gólvadásszal, remekül záró védelemmel, „állat” Kemivel. A múlt vasárnapit meg láttuk, nem kell részletezni, elég annyi: az a meccs az ellentétes póluson van, az idénybeli mélypontjátékkal.

Ősz végén olyanra volt példa, amire nagyon régen, talán némileg 2007 tavaszán, előtte az NB1B-ben, előtte 2001-ben Szuri  flúgos futamakor: a közönség imádta a csapatot, a bejárat melletti plakátra elég gondolnunk, ami a szeretet markáns indikátora volt. Most a keret, nagyobb részt még átfedve az őszivel, 30 perc alatt elvesztette az érte szurkoló tábort. Ide sikerült lavírozni magunkat.

Pénteken Siófok jön, négymeccses győzelmi szériából. Nálunk csatár nincs, tizenegyesrúgó nincs, úgyhogy Tchaminak szólni kéne, most ne essen, hanem lőjön a kapuközelbe érve… a keret morálisan legalábbis kérdőjeles állapotban, a tulaj megint szurkolókat fedd, a szurkerek elkeseredttségükben bunda után nyomoznak, a TV-s meccsen jó, ha 500-an összeverődünk (hosszú munkanap a péntek, ne feledjük), a hangulat várhatóan messze lesz az emelkedettől.

No ezekkel a keretfeltételekkel kellene holnap felpörgetni magamat, hogy hiába rohad le a torkom a helyéről, hiába örülök, hogy ülök a melóhelyen és nem csuklok az asztal alá, hiába uralkodik el rajtam a nihil, menni kell. Mint ahogy az elmúlt 22 évben is.

Miért csináljuk? Mert bízunk benne, hogy valamikor, 3-4 év múlva megint jön egy csoffadt ősz? Mert ha a Kispest adott már sok szép élményt, akkor ki kell állni mellette a gyengébb periódusokban is? Mert megszoktuk? Mert örök hobbi?

Egy kicsit azt hiszem mindegyik. De annyira jó lenne, ha végre nem ilyen posztok megírásába fulladna minden fellángolásunk…

* * *

 

Idén koranyáron Zakk Wylde gitáristen ismét koncertezik fővárosunkban – e hír tiszteletére most ő tolja az aláfestést posztunkhoz.

A sosemlett harmadik nagycsapat

Az 1909.hu szurkolói blogon jelent meg minap egy válaszcikk, amiben – az egyéb tartalmakhoz kapcsolódóan –  érvként előjött a legendás kispesti profiper kérdésköre, mint a szurkolói öndefiníciónk egyik sarokpontja, a sosemlett alternatív történelmünk origója. Idézem:

Lehetett volna nagy csapat Kispesten már a húszas években is (egy MK serleget azért begyűjtöttünk a kommunistának éppen nem nevezhető időszakban), de miközben a szomszédkerületekben tiltott módon pénzért fociztak, addig nálunk az egyébként előző évben az élvonalban második helyen végzett Kispest játékosai elfogadtak némi ruhaneműt. Ez szúrta az akkori élcsapatok szemét, és ha már a pályán nem mindig tudtak elintézni, a tőke és a döntéshozók gyorsan melléjük álltak. Az már csak hab volt a tortán, hogy az eltiltott legjobbjainkat az élcsapatnak számító két klub azon nyomban le is igazolhatta…

Talán kevesen ismerik a történet hátterét, így itt az alkalom, megpróbáljuk kellően körüljárni a témát.

Ahhoz, hogy igazán megérthessük a dolog súlyát, érdemes előbb átnézni, milyen környezetben értük el ezt a hatalmas, és utólag tőlünk adminisztratív és nem kicsit álszent módon elvett sikert. Főbb pontjaink lesznek az 1920-as év kontextusba helyezéséhez a következők:

  • Kispest település rövid története az első világháború végéig
  • A Kispesti AC története a háború végéig
  • A korszak többi csapatának bemutatása
  • Az amatőr, álamatőr és profi szavak értelmezése
  • Az 1919/20-as bajnokság eseményei
  • A játékosok és a csapat utóélete
  • Az elszalasztott lehetőség

Kispest a világháború után

Az 1869-ben létrejött telep 1871-ben nyeri el a községi rangot, és igen hamar, már 1922-ben (alig ötven évvel az alapítása után) beemelik a városok sorába. Vélhetően jogosan, hiszen a fiatal település lakosainak száma ekkorra már elérte az ötvenezer főt, iskolákkal rendelkezett, megnyílt az első mozija, templomai, rendőrsége, saját tűzoltósága volt, az Üllői úton pedig a századfordulótól villamos is közlekedett.

A gyors népességnövekedéssel párhuzamosan a lakosságnak munkahelyeket biztosító ipar is hamar megjelent Kispesten. A Hofherr-Schrantz traktorgyár, a malom és a Hungária Jacquardszövőgyár mellett több kisebb üzem is itt telepedett le, Kispest pedig fokozatosan lépegetni kezdett előre az ország városainak termelési ranglistáján. Érdekesség, hogy a valamivel korábban startoló Újpest ekkora már az élmezőnyben, a negyedik helyen található, a hasonló utat bejáró szomszédvár Pestszenterzsébetet viszont sikerült lehagyni.

Az akkori Budapest környékén tehát kezdtek megjelenni az egyre inkább izmosodó elővárosok. A vidékről felköltözők ekkoriban mind szívesebben választották ezeket a településeket a főváros helyett, jórészt az olcsóbb ingatlanok és az új gyárakban létrejött munkahelyek miatt. (Kispestet, Erzsébetet, Lőrincet, Soroksárt valamint a mai peremkerületek egy részét 1950-ben csatolják Budapesthez.)

A Kispesti AC a háború végéig

A Kispesti AC-t (a Bp. Honvéd jogelődjét) 1909-ben alapították, és az MLSZ még abban az évben fel is vette tagegyesületei sorába. Első megmérettetésünk az ún. Pestkörnyéki Bajnokság keretein belül zajlott le, ahol a három induló között az igen előkelő második helyet szereztük meg, megelőzve a Monort és elmaradva az erzsébeti ETC mögött. Mivel ennek a bajnokságnak igazán nem volt értelme, és közben Budapesten is egyre több futballozni vágyó csapat jelent meg, ezért a szövetség (története során először) kiírta a IV. osztályú bajnokságot, ahová a pestkörnyéki csapatokat is átsorolták.

Ha már így alakultak a dolgok, a Kispest azonnal a harmadik, feljutó helyen végzett, ráadásul nem is kis nevek, hanem a BTK és a MÁV Gépgyár mögött. Egy év középmezőnyös lét következett ezután a harmadik vonalban, majd az 1912/13-as bajnokságot sikeresen abszolváljuk, és az első helyet megszerezve kvalifikáljuk magunkat a másodosztályba. Ezt azonban nem nézték jó szemmel a szorosabban vett budapesti csapatok, és a korábbi Pestkörnyéki Bajnokságból érkezetteket egyszerűen kipaterolták maguk közül. Hiába jutottunk fel a másodosztályba, ott már nem indulhattunk el, helyette amolyan pótlékként a Pestkörnyéki Serlegért mérkőztünk, és maradtunk alul ismét az ETC-vel szemben.

1914-ben átadásra került a Sárkány utcában az első állandó stadionunk (pályánk), ami nem kicsit dobta meg a lobbierőnket a belvárosi, és így általában pálya nélküli csapatokkal szemben. Az MLSZ nem tudott mit tenni, visszasorolt minket a másodosztályba, de a nyáron kitört háború miatt újfent nem sikerült elindulnunk. (Érdekesség, hogy bár a második vonalba kétszer is feljutottunk, mégis csak nyolcvan évvel később, 2003-ban, egy szomorú kiesést követően szerepelhettünk ott először.)

Ugyanebben az évben történt, hogy a két nagy, körlépcsős, sok néző befogadására alkalmas stadionnal rendelkező egyesület, az FTC és az MTK összekapott egymással Schlosser átigazolásán, és a háború miatt amúgy is elmaradó bajnokság pótlására külön-külön írtak ki kupákat. A Kispest a Fradi által szervezett Auguszta-serlegért folyó küzdelemben vett részt és szerezte meg a kváziélvonalnak számító sorozat negyedik helyét. Érdemes elmerengeni kicsit azon a tényen, hogy a tavaszt még a Pestkörnyéki Bajnokságban töltő egyesület egy fél évvel később már a Ferencváros és a BTC után, csak gólkülönbséggel elmaradva a III. kerülettől (az MTK és a Törekvés távolmaradása mellett) lett negyedik. Vajon milyen játékerőt képviselhettünk ekkor, az alapításunkat követő ötödik évben?

Az 1915-ös hadibajnokságban még ezt a teljesítményünket is sikerült felülmúlnunk, és az MTK, Törekvés, FTC hármasa mögött végeztünk a negyedik helyen. A háború további éveire az MLSZ már kiírta a teljes, kétfordulós bajnokságokat, és az induló 12 csapatos első osztályban helyet biztosított a Kispestnek is. A korábbi évek eredményeit ugyan nem sikerült megismételni, és – ha csak utolsó előttiként is – a Kispest mindvégig megőrizte élvnalbeli tagságát.

A többi csapat

Húsz évvel járunk a magyar labdarúgás 1901-es intézményesülése után. Az első két bajnokságot megnyerő BTC a végnapjait éli, a bajnokságokat és az MLSZ-t is a két nagy, a Ferencváros és az MTK uralja. (1905-ben a Postás lett a bajnok, de játékoscsábítással vádolják meg, pontokat vonnak le tőle, mire ők beszüntetik a működésüket, a bajnoki címet pedig utólag az FTC-nek ítélik oda.)

1905-ben jelenik meg a porondon az Újpest, amely egy 1911-es kiesést követően azonnal visszajut, és azóta megszakítás nélkül, máig tagja az első osztálynak. Jelentősebb eredményei ugyan még nincsenek, de a háború végén megcsíp két harmadik helyet, stadiont kezd építeni magának, és a húszas évek közepétől egyértelműen fellép a két nagy mellé/mögé.

Erős csapatnak számít továbbá ekkoriban a MÁV Északi Járműjavítójának egyesülete a Törekvés, amely néha-néha képes elcsípni az FTC és az MTK mellett egy-egy második-harmadik helyet, valamint a háborús körülmények miatt szintén a hadibajnokságba átsorolt, és stabilan a negyedik hely környékén végző Vasas.

Nagyjából így néznek ki a háborút követően a magyar futball erőviszonyai. Fontos megjegyezni, hogy két évvel a trianoni béketárgyalások előtt járunk, a később elcsatolt országrészekről még nem indult meg a játékosátvándorlás, valamint a magyar játékosok sem indultak még el tömegével jobb megélhetést keresve a külföldi bajnokságokba. (Erről bővebben Szegedi Péter remek, A magyar futball európai expanziója c. tanulmányában lehet olvasni.)

Profi vagy amatőr, esetleg álamatőr?

A magyar bajnokságot egészen 1926-ig amatőr alapokon szervezték. Vagyis a csapatok nem fizethettek a játékosaiknak, legfeljebb a költségeiket téríthették meg (villamosjegy, étkezés, stb.). Ez volt a helyzet papíron, ezzel szemben a valóság teljesen máshogy működött.

A játékosokat fizették. Nem volt kimondva, hogy profizmus van, de a kispesti ügyig (és utána is) mindenki fizetett valamilyen úton-módon. Iskolai költségtérítés, bújtatott állások, a jegybevétel százaléka, ingyen- vagy értékesíthető jegyek átadása, ruhák, cipők vásárlása és hasonlók. Sőt, voltak akik egyenesen heti, havi pénzért játszottak, igaz, a klubok mindezt nem szerepeltették a könyvelésükben, hanem kiügyeskedték egyéb forrásokból.

Ezért fontos szétválasztani a három fogalmat:

  • amatőr: A játékos egy egyesület tagja, esetleg tagdíjat is fizet, a klubja pedig legfeljebb a mérkőzéshez kapcsolódó kölségeit téríti meg.
  • álamatőr: A játékos papíron amatőr, a klubja mégis fizeti valamilyen formában.
  • profi: Olyan játékos, aki szerződéses viszonyban áll a csapatával, a játékáért pénzt fogad el. Fontos tudni, hogy a korszakban érvényben lévő szabályozás szerint, az a játékos, aki profi labdarúgóval játszott egy csapatban, szintén profinak minősült.

A magyar futballban ekkoriban totális álamatőrség uralkodott minden szinten. Az MLSZ mereven és elég sokáig elzárkózott a nyílt profizmus bevezetésétől, és csak 1926-ban lépi meg, amikorra már az összes környező ország megtette, és sorra szipkázta el a legjobb magyar játékosokat.

Az 1919/20-as bajnokság

Varga – Saguly (Krebsz), Tury – Budai, Blasnik (Tóth), Stallmach – Boldok (Norik), Kiszely (Csontos), Jeszmás, Eisenhoffer, Jeny. Ezzel a csapattal futott neki a Kispest az 1919/20-as bajnokságnak, és bár ősszel rövid ideig vezetett is, végül a második helyen végzett.

A kapuban Varga Péter szerepelt, a Kispest első olyan labdarúgója, aki bemutatkozhatott a magyar válogatottban. Rajta kívül a csatársor érdemel még külön említést, hiszen Puskásék feltűnéséig ez az ötösfogat tekinthető a klub addigi történetében a legjobbnak. A profiper kirobbanása után, a klubtól elkerülve közülük négyen is komoly karriert futottak be későbbi egyesületeiknél. Kiemelkedik talán Jeny Rudolf, aki az MTK aranylánc néven illetett legendás támadósorának (Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeny) lett a balszélsője, majd 1924-ben az év játékosa Magyarországon. Kispestiként ötszörös, összesen húszszoros válogatott. Eisenhoffer József a Ferencvároshoz került, majd Csehszlovákiába, Ausztriába, az Egyesült Államokba és végül Franciaországba, az Olympique Marseille-hez. Nyolcszoros (kispestiként egyszeres) válogatott. Jeszmás József egy rövid csehszlovákiai kitérő után került az Újpesthez, amelynek színeiben 1923/24-ben a bajnokság gólkirálya lesz. Négyszeres válogatott, de egyszer sem kispestiként. Csontos Kálmán szintén az Újpesthez került, ahonnan kétszer hívják be a válogatottba.

A bajnokságot végül a korszak igazi sztárcsapata, az MTK nyerte, tíz ponttal előzve meg minket. Harmadik a Fradi, akire viszont mi vertünk hármat. 28 mérkőzésen elért 19 győzelmünk parádés statisztika, és a négy vereségből is kettő az MTK ellen jött össze, egy otthon a III. kerülettől, egy pedig a Magyar AC pályáján (vélhetően a Millenárison). Érdekesség, hogy a mindössze három vereséget elszenvedő FTC mind a hármat otthon szedte össze, köztük épp tőlünk, valamint az MTK-tól és a BTC-től. A góllövőlista élmezőnyében is találunk kispesti játékost, Eisenhoffer 19 góljával harmadik lett Orth (28) és Winkler (MTK, 24) mögött.

A bajnokság zárómérkőzése épp az MTK-KAC találkozó volt, amelyről így emlékezett meg a sportlap (részlet, a további történések elolvashatók a huszadikszazad.hu oldalon):

A szezon végére maradt a bajnoki lista vezető helyén álló két csapat mérkőzése. Ez a meccs volt hivatva eldönteni, hogy egyrészt megérdemelten jut-e a kék-fehérek csapata a bajnoki címhez, másrészt hogy tényleg a technikai tudásnak és játékképességnek köszönheti-e a kispesti csapat eddigi sorozatos győzelmeit.

Bár az MTK ma nem játszotta ki az utolsó három mérkőzésen mutatott formáját és keserves küzdelemmel érte el győzelmét, mégis dokumentálta nagy fölényét a KAC és így a vele egy osztályban játszó többi csapat felett. Mai játékában lényegesen hátráltatta a csapatot Nyúl középfedezet hiánya, akit az ezen a helyen már rég nem játszó Kertész III. nem tudott kellően pótolni. Nyúl óriási előnye, hogy nagyszerűen tudja irányítani a halfsor együttesét., a csatársorral való összjátékban. […]

A bajnokság utóélete

Tagadhatatlan ténnyé vált, hogy a Kispest egyre komolyabb játékerőt kezdett képviselni. Csatársora válogatott szintű játékosokból állt, a védelme stabil (a harmadik  legkevesebb gólt kapta az idényben), saját sporttelepe van, amely nagyjából 6000 nézőt képes befogadni. Ezek így együtt nagy dolognak számítottak akkoriban.

Fontos tudni, hogy az igazán komoly törésvonalat a saját stadion megléte jelentette az egyesületek között. Akinek volt, az tudott (jegy)bevételt termelni, és abból fizetni az amúgy amatőr, de mint tudjuk valójában álamatőr játékosait. A Fradi és az MTK még 1911-12-ben felhúzta stadionjának első darabjait, majd egy megegyezés keretében elérik, hogy hosszú éveken át a válogatott mérkőzéseket is ezekben rendezhessék meg, még tovább duzzasztva ezáltal a klubkasszát.

A belvárosi egyesületek ekkora kezdtek teljesen körön kívülre kerülni, hiszen saját stadionja egynek sem volt, jórészt a Margitszigeten, a Millenárison, az Erzsébet királyné útján és egyéb kisebb pályákon játszottak – bérlőként. Velük szemben ekkor indult a peremvárosok csapatainak megerősödése, ahol még volt terület és akarat építkezni. Az Újpest és a Kispest stabil, a Soroksár, az Erzsébet, valamint a III. kerület pedig rendszeres résztvevője lett a bajnokságnak.

Foglaljuk össze, hol tart 1920-ban a Kispesti AC:

  • Erős csapat: válogatott kapussal, csatárokkal.
  • Saját stadion: bővíthető, igaz, egyelőre még fából, szemben a nagyok kő- és vasbetonszerkezetes megoldásaival.
  • Jó közlekedés: a stadionig villamosjárat közlekedik. (Ekkoriban a Hungária körúti és az Üllői úti pályákra a Blaha Lujza térről időszakos villamosok közlekedtek M, illetve F jelzéssel a meccsek előtt és után.)
  • Álamatőr játékosok: a csapat sztárjai – hasonlóan a többi csapathoz – keresettel rendelkeztek.
  • Gazdaság: kérdéses, hogy Kispest gazdasága mikén heveri ki a háborút.

És ekkor robbant a bomba.

A profivád

(befejezetlen kézirat)

Biturbó delux módba kapcsolt a szurkolóbarát MLSZ

Nyafogni fogok most egy sort.

Folyton panaszkodunk, hogy nincs állandóság a magyar futballban, hogy kiszámíthatatlan minden, lehetetlen tervezni. Blődliség. Ha valami igazán fix az MLSZ kőérberkeiben, akkor az maga a kiszámíthatatlanság. Erre pedig lehet alapozni. Illetve lehetetlen.

Tavasz elején lefixáltak egy menetrendet, az utolsó forduló kivételével napra, órára pontosan. Még a kezdés előtt kiderült, hogy mellettünk (mindössze két szombati meccs) a Fradi is csúnyán beszopta a tévéközvetítések rendjét (ők szinte kizárólag vasárnapra kerültek). Sebaj, van még idő, lehet módosítani. Formáltak kissé a dolgokon, mindenki megnyugodott, elkezdett tervezni. (A Fradi-Honvéd-Videoton kézilabdás/focis hacacárét most hagyjuk.)

Én is belemerültem a tavasz eltervezésébe, miközben a dolgok kezdtek egyre szebben alakulni. Május első hétvégéjén, a 27. fordulóban szombaton fogadtuk volna a Rákóczit. Fasza. Egyrészt mert pénteken lesz a szülinapom, másrészt mert a szombati korai kezdés után még bőven marad idő szociális életet élni néhány kedves kaposvári szurkoló barátommal. És akkor még ott van a vasárnap.

Május 6-ra (ez az a vasárnap) két remek program is kínálkozott előzetesen. Ugyebár aznap rendezik a kvázi magyar bajnoki döntőt, vagyis a Győr-Debrecent Győrben, amire már csak szakmai indokból is jó lenne lemenni, valamint és előreláthatólag Triesztben(!!!) a Cagliari-Juventus olasz bajnokit, ahol viszont a Juve lehet bajnok. (550 km, alig kétszer több, mint lemenni Egerszegre.)

Aztán jött az MLSZ, és az egész tervezősdi mehet a levesbe. Nagyjából ma volt a point of no return, hogy merre, melyiket válasszam, mert az egyikhez szállást, a másikhoz kisbuszt kellene szerezni. Így viszont nincs kérdés, marad a Honvéd-Kaposvár – vasárnap. Igen, vasárnap, hiszen áttették a meccset vasárnapra. Legalább most annyiban voltak jófejek, hogy nem három nappal, hanem két héttel előtte szóltak.

Amit viszont nem értünk, az az indoklás. Idézem:

A Versenybizottság a 2012. május 5-én (szombat) 17.30 órára kisorsolt Budapest Honvéd – Kaposvári Rákóczi OTP Bank Liga NB I-es bajnoki mérkőzés kezdési időpontját – a TV a mérkőzést közvetítésre jelölte ki, de módosította a mérkőzés közvetítési időpontját – módosítja. A mérkőzés új kezdési időpontja: 2012. május 6. (vasárnap) 16.00 óra.

A testület a 2012. május 6-án (vasárnap) 16.00 órára kisorsolt Ferencvárosi TC – Lombard Pápa Termál FC OTP Bank Liga NB I-es bajnoki mérkőzés kezdési időpontját – a TV a mérkőzést közvetítésre jelölte ki, de módosította a mérkőzés közvetítési időpontját – megváltoztatja. A mérkőzés új kezdési időpontja: 2012. május 5. (szombat) 17.30 óra.

Vagyis ha jól értem, akkor a Honvéd-Kaposvár, ami tévés meccs lett volna, tévés meccsnek lett kijelölve, majd át lett rakva vasárnapra. Ezzel párhuzamosan, a Fradi-Pápa szintén tévés meccsnek lett kijelölve, és át lett rakva szombatra. Vagyis helyet cseréltek. Miért? (edit: jogos, a Fradi női kézisei épp ugyanakkor játszanak egy nemzetközi kupa döntőjében a dán Viborggal. Azért ez tolerálható valahol. Értelmezésünkben a lényeg tehát az, hogy a Honvéd tévés, a Fradi tévés, tehát ha csere van, akkor két tévéset kell egymással cserélni.)

Rendben, mindkét meccs tévés marad, a szurkolók döntő többségét így nyilván nem érinti, de aki a helyszínen szeret szurkolni, az – mint tudjuk – nem ember? Pénteken és vasárnap járunk egész tavasszal a Honvéd meccseire. Miért? Kinek jó ez?

Nekem – ezúttal – biztos nem.

Kis magyar bundahatározó

A vasárnap esti Újpest elleni vereségnek lett egy sajnálatos és nem várt következménye. Internetes közösségi hálózatokon terjedni kezdett az a pletyka, hogy három, a mérkőzésen vélhetően majd pályára lépő játékos előre lebeszélte a végkimenetelt. Nagyjából az Újpest bennmaradását.

Nehéz elhinni, így inkább nem is tesszük. Nem tesszük annak ellenére sem, hogy a mérkőzés három döntő momentuma is igen érdekes módon alakult. Egy rövid hazaadás, egy kihagyott büntető, és egy méretesebb védelmi hiba. Nem hisszük, mert elfogadjuk: van ilyen. Ritkán, de van.

A rövid hazaadás és a rövid felszabadítás valóban dühítő hiba, de a gólhoz kellett egy újpesti játékos is, aki jó negyvenről képes volt visszaívelni a kapuba. A kihagyott tizenegyes szintúgy dühítő, pláne egy olyan játékostól, aki egyébként remek rugótechnikával bír, aki háromszor már berúgta idén, és aki legutóbb szintén kihagyta. A kihagyott tizenegyeshez tartozik, hogy a büntetőhöz vezető szituáció épp a büntetőt kihagyó játékos passzából alakult ki. Vagyis adott egy kvázigólpasszt, hogy utána büntetőt hibázzon. Életszerűtlen. Ráadásul így, ráadásul szinte napra három évvel egy félelmetesen hasonlóan elrontott büntető után.

Az iménti eset kiváló apropó, hogy önálló posztot szentelhessünk a bundázás lélektanának, elméletének.

Kis bundahatározó

Klasszikus (magyar v. totós) bunda

A mérkőzések eredményeinek befolyásolása az egyik legősibb mesterség a világon. Annyira átszövi az életünket, hogy a legendás, Mohácsi vész néven elhíresült történelmi és hazai vereség kapcsán sem lehetünk lassan biztosak abban, egyes részeltek ne lettek volna előre megbeszélve. Mondjuk B. Tamás esztergomi érsek csak egy kicsit súgott, épp csak néhány taktikai elképzelést kotyogott ki egy csárda és egy istálló közötti sötét zugban. Vagy Sz. János egykori erdélyi vajda, aki csak egy kicsit késett el a felmentő seregével, kisegítve ezzel az amúgy sem gyenge játékerőt képviselő törököket.

Aztán ott van a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának balhéja, amit Bocsák Miklós a magyar irodalomtörténet tájékán méltán elfeledett, Pszt! Jön a totókirály c. kötetében dolgozott fel. Ipari méretekben a nyári totómeccsekre mentek rá szervezetten, játékososok, közvetítők, és egyéb jellegű lótifutik közreműködésével.

A klasszikus bunda ebben a formájában a fogadási csaláshoz áll a legközelebb, valamilyen szinten az előfutárának tekinthető.

Baráti bunda

A bunda egy másik formája. A jelenleg érvényes paradigma többféle baráti bundát ismer, úgy mint:

  • Kilométer alapú baráti bunda: Jellemzően pesti csapatok rendezik le egymás között, azzal a címszóval, hogy a francnak utazzanak olyan messzire vidékre jövőre is, legyen inkább egy sima döntetlen, és essen ki a Zete.
  • Kölcsönadott pontok: Általában baráti társaságokban fordult elő, hogy a klubjuk mellett hosszasan kitartó játékosok cserélgették egymással a két (három) pontokat idények között. Ha mondjuk egy csapat legfeljebb hatodik lehetett volna, de a havernak még volt esélye a dobogóra, akkor jöhetett a ma ő, holnap én – a pont pedig leadódott.
  • Pénzért bennmaradást: A mindenkori kiscsapatok által űzött műfaj, nagyjából a 20. forduló környékétől. Ilyenkor a Csepelhez csapathoz közel álló személy elindul előbb egy autóstáskával, majd egy nejlonszatyorral az aktuális ellenfélhez, hogy attól megvásárolja a bennmaradást. Ennek a bundának az érdekessége, hogy ugyanarra a mérkőzésre akár a másik kiesésgyanús csapattól is licitálhattak, erősen felverve az árakat, valamint bebiztosítva a megvett felet, hogy bármi történjék, ő mindenképp jól jár. Létezik a ~ típusú bundának minősített esete is, amikor egy csapat ősszel olcsón megvásárolja a mérkőzéseit, majd tavasszal drágábban visszaadja.
  • Egyéb: Tegyük fel, hogy év végi helyezésért kap prémiumot egy csapat, hiányzik hozzá két pont. Mit tesznek ilyenkor? Megkeresik az ellenfelet, akinek igazából már mindegy, hatodiknál jobb, nyolcadiknál rosszabb nem lehet, és beígérik a prémium egy részét.

A baráti bundák fontos ismertetőjele, hogy annak ellenére, hogy a mérkőzések előre le vannak rendezve, a nézők szórakoztatása fontos kelléke marad az egész színjátéknak. A baráti bunda egészen addig folyamatosan jelen volt (szinte biztosan) a magyar futballban, amíg a csapatok keretei nem kezdtek el félévente rotációs elven kicserélődni. A cserélődés annyiban változtatta meg a rendszert, hogy – mondjuk a kölcsönadott pontok esetében – a pontok innentől kezdve játékosokhoz, és nem csapatokhoz kezdtek el kötődni, előfordulhatott, hogy azokat egy másik egyesület nevében hajtották be később. A betyárbecsület szinte kézzel fogható, ahogy a saját hitelességük érdekében a pontok valóban át is kerültek utóbb a rendeltetési helyükre.

Félreértés ne essék, még a látszatát is szeretnénk elkerülni, hogy a baráti bunda alá eső meccseken szerepelteket utólag felmentenénk. Igazából érezzék, jórészt nekik köszönhetően is rohadt szét annyira a magyar futball, amennyire csak lehetett. Vajon hol tartanánk ma, ha a pályán mutatott teljesítmény nem csak a nézőknek, hanem a pontoknak is szólt volna, ha valódi versenyhelyzetben edződnek folyamatosan? A mutyi, a sértettség, a pitiánerség, a nemtörődömség és hasonlók juttattak oda minket, ahol ma vagyunk, amikor elég szerethetőnek nevezni egy válogatottat, hiszen minden más jelző hiteltelen lett a futballunkkal kapcsolatban.

Fogadási csalás

Minden bundák legaljasabbika. A fogadási csalás egyáltalán nem arról szól, hogy barátok összetartanak, hogy egy futballban élő, dolgozó (játszó?) klikk összebeszél, keressenek egy kis többletpénzt. A fogadási csalás kőkemény üzlet, ahol tarifák vannak, önérdekek és az önérdeküket nem elég gyorsan felismerőket az önérdekük felismerésében segítő rábeszélőemberek.

Fogadási csalásos bundánál egy játékosnak már arra sincs szüksége, hogy megfőzzön másokat is, szálljanak be, mert együtt fog csak menni a beígért X2. Itt simán lehet egy játékos önjáró, megvehető arra, hogy kié az első bedobás, lesz-e sárga az első negyedórában, és ha mázlija van, lesz-e kihagyott büntető.

Ezek a játékosok a csapatukat adják el, és benne azokat, akikkel egész héten együtt készülnek, akik güriznek a meccseken, sokszor elmaradó fizetések mellett hajtják ki a lelküket, hogy talán átkerüljenek egy másik, esetleg majd fizető csapathoz.

Megzsarolták őket? A zsarolás felmentés lehet, segíthet megérteni néhányuk motivációját? Igen! Sajnos igen, hiszen sehol sem tartanak a fogadási csalásos hullámok felderítésében (mert legyünk nyugodtak, nem egy széria futott itt az elmúlt években, hanem több, akár párhuzamosan is), a fenyegetettség érzete ugyanúgy bennük lehet.

Viszont akiket nem zsaroltak meg, hanem önszántukból választották ezt az utat, azokat nem lehet eléggé elítélni. Ők tényleg kicsesztek mindenkivel magukon és a megbízóikon kívül. Eladták a barátaikat, a nekik szurkolókat, a tévénézőket, a szponzorokat, majd vígan röhögtek mindannyiunk közös pofájába, hogy később hivatkozzanak a körülmények áldozatai vagyunk lózungra. Magyarosan szólva: anyátok!

Az egész helyzet abszurditása

Hogy néz ki egy átlagos mérkőzés? Van két csapat, összesen huszonkét játékossal, van két edző és van a spori. Kapásból öt különböző halmaz, akiket, vagy akikből néhányat be lehet szervezni egy-egy eseményre (gól, büntető, lap, bármi).

Nyilvánvaló, ha valaki beszervezhető, akkor arról illik tudni ezekben a körökben, mert különben minek csinálnák egyáltalán ezt a műfajt? Mennyi az esélye annak, hogy egy ilyen átlagos, megbundázható mérkőzést több oldalról is megvettek? Mondjuk a hazaiak edzőjét, de tőle függetlenül egy másik eseményre a hazaiak kapusát és középhátvédjét. Aztán lehet egy megint független csoport, aki egyenesen a bírót szerezte meg magának, egy negyedik meg az ellenfél edzőjét.

Kínzó, de fontos kérdés: egy agyon- és minden irányból megbundázott mérkőzés eredménye vajon tekinthető-e a pályán elért hivatalos eredménynek? Az egymást keresztbemetsző érdekek kioltják, vagy felerősítik egymást?

Zárás

Akárhogyan is nézzük, a bunda van, volt, lesz, kiirthatatlan kelléke a futballjátéknak, de ettől még engedtessen meg nekünk, mezei szurkolóknak, hogy elítéljük az egészet, úgy, ahogy van. És külön megkérnénk azokat, akik beülnek a különböző sportműsorok stúdióiba, hogy ott romantikus hőskorrá próbálják nemesíteni a korábbi tetteiket: hagyják abba! Gusztustalan az egész, ahogy pont azok utáltatják meg velünk azt a játékot, aminek épp ők kellenének, hogy a legnagyobb élő hősei legyenek.

(Természetesen a poszt csak kitaláció, a valósággal való bárminemű hasonlósága csupán a véletlen műve.)