Mastodon

2023 volt az az év, amikor a Kispest/Honvéd kétszer is bajnokit játszott a Csákvárral

Honvéd – Csákvár @ Bozsik, vasárnap 17:00

Bocs, srácok, rettenetesen hosszú volt a hét, és ennek a hosszúságnak az lett a vége, hogy nem maradt erő, és legfőképpen idő posztot írni. Belekezdtünk ugyan több anyagba, azonban egyet sem fejeztünk be. Ezekből a kerekebb darabokat majd valamilyen formában kiszórjuk a jövő héten.

Amit viszont nem írunk meg, hogy voltunk csütörtökön egy elég jó kis focitörténeti konferencián, ahol legfeljebb egy-két előadás közben fordult elő, hogy a mobilunk nyomogatásába menekültünk. Akit mégis érdekelnének az ott elhangzottak, jövő tavasszal figyelje a budapesti igazgatóság oldalát, mert az előző konferencia anyagához hasonlóan, ez is egész biztos megjelenik önálló kötetben.

„2023 volt az az év, amikor a Kispest/Honvéd kétszer is bajnokit játszott a Csákvárral” bővebben

A magyar poptörténet méltán elfeledett pillanata

Honvéd – BVSC @ Bozsik, 17h

volt, amikor B. Tóth László és D. Nagy Lajos duettet énekelt a Pop-Tari-Top: Sikerlista ’88 válogatáslemezre Jó reggelt, Magyarország címmel. Mutatjuk:

„A magyar poptörténet méltán elfeledett pillanata” bővebben

Toljunk egy hamisítatlan zokni-szandált

Honvéd – Ajka @ Bozsik, 17:00

Vállaljuk fel magunkat. Húzzuk sípcsontközépig a fehér nejlonzoknit, csatoljuk fel az elnyűtt műbőrszandált, és a férfiember összes létező büszkeségével szálljunk fel a tömegközlekedésre. Nem baj, ha a hőségtől szagot áraszt, az arcunk tükrözze a felvállalást, a magabiztosságot. A mi célunk a kényelem, miközben az indulási helyünkről eljutunk a célunkig.

Legyen Csertői mester a Kispest zokni-szandálja, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor a szettől elválaszthatatlan mindent átható ájer. A lényeg, hogy kitartson a dolgok valódi fontossági sorrendje mellet, miszerint nem az utazás, és az utazóközönség, hanem az úti cél a fontos.

Út közben természetesen nem tilos nézegetni a kirakatokat, különösen a cipőboltok kínálatát, és amikor azt hisszük, épp senki sem lát minket, egy pillanatra előkerülhet a tárcánk fényképrekeszében sárguló fotó: David Hasselhoff, az ember, akit világ életünkben példaképünknek tartottunk. Az álmodozás szabad, a képzelet szárnyal, az unikornis egy zárt cipő.

„Toljunk egy hamisítatlan zokni-szandált” bővebben

Futballistának lenni vagy nem lenni

Vasas – Honvéd @ Fáy, 20:00

Fasírt vagy fasírozott? – igazából valószínűleg mindegy1. Ahogy az is, hogy egy Vasas-Honvédot hol, melyik osztályban rendeznek. Persze, a körítés lehet tervezett, úgymint finomfőzelék {fujj}, tökfőzelék {fujjjj}, vagy mondjuk zöldborsófőzelék {nyami}, és lehet egyéb jellegű menzakoszt, mint a mai. Ha tetszik, ha nem, ez van, nevezhetjük tényleg bárhogy, a lényeg, hogy rád van kényszerítve.

A franc se akar az NB II. tabellájának alsóházában ácsorogni, arra megvannak a megfelelő vidéki kisvárosok csapatai. Ahogy a franc se akar hétfő este meccsre menni, mégis másfél hete elfogyott az összes vendégjegy. Aztán a francnak sincs kedve ahhoz a kilátástalansághoz, ami hónapokon, sőt, éveken át jellemzett minket, bár múlt csütörtökön Kamber azért villantott valamit, és végre újra meccsen érezhettük magunkat egy rövid időre. (Utólag is hatalmas köszönet, Kamberito, és nem lehetünk elég hálásak neked. Mint egy gyorstöltő, úgy pörgetted fel a bőven a vörösben villogó aksijainkat.)

„Futballistának lenni vagy nem lenni” bővebben