Vállaljuk fel magunkat. Húzzuk sípcsontközépig a fehér nejlonzoknit, csatoljuk fel az elnyűtt műbőrszandált, és a férfiember összes létező büszkeségével szálljunk fel a tömegközlekedésre. Nem baj, ha a hőségtől szagot áraszt, az arcunk tükrözze a felvállalást, a magabiztosságot. A mi célunk a kényelem, miközben az indulási helyünkről eljutunk a célunkig.
Legyen Csertői mester a Kispest zokni-szandálja, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor a szettől elválaszthatatlan mindent átható ájer. A lényeg, hogy kitartson a dolgok valódi fontossági sorrendje mellet, miszerint nem az utazás, és az utazóközönség, hanem az úti cél a fontos.
Út közben természetesen nem tilos nézegetni a kirakatokat, különösen a cipőboltok kínálatát, és amikor azt hisszük, épp senki sem lát minket, egy pillanatra előkerülhet a tárcánk fényképrekeszében sárguló fotó: David Hasselhoff, az ember, akit világ életünkben példaképünknek tartottunk. Az álmodozás szabad, a képzelet szárnyal, az unikornis egy zárt cipő.
Most tényleg nincs másra szükségünk, mint hozni a kő egyszerűségét, és feltenni egy kapust, valamint tíz mezőnyjátékost a pályára, majd azt kérni tőlük, hogy nyerjék meg a meccset.
Gondolom eddig azért minden korábbi edzőnk eljutott, vagy ha mégis sikerült újat mondanunk, akkor várják szeretettel a kisegítő iskolában. Ami viszont újdonság lehetne, az a pillanatnyi realitások elfogadása. Ha rendelkezem fehér zoknival, azonban táncoló fekete lakkcipő helyett csak egy szandálom van, akkor azokat kell összepárosítanom. Előbb a zoknit kell a lábfejemre húzni, majd arra rá a szandált. Nem fordítva, ugyanis esetünkben nagyon fontos a sorrend.
Ha csak erősen helyezkedési hibás belsővédőd van, akkor kérd meg, hogy ne nagyon mozduljon egy adott körön kívülre, viszont ott rúgjon fel mindenkit, aki más színű mezben közlekedik, és nincs nála síp.
Vagy ha a szélsővédőd képtelen megoldani a védekezést és/vagy a támadást, akkor ne játszasd. Ha nagyon nincs más, akkor alakítsd át a játékrendszert, és vedd el legalább az egyik feladatát, úgy majd kevesebbet árt, és szerencsés esetben olyasmi is előfordulhat, hogy egyenesen használ.
Aztán ha a csatárod nem lő gólt, és a másik sem, a harmadik sérült, a negyedik eleve béna, és csak a klub társadalmi felelősségvállalási programja miatt tartják a keretben – akkor bizony nagy szarban vagy barátom.
Ezt a focit ugyanis úgy találták fel a hülye angolok (angol hülyék), hogy az nyer, aki több gólt lő. Néha van olyan, hogy ha egyenlő, akkor is a Fradi nyer, de ezt a baromságot az Origo reszortja megírni, nem a miénk.
Szóval valahogy gólt kell lőni, azonban a gól csak szükséges, de nem elégséges feltétele a győzelemnek. Mint ahogy említettük, az általunk szerzett gólok számának meg kell haladnia a mi kapunkba lőttekét. A legegyszerűbb helyzet az, ha nem kapunk gólt, mert akkor elég egyet lőni.
Megfigyeléseink szerint meccsek óta gólképtelenek vagyunk, ezért a péntek éjszakánkat arra áldoztuk, hogy próbáltuk a mindenféle szabályzatokból kimatekozni a mínusz egy kapott gól elméleti megalapozását, mert korábbi tanulmányainkból tudjuk, hogy a nulla mindig több, mint bármelyik negatív szám. És a győzelem definíciója ugyebár a több lőtt gól. Legnagyobb sajnálatunkra azonban negatív kapott gólra nincs lehetőség a fociban, viszont mint perspektívát ne vessük el hosszú távon. Majd a téli szünetben írunk pár levelet a labdarúgás atyaúristeneinek, mert ha a VAR átmehetett, akkor a negatív kapott gól se nagyobb hülyeség.
Maradt tehát a zokni-szandál és a bűz, az ájer, az orrfacsaró szag. Felőlem finghatunk, böföghetünk hozzá, vagy ha úgy érezzük, játszhatjuk az őrültet, és motyoghatunk lecsukott szemmel, sőt egyenesen kiabálhatunk félhangosan a semmibe, szidhatjuk a rendszert, néha a saját szavunkba vághatunk egy-egy Németh Lehel slágerrel: Halló, Irén!, a lényeg, hogy jussunk el innen, ahol állunk, oda, ahová menni akarunk.
Az a baj, hogy a nők vagy csúnyák, vagy szépek és buták,
ha már úgyis dalolgatunk, nyugodtan elővehetjük ezt az igazoláspolitikánkkal egészen áthallásos refrént a KFT-től.
Vagy, ha szépek és okosak is egyben, nem állnak szóba velem.
A mi célunk a három pont. A kezdő sípszó elhangzásakor, már amennyiben sikerül kiállnunk, adott az egy ígérete, feltéve, hogy nem történik utána semmi kilencven percen át. Bármi kis elmozdulás veszélyes lehet, hiszen onnantól az egy lehet még mindig egy, de lehet nulla, vagy a számunkra fontos három. Millió elágazás és kimenetel, amire nem biztos, hogy hatással vagyunk.
A zokni-szandált látó emberek egy része azonban rendelkezik egy olyan tapasztalati tudással (nevezzük finoman így az előítéletet), hogy nem megy a kérdéses objektumhoz a szükségesnél közelebb. Feltételezi ugyanis, hogy a fényvisszaverődés, vagyis a látható kép távolabbról érzékelhető a szemével, mint rendszeres kísérőjelensége az orrával.
A foci nagyjából hasonlóan működik: tisztába kell tenni a viszonyokat. Őszintén megmutatni, hogy mi ezt a csomagot nyújtjuk, és ennek a csomagnak vannak esetleg más csapatok számára kellemetlen részei.
Nehogy azt higgyük, hogy Rossi körömcipőben játszott. Ugyanúgy zokni-szandál volt, persze nem nejlon, hanem valószínűleg pamut, nem fehér, hanem szinte fekete, és a szandál se volt teljesen nyitott, legfeljebb erősen szellőzött. Viszont mindenki tudta, mit várhat tőle: a legjobb esetben is egy hosszú és unalmas magyarázatot, hogy ez a szett miért nem zokni-szandál. Aztán amíg pofázott, és te rá figyeltél, észre sem vetted, hogy elkísérted az útján. A végén köszönte szépen – és bajnok lett.
Most elégedett lennék a fehér nejlonnal is, legfeljebb kiszellőztetjük meccs után a stadiont. A lényeg, hogy legyen meg a három pont.
Valahol talán mázlink, hogy az álmodozó, az üvegcipővel reménytelenül Hamupipőkét kereső Pinezitset egy amolyan igásló váltotta, aki talán egy ideje már nem álmodozik királylányokról, viszont tisztában van a lehetőségeivel, és mástól sem nem várja el a lehetetlent. Bemutatkozásként szerencsére az ellenfelünk egy csámpás kisgyerek lesz, aki mostanában mezténláb is pofára esik a padlószőnyegben, és hozzánk várhatóan egy flip-flopban klaffog be.
Összefoglalva ezt a sok baromságot: elvárásokkal megyek ki a stadionba, és az elvárásom a három pont.
Nyilván nem lesz új a játékunk, mert két-három nap alatt nem lehet érdemben semmin változtatni. Nyilván lesz valamiféle kényszerpálya, mert bár nevekről nem, hiszen azokat nem árulja el a klub, azonban sok sérültről hallani. Talán arra lesz elég az idő, hogy Csertői megtanulja mindenki nevét és posztját, mert előfordulhat, hogy lesz számára pár új arc. Valamint összehaverkodjon kicsit Kamberrel, hiszen a közeljövőben egymásra lesznek utalva.
Amúgy ha jól számoltuk, akkor a jelenlegi keretünkből senki nem volt korábban Csertői játékosa. De javítsatok ki, ha tévednénk.
A Macskafogóból ismert kérdést alkalom adtán fel fogjuk tenni magunknak: tényleg akkor vagyunk legundorítóbbak, amikor próbálunk kedvesek lenni?
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
