indul a 2020/21-es szezon // amihez Szily Laci (MTK) írt egy hosszabb felvezetőt. Komoly újdonság nincs benne, a dolgok nagy részét már ezen az oldalon is feszegettük. Talán azt a részt lenne egyszer fontos kifejteni bővebben, hogy a TAO, a központból érkező meghatározottságok, és a valójában nem létező eredménykényszer középtávon hogyan fog hatni a játékosképzésre. Pénz lenne rá.
ha lesz időm // kiteszek majd egy posztot, ahol lehet szavazni, hogy az NB I. tizenkét csapatát hova várjátok év végén. Aztán kitesszük mondjuk a 11. és a 22. forduló után is, hogy lássuk, miként változnak az elvárások.
remélem azért // egyéb hírrel is szolgálhatunk ma. Mondjuk örömhírrel, vagy bármivel.
jegyekért // a második fordulós MTK-Honvédra (08.21., péntek 19h): mától nem kér szurkolói kártyát az MLSZ jegyrendszere! Felcsútra pár óra alatt elpattant hat-hétszáz jegy, ne maradjunk már szégyenben, hogy a Hungárián nem töltünk meg egy ugyanakkora vendégszektort. (Egyelőre száz körüli az eladott jegyek száma.)
bérletért // ma 18-20, holnap 17-20 óra között a Futball Házban.
a bank- és a SZÉP-kártyás fizetést // sokan kérdezitek, ezért rákérdeztünk az illetékeseknél. Amint válasz érkezik, frissítünk.
kínzó kérdés // az miként lehetséges, hogy Felcsútra tegnap reggel nyitották ki a jegyárusítást, és pár óra alatt el is pattant az összes, vagyis nagyjából 6-700 jegy, miközben a következő meccsünkre, az MTK elleni idegenbelire múlt hét óta lehet zsugát venni, és eddig összesen nem ment el 100 darab? Divat lett Felcsútra járni a Kispesttel, vagy mi van?
update // meg is van a válasz (pedig azt hittem már elmúlt, és nem ellenőriztem): az MTK-ra honvédos klubkártya kell még mindig.
MTK ellen már kaphatók online a jegyek. Egyelőre még kér honvédos klubkártyát, azonban ez valószínűleg hamar elmúlik. A pénz 1800.
az EL-be // augusztus 3-ig lehetett nevezni, vagyis nagyjából megvan, hogy kik a kiemeltek. Mi az első körben csatlakozunk kiemeltként, és az itt látható névsorból kaphatunk valakit, plusz ugye az előselejtezőből felkerültek közül.