/// Keddtől vasárnapig – szabadságolás miatt – erősen félgőzön fogunk üzemelni. Ha minden összejön, ma még kiteszek egy hírgyűjtő-kibeszélőt, de azon kívül nem ígérhetek semmit.
Állítólag Vécsei @ Bologna
A Nemzeti Sport a jó gianlucadimarcora és tuttomercatowebre, valamint Bálint nem kommentálására hivatkozva azt írja, hogy megvették, és rögtön kölcsön is adják a helyi harmadosztályba. Jajj.
A Nemzeti Sport a jó gianlucadimarcora és tuttomercatowebre, valamint Bálint nem kommentálására hivatkozva azt írja, hogy megvették, és rögtön kölcsön is adják a helyi harmadosztályba. Jajj.
Meccstéma: a pad
Nem egy idei posztunkban és az ezekhez csatlakozó kommentjeitekben is többször előkerült már idén a téma: most akkor hosszú, vagy rövid a padunk?
Sajnos a tegnapi tapasztalatok a támadósor tekintetében nem az “a” válasz irányába mutatnak… “Meccstéma: a pad” bővebben
Meccsarc: a régimódi Úr
Olyan igazán hiperklasszis teljesítményt most nem volt nálam, de dicséretes kűrök így is akadtak az újpesti alkonyban. Már a beszámolóban pedzegettem, hogy kisebb-nagyobb hibái mellett Botka és Baráth is szép munkamennyiséget és egy-egy szebb mentést is letettek az asztalra, Holender ügyesen kavargatott elöl, Gyulánkat gólja minősíti (a szokott gyulás hebrencskedések mellett). Szabi alapvetően végi kontrollálta a dolgokat, hogy aztán egy szögletnél ne sikerüljön a kibokszolás… “Meccsarc: a régimódi Úr” bővebben
Osztályozókönyv vs. Újpest
Mivel egészen szép számban jelen voltunk Újpesten, így azt hiszem, ha a paksi túra után bevállaltuk, akkor úgy illik, ha most is kikerül az osztályozókönyv, ahol a szokott módon mondhatjátok el számokba öntve a véleményeteket.
Mivel egészen szép számban jelen voltunk Újpesten, így azt hiszem, ha a paksi túra után bevállaltuk, akkor úgy illik, ha most is kikerül az osztályozókönyv, ahol a szokott módon mondhatjátok el számokba öntve a véleményeteket.
Közben kezd kialakulni az M4 Sport gyárilag hülye, nemközvetítős megoldásának házirendje, és már tegnap óta hirdetik, hogy szerdán 12:15-kor leadják a teljes meccset. A rögzítős tévék és a mediaklikk.hu korában mi is váltunk, és a nem tévés meccseket követően, az első ismétlés után zárjuk csak le az adatgyűjtésünket, és hirdetünk eredményt.
Tudom, hogy valahol értékes ez az egy pont, de most ez kevéssé vigasztal
…mert hiszen Újpesten nem sokan fognak pontot szerezni, hogy a divatos magyaredző kifogással éljek, de ez most mégis igaz.
…mert hiszen meccs előtt a veretlen Újpest ellen picit torpanni látszó csapatunktól simán elfogadtam volna az ikszet.
…mert hiszen a meccs nagy részében az Újpest muzsikált meggyőzően.
Ehhez képest megint a legvégén éneklik (verik) ki a sajtot a szánkból, hát, annyira nem boldogít a dolog. “Tudom, hogy valahol értékes ez az egy pont, de most ez kevéssé vigasztal” bővebben
#ÉLŐ Honvéd @ Újpest
Nem tudtuk kihúzni a végét, maradt az 1-1.
— Csaklive (@Csaklive) August 15, 2015
Pesti derbi!
Ma Újpestre látogatunk, várhatóan nagy erőkkel, Kanyar, Korzó, boldog-boldogtalan, nyilván blogunk és csatolt elemei is teljes létszámban vonulnak majd fel a vendégszektor lépcsőin. Addig viszont Hanta is és én is szülinapokon vizitálunk, meg ügyeket intézünk, meg minden ilyesmi, szóval nagy beharang helyett most csak egy kibeszélőt tolunk fel, ahogy a ziláltabb időszakainkban szokás. “Pesti derbi!” bővebben
Tarsoly és a persely
Adósok maradtunk a paksi #meccsemberével: Botka Endi, ki más?
Kemenes 4 – Botka 6, Bobál 5, Ignjatovic 5, Baráth 5 – Nagy Geri 5 (Prosser 5), Kamber 5, Hidi 5 – Holender 5, Youla 5 (Délczeg -), Vécsei 4 (Vernes 4)
Nehéz volt összehozni a szokásos osztályozókönyvet, mert a tévé ugyebár nem közvetített, így eleinte csak az utazókban bízhattunk, hogy átfogóbb képpel rendelkeznek, majd érkeztek az összefoglalót látók, hogy végül befusson néhány valóban hardcore arc, aki kivárta és bevállalta a szerda egyes tévés ismétlést, hogy láthassa a négynapos meccset, majd osztályozhasson nálunk. Megjegyzemk, a győri kupameccsről hazaérve nekem is ez volt az első dolgom (felvételről! köszi, új okostévé), majd lezártam az osztályozókönyvet, és úgy döntöttem, az ilyen válaszokat némileg felül fogom súlyozni.
“Adósok maradtunk a paksi #meccsemberével: Botka Endi, ki más?” bővebben