Mastodon

BEHÚZTUK!!! – Kispest-FTC osztályozókönyv

Esélyesebb Honvéd a kényszeres Fradi ellen. Az ilyen meccseket bukjuk el időtlen idők óta. DE NEM IDÉN! Maksziriszpekt a csapatnak, mely nem játszott jól, nem játszott szépen, de jobb volt a zöld arch enemy-nél és megérdemelten helyezte el az újabb tockost a felkínált IX. kerületi kobakon. Osztályozunk, lágyszívűen, elfogultan de bocsássa meg az Ég: ez most jár nekünk! Végre csapat kezd kirajzolódni a Bozsik József nevét viselő szentélyben, így most azt mondom amit Prukner a tavaszi meccsünk után: hadd ne kelljen ezért szégyenkeznünk! Osztályozókönyv!

KEMENES: A meccsközbeni, illetve -végi kórus önmagáért beszél. Én tavaly a bravúrokat hiányoltam tőle, ezt úgy látszik, ő is meghallotta, mert idén 7 raklapnyi extra vetődést/mentést tolt be kis targoncáján a Bozsikba. Kispölő ziccerénél Nota-díjasan mentett, + még egy adag hatalmas robinzonád is a számláján lapul. A csapat egyik arcává kezd válni – megérdemelten. Üdv az új Vezér Ádámnak! 8.

LOVRICS: Rettegett Iván nem csak hátul takarít jól, de jók az előretörései is. A meccsek vége felé zihálása az ’52-es helsinki olimpián győztes középtávfutót, Emil Zátopeket idézi, de a sztaminája is: hajt az összeesésig. Jó vásár volt, ma is riszpektes teljesítménnyel. 6.

DEBRECENI: Addig kóstolgattam Debrőt az utóbbi hetekben, míg bepörgött: remek közbelépésekkel és fejesek sorával tisztázott, kulcsszerepe volt a szilárd védekezésben. 7.

BOTIS: Az öreg szamuráj ma is tanárit játszott, hajt mint az állat és mindig, DE MINDIG ott van, ahol a legnagyobb a vész. A Bohócliga Dugonics Titusza önmagát sem kímélve szállt a veszélyes helyzetekben a labda után, a zöldek pattantak róla mint Verebes Mágusról a kritika. 7.

NOVÁK: Nagy melót hozott ma is, több hibával, mint azt megszokhattuk, de mindezt a hajtással kompenzálta. Védelmünk ma már elképzelhetetlen nélküle és ez, azt hiszem, a legnagyobb dícséret. A gólt eredményező szabadrúgást meg oly’ szépen csűrte kapura, mint anno egy begerjedt Plókai Attis a szép ’90-esekben. 6.

TCHAMI: Nem érezte ma az ívet, csak a sebessége volt dícsérhető, Supka le is kapta őt a pályáról. 5Cseréje, Hajdú Norbi úgy pörgött a beállását követően, mint megposszant Tököli, ha Litsingit lát. A második félidőre viszont kihasználatlan balszelünk miatt lendülete is alábbhagyott, pedig úgy nézett ki eleinte, hogy ma visszajátsza magát a kezdőbe. Kissé görcsössé tette a nagy akarás…5.5.

NÉMETH NORBI: Lassú volt és körülményes, de egyre jobban látszik, ő is az a játékos aki annyira hiányzott az utóbbi évekbeli repertoárunkból: aki gyengébb formában is gólerős. Jókor van jó helyen, dettó mint a Vasas ellen, és ő belövi amit be kell. Nem tudok rosszabbat adni ezért a fontos gólért, mint 6. Cseréje, Hidi, mióta dj áfonya bácsi kezeli az mp3 lejátszóját, újjászületett: ma több ízben is leütközte a zöld ellenlábast és a passzai is jók voltak zömmel. 6.

AKASSOU: Jean Baptiste haverunk összeszedte magát, és ma is a Zete ellen látott „futóbolond & kellemetlen kullancs” c. műsorát adta le a kispesti közszolgálati TV. Ezt a show-t csak a Fradi középpálya nem élvezte. 6.

ABASS: Új, sárga csukája többször kibabrált vele, de akkor mér’ nem kér dorkócserét a jó Dieng? Hajtott, futott, de ha többször vállalkozik a fékezett habzású Sváb ellen egy-az-egybeni harcra, még szebb lehetett volna az esténk. Pontosabban is tud játszani, ezért a szigor. 5.5.

DÉLCZEG: Visszafogott volt, mint Komlósi Gábor hangereje egy ’91-es Telesport ping-pong riportjában. A pálya szélén arra tippeltünk hogy enerváltabb játékának az az oka, hogy még szoknia kell egy ilyen rangadó légkörét. Supka az interjúban aztán felvilágosított, hogy lázas beteg volt a héten csatárunk. Így már más a leányzó fekvése, persze magán az 5-ös kalkuluson ez nem változtat: tud ő (egészségesen) ennél jobbat is. A hajtásra persze nem volt panasz ma sem.  Cseréje, Szekulics (5) még talány, lehet belőle egy jó Puhalak Antal is, de Arszenijevics is, ha értitek, mire gondolok… helyzeténél igen bátortalanul lőtt, szó mi szó.

DANILO: Labdát tartott, futott, s bár a passzjátékban még kéne fejlődni, ékként határozottan több van benne mint amikor tavaly Morales a szélen erőltette. Ma mezőnyben nagyot játszott, úgy érzem kulcsszerepe volt az eredményben! 6.5.

Most pedig megyek, és jóbarátom spanyolországi ajándékkagylójával koronázom meg e csodás estét. Holnap jön a beszámoló, Hantától vagy tőlem, ki korábban kel. Addig is:

SZÉP VOLT, FIÚK!  SZÉP VOLT, FIÚK!   SZÉP VOLT, FIÚK!

A holló és a róka? Kispest-Fradi beharang.

4 meccsből 2 nyamvadt pontot összekaparó, kordonmenti edző-szurkoló közönségtalálkozókat szervező, két legtechnikásabb ám fizucsökkentésből nem kérő játékosától szánalmas indokokkal megszabaduló, önmagát nagy erőkkel kereső Fradi az egyik oldalon. Önbizalomtól duzzadó, ellenfeleinek sorozatban négyeseket hintő, csupán 11-esekből gólkirályi címre törő brászileróval felvértezett, nyugodt Kispest a másik oldalon. Annyira nekünk áll a zászló, hogy az már „fáj”. A papírforma Kispest-győzelmet ígér. Sokszor megénekelt Murphy-törvényünk szerint viszont tudjuk: pont az ilyen meccseket hajlamos sokszor elbukni csapatunk, ráadásul rangadó ez („derbi” ,ahogy derék Sisa Tréner emlegette kedvtelve e találkozókat)… Akkor a papírforma most mégis Fradi győzelmet sugall? Ki tudja már ezt… Mielőtt végleg összekavarodunk az elmélkedésben, jöjjön a beharang.

 

 

Szerencsére a múlt hetei zalai találkozó azt bizonyította: a cseresorba száműzött tavaszi kezdőink kezdik felvenni a kesztyűt: Hajdú Norbi remekül szállt be a meccsbe, míg Zelenka továbbra is félisten. Nő a variációs lehetőségek sora Supka keze alatt, kérdés, az okulárés mester ezúttal is ragaszkodik -e az utóbbi hetek bevált kezdőjéhez vagy a cseh fazonszabász, esetleg Hajdú visszatér-e a kezdőbe? Személyes tippem inkább a „bevált csapaton nem változtatok” elv követése Supka részéről, ami nem is baj, hisz Zelit a második félidőben egy fáradó, szétfutott Fradi ellen értelmesebb lehet pályára küldeni, ha Németh Norbi már kijátszotta magát. Továbbra is legszívesebben együtt nézném őket a pályán de erre még magam sem tudom a megoldást sajnos.

Kulcsszerepe lehet holnap Akassou barátunknak: az utóbbi meccseken ismét formába lendülni látszó ébenfa retesz Zalaegerszegen csodás második félidőt futott és gyorsaságára-szigorára a zöldek ellen is nagy szükség lesz.

A Fradi inkább kapkodni látszik. Fura indokokkal szórnak ki jó spílereket, persze ha tényleg bomlasztott a két élharcos, akkor jól jár hosszútávon hiányukban a zöld-fehér klub. Én azért kíváncsian várom a fejleményeket. Meg azt is, hogy Pruki, aki nem egy buddhista nyugalmú arculat, hogy kezeli a rá nehezedő és bizony fokozódó nyomást.

Kis játékot űzve (a Fradi keretében való jártasságom dilettáns-fokozatát figyelembe véve), összepárosítva a lehetséges kezdőket (még egyszer hangsúlyozva: saját tippek), a bevezetőben leírtakat támasztja alá a rövidke kis pár-elemzés.

Hát tényleg minden a sikerünk felé mutat? Nos, tényleg itt a pillanat hogy befejezzem az elemezgetést, írogatást, okoskodást: most már csak a bizakodás marad, hogy szakítva a fő Honvédos típushibával ezúttal nem hagyjuk kiénekelni a szánkból a sajtot, bármilyen kantátával érkezik is a Bozsikba koncertezni a zöld-fehér kamarazenekar. Egy kis gólocskával nyerjünk, én már elégedett leszek. A többi csak álom.

De ne higgyétek hogy belül nem álmodok merészeket…

 

Címkép: network.hu

Újabb négyes a batyuban – leléptük a maláj sihedereket

Remek edzőpartnert sikerült kiszemelnie Attila mesternek és stábjának a maláj U21-es (más források szerint U23-as) válogatott személyében. A délkelet-ázsiai banda nem fingatta meg jobban a fiúkat, mint egy pikánsan fűszerezett sóletkonzerv Budovinszky Krisztiánt a diósgyőri vendégöltöző árnyékszékén, arra azonban tökéletes volt a tegnapi csörte, hogy a hétköznapi edzésnél valamivel pörgősebb feladat elé állítsa a keret azon tagjait, akik a hármas győzelmi széria okán állandó kispadmelegítőkké degradálódtak. A 4-1-re végződő meccs képes összefoglalója a hajtás után vizslatható.

Kezdőnk. Ezúttal leginkább 4-1-4-1-re hajazó (ha a végeredményt nézzük, kifejezetten stílszerű) hadrendben küldte pályára a fiúkat a mester, a két „egyest” szűrőposzton Hori, elől pedig Délczeg Geri jelentette. Bekerült az első forduló után kegyvesztetté vált jobb bekk Kostolani, a középső középpályára Zelenka és Gege, a kapuba Sánta.

A bajnoki kezdő tekintélyes része ezúttal kispadon nyújtózva kezdett, később azonban mindannyian szerepet kaptak.

Gyorsan megszületett az első: a védők közül kilépő Délczeget egy sárgáért cserébe elsodorta a képen látható vendégkapus, a büntetőt Ivancsics higgadtan a jobb alsóba helyezte. A cerberus csak nézte…

Délczeg a büntető kiharcolása után is nagyon élt. Cselei, fejesei igen veszélyesek voltak, ezúttal mindig megjátszható volt. Egyértelmű, hogy nagyon jót tett neki a zalai gólszerzés.

A másik legaktívabb spíler Hajdú Norbi volt, aki a védekezés mellett rengeteg előretöréssel vétette észre magát. A második gólt beadása után szerencsétlenkedte össze a vendégvédelem. Úgy tűnik, megpróbálja kezelni a nem túl rózsás csapaton belüli helyzetét, igen jó benyomást téve ezzel mindannyiunkra.

A harmadik gól. A saját oldalán előresomfordáló Kostolani beadását Zelenka gyönyörűen lekezelte, majd senkitől sem zavartatva gyönyörűen emelt a kapus fölött a hosszú sarokba, begyűjtvén „a meccs leghidegvérűbb gyilkosa” címet.

Akadémista-mustra: A képen látható Nagy Armand a jobb oldali középpályás posztján végigjátszott (beívelése után született a negyedik – Danilo által bólintott – gólunk), Baráth Botond pedig középhátvédként kapott kilencven percet. A meccs bő kétharmadát a pályán töltő Czár Ricsi ezúttal Hajdú mögött kapott lehetőséget, elképzelhető, hogy a későbbiekben Novák cseréjének szánja Supka.

A második félidőben szép lassan becserélődtek a kezdőspílerek. Danilo, Lovric és Németh a félidőben, Tchami, Novák, a képen látható Abass és a horvát hátvéd sérülése miatt beálló Botis a 64. percben, míg Akassou húsz perccel a lefújás előtt érkezett.

A lecseréltek így nyugodtan sztorizgathattak a kapu mögött ügyködő Tóth Ivánnal.

A nézőszámot tekintve nem volt sikertörténet ez a frendli, de reméljük, a Fradi ellen sikerül legalább ötezer embert a szentélybe csalogatni.

Gyerekkor újratöltve

Tegnap olvastam az 1909.hu fórumon egy érdekes hozzászólást. Az egyik drukker írja, hogy „gyerekkora óta nem várt ennyire Honvéd-Fradit” mint most. Ott is reagáltam a felvetésre, és most e rövid kis felvezetőposzt is erről mereng: régen volt már valóban velem is, hogy napok óta (gyakorlatilag a pillanattól kezdve, hogy felálltam a Zete lelátóján Andó-Szabó sípszava után) a hétvégi meccsen járjon az agyam, az unalmas irodaértekezlet alatt, a reggeli tea mellett, a metrón, miközben a napi melóval kapcsolatos papírok olvasására próbálnám rászorítani magam, de még a hétfő esti focin is…

 

Kivételes helyzet valljuk meg. Kivételes, de jó. Kicsit visszaröpít a gyerekkorba, amikor még tényleg teljes szívvel hitt az ember a magyarfociban, amikor nemcsak kijárt, de lelke mélyéig megrögzötten hitte hogy tényleg a KHFC a világ legjobb csapata, hogy az Illés meg a Pisont ha egy nyugati klubba kerülne akkor világsztárok lennének, hogy nem ciki az ellenőrzőkönyvre alkoholos filccel rávésni a Csábi-Cseh-Csepregi-Csehi névsort, amikor magától értetődő volt hogy az Ápiszban kapható Hamburger SV és Stuttgart gombfocicsapatok portréira vaskos fekete bajszokat pingálva faragunk Beiersdorferból meg Buchwaldból Plókai Attist és Marozsán Janit… amikor egy Warzycha bombagól vagy Hamar gurítás után felhívtuk telefonon az általános sulis vagy gimis zöld osztálytársakat… és amikor a Fradi-Honvéd és Honvéd-Fradi tényleg az ÉV MECCSEI voltak. Nem hagyományok miatt, nem tradíciók miatt hanem mert MI döntöttük el velük a bajnoki cím és az ezüst sorsát, évről évre.

Aztán jött itt egy késő-kilencvenes évek, meg a kora kétezresek... a Fradi maradt nagycsapat, mi megjártuk a poklot, igaz az oda vezető út (amellett, hogy jószándék helyett Krémerekkel és Bánföldikkel, tiszakécskei és békéscsabai csomagokkal volt kikövezve) még szenvedősebb volt… az ember kiégett. Sokan lemorzsolódtak a Kispest-táborból, mások meg maradtak, de a maradók is megkeseredtek az évek alatt. Megkeseredtek, írom de közben nem lehet elfelejteni hogy ennek ellenére mégis mindenki hisz közülünk a lelke mélyén a „lesz még hajnal”-ban, és úgy várja az 1-2-3 hónapos, esetleg féléves (2007 tavasz de messze vagy) jobb szakaszokat mint a fénykorát elő Mátyus Jani egy sípcsontvédő nélküli szabad vádlit!

Most nagy esély van rá, hogy megint ilyen szakaszba lépjünk.Na nem a bajnokságért megyünk a Fradival de végre nem mi megyünk a predesztinálható  latex búslakodóban ki a pályára. Remek formában a csapat, és a Fradi ugyan jön, de régen látott krízisben a zöld-fehérek. Edző kikezdve, kapusgondok, iszonyat forma… nagyon nekünk áll a zászló.

Nekünk áll és ez nem feltétlen optimális. Csak saját focitörténelmemre visszatekintve se szeri se száma az olyan szituknak amikor esélyesként várunk valakit és úgy járunk mint a kiskopasz a Benny Hill show-ból: beretvahabbal nagy erőkkel bekent tar koponyánkon csattognak a decens tenyeresek! Győzött már itt a nyeretlen Vasas 2001 őszén, ahogy a múltkor is írtuk az angyalföldiek elleni beharangban és hogy ne menjünk messzebb a szombati ellenfelünknél, asszem sokan emlékeznek a „kardlapos” kupadöntőre 1994 nyaráról: azon a tavaszon Davidoviccsal szárnyaltunk, a Fradi kezdett befáradni Nyíllal. Az áltisi hetedik osztályban tornaórára várva beszélgettem egyik (mára a klub fotósává avanzsált) osztálytársammal, és még én a híresen pesszimista is egyetértettem vele: az Üllői úti odavágón már eldől a Kupa sorsa. A javunkra. Nos eldőlt. Nem a javunkra…

Úgyhogy a Fradival mindig, mindenkor vigyázni kell, plusz Kispest-faktor, plusz Supka se a behúzott rangadóiról híres nálunk, és máris meleg a palacsinta hétvégére. És bár iszonyatosan akarom a győzelmet, ráadásul egy a zöldeket ízzé-porrá zúzó győzelmet, a majdani eredménytől függetlenül már  most nyertem valamit (és nyertünk, írhatom így is mert biztos vagyok benne hogy sokan érzünk így): a legalább nyomokban visszatérő gyerekkort, az izgalmas lelkesedést, ami legalább szombatig kitart.

A többi a csapaton múlik. Ha tudunk élni az eséllyel, akkor nem csak ezt a reménykedő hetet kapjuk tőlük ajándékba hanem egy jó őszre is van kilátás. Srácok, éljünk az eséllyel, hadd kérjem ezt!

Fotók: magyarfutball.hu a címeralapért, snoozebuttongeneration.com a kiskopterért.

Supka Attila: „Lassan kedzünk megtanulni győzni”.

Vezetőedzőnkkel szerencsésre a zalai meccs után is nagyrészt pozitív dolgokról beszélgethettünk: Supka Attila szerint a társaság lassanként kezdi felépíteni önmagát és beletanul a győzelem „technikájába”. Szó esett a gólszerzők személyéről és persze a Fradiról is. Edzőinterjú.

 

 

 

 

 

 

Fotó: honvedfc.hu