Mastodon Mastodon

Gereblye #1

Az utóbbi napok (hetek) nagyobb csöndjét megtörendő jelentkezünk e kis szösszenetünkkel, mely címéhez méltóan próbálja meg összegereblyézni az elmúlt napok hivatalos és informális csatornáin érkező Kispest-related híreket, pletykákat, történéseket. A poszt amolyan hírgyűjteményként műfajából adódóan elsősorban link-kollekcióként funkcionál (és amenyiben úgy adódik, funkcionál majd a jövőben), így a részletesebben kifejtett értekezéseket ne itt keressük, ellenben ha van olyan Kispest-szurker aki valami csoda folytán elkerülte volna az itt említett friss hírmorzsákat, az legalább tájékozódhat. (Jó, beismerjük elsősorban a blog által adandó életjelként számolunk e kvázi-rovattal, mert míg testvér-blogjaink naponta ontják a posztokat addig itt a csakakispesten jó ha hetente érkezünk frissítéssel mióta kitört a szünet. Persze ennek is van oka, de egyelőre nem sírunk ezen, talán majd egy tavaszi elposszanás alkalmával, ha a hétköznapi meló túlontúl fejünkre és a blogra nőne a következő hetekben…).

Lássuk akkor: mi is történt az elmúlt napokban?

•    Felkészülés megindult, Supka elégedett a hozzáállással, mindenki igyekszik – tudjuk meg a honlap beszámolójából. Hajdú Norbi cséká közben babérjainkra tör mikroblogjával, mást nem mondhatunk, mint: hajrá! Várjuk a csapatról a belső híreket.

•    TV-sztár lesz a csapat lassan. Előbb az nso-TV forgatott Kispesten (Supka itt vázolja a felkészülési tervet és az elvárásokat), míg a múlt heti Zuhanyhíradóban a sport1 kamerái előtt edzett a keret, nyilatkozott Tóth Iván és Debrő –mint az első Supka-éra tanúi- illetve ismételten megszólalt a kispad új ura, jelezve, már látja a kulcs-arcokat (Hajdú, Debi). Igazolásfronton 2-4 új arc várható, főleg külföldről. Zombori Sanyi bá már éltette is a csapatot, mondván a fiatalokra építés mekkora szimpi dolog – igaza is van, és örvendezünk, hogy végre nem szapulják a sporttévés szakértők a klubot – ritka dolog ez.

•   Ivancsics Gege a fedélzeten? Az official honlap még hallgat ám a Siófok trénere és egyetlen hivatalos médiaszócsövünk a Pepsifoci már cikkben utalt a közelgő bejelentésre. Érdekes döntés, meglátjuk Gellért mely formáját hozza. Ha a kupagyőztes tavaszét, vagy a siófoki vendégjátékáét, örülünk. Ha a 2007 ősze óta nálunk produkált performanszokat, legalábbis felszalad a szemöldökünk. Álláspontunk várakozó.

•    Terheléses eü-vizsgálaton a csapat, mindezt Botis fotójával jelenti a hivatalos website. Román liberónk a District 9 kult sci-fibe is elmehetne castingra a fotográfián látható outfittel, sőt jó eséllyel a jo’burgi slumban tengődő UFO-k is nacijukba csokiznának, ha ebben az álarcban jelenne meg náluk a jó Sorin.

•    A tulaj hosszabb hallgatás után beizzította a blogkazánt, utolsó jegyzete bizony nem kevés (fájdalmas) igazságtartalmat hordoz, bár nem örül az egyszeri szurker a „szívderítő” hazai foci-anyagiháttér helyzetképnek.

• Technikai infó: készül már az új fejléc a bloghoz így hamarosan elköszönhetünk a jelenlegi, még Morales-fókuszú 1.0-ás verziótól. A háttéren még szöszölök de remélem jövő héten már új köntös lesz.

•    Végül reklám: várhatóan holnap pedig érkezik a visszatekintő sorozatunk 8. epizódja, Krémer-bébikkel terhelt csapattal, majd Borgulyával, Csertőivel és gólvonalról szabadrúgást kifejelő Horváth Dezsővel. Akit felizgat a hír, figyelje a blog firssítését.

Az én Kispest-Honvéd – sztorim VII. – 1996-97.

Miközben dúl az uborkaszezon, s csapatunk is megkezdte a felkészülést, konkrét igazolások, edzőmeccsek hiányában egyelőre a múlton való kérődzést folytatjuk tovább.  7. epizódjához érkezett speciális retrospektív sorozatunk, melynek célja változatlan: kedvenc csapatunk elmúlt 20 évét fókuszba helyezve vándorolnék végig az említett idények történésein – szigorúan szubjektív szemmel, kevesebb statisztikai adattal de annál több saját benyomással, bízva a kommentelők felől esetlegesen érkező hozzáadott-értékben. Ami ma következik: 1996-1997, poszt MK-győztes idény, korai kupabuktával és kevéssé szívderítő nimes-i kalanddal, Bicskei Berci bá hazatérésével majd egy igen nyomott tavasszal. Hajtás után a részletek.

Az előző idény változatos ám túlnyomórészt kellemes (sőt lezárásában egyenesen frenetikus) élményeket hozó tavasza után a nyári szünet eleje a kupagyőztes ifjú szurkolók mindennapjaival telt: a nyári vakáció kiélvezése, baráti körben a Honvéd heroikus sikerének sűrű felemlegetése és (akkor még sörözések helyett) nagy gombfocirangadók a kertben. Ez utóbbiban egy akkor újdonsült barátom, egy igazi ős-wekerlei arc is bőven kivette a részét, akit azzal a fura szurkolói identitással áldott meg a sors hogy kb. 15%-ban a Kispestnek, 85%-ban pedig a Fradinak szorít az NB1-et tekintve. [Ez a lehetetlen megosztása a klubszeretetnek sokáig nekem is érthetetlen volt de nála tényleg működik – és ráadásul azon kevés józan szemléletű zöld szurkerek közé tartozik ő akiket igencsak becsülök. A másik ilyen ember egy kollégám, de róla majd a 2005-ös fejezetben]. Ebből következik hogy a július nagyrészt KHFC-FTC gombderbikkel telt el, melyeket jórészt az én piros-feketéim nyertek – lévén jobb volt a gombalapanyagom és régebben is játszottam. Sajnos a hamarosan kezdődő „igazi” bajnokság merőben más erőviszonyokat mutatott!

A csapat közben szintén készülődött az új szezonra, az NB1-re, az MK címvédésre és a nemzetközi megmérettetésre. A keret Komora által beígért megerősítése azonban elég belassultan haladt. A már múlt epizódunkban is felemlegetett Csató Brothers mellett szintén ‘csabáról Mracskó Mihály neve is felmerült, ám ők végül mindhárman Győrben kötnek ki, Fodor Tiborral, Szarvassal és Zahoránnal együtt. A BVSC-s Alekszandr Bondarenkót sem sikerült idecsábítani, pedig az már tavasszal is látszott hogy a megfáradó mozgású Hahn Árpi nem egy életbiztosítás liberóban… Több edzőmeccsünkön játszott egy szerb fiú, Ilijevics, ám őt sem öltöztettük végül vörös-feketébe. Végül a  szezonkezdet előtti utolsó NS cikkben és szurkolói ankéton Komora ismertette grandiózus erősítéseink sorát: együtt maradt az MK-győztes keret, ez a lényeg, + felhoztunk egy újabb fiatal csatárt, Urbán Istvánt az első csapathoz, és….. (dobpergés)….Rott és Vezér mögé hoztunk egy újabb kapust Kabáról, Fekete Róbertet. Aztamindenit, ez ám a keretfrissítés… a korábbi évek igazolásaihoz képest én csak néztem ki a fejemből: így akarunk KEK-menetelést? A Fradi tavalyi sikere után bíztam egy (ha nyilván nem is decemberig tartó, hisz a KEK az más rendszerű kupa) pár fordulót megérő flúgos futamban, így azonban nagyon körvonalazódott, hogy ezzel kár számolni. Ráadásul a tavaszi default középpályás-sorból Warzycha után Árgyelán is vette kalapját, Mátyus a védelem oszlopa pedig Atlantában rásérült a korábban sem egészséges lábára vagy derekára, így ő is hónapokra kidőlt. Ilyen antré-val nem túl lelkesen morogtam a fogaim között, hogy kezdődhet az idény…

…hát az el is kezdődött: az MK küzdelmekkel. Címvédőként a Törökbálint / Budafok / Salgótarján csoport nem tűnt áthághatatlan akadálynak mégis 3 ponttal és két vereséggel zúgtunk ki az alig másfél hónapja megnyert sorozatból….gyönyörű indítás. Keseregni azonban nem volt sok idő: érkezett a Bozsikba a KEK selejtezőjén a macedón Szloga Jugomagnat. 4000 néző előtt a Vezér- Plókai, Hahn, Gabala- Dubecz, Kovács B., Urbányi, Bárányos, Piroska- Tóth M., Jovanovics (Kabát) összeállítású csapatunk a menetrend szerinti Tóth Misi góllal hozza a meccset, de a játék- hát az elmarad a tavaszitól. A legutóbbi őszi nemzetközi kupanyitányunkhoz, mikor is a Zimbrut szodomizáltuk szénné itthon, ez a meccs ég és föld volt- de legalább itt az előny ha sovány is, és nincs kapott gól. Nehéz lesz a visszavágó.

A hétvégén a Vasas – Casino Vigadó ellen pedig megindult a bajnokik sora is. 3000 néző előtt két apró középpályás, innen Piroska, onnan Simon Antal eredményesek, döntetlen a vége, szoftos indítás… egy hét múlva a Fradi pályán vendégeskedünk, és életemben először a zöldek megaláznak minket, 5:2 a vége, még ma is savanyú a szőlő ezeket a képsorokat nézve. A védelem hajmeresztő dolgokat művel, a 2. és 3. gólok előtt pl. capslock SZÁNALOM.

Némileg javít a hangulatomon hogy Ghinda bombagóljával Szkopjéban is verjük a Szlogát, így továbbmegyünk a KEK-ben. Közben a tavaly BL-csoportkörös Fradi elvérzik a Göteborg ellen (Aranyos Imre pedig a zöldek szurkolóinak vágyálmaiban), Novák Dezsőt ott Varga Zoli váltja nálunk pedig szintén közeleg egy edzőváltás, bár erre ekkor még senki nem gondol! Itthon ugyanis továbbra is döglődünk a bajnokságban: vereség Újpesten, iksz itthon a Loki ellen. Ekkor jön az újabb KEK-kör- a sorsoláson elkerüljük a nagy halakat és a francia, ám III. osztályú Olympique Nimes sodródik utunkba. Mindenki nagy esélyről beszél- a magyar kupagyőztes egy senkiházi harmadvonalas francia kiscsapat ellen akik ráadásul csak ezüstösei a saját sorozatuknak- én mégis féltem: a csapat nagyon halovány idén, árnyéka MK-diadalt ülő önmagának… Az odavágón félelmeim beigazolódnak. 0:0-ás félidő után hármat kapunk, a csapatba meglepetésre bekerülő Tarlue-t kiállítják, még jó hogy Misi beköszön. 1:3… egy BVSC elleni kupadöntő-szerű csodával még kiszenvedhetjük a továbbjutást, de kulcsembereink fele távozott, a másik fele sérült vagy formán kívüli… közben itthon egy győri gyufa után egyenesbe jönni látszunk, leverjük a friss feljutó III. kerületet és idegenben a Zetét (utóbbi fontos siker, Tóth Misi sokadik fejes góljával eldöntve), jöhet hát a Nimes! A meccset nagyon későn rendezték, egy francia TV-társaság kérésére ennek ellenére 6000-ren gyűlnek össze a Bozsikban. Mindenki bízik a csodában. Mindenki? Aznap az osztályomban, miközben ünneplik a Fradi Olympiakosz elleni (tényleg szép) továbbjutását, 6-7 emberkétől is kapom a megjegyzéseket hogy „remélik a Honvéd ma kiesik, hehe, mekkora szégyen lesz az”…egy éve egy emberként drukkolt az osztály (sőt a suli) a Fradinak a BL-ben, mint ahogy 2 napja is a görögök elleni UEFA-meccsen… a Kispest meg ennyit kap. „Remélem kiestek”….Nagyon szurkoltam aznap este a srácoknak hogy fagyassza az oktalan és minősíthetetlen osztálytársaim arcára a gúnyos mosolyt de sajnos a csúfolódók előrejelzései igazolódtak be. A franciák már kettővel mennek a szünetben, Piroska még szépít de ennyi a vége a meccsnek- és ’96-os KEK-kalandunknak. Másnap annyi zrikát kaptam a gimnáziumban, hogy a fél szemöldököm spontán öngyulladással hullott a porba, Hegyi Iván pedig kéjes mosollyal elevenítette fel a Népszabiban Forrai Attila két héttel azelőtti, nimes-i, az odavágó lefújásakor tett nyilatkozatát: „Nyugodtan írd meg, hogy ezeket begyűrjük otthon…!” – sajnos ezzel mellélőtt a derék Rambo, újabb muníciót adva a vérfarkas kollega által gyakran csak Ivanhoe mesterként aposztrofált újságíróajatolla mindig csőre töltött tollába. A vereség Török Péter idegeit is megterhelte, postafordultával nyújtotta be lemondását– Komora pedig rövid tárgyalás után Bicskei Berci bát hozta vissza Kispestre, a mesteredző ’80-as évekbeli sikereinek helyszínére.

Bicskei érkezésének személy szerint nagyon örültem– ha már játékostéren nem is de a kispadra meglett a nagy fogás- lelkendeztem. Aputól sok biztatót hallottam már évekkel azelőtt is Bicskeiről („az első kölni diplomásunk Kisteleki mellett”), ráadásul szövkapként is ő volt az első aki focinéző időszakom elején a válogatott élén állt- mondjuk az a szakasz nem volt egy diadalmenet. Az MTK csont nélkül való NB1-be visszakormányzása és a visszafogott stílus viszont szimpatikus volt, ráadásul volt Honvédosról van szó…jó lesz ez! Eközben halovány támadósorunk is kapott némi vérfrissítést a két Nimes meccs között, leigazoltuk ugyanis Plókai Mihályt, hátvédünk, Attila bátyját Debrecenből. A korábban kabai gólzsák a III. ker. ellen debütált még Török alatt (azon a meccsen ő még nem, a hátvéd Atti viszont gólt lőtt, gondolom feldobta a bratyó érkezése) és őt is szívesen vettem hisz az elmúlt szezon végén mikor bemutatkozott vénségére az NB1-ben, fontos gólokat szerzett a DVSC mezében. Nálunk a gól meg kissé hiánycikk volt, Jovanovics és Ghinda is inkább az „5 meccsenként talál egyet” típusú támadó volt…

Bicskei bemutatkozása remekül sikerült, 4:0 a Siófok ellen (miért nem ment ez a Nimes ellen, gyerekek…!), majd 3 nyeretlen meccs és kilátástalan játék jön kijózanítóként. Az ősz vége annál szebb. 5 győzelem zsinórban! Meghajol előttünk a Csepel, a Stadler, a BVSC, a Hali és a Vidi is. A játék élvezeti értéke sajnos a Szomszédok teleregény 3.-12. évados epizódjainak izgalmi faktorát idézi, de legalább felosonkodunk a 7. helyre (engem kissé a moralesi őszre emlékeztet e performansz így távolról). E találkozók típuspéldája a BVSC elleni Szőnyi úti hétfő esti meccs, ahol 1:0-ás győzelmünk egyetlen pozitívuma a 3 pont mellett az, hogy a Bicskei által középpályára hátravitt, korábban csatárként impotens John Moses egyre inkább megtalálja magát és ezúttal döntő gólt ver.  Az egész őszünkre visszanézve bár a végére magunkra találni látszunk, játékunk kreativitás-deficitje fájdalmasan nyilvánvaló, a tavalyi kulcsemberek közül egyedül Piroska közelíti önmagát meg talán Bari, a fiatalok (Gabala, Kovács Béla, Lóczi) még nem húzóemberek, és hiába pörög fel Tarlue és Moses, azért ők nem egy Árgyelán vagy egy Warzycha ez nyilvánvaló volt.

Meg kell még emlékeznünk az ősz kapcsán a Best of Bohócliga sztorik TOP5-jében simán helyet kapó TIG-kalandról is! Komora ősszel ugyanis némi pluszpénz reményében névszponzori szerődést kötött a TIG néven futó Tartalékgazdálkodási Társasággal, a remekül hangzó KHFC TIG nevet ragasztva vagy 4 forduló erejéig a klubra, mindezt egy (állítólag használt) buszért (ami meg sem érkezett a Bozsikba az urban legend szeint). Sőt egy ideig a csupán Honvéd-TIG-gé változás (mínusz „Kispest”) esélye is fennált, hisz a klubdirektor a kispesti önkormányzattól is pénzt várt volna a kerület nevének reklámozásáért (de jó reklám voltunk – gondol vissza az ember némi malíciával), de szerencsére a „ha azt akarja az önkormányzat hogy Kispest néven fusson a klub tejeljen” jelszó alatti ötlet a közfelháborodás nyomására elvérzett.

A tél további erodálódását hozta a kupagyőztes keretnek. A kulcsembernek azért enyhén szólva nem nevezhető Ghinda távozását csak az MK-sikert elérő keret iránti nosztalgiám sajnálta komolyabban, Piroska elköltözését a Bozsikból viszont komolyan fájlaltam. Az apró balszeles nem igazán jött ki Bicskeivel az utolsó NS interjúja szerint, a cikkhez leközölt, buszablakon át kinéző sapkás fejét megörökítő fotó pedig eszembe juttatta Komora másfél évvel ezelőtti nyilatkozatát – ázott verébként érkezést hasonló távozás követett tehát. Ezúttal azonban igazoltunk is, az ESMTK-tól hazahoztuk a saját nevelésű balhátvédet (bár Erzsébeten előttünk és utánunk is jellemzően csatárt játszó…), Farkas Andrást, a sokat sérült Mátyust illetve Gabalát tehermentesítendő [jómagam kedveltem Farkast, nem volt egy világmegváltó védő, de nagyokat nem is bakizott, nem is értettem hogy 2 és fél év után miért zavartuk el], valamint a kabai Cipf  Zoltánt, a nagy tehetségnek kikiáltott baloldali középpályást. Fekete Róbert (és közvetve Plókai Misi) után tehát még egy kabai ász, nagyon rá voltunk pattanva a cukorvárosra. Sajna a jó Cipf Zoli sem igazolta utólag e vonzódásunk jogos voltát az alföldi élelmiszer-ipari centrum iránt. Lezavartunk a télen egy gyors olasz túrát is, s mivel a kupából (mint emlékszünk) már kialáztuk magunkat, jöhetett az új szezon, a Vasas pályán nyitva a tavaszt.

Hát itt sikerült is beleszaladni a késbe, a véghhanta főszerk. úr által is kasírozott, Gellei által bizony jól összerakott Vasas szedett minket elemeinkre, pedig Berci bá mindkét veretes új igazolásunkat pályára küldte csereként. A felállás (Vezér-Plókai A.,Hahn, Gabala- Dubecz, Kovács B. (Farkas A.), Bárányos (Kabát), Moses,- Plókai M. (Cipf), Tóth M.) jelzi az új tendenciákat, a Mátyust helyettesítő, az idényben szinte első számú balhátvéddé nemesülő Gabala hátul, az egy éve még borzalmas beadásai miatt inkább csak lesajnálva megmosolygott Dubecz tuti kezdő, a libériai harcosaink is beverekedték magukat az első csapatba… A gyengus kezdést nem kevésbé halovány folytatás követett, a 42-es villamos felújítása miatt szétszedett Ady Endre út miatt (ha jól emlékszem…) Csepeli albérletben. Itt fogadjuk a nagy pesti ellenlábasokat, és sajnos a sziget zöld majd lila sikerektől hangos, lehangolóan stabil sormintában (0:2, 0:2). Az UTE ellen már pályára lép egy váratlan új igazolás: a Fradinál a szolidan elposszannó nagytakarításba kezdő Varga Zoli lemond Aranyról, akit Forraira becserélve Komora elhoz a tavaszra. Én felvillanyozódtam a hírtől hisz Arany anno amolyan irányítófélét játszott Sándor Tamás mellett majd helyett Debrecenben, így az új Warzychát akartam belelátni. Hamar rá kellett jönnöm, hogy ő inkább pont amolyan Bari -féle árnyékirányítónak jó, arra meg itt volt nálunk az említett delikvens, aki pedig még nem nagyon tudott a lengyel helyére lépni. Tudom hogy fura hogy még mindig Warzycháról beszélek hozzá mérve bárkit és bármilyen taktikát, de hát ez van, gyerekkor, idolkeresés, Liam Brady – effektus, nem írom le még egyszer. Ráadásul Berci bá kezdetben árnyékékként számolt Arannyal az meg túl előretolt poszt volt az új fiúnak. Lényeg a lényeg, kevéssé vált be. További változást jelentett a keretben, hogy Urbányi Pista, aki riporteri pályája építgetése közben már amúgy is egyre haloványabb teljesítményt nyújtott, ekkoriban igazolt ki a San José Clash-hez az MLS-be.

Közben újabb vereségek, döntetlenek sorjáznak. A 24. fordulóig kell várni az első sikerre, ekkor a III. kerület ellen jön a siker Óbudán. A Kerület szimpi kiscsapat volt akiket ráadásul rendre vertünk, a Kiss, Szeitl, Aubel, Lippai, Tóth Iván, később Filó, Gáspár, Gaál stb. nevekkel fémjelzett, Gergely Károly, a megnyerő edző vezette gárda amolyan második fővárosi kedvencem volt. A győzelem pünkösdi királyságnak bizonyult, melyet 4 újabb meccsen szerzett 1 pont követett. Kezd kínos lenni az idény. Ugyan a semmiből nyerünk otthon 3:0-ra a Csepel ellen (végre Jovanovics is betalál – el sem hittem) hogy aztán törvényszerűen fejünkre hegesszék a szopóálarcot Akasztón. E meccsen ha nem csalnak meg az emlékezésben agytekervényeim, Bicskei összevész Plókai Misivel és kirakja a keretből egy időre. Na, ez kellett még. Jön a BVSC, egy szakadó esős meccsen, mint 1 éve a kupadöntőn – mégis mennyire megváltozott minden. Mi minden vagyunk csak egy bárkire veszélyes, itt-ott szép dolgokat művelő csapat nem, a BVSC is elvesztette nagyjait, Orosz már az MTK-ban, Pilu épp Belgiumban vagy Portugáliában, Csábi Izraelben, Kovács Zoli lilában, a vasutasokat így fiatalabb tehetségekkel, későbbi Bohócliger legendákkal töltötték fel (Dragóner, Csiszár, Csordás, stb.). A meccs nézhetetlen, Csiszár Ákos közeli góljával még ők mennek a félidőben de Faragó (jellegzetes, „lopni osonok a kertek alatt” futását is produkálva), aki kivételesen kezd Plókai Misi ügye miatt, egalizál. A meccs ennek ellenére megmaradt bennem több szempontból is. Itt első alkalommal  Öcsémmel kettesben voltunk kinn, lévén Fater megcsömörlött az idénybeli játéktól (nem csoda), nála, aki Tichyéken szocializálódott nem meglepően nem tudta helyettesíteni a fanatizmus a lelátón átélt kínokat. Az eső miatt a gatyámból sztreccsfarmer lett hazaérve, no de ez sem nagy hír. Viszont: egyrészt Bicskeit kikezdte a közönség, gúnyosan zúgott az egykor népszerű kapusra/edzőre a „Mesteredző, mesteredző” kórus… A másik lényeges történést a lelátói pletykák jelentették, melyeket a másnapi Sport is megerősített: Benkő László, a ’90-es évek eleji elnökünk (és Caola-mogul) ex MLSZ-prezidente visszatérését tervezte a klub élére, Komorát kimozdítandó a klubigazgatói székből, s hogy még meredekebb legyen a hír, arról is szó volt hogy Nyilasit, a fradisták által 2 éve visszasírt edzőt hozná a kispadra, Tibivel meg jönnének a Varga által a zöld-fehérek keretéből frissen kifüstölt vagy kifele álló spílerek, így Telek, Nagy Norbert, Jagodics, Keller, Páling… bizony, akkor a Fradinál érdekes tavaszt éltek, a szurkolók fele által istenített a másik fele által gyűlölt Varga Zolival (nekem szimpatikus volt az elkényelmesedett sztárokat helyrerakni próbáló, német földről profi szemléletet hozó edző, ám sok Fradi szurkernek az akkori saját ászok fontosabbnak tűntek), volt ugye ultimátum, felmentés, tüntetés, mégis maradás… némileg még reálisnak is tűnhetett tehát e pletyka amiről azonban kiderült, ordas nagy marhaság. Utólag visszanézve nem is lett volna sok értelme ilyen ősfradistákat idehozni, hogyan tudtak volna ők azonosulni az itteni célokkal és meddig? Amíg vissza nem hívják őket? Olyan volt ez az ötlet (egy jóbarátomat idézve), mint a Vikidál-féle Himnusz: nem az igazi…Persze nekem, a jó igazolásoktól, minőségi érkezőktől elszokó szurkolónak ez is úgy kellett, mint egy falat kenyér, legalább 1 hétig tartó illúzióval ajándékozott meg, másból úgysem éltünk ezekben az évadokban.

Elérkezett a bajnokság vége, az utolsó, ezúttal szerdai meccsre egy focioutsider gimis osztálytársammal mentem ki akit régóta érdekelt egy igazi meccs, és úgy döntött, a Kispest idénybúcsúztatója remek lesz. Persze ehhez kellett az én meggyőző erőm is, és az érvek melyek szerint egy Üllői vagy Hungária útnál százszor hangulatosabb a kispesti korzó – ez akkor még így is volt, e savanyú években a meccsre járás egyik fő élvezeti értéke számomra az akkor még színvonalas beszólásoktól hemzsegő korzó volt, ahol orgánum- és önjelölt gegkirályok tömkelege tobzódott és szemben a mai alpári vagy a játékosaink anyázásában kimerülő ordenáré ordítozással tényleg könnyesre röhögte magát az ember a cseh filmvígjátékokat idéző, a fazonvilágbajnokságon egyéniben és csapatban is eséllyel induló arculatokon.

A zárómeccsen aztán a Vidit simán lenyomtuk, mintha nem is a csúfos tavasz végén lettünk volna, a két akkorra már emblematikus játékosunk (Bari és Misi) mellett Farkas András is betalált, 3:0 a vége. Vezér-Hahn, Farkas,Moses (Csőke)-Dubecz, Bárányos, Plókai A., Plókai M. (Mátyus), Cipf- Tóth M., Jovanovics (Faragó) összeállítású csapatunkban bemutatkozott Csőke Gergely, a füzesabonyi vitéz, akire akkor azt hittem saját nevelés, de kiderült hogy a Mátraaljáról hoztuk (fényes kispesti pályafutása 3 hónapig tart még). Visszatért továbbá az idény nagy részében sérült, 2-3 havonta játszó Mátyus is, a becserélésekor olyan vastapsot kapott még melegítőben szaladva a kispad fele, mint anno mondjuk Kovács Kálmánék. Hiába, ki voltunk éhezve a lelátón a sikerre. A másik emlékezetes momentum ultráinkhoz fűződik akik kifeszítették meccs előtt a „Bárányos nem eladó” transzparenst, ugyanis közben kiderült: Varga Zoli megy, Nyíl jön a Fradinál s a tervezett erősítések egyike épp a mi irányítónk lett volna. Bárányos végül hosszabbított – ezt Komora még a szpíkerrel is bemondatta „...egyúttal felhívjuk kedves közönségünk figyelmét, hogy Bárányos Zsolt minden ellenkező híresztelés ellenére marad Kispesten”, ami akkor nekem népünnepéllyel ért fel, hisz ekkorra már nagy kedvenc lett a fineszes megoldásokra képes középpályás – nem csak nálam. Ha arra gondolok hogy ezt a renomét hogy sikerült azóta leépítenie, nem leszek túl vidám. A meccs végén a tavaszi átlaghoz képest így valamivel vidámabban baktattam haza a korzós hangulatot dicsérgető osztálytárs mellett, a valamiért igen csöndes Ady Endre úton ezúttal a villamossíneken (mi a bánatot kerestünk ott, ezt utólag nem értem…-valószínűleg agyamra húzódott az eddigi leggyengébb idényem).

A találkozó elején amúgy ismét elhangzott a „szétesik a stadion, szétverted a csapatot, Komora takarodj” rigmus, amivel akkor bizony egyet is értettem, sőt a korzón a következő idényben mi is gyakran skandáltuk e dalocskát. Ma már árnyaltabban látom a szitut, akkor Komora Imre bá maga volt a rossz szellem, minden baj megtestesítője sokunk szemében, az Illés-féle nagycsapat szétzavarója, a jobb játékosok elengedője, a gárda középcsapattá süllyesztője. Ma már azért tisztább a kép, a Honvédelmi Minisztérium kiválásával ez már nem a ’80as évek aranykora volt ahol biztos anyagi háttér állt mögöttünk de nem is a kora kilencvenes évek amikor DeVriesék és a karrierígéret meg a belga és köre által benyomott pénz vonzotta ide a veretesebb neveket. Komora kényszerhelyzetben volt, nyilván nem öncélúan szabadult meg a legjobban kereső spílerektől, a management terén pedig valószínűleg megpróbálta a ’80-as években megszokott módszerrel vezetni a klubot ám a vadkapitalizmusban más volt a szitu, ideig óráig működhettek a régi módszerek, sok esetben viszont nem, nem véletlen a nagyobb nevek szerződtetésének elmaradása, a lassan lezüllő utánpótlásképzés. Nyilván Imre bához is fűződnek érdekes megoldások (a Bárányos-Lommel szerződés ugye legendás) de mai fejjel nem mondanám azt hogy rosszak voltak a szándékai. Az azonban biztos: a szurkolókkal lassan de biztosan megromló kapcsolat nem sokat segített a lassan a lejtőn meginduló klubnak.

Az idény alapcsapata kb.:
Vezér-Plókai A., Hahn, Gabala- Bárányos, Kovács B., Dubecz, Urbányi (Arany), Piroska (Cipf)- Tóth M., Jovanovics (Plókai M.).
Pályára lépett még Rott (csak edzőmeccseken), illetve a védelemben Mátyus ha nem volt sérült, tavasszal Farkas András, néha pedig Hungler Gábor (ahhoz képest hogy Bicskei azt jósolta, ő oldja majd meg évekre a söprögetőproblémáinkat…). A középpályán több fiatal szűrővel kísérleteztünk 1-1 becserélés erejéig (Pintér Z., Herczku, Balogh Gergely, Lóczi) illetve a Tarlue-Moses kettős is itt tűnt fel leggyakrabban, ha nem a védelemben. Elöl a leggyakrabban játszatott három arc mellett ősszel Ghinda, tavasszal Faragó, illetve nagy néha Kabát fordult elő. Valahogy megállt az egy évvel ezelőtt kezdett szisztematikus fiatalítás, ha azt nézzük: ez az idény pl. Kabát, Pinyő, Herczku vagy épp az egy éve nagy dérrel-durral beharangozott új üdvöske, Urbán számára minden volt csak előrelépés nem. Pozitívum viszont, hogy az idényben 13 (ebből 11 NB1) gólig jutó Tóth Misi igazi kis befejezőcsatárrá érett (el is viszi a Metz), Bárányos is keresett portéka lett az első osztályban (a Fradi-féle megkereséséről már szóltunk) és nagy kedvenc Kispesten. Rajtuk kívül sokat elmond az idényről, hogy az egy éve még inkább állandó kiegészítőember pozícióban lévő kerettagok (pl. Gabala, Kovács Béla, Dubecz) alapemberré léptek elő, igaz ez sajna nem annyira egyéni robbanásszerű fejlődésüknek mint a keret lassú gyengülésének tudható be. Igazolásaink (Plókai Misi lőtt ugyan néhány gólt de nem lett pótolhatatlan ékké; Arany meg sem közelítette DVSC-s vagy FTC-beli énjét, Cipf úgy volt itt hogy észre sem vettem) nem váltak be, nem lettek alapemberekké mint egy éve az akkor hozottak, kénytelen voltunk így saját forrásból dolgozni és azért valljuk meg más egy Warzycha-Bárányos (+ Árgyelán) kreatív játékért felelős sor, mint egy Bárányos-Kovács B. (+Dubecz)… Bicskei összességében nekem is csalódás volt de így visszanézve nem volt könnyű dolga, a pénz fogyóban, normálisan igazolni nem lehet… talán számon kérhető a szisztematikusabb építkezés hiánya a fiatalokkal, teszem hozzá – de ezt vissza is szívom, nem nekem kell tanácsokat osztanom egy ifi EB-t is nyerő ex-szövetségi edzőnek akinek a keze alatt annyi fiatal megfordult. Tán jobban ért hozzá mint én. Mindenesetre akkor nem nagyon protestáltam a távozása ellen (ahogy senki sem), persze ha akkor tudjuk hogy ki jön… de ez már a jövő idény sztorija.

Véget ért tehát az év, amelynek nagy reményekkel indultunk neki még 1996 júniusában és ami bizony olyan szürke lett (eseményeket, játékoskeretet, eredményességet és játékot tekintve egyaránt) mint Király Gabi macialsója. A korai kupabukta szégyenteljes volt, a Nimes elleni kiesésért sokan kárhoztattak minket de én ott nem feddem meg a csapatot, a tavaszért annál inkább, ez a keret ennél azért többre volt képes (lásd az ősz végét). A nyár elején aztán érdekes hírek kaptak szárnyra, új befektetőkről, nagy igazolásokról szólt a fáma, hogy aztán minden idők egyik legidiótább idényét produkáljuk. Nevetőizmokat és könnycsatornákat beizzítani, következő alkalommal a Krémer vs Komora idény következik.

Nem alszunk ám…

…

Ezúton én is felteszem a kérdést amivel hanta is terrorizálta a npet még a 2 hónappal ezelőtti indulásor:

Addig is

holnapra vagy szombatra ígérhetek egy újabb visszatekintő epizódot, ezúttal az MK-sikert követő szürkébb idényről

jövő héten beindul az edzőmeccs-dömping, ennek kapcsán remélhetőleg 1-2 prominens arcot (kerettagot, edz

 

Az én Kispest-Honvéd sztorim VI. – 1995-96.

Speciális retrospektív sorozatunk hatodik darabjában a cél változatlan: kedvenc csapatunk elmúlt 20 évét fókuszba helyezve vándorolnék végig az említett idények történésein – szigorúan szubjektív szemmel, kevesebb statisztikai adattal de annál több saját benyomással, bízva a kommentelők felől esetlegesen érkező hozzáadott-értékben. 1995-96-hoz érkezvén megindulunk egy új úton, elhagyva az élklub- identitást és lassan megszokva a középcsapatok íztelen-szagtalan kenyerének csócsálását. Ám az időszak kezdete még egy utolsó nagy performanszot hoz: meglepetésgyőzelmek (MTK oda-vissza, FTC itthon és a kupavisszavágón, Parmalat kiütése a Bozsikban stb) és váratlan betlik mellett egy hallatlanul izgalmas tavasz végén Kispestre hozzák játékosaink a Magyar Kupát heroikus küzdelemben- ezt a szezont elevenítjük hát fel a hajtás után.

Ahogy azt már előző epizódunk befejezésekor jeleztem, új korszak köszöntött rám minden téren. A gimi kezdését megelőző, poszt-általános iskolás nyári szünet Honvéd-szempontból is bizony új szelek lengedezéséről szólt, lényegesen különbözve az általam eddig megélt uborkaszezonoktól. A sportsajtó enyhén szólva nem a mi igazolásainktól volt hangos, ellenben a távozóink annál inkább címlapot értek. Illés, Hamar, Orosz, Csehi, Szabados, Stefanov, Kovács Kálmán és társaik bizony bárhol-bármikor bajnokcsapat-esélyes gárdai alapjai lehettek, és Bánfi, Brockhauser, Duró és Pisont is külföldi szerződéstervezetek nyálazgatásával töltötték a nyári szünetet. Mi lesz itt? -keseregtem. Sokáig az edzőmeccseinken is a tavasszal megismert fiatalok (Kovács Béla, Bari, Gabala, Kabát, Hungler) és újabb saját nevelések  (Urbán, Szente, Bujáki) tették ki a kezdő gerincét, mutatva, hogy bizony az új Kispest rájuk épül majd. Tényleges igazolásokra majdnem a közvetlen szezonkezdetig kellett várni, akkor esett be Pécsről Eszenyi, aki viszont akár a bajnokcsapatunkba is befért volna anno, szóval kezdődhetett a reménykedés hogy mégis hozunk értelmes arcokat. A folytatás (Pena Csepelről valamint Urbányi a BVSC-től vissza) ebben megerősített: ha nem is hazai top-sztárokat de legalább  NB1-es rutinrókákat csábítottunk ide. Olyan rejtélyekről most nem is beszélek, hogy az NS által  az adatbankban kész tényként kezelt és a csapatképen feszítő érkezők, a kécskei gólvágó Balla Mihály és a Halis Kenesei Zoltán (később albán bajnoksági legenda) csak 1-2 kupameccsen léptek pályára e nyáron vagy még azon sem (Balla), szerepük a keretben számomra máig rejtély.

Kezdődhetett hát a szezon, lényegesen csökkentett elvárásokkal az elmúlt évekhez képest amihez -valljuk meg- nem volt könnyű hozzászokni. A nyitómeccs itthon a középcsapat Győr ellen pl. eleve háromesélyes volt végül egy közepes élvezeti értékű 0:0-t láthattak a kilátogató nézők. Nekem pozitívum volt egy másik új fiú, Cseke István irányítójátéka, akit Török Peti is az idény meglepetésének jósolt. Hát nem lett az szegény, de ezt végül nem bántam, a 2. fordulótól ugyanis komoly vetélytársat kapott a karmesteri poszton: az Eszenyihez hasonlóan Pécsről átszervált Robert Warzychát, az Everton korábbi irányítóját. A lengyel srác Csepelen egy vesztes meccsen de rögvest góllal debütált, nekem személy szerint még sok szép percet szerezve pályán nyújtott remek játékával. E felemás indítás után a csapat egy rövid spanyol túrára indult, elhalasztva a Stadler elleni hazait, majd ha jól emlékszem, a 4. fordulós Fradi elleni vendégjátékot is de azt már a zöldek kérésére a BL selejtezőjük miatt. Hazatérésünket követően végre behúztuk az első győzelmünket a bajnokságban és végre a gólfát is sikerült megrázni, már a kezdőben számolva a spanyol túrán beszoktatott két erdélyi új szerzeménnyel, a balszélső Piroska Attilával és druszájával a csatár Ghindával. Utóbbi  gólt is vállalt, a lengyel kedvencem és Cseke mellett (hm…Bárányos-Cseke-Rob Warzycha….nem gyengén kreatív belső középpálya). Komora nyilatkozta valamikor hogy Piroska és Ghinda érkezésükkor ázott kis verébként ültek a Bozsik öltözőjében (Ghinda robusztus testalkatára gondolva ez enyhe képzavar a derék Imre bától), kellett 2-3 hét mire utolérik magukat. Úgy fest ez sikerült. A következő hét sajnos megint szopóágat hozott, a Szőnyi úton a KHFC ’90-’95 RELOADED néven turnézó BVSC oktat minket Orosz és Vincze Pilu góljaival, véreznek a kispesti drukkerszívek.

Közben tovább alakul a keretünk. Eszenyi másfél hónap után köszöni a lehetőséget és 2 MK- valamint 1 bajnoki gól után él a szerződése adta opcióval: Izraelbe távozik. Bizony ezektől az évektől kezdve Izrael lesz a magyar focisták új Belgiuma, Sallói népszerűsége nyomán sok szentföldi klub fordult az NB1 vitézei felé – Dénesünk a Bnei Jehudát választja. Helye a keretben nem marad betöltetlen, a szerb Mirko Jovanovics érkezik Délvidékről (A Pécs ellen még mindketten játszanak).

Csapatunk a szezonban meglehetősen rabiátus! Sima vereségek váltakoznak meggyőzőbb hazai performanszokkal majd újabb váratlan botlásokkal. Jön az MTK a Hungária körúton. A kék-fehéreket Várszegi brutkó módon megerősítette a nyáron, Csertői, Füle, Oprisan, Babócsy, Babos Gábor mellett sajnos az Illés-Hamar KHFC trademarkos támadószekció is oda került (szezon előtt én már ki is utaltam nekik a bajnoki címet). Azonban a Hungária körútiak is elég érdekesen nyomták az idényt fényesen bizonyítva hogy a sok nagy név nem egyenlő egy jó csapattal, kicsit a mi 1992-es őszünk kísértett. Ezek után az előzmények után ellenünk is gyengébb teljesítményüket hozták ami a csereként beálló Bari távoli ágyúzásával megkoronázva bravúrgyőzelmet ért az egyik legerősebb keret otthonában.  A Vezér-Hahn, Bánfi, Mátyus-Forrai (Kovács B.), Pisont (Bárányos), Warzycha, Duró, Piroska-Ghinda, Pena (Tóth M) összeállítás jelzi az új csapatunk alapkezdőjét, valamint azt: a szezon elején még vacilláló Durci és Pisont Pista is bevállalta az őszt Kispesten, ami azért dobott a csapat erején. A kapuban érdekesség hogy a szezonkezdettől védő Rottot Vezérre cseréli Török Péter (hogy 3 forduló után pedig a szintén még maradó Brocki foglalja vissza helyét a vonalon). Ebben az időszakban a Veres Pálné gimiben már javában tombolt a Fradi-láz, a zöldek BL menetelése még a focilaikus osztálytársakkal is a TV elé szögezték és tobzódtak a szünetek a borzalmas sületlenségeket tartalmazó nagy megmondásoktól. Jómagam is szorítottam a gyűlölt ellenfél zöldeknek a BL-ben, be kell valljam töredelmesen, hiszen hősies menetelést nyomott a Novák Dezső értő kezei alatt az NB1 legerősebbjévé formálódó gárda (ezúttal már igazoltak is, elég Kunticsra, Hajdura vagy épp Nyilasra gondolni). Lehetett azonban bármily legendás is a Fradi BL-ősze, nekem a Real elleni hazai 1:1-nél százmilliószor többet jelentett a Hungária körúti siker az erősebb (és a minket- akkor keserűen így éreztem- megcsaló arcokkal is felvértezett) MTK ellen… Hiába, más a szimpatizáló drukkolgatás és fociláz kór Honvéd-altípusú fertőzése. Előbbi könnyed szórakozás, utóbbi egy életre szól, hogy elővegyem a patetikus énem…

Török Peti közben folyamatosan variál a csapaton. A tékozló fiúk (Pisont, Duró, Brockhauser) időleges visszatérésével erősödik a középpálya és a kapusposzt, Cseke kikopóban középről, elől Tóth Misi egyre inkább végső megoldás lesz a bajnokság eleji Eszenyi-Pena duóhoz képest. A bajszos román csatár  is egyre kevesebb szerepet kap, Misi mellett Ghinda és Jovanovics váltogatják egymást. Az új fiúk, Piroska vagy Warzycha közben igazi erősítésekké váltak, előbbi a baloldalon mutatott meggyőző játékot egy olyan poszton (igazi ballábas középpályás) ami évek óta pótmegoldásokkal volt betöltve nálunk (Vincze, Hamar), Warzycha személyében pedig egy kb. Illést is feledtető „szeme van a labdáinak” jellegű karmester mozgatta a csapatot (amikor pedig Pisont is beszállt mellé….hm….kár hogy csak 1 hónapig nyomhatták együtt). Mellettük Bárányos lubickolt az árnyékirányító szerepkörében gyakran a jobbszélről beindulva középre. Ez volt az ő igazi posztja, egy stabil irányító mögötti kreatívkodás…

A kisebb torpanásokat (újpesti vereség, hazai remi a DVSC ellen) egy fényes siker követte a Parmalat ellen a Bozsikban: 5:0! Ghinda Attila 3-mat vág, majd a körkapcsolás végén bájosan habogva az interjúban közli, hogy még sose történt vele ilyen. Szintén szép emlék a Vasas elleni hazai, havas pályás rangadó ahol egy remek, fordulatos mérkőzésen nyerünk 3:2-re az akkoriban nagy formáját futni megkezdő kék-pirosak ellen (ez már a Gellei -féle Maczó-Geress-Galaschek-Juhár-Szilveszter-Jován-Fischer-Pál nevekkel fémjelzett Vasas akiket ebben az idényben még oda-vissza verünk….) A döntő tizit Warzycha heggeszti be Sáfár kapujába, fontos 3 pont a zsákban. Az őszi zárás is fordulatos, a Schwarz és Austin jellegű névlegendákkal telezsúfolt Vác ellen 3:3 a Duna-parton, Bari, Tóth Misi, Warzycha a gólszerzők. Sajnáltam a győzelem elmaradását, főleg úgy hogy még várt ránk egy rázós meccs. A Fradi ellen az Üllőin került megrendezésre az elmaradt pótlásunk, a BL szériáját letudó zöldek sajnos simán lerendeznek minket. 1 csatárral állunk fel, inkább a védekezésre koncentrálva- nem jön be. A Fradi akkor ősszel sokkal jobb volt sajna nálunk, mi nem bírtuk ki hogy kevés kulcsemberünk épp gyenge formát fut.

Véget ért hát az ősz, emlékeim szerint 15 meccs után 5-5-5 volt a GY-D-V arányunk, igazi középcsapattá avanzsált a Kispest…. Mégis szerethető középcsapat, szóval bár hiányzott a korábbi évek „nagy Kispestje”, az új spílerekkel kiegészült és sok saját neveléssel felvértezett gárdának igenis lehetett szurkolni. Főleg hogy hátra volt még egy több, mint remek tavasz!

A remek tavasz. Amelyre már a ráhangolás is biztató volt. Szépen sorban húzogattuk be az előkészületi meccseket, hogy kellő önbizalommal forduljunk rá a Békéscsaba elleni, az idényt felvezető MK nyolcaddöntőre. A Csaba abban az évben nem muzsikált már oly zseniálisan mint 1-2 éve de azért a keret magja még egyben volt a Vasasba távozó Váczit leszámítva. No meg Árgyelánt. A csapat másik irányítója is lelécelt ugyanis a Viharsarokból- Kispestre! Mellette még az ősvidis Dubecz János került az  „érkezett” rovatunkba, valamint két ifjú libériai huszár, John Moses és Philip Tarlue (állítólag hazájuk olimpiai válogatottjának tagjai voltak- efelől némileg szkeptikus vagyok, ma már olyan tapasztalatokkal felvértezve, mint Miro esete 2005-ből aki a Sporting Lisboát vizionálta excsapatai közé). Az érkezők mellett veszteségeink sem voltak kismiskák- Brockhauser (képünkön) és Bánfi Belgiumba (Genk és Aalst), Pisont (Beitar) és Duró (Bnei Jehuda) Izraelbe költözött. Látszott, hogy némi szerkezetmódosítás (Bánfi helyett Hahn ment be középre söprögetni, utóbbi helyére pedig Ploki reaktiválódik a kispadról) mellett a saját keret oldja meg a pótlást, és fiataljaink, Kovács Béla vagy épp Gabala még több szerepet kapnak majd. Egyúttal újabb ifjú titánok jelentek meg a csapat edzésein a fakóból…

A Bcsaba elleni kupaderbi nyögvenyelős lett de 1:0, 1:1-gyel megvolt a továbbjutás. Árgyelán oda-vissza büntette volt csapatát a két találkozón. A lendület nem hagyott alább, a bajnoki nyitányon Győrből hozzuk el a három pontot, ismét Penával kísérletezik Török Péter Tóth Misi mellett, hogy aztán hamar letegyen Georghe-ról mint megoldásról. Közben kis megtorpanás, a Csepel és a Stadler ellen is csak iksz a vége, így fordulunk rá a nagy tavaszi hadjárat kezdetére, melynek az eleje egy 3 Fradi-meccsel terhelt flúgos futam. Ha valaki akkor közli hogy egyszer se ütnek minket a zöldek akik amúgy is erős keretüket még tovább izmosították Nicsenkóval és Nagy Norberttel (Stadler), Jagodiccsal (Haladás) és Arannyal (DVSC)….hát megmosolygom az illetőt. Pedig így történik!

A szerdai kupameccsel indult a derbisorozat, ezen 2:2 otthon a Fradi ellen. Ez az eredmény annak fényében különösen megsüvegelendő, hogy sérült csatárszekciónk miatt gyakorlatilag ék nélkül játszunk, Bárányos és Moses a két kezdő elöl. A gólokat Piri és Árgyelán szállítják. E kettős az MK sorozatban még egy meccset hoz majd-  a legjobbkor….. de vissza a negyeddöntőre.  A döntetlen számomra a főhajtás mellett azt is jelentette, valószínűleg vége a kupakalandnak, ez a Fradi kivégez minket az Üllőin. Előbb azonban ismét Fradi, ismét Bozsik, bajnoki a 3 nappal későbbi hétvégén. 12 000 néző a napsütéses húsvéti szombaton, remek hangulat, csatár nálunk továbbra is alig, ezúttal Kabát az egyetlen ék. Harmatos. Nem úgy mint a 30. perc táján Robi Warzycha némi 16-os környéki lopakodást követő ívheggesztése a pipába! Hajdú ‘Fodball’ Attila fél álszakálla kihullott vetődés közben de mindez mit sem ért! Óriási gól! Ezt követően pedig egy órányi masszív bekkelés, végül 3 pont itt. Herczku személyében újabb saját nevelés debütál, én meg nem látok a boldogságtól. Hétfőn a fradista gimnáziumi osztálytársak fröcsögnek ahogy azt kell- zene füleimnek….

Egy egerszegi 0:0 után Üllői út, MK-visszavágó. Nem vártam semmit a meccstől, max tisztes vereséget. Épp a fizikaleckével szánalmaskodtam a szobámban mikor meghallottam hogy sporthíreket olvasnak meg a Gyárfás-féle Sportriporter kerestetik” műsor résztvevői, versenyfeladatként. Az egyik srác uszodai rekordokról regélt, a másik pedig közölte hogy friss hír az Üllői útról: 20 perccel a találkozó vége előtt a KHFC 4:1-re vezet az MK-negyeddöntő visszavágóján a hazaiak ellen!!! Na, mondom magamban, megint kamuhíreket olvasnak be, hiszen ilyen jellegű „viccfeladat” is állandó műsorszám volt a vetélkedőben. Bekapcsoltam hát a rádiót, de onnan is a csodahír szólt….elképesztő eredmény volt ez akkor, balfaszkodó Kispestem nem kalja össze magát és 4-et ver be a Fradinak az  Üllőin? A meccs végén a hírek szerint aztán futnia is kellett szurkereinknek a nem várt eredménytől  megposszant zöld kollégák elől… 1:4….ezt ki hitte volna? Én férfiasan megvallom: nem bíztam a csapatban. Jár is nekem ezért utólag egy habzó szájú „Takarodj”. Másnap fellegekben jártam, az osztálytársak Fradi-érzelmű magjának minden tagja az idegroham és a lipótmezői beutaló állapota között lebegett.

Hozzánk meg jött a bajnokság listavezetője, a Fradit ősszel faképnél hagyó, ám tavasszal már harmatosabb, Csábival, Molnár Zoltánnal, Orosszal, Vinczével, Kosztával büszkélkedő BVSC, a padon olyan reményteljes (…) fiatalokkal mint a későbbi bohócliger császárokká nemesülő Pomper vagy Potemkin (hmm….ínyencfalat nevek). Remek meccs kerekedett az április közepi szombat estén! Egyenrangú ellenfelei voltunk a jóval erősebb keretű vasutasoknak, Bari góljával vezettünk is (szép lapos lövés volt 16ról, köröttem morajlott is nagy vidáman a korzó), de a heves vérmérsékletű Zsolt kiállíttatja magát Orosz Fecsó pedig 11-esből egalizált…. A csapat azért szépen küzdött, a Vezér-Plókai, Hahn, Gabala-Árgyelán, Faragó (Lóczi), Urbányi, Bárányos, Piroska, Warzycha-Tóth M. összeállítás remek lenyomata a tavaszi alapsémának, ekkorra már kezdett olajozottan működni a félszezont meghatározó Árgyelán, Piri, Bari, Warzycha középső sor, a lengyelünk e meccsen pl. olyan labdát tett ki a balszélen robogó Piroskának hogy félrenyeltem a kólámat a lelátón…. Hasonló reakciót váltott ki belőlem a korábbi kedvenc, Vincze Pilu folyamatos  gyalázása is, ezek közül a „ez a Pilu meg hogy néz ki… felvarratta már teljesen a homlokát a tarkójára” klasszik ragadt meg a fejemben. Így múlik el a világ dicsősége. Pécsett aztán újabb fiatal debütánst ismerünk meg, a jellegzetes szakállszerkezete miatt a ’90-es évek végén a korzón csak tésztaszájúként aposztrofált Pintér Zoltánt, aki végig is brusztolja a meccset a szűrőposzton. 4:2 amúgy ide, remek játékkal! Jöhet hát az MK elődöntő.

Vác az ellenfél, a sorsolást nem okolhatjuk…. ez már nem a korábbi évek félelmetes mumus Váca, inkább egy kulcsembereit vesztett fogatlanabb oroszlán, Répássy és Füle helyett már Vojtekovszki és Szoboszlai a főbb márkanevek, Hahn helyett pedig Kasza a védelem cégére…. egy jó Kasza! A derék védő nyitja a gólparádét a szakadó esőben, tizenvalahány méterre saját kapujától lekezelve a bogyót majd hatalmas rakétát zúdítva Hámori hálójába… ezen felbátorodva Jovanovics és Tóth Misi is beköszönnek,  sőt szerb csatárunk Bari mellett itthon is eredményes (itthon is esőben ha jól rémlik), Kasza mester pedig ezúttal önmaga kiállíttatásával hozza a kötelezőt, így ott vagyunk a Magyar Kupa döntőjében, 1994 után másodszor a saját Honvéd-történelmemben. Kupát szurkolói létem alatt még sosem nyertünk, vajon idén sikerül e a nagy fegyvertény, megkoronázzuk e tavaszt?

A tavaszt, bizony, mely szépre kezd sikeredni, a két Vác meccs között ugyanis az MTK-t is elkapjuk, ezúttal Kispesten. A meccsen 3 tizenegyest ítél a bíró ebből Zsivótzky és Warzycha bevarrja a sajátját, Mátyus hibáz, mégis miénk a 3 pont, ugyanis az Üllői úti MK-csoda alkalmával is duplázó Plókai megint beköszön, még jó hogy Bánfi távozásával és Hahn középre vezérlésével ismét megnyílt előtte a jobbhátvéd poszt! Kisteleki MTK edző kegyetlenül el van durranva a meccs utáni sajtótájékoztatón, én pedig a Mátrában abszolvált, sástói osztálykiránduláson, ami pont e hétvégén volt, így csak a reggel 7-kor, a táborból kiszökve megvásárolt NS-ből értesülök az újabb sikerről. A következő hetek aztán jó Honvéd-forgatókönyv szerint torpanást hoztak, közte az Újpest elleni hazai 1:1-gyel ahol Jovanovics ugyan kiegyenlíti Wukovics (megfáradó villanyújságunkon egy darabig „Wuk__ics” felirat díszelgett), mely  remi után épp beesve a Bozskból a TV elé egy másik döntetlen-szagú meccset izgultam végig, a Juve és Ajax közti 1:1-et melynek végén 11-esekkel kedvenc külföldi csapatom örülhetett. Remek este-éjszaka volt, főként hogy a gimis főfradista osztálytársnak meg az Ajax volt a külföldi líblingje, így a tavaszi fradialázások után a BL-t tekintve is arcába vigyoroghattam.

Június 8-án aztán elérkezett az MK döntő első felvonásának napja. A BVSC lett az ellenfél, szerencsére idegenben kezdtünk, az oroszlánbarlangnak azért nehezen nevezhető Szőnyi úti „katlanban”. Az 1-1 kiállítással (Bükszegi, ill. az akkor már a Fociles c. péklapátra érett című  műsort Hajdú Bé és Faragó Ricsi titánokkal együtt vezető Urbányi) tarkított amúgy elég gyengusz meccset végül ismét exeink hozzák a kékeknek: Vincze Pilu fellökését követően Csábi varrja be a véleményes büntetőt Vezér kapujába. 0:1 a vége a mi szempontunkból, maradt esély a visszavágóra– csakhogy közben elveszítjük az Észak-Amerikába igazoló Robert Warzychát- a lengyel már a kupadöntő odavágón sem tartott a csapattal.Az ő Colombusba való elengedése a Hornby párhuzamot tekintve az én Liam Brady fejezetemet hozta el…. aki olvasta a Focilázt tudja miről beszélek.

Érdekes, hogy nem Illés vagy épp Pisont lett ez a bizonyos Brady, bár Pisontot is imádtam és mai napig szeretem… de van abban valami hogy az ember fociláz-ügyileg 14-18 éves kora között a legfogékonyabb…hiába voltam már nagy Kispest drukker 1990-től, a komolyabb kijárások a meccsekre 1995-től élesedtek be, így Warzychát (és rémes utódait) jóval többször láthattam személyesen mint a korábbi NAGY csapatunkat… ebben áll a dolog nyitja. Távozása igazi űrt hagyott maga után az én kognitív Kispestemben, igazi idol távozott a személyében. Légiósként ilyen pozícióba jutni a drukkerszívben bizony kiemelkedő teljesítményt igényel- amit Rob hozott is…Szóval Warzycha el, én meg megijedtem bizony: ki fogja kenni a forintos lasztikat a csatároknak és a szélsőknek? Bárányos önmagában nem elég, Kovács Béla még harmatos, Cseke tavaszra eltűnt, más nem nagyon veszünk itthonról….félelmeim sajnos beigazolódnak, de inkább a következő idényben, ekkor még a lendület visz minket… ….olyannyira hogy a bajnoki szezon vége igencsak szépre sikerül….4-et kap a Hali a Bozsikban és a Vasas a Fáy utcában, a Vác ellen pedig egy 2:0-lal zárjuk az évet. Előtte azonban MK döntő-visszavágó a Bozsikban.

Tényleges Kupadöntőn még sosem voltam azelőtt, így a BVSC elleni visszavágó debütnek is beillett. Jól bevált osztagunk (Apu-Öccs-én) indult hát a jeles eseményre késő délután – még szép napsütésben. A jegyek megvétele után pont egy 100 kg feletti súlycsoportú koleszterinharcos mellett csapattunk be a Szentélybe aki a Honvéd Hotel magasságában érces hangon zengte el az „elverjük a BVSC-t mint buzi a f***át” emelkedett egysorost, megkapó alaphangot adva az estének. A pálya szélén, egy lábával egy kisebb gödörben a salakos futósávban egy decens kis faasztal, mint nagyanyámék nagyszobájában a dohányzószett….azon egy, az asztalt át sem érő keszkenő, rajta a Kupa. Atya-gatya, micsoda körítés…. A csapat felállásában (Vezér-Plókai, Hahn, Mátyus- Forrai (Árgyelán), Urbányi, Bárányos, Piroska, (Kovács B.), Gabala- Jovanovics (Ghinda), Tóth M.) némi meglepetés a sérülésből visszatérő Forrai kezdőbe jelölése, mellette Gabala és Urbányi is kezd, így a középpályán csak Bárányos és Piroska a klasszik támadó. Nemhiába, Warzychát nem nagyon sikerül pótolni taktikailag. Ezt a meccs is igazolja, kegyetlenül szenvedünk a közben szakadni kezdő esőtől (megint eső….az égi áldás végigkísérte bíz a tavaszi kupaszereplést) , illetve a ténytől: a BVSC biztosan tart minket távol a  saját 16-osától. 0:0-lal zárul az első félidő, a hűvös esős este ellenére csorog az izzadtság a szurkolók gerincén.

A második játékrész ahogy elindul az nem sok jót ígér az álmoskönyvek szerint. Gabalát kiszórják a második sárgája után (ha nem csal a memóriám), majd Vincze ülteti le egy csellel a már erősen maturus mozgású Hahn Árpit (az ember szinte hallotta  a reccsenő derekat a jelenetnél) és tör egyedül kapura, Vezér jön ki, ám Pilu könnyedén elviszi mellette a labdát….atya ég…. kissé kisodródva gurít az üres kapura….kész….- üvöltöm rekedten, ám a kapufáról kicsorog a labda a játéktéren kívülre…. ekkor mondtam magamnak: ha ez nem fordulópont akkor semmi….az idő megy….az eső szakad….. Apu mellettünk átkozódik: ilyen hülyeséget, kijönni egy ilyen tré meccsre…a végén pedig ki is kapunk… eltelik a 70. perc majd a 80. is…nem lesz idő már semmire…keserű a szám íze, Öcsém fejét lehorgasztva ül mellettem, a tribün tele és hőzöng de inkább elkeseredetten…ekkor, 4 perccel a vége előtt Piroska valahonnan jobbról (mit keres ott?!) kapura tör és 20-ról lő…Koszta vetődik…eléri…? NEM! GÓÓÓÓÓL!!!!!! A tribünön hangrobbanás, majd leszakad az öreg szerkezet. Mindenki egymás nyakában…honnan jött ez vissza…de hogy bírjuk majd a hosszabbítást emberhátrányban? Szemben az ultratábor majd’  kigyullad a pirótól… de nehéz lesz ez még, nem fogjuk bírni…Középkezdés, de az egész tribün állva marad… leírhatatlan a hangulat. Aztán mikor kicsit csöndesednénk (bár nincs miből csöndesedni- a hangom elment ugyanis), épp ülnék le, szabadrúgást ívelünk be a 16-os vonalára, a Forrait nemrég váltó Árgyelán fejel… de milyen messziről -villanna át az agyamon de gondolkozni sincs időőőőőőő!!!! GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!!!!!!!!!! Most már tényleg beleng a fedett lelátó… A torkomból valami furcsa, bugyborékoló, halk hörgés jön már csak ki, a hangom valszeg napokra elvesztettem. Kit érdekel… A szurkolók beugrálnak a pályára… 1 perc van hátra, de a bíró jelzi hogy 3 perc ráadás… Komora már a pálya szélén, ingujjban, vörös fejjel, gutaütés-gyanús állapotban lökdösi vissza a drukkereket az oldalvonalon kívülre… a BVSC szép csöndben szublimál a pályán….hihetetlen pillanatok…cserélünk, Ghinda váltja Jovanovicsot, majd egy forintos labdával kapuig gyalogol…extázis a lelátón ám hibáz… vigyázzatok gyerekek, egy gólt kapunk akkor annyi….de ez a BVSC már nem rúg gólt aznap este. Egervári Sanyi bá, a félfamentes rajzlapok későbbi nagy piktora összetörten áll a vendégkispad mellett… előbb a bajnokság ment el a Fradi ellen a Stadionban majd az MK is néhány héten belül… marad az UEFA kupa, de már nem vele…szegény. Közben a bíró végre a sípjába fúj, VÉGE!!!!! KUPAGYŐZTES 1995-96-ban a KISPEST-HONVÉD FC! A siker kiérdemléséhez kétség nem férhet. Búcsúztattuk a Fradit, levertük a bajnoki ezüstérmest… Csodás tavaszt koronáztunk meg ezzel a sikerrel, a pályán ünneplő 8000 szurkoló, majd a tribünre feljövő, a még mindig pezsgőáztatta kockás zakóját viselő Török Pétert levegőbe dobáló játékosok (Plókai epic piros bicajnaciban) örökre megmaradó emlékképek…. Európa, megint jövünk, ezúttal a KEK-ben! Árgyelán rövidesen már az NS-ben ígéri, a Fradi elleni SZK döntőt is behúzzuk… hát ez nem egészen így lesz és nem Árgyelánnal de ne rontsuk el az emlékezés emelkedett perceit….

Hazafele a szakadó esőben gyalogoltunk családilag az Ady Endrén a Templom térig, Aput rég láttam ilyen feldobottnak focimeccs után, noha nem győzte hangsúlyozni hogy mennyire szürke ez az idei csapat, azért a bajsza alatt nagyokat mosolygott. Öcsémnek is ez volt az első igazi Honvéd-sikere, a ’90-’95 közti időszakban inkább lelkes, de még gyermeki szemlélője volt csapatunknak, itt azonban már abszolút szakértő szurkerré vedlett ő is. Én pedig…. a nyaramat aranyozta be ez a tavasz és az MK-siker, a tudat hogy meggyengült csapatunk sem hagyja magát, a Kispest az KISPEST marad, csupa nagy betűvel, történjen bármi…

Az idény alapcsapata, kb:
Vezér-Plókai,Hahn, Mátyus- Urbányi- Árgyelán, Piroska, Warzycha, Bárányos, Kovács B.- Tóth M.
Pályára lépett még kapusposzton az idény elején bizalmat kapó Rott majd az őszi szezon végén Brockhauser, de lényegében tavaszra (és hosszú évekre) Vezér lett a biztos pont. Ősszel Bánfi volt a söprögető, az ő távozásával jövő szerkezetváltásról már beszéltünk –  e szekcióban még Gabala (ha épp nem védekezőközépet játszott) és Hungler kapott epizódszerepeket. A középpályán a tavaszi klasszikus sor mellett ősszel Pisont, Duró és a kiaknázatlan potenciálként maradó Cseke, tavasszal a pedig újabb ifjú arcok (Herczku, Pintér, Lóczi) is szóhoz jutottak, a szintén tavaszi szerzemény Dubecz és a libériai Tarlue mellett. A csatársor az idény nagy részében egyszemélyes hadseregként funkcionált, az idényt kezdő Eszenyi és Pena duója hamar szétesett Dini eligazolásával és Georghe besülésével – ő sajna nem tudta megismételni a korábbi győri és csepeli idényeit. Ghinda és Jovanovics jellemzően egymást váltogatták az idény során egyik se mutatott azonban ultimately meggyőző meccseket, míg John Moses epizódszereplő volt és egy idény múlva Bicskei már hátra is viszi a középpályára. Az idény kiemelkedő teljesítményei között említhetjük a balszélre berobbanó, fontos gólokat  és remek beadásokat jegyző erdélyi törpöt, Piroska Attilát (nagy kedvencem máig) valamint korszakos irányítónkat a sajnos egy szűk idény után távozó Rob Warzychát. Ha van prototípusa a leigazolásra érdemes az NB1-ből ténylegesen kimagasló légiósnak, az ő, a lengyel karmester. Nagy üdv neki ezúton is. Bárányos jó idényt futott, alapemberré érett a lengyel farvizén, szabadabb posztja ínyére volt. A tavaszi vásárlások közül Árgyelán jött nagyon jókor, itt eltöltött fél éve során remekül járult hozzá a csapat teljesítményéhez. A védelemből Mátyus az NB1 talán legjobb balhátvédjévé érett, Tóth Misi pedig végleg berobbant az élvonalba elöl, gyakorlatilag egyedül végigbrusztolva a szezont a védőfalak szorításában. Örömteli erről írni, hogy ennyi saját nevelésünk lett kulcsemberré és ekkor úgy festett hosszú időre biztosítva van az utánpótlás.

Felemás szezonra sikerült tehát ez is, mégis mennyire más az emléke mint az egy évvel korábbinak! Egy alakuló csapatot mutató ősz, amely mintegy átmeneti időszakként funkcionált a régi, állandó bajnokesélyes sztárcsapat és fiataljaink beépítésével valamint új, jobbára külhonból érkezett kedvencekkel turbósított új Kispest között már egy más tavasz követett, amely már a megújult teamről szólt. Utóbbi pedig nem is vallott szégyent: biztos középcsapatként zártunk a 6. helyen (azóta sem voltunk ilyen „olümposzi” magasságokban a végelszámolásoknál), bárkire veszélyes alakulatként, és a Magyar Kupát is elhódítottuk egy heroikus tavaszi hadjárat végén, a Fradi elleni üllőis 4:1 illetve a BVSC elleni visszavágó utolsó 5 perce kitörölhetetlen elemei az emlék-pantheonomnak. Ugyanakkor egy nem túl biztató jövő képe már tavasszal is ott lebegett a sorok között – csak olvasni kellett tudni ezen ómeneket. Az igazán piacképes arcok idény közben folyamatosan áramlottak ki a keretből (Eszenyi, Brocki, Durci, Pisont, Bánfi, majd a szezon vége előtt Warzycha), és bár megindult a tehetségek ifik beépítése, más, tehetősebb klubok már az utánpótlás-keretünkből is elkezdték elszipkázni a nagyobb talentumokat (Balaskó ekkor váltott pl. az MTK-ra). Komora komoly erősítéseket ígért a KEK-re (a csabai Csató-testvérekről is suttogtak pl), amiből majd meglátjuk a következő epizódban hogy mi lesz. Nem árulok el nagy titkot azzal hogy nem sok. Komora és a szurkolók közt ekkor még nyugvóponton van a viszony, az általa hozott Török Péter népszerű is volt drukkerkörökben, a jövő azonban e téren is tartogat majd kellemetlen perceket. Örömteli nyár elé néztünk tehát, ülve babérjainkon, azonban sötét fellegek gyűltek a távolban, egy sok-sok szenvedéssel ám annál ritkább sikerélményekkel zsúfolt 10 éves periódus előszeleként. Következő epizódjainkat sok-sok seduxennel és antidepresszánssal ajánlom fogyasztani…

Egyúttal Boldog és Kispest-sikerekben gazdag Új Évet kívánunk a blog minden olvasójának.

2011-ben is -Maros Józsi szpíkerlegendát idézve- CSAK a KISPEST!

Őszi summázat a fenyőfa alá

A sajátosan hosszú magyar téli bajnoki holtszezon első hetei a valamire való Bohócliga szurkolónak minden kétséget kizárólag az év legsivárabb szakaszai közé tartoznak. A közelgő karácsony, a penetráns mértékű süteménypusztítások, halászlé-fieszták és család- plusz baráti körtagokkal elkövetett csoportos alkoholizálások időszaka nyilván némiképp eltereli a figyelmet a szünetelő NB1 által hagyott éktelen űrről, de a hamarosan beköszöntő január már a maga teljes kegyetlenségében tárja elénk a még 2 hónapig tartó tétmeccsmegvonást. Meg kell valljam, e patetikus indítósorok komolyságtartalma és az önkardbadőlés a Karim Rouani jellegű, labdavezetés jelszó alatt bonyolított megoldásoktól és lacalle-i cselektől való megfosztottság miatt ma már nálam azért nem makulátlan, de évekkel ezelőtt ténylegesen e gondolatok szürkítették be a holtszezon kezdetét, mint ahogy gyanítom ma is sokan bevallottan vagy titokban, de így éreznek.

A bejglitájm idején a szurkerbloggernek is nehezebb a dolga, hiszen kevés a napi friss hír, a csámcsognivaló. Még nem érkezett újabb fenomeno a csapathoz, a távozókról ugyanakkor 3 részletben már elmélkedtünk (itt és itt és itt), évértékelő riportokat a hivatalos honlappal karöltve leközöltük-leközöljük, az új edzőt kiveséztük. Azonban hogy teljes legyen a kép, némi összegzést megpróbálunk kiókumulálni a 2010-11-es idény őszi feléről, nehogy azt süthesse ránk a magyar fociblog-társadalom hogy Kispesten alszanak.

A nyári felkészülés egy prágai tornagyőzelemmel indult, az 1:0-lal és 0:0-lal behúzott serfővárosi siker amolyan Morales ars poeticaként is értelmezhető. A nyár igazoláspolitikája a 2010 januárit másolta, ismét főként Morales-bébik érkeztek a Bozsikba kiegészítve egy-két itthon már jól ismert és örömmel (Sadjo) vagy hőgutával (Alfi) fogadott bohócligerrel. A felkészülés vége előtt egy héttel csomagban leszerződtetett légióshad mindenesetre a pre-Hemingway időszak Piero Pini nevével súlyosbított szakaszait idézte elsőre, ugyanakkor a szurkolók nagy része bízott Morales döntéseiben, hisz fél éve Coirát vagy Vaccarót is mindenki kétkedve fogadta mégis beváltak.

A szezon nem indult jól, 2 szoros vereség, és a menetrendszerinti drukkerpánik a lelátón és a fórumokon (régi „jó” szokásunk itt Kispesten, hogy akár 5 zsinórban nyert meccs utáni első vereségkor is képesek vagyuk temetni a team-et- de ezt tudjuk be az 1996-2006 közti szörnyű éveknek), ingerült Morales a sajtótájon („a magyar szurkolók nem tudják elfogadni a légiósokat”), mindez nem sok jóval kecsegtetett a következő 4 forduló (FTC-DVSC-Szolnok-Zete) előtt… Nos, a talján maestro azért még egyszer megrázta magát és behúztuk a 4 derbit, csont nélkül! A vállunkon ülő kisördög persze suttogja, hogy a Fradit ki lehetett volna ütni, de emberelőnyben védekeztünk ellenük, a DVSC „C” csapattal állt ki, Szolnokon és itthon a Zete ellen pedig a legenyhébb jelző a játékunkra a „nézhetetlen” volt, nem csoda hogy a nézőszámunk már BVSC vagy III. ker. TTVE magasságokat (mélységeket) kezdett döntögetni. A győzelmeket viszont nem kell magyarázni, régi igazság. Ha úgy teszünk az már régen rossz, így utólag is annyit cselekszem, mint akkor az ősz elején: emelem kalapom. A következő fordulókban már a gyengébbnek tűnő ellenfelek (Hali, Pápa) ellen becsúszik a pont- vagy pontok vesztése, hogy a zsinórban 3-szor győztes Paks ellen aztán idegenben nyerjen megtorpanni látszó csapatunk.

Ekkorra már kirajzolódni látszott a Morales-i csapat alapvető jellegzetessége: erősebb ellenfelek ellen vagy idegenben atomvédekezésből indított szórványos ellencsapásaink sikerétől függően nagy eséllyel 1 vagy 3 pont kasszírozása, viszont itthon -főként nálunk gyengébbnek taksált alakulatok ellen- szenvedés, fantáziátlanság a támadáskényszer miatt végül gyufa. Kivétel a Pápa meccs ahol az idény talán legjobb támadóteljesítményével jöttünk elő- hogy az ellenünk hagyományosan góllövő cipőjét fényesre suvickoló Bárányos vezetésével 4:2-re lealáztassunk…

A folytatás hasonló sormintát követett: itthon a harmatos, ám edzőváltás utáni Kecsó lever minket, hogy aztán reménytelen helyzetben győzzünk a bajnokságból kimagasló Fehérvár otthonában, Danilo nagy napján. Na itt kellett volna befejezni az idényt. Otthon még döntetlen a Győr ellen, Morales rejtélyes és borús a sajtótájon, majd sima vereség Újpesten ahol a talján bedobja a törülközőt. Teljesítményét, távozását már elemeztük és körbejártuk, most itt legyen elég annyi: tavasszal megmentette a morálisan szétesett gárdát a kieséstől és idén ősszel is masszív alakulatot hozott össze egy középerős (vagy az alatti kalkulusú) keretből (amit ne feledjük ő állított össze), és a Fradi elleni 2 győzelmet az újpesti sikert, az MTK-nak rúgott 4-est nem feledjük el neki. Ugyanakkor a bántóan egydimenziós és antirizikóvállaló (rizikón értsd a minimálisan is támadó attitűdöt) taktika hosszú távon nem megoldás: tűzoltásnak jó de a szurkoló nézni is szeretne valamit a pénzéért. Persze érvelhetünk azzal is, hogy mit ér a támadófelfogás ha hiányzik az eredményesség, a legalább biztos bennmaradó és meglepetésgyőzelmeket arató csapat…amit kétségtelenül tálcán nyújtott az olasz edző. Nehéz kérdés, ember legyen a talpán aki biztos verdiktet mond.

Az idény végére Szalai mb. edző vezetésével 1-1 bajnoki vereség és döntetlen vésettetett fel a tabellára a nevünk mellé, illetve az Eger itthoni szétzilálása az MK-ban. A fiatalítási szándékot markánsan felvállaló akadémiai igazgató ténykedése ténylegesen csupán beugrás volt, ugyanakkor az ifjú MFA kadétok szerepeltetése az akadémiai képzésünk első fecskéi megjelenése felett érzett örömünket indukálja.

Hogyan szummázhatunk tehát? Felemás őszünk volt, meglepetéssikerekkel, és meglepetés-megtorpanásokkal. A kupában még állunk, a bajnokságban középmezőny közepe a jelen helyzet de elérhető közelségben van a dobogó környéke éppúgy, mint a kiesőzóna, szóval tartsuk melegen a puskaport. Rabiátus csapatunk egy taktikai alapsémára kőkeményen rá lett állítva és hazai mércével jól is hoztuk a magyar catenacciót, ugyanakkor a játékrendszeri egyoldalúság fájdalmasan mutatkozott meg a biztosan behúzandó kategóriát jelentő hazai meccseken. Tavaszra Supka diszciplinaváltást ígér, ehhez viszont keretet is alakítani kell legalább minimálisan, mert a jelen anyag a moralesi megoldásra alkalmas, arra lett kiválogatva. No de erről is sok mindent mondtunk már a supkai esélyelemzésünkben.

Izgalmas és sokesélyes tavasz jön tehát, mi pedig bizakodunk a jó végkifejletben. Most pedig mindenki térjen vissza az ajándékbeszerzésekhez és készítse fel magát az ünnepi dőzsölésre, hogy –visszatérve nyitó gondolatainkhoz- legyen mivel felvértezve a tavaszi rajtig következő szürke hetek kihúzásáig.

Szolg. infó: A szaloncukor-mérgezés tüneteit enyhítendő, a két ünnep között érkezik várhatóan a ’95-96-os, kupagyőztes idényünket könnyes szemmel felidéző poszt.

Újabb távozók

bojtorMúlt héten tovább folytatódott a keret-átalakítás, igaz némileg egyoldalú szakasznak vagyunk jelenleg tanúi. Pillanatnyilag továbbra is a „távozók” dosszié kerül feltöltésre újabb elfektetendő aktákkal. Gary Tavarsért nem hullajtunk majd krokodilkönnyeket, az a pár MK meccs, ahol játszott a gall fenomén, nem vésett kitörölhetetlen rúnákat lelkünkbe.

Cséke György is 1-1 bajnokin jutott csak szóhoz, meglehetősen szórványos idő-mintázatban másfél év alatt, ha Debrecenit, Botist vagy Cuerdát (Oh, my God…) kellett helyettesíteni az említett delikvensek valamilyen okú hiánya miatt. Bojtor Laci is megkapta az elbocsátó szép üzenetet. Én a részemről őt a keretnél tartottam volna lelkesedése miatt, de hát Supkának már anno se kellett, így nem nagy a meglepi.

A távozó Bojtor még egy gyors évértékelést tolt nekünk a Kecsó elleni Ligakupa-meccs után. Mint látjuk, azóta a sors máshogy intézte a dolgokat, így az értékelő beszélgetés búcsúinterjúvá avanzsált.

„Újabb távozók” bővebben

Az én Kispest-Honvéd-sztorim V. – 1994-95.

Speciális retrospektív sorozatunk ötödik darabjában a cél változatlan: kedvenc csapatunk elmúlt 20 évét fókuszba helyezve vándorolnék végig az említett idények történésein – szigorúan szubjektív szemmel, kevesebb statisztikai adattal de annál több saját benyomással, bízva a kommentelők felől esetlegesen érkező hozzáadott-értékben. 5. epizódunkhoz érkezvén Kispest-történelmem első Janus-arcú évéhez lesz szerencsénk – bajnoki álmokat ígérő erősítésekkel a nyár folyamán, szép és kevésbé szép élményeket hozó UEFA meneteléssel, de alapvetően egy kiemelkedő keretű, erős csapatot mutató ősszel, majd vezetőségbeli váltást hozó téli szünettel és lassú amortizációval (2 edzőváltás, elköszönő sztárok) tavasszal. Hajtás után belekezdünk.

A ’94-es nyár ezúttal is VB-lázban telt (USA, Romario, Sztoicskov, Kenneth Anderson, Szaid el-Ovairan, Lecskov, Yekini, SiaSia, doppingos DunDiego, etc.). Mindezt jó ómennek vettem hiszen az Italia ’90 után bajnokok lettünk s az Euro’92-t követő idényben sem adtuk alább. Világverseny után bajnoki cím- szép sorminta, vártam a folytatást. Nyári mozgásaink a játékoskeretben több mint biztatóak voltak, s már az alapokkal sem volt baj hisz ’94 tavaszán Davidovics érkezése felrázta a csapatot. Igaz, az ezüst a telhetetlen drukkerek (s így szerzőnk) számára nem csillogott annyira szépen, azért mégis csak a 2. legjobb csapat stigmáját vetette ránk, sőt ha nem szerencsétlenkedünk olyan Honvédosan bizony nekünk lett volna kitalálva a ’93-’94-es arany, csak nem tudtuk leszakítani a fáról az érett gyümölcsöt…

A keretből mindenesetre 4 szép és eredményes idény után távozott Vincze Pilu. Nekem nem volt különösebb kedvencem, persze nem is volt vele bajom (hogy lett volna, ennyi góllal) így akkor még nem sírtam utána különösebben, főleg hogy (őt, illetve a Fehérvárra kölcsönadott Tóth Misi kiválása okozta csatárdeficitet pótlandó) a támadósorba érkezett egy jónak mondott újvidéki muskétás, Puhalak Antal, valamint… Na igen, valamint (fanfárok felharsannak:) Kovács Kálmán. Róla már értekeztem az 1991-92-es résznél, hogy mit jelentett akkor a hazatérése számomra, és most ugyanezt éreztem. Bár már nem ő volt a válogatott tuti kezdőékje, számomra továbbra is megmaradt A HONVÉD CSATÁRNAK. Legutóbbi hazatértekor is hintett egy kosárnyi gólt, most is ezt vártam tőle. Ráadásul utolsó kisgyermekkori sztáridolom már csak ő maradt egyedül Détári egy évvel ezelőtti, számomra hazaárulással felérő Fradi-kalandja után. (Emlékezhetünk: a derék Döme egy adag „számomra itthon csak egy magyar klub létezik, az pedig a Honvéd” jellegű nyilatkozat után 1993 nyarán a Fradinál jelentkezett edzésre és egy fél évet húzott le a zöldeknél. Indoklásánál /„a Kispest-Honvéd már nem az a klub (értsd BpHonvéd) ahonnan én eljöttem anno”, csak idei, pár héttel ezelőtti coming outja volt neccesebb Détárinak mikor közölte hogy ő bizony tévedésből lett kispester, szíve mélyén mindig is Fradista volt. Ez nem bűn, persze. Csak hát egy vörös-fekete legenda szájából hallani mindezt… Thanx, öreg. Döme nekem 8 éves korom óta a világon a kedvenc játékosom volt, nem csoda hogy Kálmánnak e nyártól a Döme spontán öngyulladásával keletkező űrt is be kellett töltenie.)

Hahn mára golfoktató lettTovábbi szerzeményeink közt találjunk a bajnok Vác megbízható jobbhátvédjét, Hahn Árpádot, aki akkor igen kurrens árunak számított a hazai átigazolási piacon (mára pedig befutott golftréner lett…lifelong learning rulez), illetve az utolsó bajnoki címünkben elévülhetetlen érdemeket szerző ’93 tavaszi vészkapust, Vezér Ádámot. Végül, de nem utolsó sorban Davidovics mester még egy jugó kollégát hozott a középpályára: Zoran Milinkovics személyében. Az itt töltött fél éve alatt Milinkovics nálam az addigi kedvenc légiósommá lépett elő, zseniális szűrő volt. Játékintelligens, ám kőkemény harcos. Igazi plávi. Azóta is csak egyvalakit helyezek elé a kispesti légiósrangsorban, nicknevemre pillantva azt hiszem ez nem nagy meglepetés. Az egy éve felhozott 3 fiatalból csupán Mátyus maradt a keretben , Tóth Miska mellett Dragóner is távozott, a Sopron vitte el tőlünk, ha jól rémlik. Feltűnt a keretben azonban még egy süvölvény, aki a fent említett triónál eggyel későbbi korosztály első hírnöke, ő már bemutatkozott az előző idény végén is 1-2 meccsen, s most állandó meghívót kapott a felnőtt kerethez. A hihetetlenül tehetséges irányító neve hamarosan összeforr a klubbal, hogy évek múlva mindent leromboljon meggondolatlan viselkedésével. Ő volt Bárányos Zsolt, a „Bari”.

Összességében a keret nem gyengült, sőt, erősödött véleményem szerint. Bizakodva vártam hát a bajnoki rajtot és az amúgy is súlyosnak ígérkező, gimis felvételit és utolsó áltisis szezont hozó évet. Ellenfeleink közül Fradit úgy ítéltem meg, hogy gyengült hisz elvesztették karizmatikus edzőjüket és a Novák által hozott új játékosok (Neagoe, Czéh Laci meg egy dél amerikai csoda a védelembe…Carlos? Vérfarkas, plíz.) nem tűntek túl acélosnak, vagy amelyik igen az meg épeszűnek (lásd Kopunovics Szuperkupa-döntős kerítésmászós gólörömét élete első FTC-tétmeccsén majd zuhanását és féléves hosszra rugó sérülés-kihagyását. Grat.) A Vác tavaly is öreg volt, most is alig frissítették a keretet. A DVSC meg a Békéscsaba részéről pedig kifulladást vizionáltam. Ez csak részben jött be, viszont az idényben feltűnik a kellemetlen ellenfelek közt az Újpest ahol Garami Józsi bá „Pécs Reloaded” cím alatt futó műsorszáma több mint sikeres lesz az ősszel. Extremitásnak számított az MTK hiánya: a kék-fehérek ekkor a II. oszályban próbálkoztak. Színkombinációjukat pótlandó, a friss feljutó, első magántulajdonú hazai csapat, a Stadler viszont érdekes színfoltnak ígérkezett.

Az idényt ismét a Vác ellen kezdtük, a Bozsikban, csakúgy mint egy évvel korábban. Ám az eredmény ég és föld. A csapat úgy játszott, ahogy mindig is látni szeretem kedvenc csapatomat: a 4000 végig őrjöngő néző előtt a fővadászéknak esélyük nem volt. Vadiúj Diadora szerkónkban, a számomra azóta legendássá vált fehércsíkos- osztásokkal tagolt vörös-fekete mezcsodában az obligát Gösser hirdetéssel szétziláltuk a Vác maturus gárdáját: máig előttem van a belső szűrőkettős, a lobogó fekete hajú Forrai Rambó és Milinkovics duója, akik mellett Pisont és Illés keni a fazont, elöl pedig Sallói oldalán a jó öreg Kálmi rögvest egy mesterhármassal köszön be (Béla hinti a 4.-et). Nem gyenge indítás! EZ IGEN! Hegyi Iván ha akkor Honvédos lett volna, mondta volna: „hát igen….ezúttal Kispesten működik a Nagy Színház” (vagy inkább visszasírta volna Puskásékat, hehe). Brockhauser-Hahn, Bánfi, Mátyus-Forrai, Pisont, Milinkovics (Csehi T.), Illés, Duró- Sallói (Hamar), Kovács K. a győzők névsora. A 4-es szám bejött a csapatnak, mert az UEFA-kupa selejtezőkörében a Magyarországon tétmeccsen akkor először járó kisinyovi Zimbrut is ennyivel küldjük vissza a Kárpátok mögé. Szegény bölények nem bírtak két karmesterünkkel, Pisont és Illés mellett a 4. gólt Hamar „Emszí” vállalta. A visszavágó formalitássá silányult, szerencsére.

A bajnokságban némi torpanás következett. A Vác után Csepelen a Kordaxot is reguláztuk (kezdtem nem érteni hogy a korzós öregek miért is mumusozzák a szigeti csapatot), ám ezt követően otthon Pécs és idegenben a Vasas is gondot okozott, 1—1 pont a jussunk, noha az utóbbi meccsen Kálmánunk ismét dupláz (a Vasasból eredményes a kiesett MTK-tól menekült Jován). Még jó, hogy a Sopron ellen jön a 3 pont, ami azért javította a szájízt é a ráhangolódást az első UEFA-körre. Közben Sallói Pista kiszáll, a Beitar Jeruzsálem hívását fogadja el, és indul el az izraeli legendává válás útján. Nem váltotta meg nálunk a világot, de nem tagadom: azért hiányzott a keretből egy pár gólja…Szóval UEFA – első rundó.

Ahol az enschede-i Twenté-t hozta utunkba a sors. Holland csapat, dobogós volt az előző idényben, ide csoda kéne, azt meg a Samp óta nem láttam, szomorkodtam és a haveri kör sem csattant ki az optimizmustól. A szerdai vagy csütörtöki kupanapon mindenesetre már az esti TS kezdete előtt 10 perccel a TV előtt tipródtam, várva a valószínűleg lesújtó híreket. Mennyit kapunk? Hát egyet, jött meg a válasz Gulyás Lászlótól, ám az is hamar kiderült: 4-et vertünk a tulipánhagymásoknak odakinn! Hamar gólja mellett a remek formát futó Kovax Kálmi is tolt egy laza mesterhármast, az összefoglalót nézve, ahol fehér vendégmezünkben szétziláljuk a Twente védelmét, extázisba kerültem. Álljon hát itt mementóul utolsó igazán nagy nemzetközi diadalunk kiharcolóinak névsora: Brockhauser- Bánfi, Szabados, Hahn, Mátyus- Forrai (Plókai A.), Illés, Milinkovics, Csehi T.- Orosz (Hamar), Kovács K.. Azért a 4 védő és a szűrőemberekkel telenyomott középpálya arról árulkodik hogy itt kontrákra nyomulhattunk erőteljesen, még jó hogy Illés helyett nem Durcit jelölte kezdőbe a szerb trénerünk : ).

Ilyen előjelek után a tavalyinál harmatosabbnak tűnő Fradi elleni előtt a Davidovics alatti viszonylag bátrabb játékunk (kivéve az MK döntő) miatt optimista voltam, de minek. 3:2 a vége, de igazán közel nem voltunk a pontszerzéshez. Emlékszem tehetetlen dühömben szegény Knézy Jenőt szidtam a TV előtt aki ordított, mint a sakál minden zöld gólnál, nálunk pedig még Duró korszakos 16-os saroktól megeresztett heggesztésénél is higgadtan közölte, kijelentő hangsúllyal: gól. Azóta már rengeteg pletykát hallotam, hogy Jenő kiért is szorított privátim, sokan a Fradit mondják, ez a meccs ezt akár alá is támaszthatta. Nem mintha számítana is valamit.
Kellett, nagyon kellett a soron következő két lélekemelő győzelem. A parmalat elleni hétközin végre Puhalak is bemuatkozott a vörös fényújságunkon, 3:1-re nyertünk a későbbi söprögetőnk, Lőrinc Antal kiállítását is hozó meccsen. A hétvégén a Stadlert oktattuk, itt Béla rázta meg a gólfát (2:0). Következhetett az UEFA visszavágó.

A meccs napján akadályversenyünk volt a sulival, modorosan önmagukat alázó tanerőkkel a ellenőrzési pontoknál a ma már csövicentrummá züllött Kiserdőben. Az utolsó állomás előtt egy megfáradt vakondok is emelte az esemény fényét aki úgy feküdt el túrása tetején mint anno Gulyás kapus Vialli 2. góljánál Genovában. Reméltem hogy ez nem rossz ómen az este előtt. Azért arra nem számítottam, ami ott következett. Majdnem sikerült kiesni. A hollandok minden mindegy alapon támadtak és szépen sorban elkezdték ledogozni a hátrányt. Ha nincs Illés flegma 11-ese (amit akkori, az utolsó 2 hónapban felvett szokása szerint középmagasan emelt a kapu közepébe az elmozduló kapus helyére), bizony baj lehetett volna. Így jöhetett a 2. kör.

A 2. kör, ahol a Bayer Leverkusen, egy színtestvér-klub várt ránk. Schuster, Völler, Ulf Kirsten, a román Lupescu, az amerikai Tom Dooley. Nem rossz csapat. Edzőjük, az ordenárén kőbunkó Dragoszlav Sztepanovics mindenesetre kapcsiból letyúkketrecezte a Bozsikot az első itteni edzésükkor. 7000 szurkoló előtt került aztán sor a szájkarate után a tényleges mérkőzésre, ahol mindkét félidőben 1-1 német gólt benyelve engedelmesen ülünk fel a germánok által alánktolt szopórollerre. A 2. góljukat Paulo Sergio, a VB-keretből épphogy kimaradó későbbi Bayernes kedvencem szerzi. Ekkor még azzal vigasztaltuk magunkat hogy a Fradi viszont hatot kapott Portóban, húztuk is ezzel Gábor bát, a technika- és fizikatanárunkat aki országos nagy arc volt csak egy születési defektus miatt fradista. A visszavágón aztán sajna minket is helyére tett a Leverkusen, 5 gombócot oktrojálva be Brockhauser hálójába– ezután már Gábor bácsi somolygott felénk a szünetben, főleg miután a Fradi itthon legyőzte a Portót 2:0-ra. Na majd jövőre- fogadkoztunk. Ki gondolta még akkor hogy az elkövetkező 15 évben nem nagyon lesz nemzetközi szinten mutogani való csapatunk Kispesten…

Közben itthon a bajnokságban egy jobb szakasz (5:1 a Zete ellen Puhalak duplával, 3:2-es siker a Szőnyi úton ahol a meccs érdekessége, hogy az 5 gólon csupa azóta edzővé átvedlett arc osztozott. Sorban: Urbányi Bepassz Pista, Farkas „Pinyő örökös pályaedzője” Józsi, illetve Kovács Kálmán, Durci- szegény, trénerségéhez borzalmas emlékek társulnak, + Pisont „Vecsés” Pista), melynek végén rangadót is hozunk a félig ködlepte Bozsikban a ’csaba ellen. Itt Zoran Milinkovics is betalál 16-ról. Nagyon örültem neki, járt neki a gól a remek féléves teljesítményért. Újpesten, a másik lila gárda ellen már sima vereség jön, Garami fiai, akik extázisban tolták végig az őszt, minket is begyűrnek. Leverkusenből hazatérve pedig a Bozsikban a Mágus porlaszt az orrunk alá, egy jó záptojásszagút. Ezúttal Miriutának hívják azt a kopasz irritátort aki előkerül a mágusi varázssityak „az aktuális román szajré” szekciójából. Volt itt már Pena, volt Popescu, most meg ezt a Vasile gyereket fedezte fel az öreg. Első gólját még kiegyenlíti Béla, ám a tar „Laci” másodjára is betalál és gúnyosan integet felénk a tribünre. Hosszú évek óta az első olyan bajnokim volt otthon ahol vereségünket kellett végigéznem. Nem baj, legalább elkezdtem szokni, kellett is a következő évek előtt. A következő hazain aztán a tavaly is gondokat okozó Cívis Expressz is dudálva zúg keresztül a Bozsikon, Sándor Totó masiniszta vezetésével (0:1). A szezon végére egy Csepel elleni karcos MK tovább osonkodás és egy mészárlás az újonc Nagykanizsa otthonában jelent némi szépségtapaszt. Mi van veletek srácok? Sok meglepő vereséget hozott az ősz, hol van a kiegyensúlyozott múlt tavaszi szezonzárás? Ha tudunk 4-eseket, 5-ösöket gurítani (a két Zala megyei NB1-es alakulat mellett ennyit kapott a Vác, a Zimbru és a Twente is), mi ez a szerencsétlenkedés az itthoni ellenlábasok ellen? No mindegy, egy nyugodt tél jó felkészüléssel majd helyrerak mindent.

Hát a tél minden volt csak nyugodt nem. A hirtelen honvágy gyötörte DeVries kioldalazott a klubból, nem függetlenül a lassan feltáruló botránytól a Taurus pálya elsíbolása kapcsán. Bálint László (klubmenedzser? Általános management vátesz? Mi a franc volt ő itt tulajdonképp?) talpa alatt is kezdett forró lenni a talaj, ő is zászlót bontott Kozma Mihály klubigazgatót hagyva egyedül a süllyedő hajón, ahova közben új kapitány érkezett. Az egykori játékos legenda, olimpiai bajnok Komora Imre, akit a ’80-as évek aranyszériájának egyik kovácsaként tiszteltek Kispesten. Imre bá nem szarral gurigázott, rögvest be is abászkodott a klubigazgatói székbe, az onnan kipenderített Kozma meg a kispadot kapta meg.

Kozma Mihály -maAz új klubvezér dörgő hangon azt is bejelentette: itten vége ám a pazarlásnak, komoly fizetéscsökkentések lesznek a tavaszi szezon után. Persze mindez borítékolta a keret rövidesen bekövetkező átalakulását… A nagy elvándorlásig még ugyan fél év lauf hátra volt, már ekkor távozott Zoran Milinkovics, aki a felrémlő pénztelenség réme elől postafordultával a Felkelő Nap Országába igazolt. NAGYON NAGY KÁR VOLT ÉRTE, az NB1 legjobb védekező-középpályása volt ekkor. Az elzárt pénzcsap miatt igazolásaink is szolidabbak lettek: Csikós Lajos játékjogáért a Betka MÁV DAC csapatának valószínűsíthetően nem fizettünk milliókat, mellette pedig Kozma 4 tehetséget hozott fel a felnőtt kerethez: Gabala Krisztián, Kovács Béla, Hungler Gábor és Kabát Péter (bizony, ő, a későbbi bódébontó Warrior) is csatlakozott a már fél éve itt edződő Barihoz. Szurkolónk közül többen örültek is a fiataloknak, én is úgy gondolkodtam: legalább oldódik valamelyest a ránk aggatott zsoldoscsapat jelző. Ha akkor tudom, hogy sztárjainkat fél éven belül elveszítjük és maradnak csak a fiatalok, talán nem örvendezek ennyire a fejleményeknek.

Sorozatunkban ez a tavasz az első igazán olyan időszak, ahol a „Hornby-fikcsi” ténylegesen beüt. A Fever Pitch regényével (=Fociláz) méltán világhírűvé váló Nick környvének ugye alaptézise, hogy az író végig próbál (sikerrel) párhuzamot vonni saját élete alakulása és szeretett Arsenalja teljesítménye között. Nos, bár ekkoriban még azt se tudtam ki az a Hornby, a párhuzam nálam is betalált: a gimis felvételi sikere után az utolsó félévet úgy nyomtuk le a Pannónia általános iskola ódon falai között hogy tudtuk, hamarosan valami véget ér. Nem mondom hogy az akkori osztályomba jártak a világ legjobb arcai, sőt…. – mégis meghatározó élmények és penetráns röhögések, barmulások kötődnek az időszakhoz, 8 év az 8 év. Így kissé nyomott lett az utolsó 5 hónap a fölöttünk lebegő „ez az epizód lezárul az életetekben” hangulattal (hogy visszasüppedjek írás közben az akkori érzésekhez, gyorsan be is tettem a posztíráshoz akkori No1. kedvenc bandám, a Guns sok vitát kiváltó Spaghetti albumát. Hm. Még mindig üt.). Szóval elmúlás-érzés emitt és amott, a Bozsikban is. Tavasszal már mindenki kész tényként kezelte, hogy a keret jelentősen változik nyáron, az igazi ászok valószínűleg távoznak, nekünk meg maradnak a fiatalok akiknek a beépítésén előbb Kozma, majd Török Peti fáradoztak illetve azok az olcsóbb arcok akik majd jönnének. Fura volt így nézni a csapatot, Illéséket, Hamart, azaz legkelendőbb csillagainkat, tudva, hogy fél lábbal már jövendőbeli csapataiknál állomásoznak. Nem volt ez egy jó tavasz, be kell vallanom. Nem szeretem az ideiglenes szitukat és ezekből kaptam dögivel 1995 első felében…

Vissza hát a tényekre. Közepesen sikerült felkészülési hónapok után Kozma Mihállyal Vácott ugrottunk neki az idénynek. Gabala kezdő, nem túl meggyőző, Forrai váltja, Bárányos csere. A csapat viszont jól nyomja, 3:1 ide, a bajnok oda-vissza verve. Persze ez már egy megfáradt Samsung volt szó se róla, mégis bíztatóan hatott a nyitány. A folytatás hazai csepeli remije és a pécsi vereség már kevésbé, még akkor is ha a Mecsekalján ekkor 2 hónapig úgy tűnt: nagy csapat épül, a Mechelenből hazahozott Eszenyi Dénessel, Fatusi Babatündével, illetve egykor szebb napokat látott válogatottakkal mint a sógoréktól Richard Niederbacher, vagy… vagy a lengyel irányítócsászár, Robert Warzycha, az akkoriban a Panában szárnyaló Kryztof bátyja. Őt hamarosan Kispesten csodálhatjuk, az ömlengéseim arra az epizódra hagyom… Kozmával szemben a türelem végül a Parmalat elleni, egy ismeretlen szerb csatár, Kuntics szárnyalást hozó 1:4 után fogyott el. Ez az esemény amúgy a télen igazolt, igazából csak a korábbi klubigazgató által favorizált Csikós Lajos kezdőcsapattóli búcsúját is jelenti. Nem volt nagy kár a kollegáért, szerintem ma se találok olyan vörös-fekete drukkert aki értette a leigazolását és folyamatos nyomatását szegénynek…nem volt NB1-es szint. Persze ha akkor tudjuk, milyen labdaművészek várnak még ránk a jövőben Cipf Zolitól Csőke Geriig…egy rossz szót nem szólunk a győri MÁV DAC-tól hozott spílerre. (A történeti hűség kedvéért: a kozmai buktasorozatban volt egy Sopron elleni Mátyus öngólos vereség + menetrend szerinti Fradi elleni önalázás a Népstadiban ezúttal fordulatos meccsen, 3:4).

Kozma utódjának Komora Imre bá egykori sameszát, az Olympiakosznál pályaedzőként a keze alá dolgozó, szintén vasi gyökerekkel bíró Török Pétert szemelte ki. Török legendás drapp-barna kockás zakójában először a Fradi elleni MK meccsen ült a padunkon, Hunglert, Barit és Kovács Bélát rögvest a kezdőbe teleportálva (bosszankodtam is, hogy a nagy fiatalítással eleve feladjuk a párharcot, de aztán rá kellett jönnöm, hogy lassan elfogyott a kispad). A meccs végül 2:2-t hozott, Kovács Kálmi óriási alakításával, aki egy szabálytalansága (és 2. sárgája után) sérülést mímelve fetrengett így nem látta a piros kártya felmutatását (nem akarta látni). Miután délcegen visszakéredzkedett és be is futott a pályára ápolás után, a meccsen egyébként brutálisan elfogult ordas nagy zöld naphemüt a fejére Technokollal felragasztó Varga Sándor játékvezetőt az őrületbe kergetve. Varga nem először vezetett nekünk botrányosan, hiába, az ősz halántékú sípmesterekkel valahogy sose jöttünk ki jól, elég csupán a ’90-es évek végi valamelyik hétközi meccset felidéznem, ahol a melegítő játékvezető hármast a „Tóth Vencel a deres k…. anyádat, egyszer legyél becsületes Kispesten” örökbecsű fogadta egy borízű hang korzón üldögélő tulajdonosa szájából… A visszavágón aztán a Fradi hamar elintézett minket 3:1, ebben a szakaszban már Vezért (sőt későbbi bajnokikon Rottot) védette Török, hiszen Brocki jövője is bizonytalanná vált. Kezdett elmenni a kedvem a szezontól: mi értelme van ezt így lejátszani, ha a fél csapatunk már gondolatban máshol van mi meg nem játszatjuk őket…

Egy utolsó szárnyalása azért még volt a főnixnek, a ’90-es évek eleji „nagy Kispest” az ősi ellenlábas UTE elleni gálával búcsúzott saját nagy időszakától. A Vezér-Plókai A., Bánfi, Mátyus- Stefanov, Bárányos (Csikós), Hahn, Illés, Gabala- Orosz, Kovács K. összeállítású csapat 4:0-val mosta le 8000 néző előtt az idény meglepetéscsapatát, itt a Garami faktor se segíthetett, Kálmán ismét 3-szor volt eredményes, sőt egyszer Béla is büntetett. A szezont végül egy győri iksz és egy cívisvárosi szopola után otthon a Nagykanizsa elleni szokásos zárófordulós fiestával fejeztük be, de azért ez már nem az a fesztelen ünnepi hangulat volt, mint az elmúlt években. A csapatban több fiatal tehetség kapott megint lehetőséget, így a szezon végére stabil kezdővé előléptetett Bárányos, illetve a később Békéscsabán és Tiszakécskén karriert csináló Bujáki (Gálhdi alatt fél évre még visszatér hogy ne játsszon), az azóta eltűnt Tóth János, vagy Czipper Zsolt akiből pedig Bohócliga Zváj legenda lett Vecsésen. Oszt ennyi. Véget ért a szezon, amit már nagyon nem bántam mert a vége nagyon kínszenvedős volt. Fura melankóliában ballagtam haza a stadionból, még villamosra se szálltam hogy a Wekerléig tartó 35 perces séta során tudjak kicsit gondolkozni, számot vetni az élet és a foci nagy dolgaival, arról, hogy mit hoz a jövő.

Az idény alapcsapata, kb.:
Brockhauser- Hahn, Bánfi, Mátyus- Forrai, Milinkovics (Csikós, Csehi T.), Duró, Illés, Pisont (Stefanov)- Kovács K., Orosz (Hamar).
Pályára lépett még a tavaszi jövőorientált kapuspróbálgatása során Vezér Ádi és Rott, a védelemben Szabados, Plókai Atti és a fiatal Hungler, nem megfeledkezve az eredetileg védő Csikósról. A középpályán Bárányos a tavasz végére tuti kezdő lett készülve a sztárok távozására, mellette Kovács Béla és Gabala is kipróbálhatta magát a felnőtteknél. A csatárszekcióban az idény elején Sallói is emelte az idény fényét,a szerb csatár Puhalak pedig megragadt amolyan kispesti Padovano (értsd: gólerős csere) szintjén. Az idény meghatározó teljesítményei közé tartozik Mátyus fiatal kora ellenére egyenletes és jó játéka, a legjobb légiósaink között jegyezhető Milinkovics tanári őszi idénye, Kovács Kálmán menetrendszerű alibizései közötti 2-3 meccsenként gólszórásai és a két irányító, Pisont és Illés szép megoldásai, kreativitása. Mindannyian hiányozni fognak. Az eltékozolt tavaszunk és a töketlenkedős őszünk számomra azért is különösen fájó, mert ez a csapat , az őszi keretet tekintve az 1990-91-es után vagy azzal együtt az általam látott legjobb, legerősebb kispesti keret volt, állítom. Ha nincs a félévi anyagi megroppanás és a tavaszi kreténkedés a jövőnkről, Davidoviccsal és nyugodt háttérrel itt meg kellett volna legyen a bajnoki cím vagy legalábbis a hajszálon múló ezüst… A keret jobb volt az Újpestnél vagy a Fradinál, csak ott nyugodt háttér és remek edzői teljesítmények voltak, míg itt mindkét faktor erősen véleményes volt az év során.

Válogatottak sora távozik...Visszavonhatatlanul lezárult hát egy korszak a csapat, de az én életemben is. Véget ért az igazi gyerekkor, az áltisis évek, és véget ért a Kispest-Honvéd kvázi regnálása (a ’80-as években még hegemón, a ’90-esekben inkább oligopol uralkodása) a magyar focin. Az idény végén Illést és Hamart elvitte az MTK, Orosz a BVSC-hez igazolt, akik mellé megszerezték Vincze Pilut is. Duró, Brockhauser, Stefanov, Szabados és Bánfi is bejelentették távozási szándékukat és Pisont + Kálmi felől sem érkeztek bíztató hírek. A fenti képsorra pillantva bizony látható, hogy válogatottjaink sora vette kalapját. Komora kőkemény kijelentései a fizucsökkentésről elsőre nem is votak unszimpik, én is úgy voltam vele: ha ezek az arcok csak a pénz miatt voltak itt, jöjjenek helyettük igazi szív-emberek akik megdöglenek a mezünkért… később rájöttem hogy ez nem egészen így működik és az NB1-ben a szegény, de szimpi rokon szerepköre csak ideig-óráig felemelő. Jönnek hát a szűk esztendők a következő epizódokban, igaz 1995-96-ban még egy utolsót rúg a klub a trófeagyűjtés terén, sokunk életének egyik legizgalmasabb idényét hozva el egy tényleg szerethető csapattal – de erről majd legközelebb.

A fotók forrása: golfoktato.hu; magyarhirlap.hu; honvedfc.hu.

A Supka-SWOT

Megígértük, hát tartjuk a szavunk. A pénteki eseményeken való kezdeti meglepődést követő gyors posztváltásban már jeleztük, hogy itten nagy elemzésekkel jövünk elő edzőügyben, s lesz majd interjú is. Hát elemzések helyett kummantás (meg jóféle belga söröktől való megfáradás) jött a hétvégén, interjút meg Supka mester adott a Népszavától kezdve a Duna TV-n át a hivatalos honlapig bezárólag boldog-boldogtalannak csak mi csúsztunk le róla. Debüt így csak januárban vagy tavasszal, írott vekengés viszont most, hanganyag nélkül, poszt pro és kontra, ahogy a Bëlga énekli. Polemizálás a hajtás után.

Supka Attila visszatért Kispestre a múlt héten, hogy hivatalosan januártól átvegye Morales örökét. A régi új edző a különböző interjúkból kihámozva örvend, hogy újból Kispesten lehet, egy Honvédnak nem lehet nemet mondani, Hemingway és Gács urakkal mindig is megmaradt a jó viszony, meglepődött a híváson, hát hogyne lepődött volna meg, tisztázná a szurkolókkal a viszonyt, csatárt-középpályást venne, és a segítőjévé avanzsáló Szalain keresztül rajta tartja a fiatalokon a szemét.

Ez az antré…khm…bíztató. Ha nem lenne egy jó adag előtörténet, most 1000%-ig bizakodva várnám a tavaszt. De előtörténet van, és bizony rétegzett; nem is mindegy milyen nézőpontból szasszeroljuk a „Supka Attila” szócikk alatti bejegyzést a nagy vörös-fekete lexikonban. Nem egyszerű az ügy. Maradva a viszonylagos objektivitás talaján, a következő pontokba tudjuk szedni reményeinket és félelmeinket, ódzkodásainkat és optimizmusunkat egy jó SWOT-analízist segítségül hívva (ha már a területfejlesztő szakmában nyomulok több-kevesebb sikerrel, ezt az onnan kölcsönzött közösségi tervezési eszközt alkalmazva).

/Szakma ON: Bár a módszert ma már szinte áltisiben is tanítják, így némileg devalválódik a megítélése, bizony csupán kevesek alkalmazzák a ténylegesen adekvát módon a jelzett tervezés- és elemzéstechnikai eszközt. Amennyiben rendeltetésszerűen használjuk, hasznos összegző képet kapunk az adott problémakörről. Szakma OFF./

Hát akkor lássuk:

Erősségek:
•    Eredmények Kispesten: MK-siker, őszi bajnoki ezüst
•    Korábbi 2-szeres bajnoki cím a Debrecennel
•    Határozott taktika elképzelések jelei a 2007 ősz végi összeomlásig
•    Jó igazoláspolitika 2006 telén, és részben 2007 nyarán
•    2007 naptári évében végig jól és következetesen alkalmazott rotálás a „minden posztra 2 azonos képességű játékos” supkai alapelv jegyében
•    Jó döntések az összeállításnál a kispesti időszaka elején (Pomper újbóli fölturbózása, Tóth Iván konzekvens védetése az MK-ban, Schindler vs. Mogyorósi, Genitóból hasznos védekezőközéppályás faragása stb.)
•    Az első Supka éra határozott előnye volt a kupagyőztes tavasz alatt a magyar szinten határozottan profin működni látszó klub

Gyengeségek:
•    Szurkolókkal való kommunikáció (grazi botrány, bekiabálások lereagálása a Bozsikban)
•    Folyamatosan romló igazolási hatékonyság (Szmiljanics-Szabó T.-Bogdanovics-Ivancsics vs. Esad-Zsolesz-Adewunmi-Filó)
•    Értékes saját nevelésekről való könnyű szívű lemondás (Zana, Koós)
•    Túlságosan erős ragaszkodás 1-1 taktikai sémához, nehézkes váltás hullámvölgy idején (2008 tavasz)
•    Sokan úgy tartják a DVSC-t Szentes szedte össze, Supka mindössze „csak hagyta” az NB1ből messze kimagasló erősségű csapatot menni a maga útján
•    A poszt-kispesti időszak sikertelensége (Zalaegerszeg, Szalamina)
•    Nemzetközi szinten gyenge hatékonyság (a Hajduk elleni sikert leszámítva)
•    Supka eddigi csapatainál nem a markáns fiatalításról volt híres, most ez deklarált feladat

Lehetőségek:
•    Supka is érett az elmúlt 2 éves pauzája alatt
•    Őszintén gondolja a szurkolókkal való normális viszonyt
•    Bátrabb hozzányúlás a fiatalokhoz
•    Szalai segítőként nevesítése a fiatalok beépítése felé hathat
•    Fölösleges légiósoktól megtisztított, arra érdemes juniorokkal felturbózott keret egészséges hangulata előre vihet
•    A beharangozott sportpolitikai és –finanszírozási változások növelik az anyagi mozgásteret
•    Kispesti múlt/1: a tulajdonossal való jó viszony, a korábban működő közös munka megismétlődése

Veszélyek:
•    Supka igazán a saját szájíz szerint összerakott kerettel képes jó eredményre (lásd nálunk 2006 ősz vs 2007 tavasz, másutt Debrecen vs ZTE)
•    Minőségi játékosok igazolásának hiányában kevéssé tudja felrázni a csapatot
•    Kispesti múlt/2: Várható éles szurkolói kritikák lereagálása, tovább romló hangulat veszélye a Bozsikban

Nyilván vannak ellentmondó pontok az egyes szekciókban, de ez nem is baj, teret ad a vitára. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy Supka első itteni regnálása is szakaszolható és más részperiódus más jellemzőkkel bírt– pl. Pomper esetében bejött a szurkolói bekiabálások negligálása, Vincze Gábornál viszont mindez struccpolitikának bizonyult. Az is igaz, hogy bár nem a szurkolók szíve csücske az új tréner, a sokáig népszerű és megváltóként várt Sisa tanár úr nem tudott csodát tenni, a szintén extrapopuláris Aldo Dolcetti (magam is kedveltem szó se róla) is fél év után már nem tudott megújuni. Ezzel szemben a kevésbé „bratyizósabb” Morales valamilyen szinten sikeres volt s ez igaz Supkára is (nem is csak valamilyen szinten- a 2007-es év határozottan szép emlék).

Csak egyvalamiről nehéz megfeledkezni: Supka első és mostani érkezése között ég és föld a különbség az alapszitut tekintve. 2006 őszén egy lelkes tulajdonos mindent megadott a téli átigazolási időszakhoz, kicsinosodott a stadion, szurkolók és csapat egymásra találtak, egyfajta friss szellő fújta be a megújhodott szentélyünket. Most a hangulat egyre inkább szellemkastélyt idéz, eltűnőben a drukkerek, a konkrét felnőttkeret valamivel gyengébb alapképességű, a fiatalokra kellene hangsúlyozottan építkezni jelen játékosanyag megmaradó tagjai mellett. Nem lesz könnyű.

Ugyanakkor a foci nem kívánságműsor. Ha rajtam múlna nyilván egy Pisont-Csábi páros vezetné bajnoki címre a Németh Norberttel, Torghellével, Genitóval, azaz az összes régi kedvenccel teletűzdelt és saját nevelésekkel kiegészített csapatunkat míg a lelátón végigszakérteném a meccseket gyerekkorom kedvenc CS betűs idoljaival –  de ez csak álom. Ráadásul az álomszerű dolgok sose jönnek be, valljuk meg – ezért álmok. Anno 2006-ban is mindenki fújt Supkára és egy megsüvegelendő tavaszt követően MK sikert értünk el. Most ismét  Supka Attila ül a padunkon, és amíg valami visszavonhatatlan tanújelét nem adja annak, hogy a csapatot nem tudja kimozdítani a kátyúból vagy, hogy a szurkolókat most már nem egy szükséges rossznak gondolja akik vagy harsogják hogy „Csak a Kispest” vagy húzzanak haza, de kritikát ne fogalmazzanak meg, addig mellette kell állni (nem Supka Attila, hanem a Honvéd edzője mellett) és szurkolni a Kispestnek. Igen. A KISPESTNEK. Én is így teszek.

A képek forrása: hrmadvice.com és nso.hu.

Supka! II.

Egyelőre hantához hasonlóan én is csak ocsúdok.

Blogalapító atyánk majd délután értekezik miután villámgyors miniposztjában némi megelőző  tudatmódosítást helyezett kilátásba, én meg majd kommentelek. Munkamegosztásunk kiteljesítendő, holnap viszont bevállalok egy ligakupa-vizitet a Bozsikba, hátha sikerül mikrofonvégre kapni a régi-új edzőt.

…még mindig csak nézek mint hal a szatyorból.

Fotóforrás: fn.hu.