Mastodon

Jár a taps és nőtt a kérdőjelek száma is. Anzsi-Kispest 1:0.

Tegnap este (azaz nálunk délután) Moszkvában lejátszottuk az EL második körében is a nyitómeccsünket, és az Anzsi ellen mindenre számítottunk, csak sétagaloppra nem. Interjúikban Debi és Szabi is kiemelték a poszt-Vlore hangulatban is már, hogy itt mi nem veszíthetünk, esélytelenek nyugalmával megyünk, stb. – de bármennyire is mantráztuk ezt magunkban, bármennyire is tudjuk hogy nem (akkora nagy) szégyen agyonveretődni is akár ezen a szinten, főleg nem egy épülő csapattal – azért tegyük a kezünket a szívünkre, és emlékezzünk a Leverkusen elleni 0:5-re, a Hamburg elleni 0:4-re, a Nimes elleni kinit 1:3-ra, a Fenertől kapott kvintettre – nem jó emlékek ezek, még ha józan ésszel el is fogadjuk – azért utálunk a pofofa alatt állni. És most erre nagy volt az esély…

…de nem ez történt! Unalomig ismételgetett axiómám, a Honvéd-faktor megint befigyelt. 4. helyen végző, ám szétszedett keret, új edző, raklapnyi fiatal és még inkább raklapnyi új zsoldos, kínszenvedős továbbevickélés jó adag szerencsével az albánok ellen (a küzdelemre nem lehetett persze panasz!) – és jön az Anzsi, áhh, ezek rommá vernek. És nem…!

Az első félidőben még Eto’o kapufájánál majd suvasztásánál, végül a Kojak sorozatok nemi erőszaktevő rosszarcait idéző fizimiskájú brászilero szerencsés góljánál még minden a „rendes” forgatókönyv szerint ment. Aztán az oroszok leálltak, de mi még mindig töketlenkedünk. Vagy mégsem? Tchami (avagy Csámikám, ahogy az egyik korzólegenda hívja) pörköl egyet legalább oly váratlanul mint a múlt héten, kapufa… hiheteten. Lassan új fogalmat és igét kell alkotnunk: Csamizmus és „rácsamizta„. A derék Hervé is lokális legendává nemesedik nálunk mint az anno permanensen gyalázott, ma már megváltóként hazavárt Abass? Őrült világ…!

Éled az Anzsi, az utolsó 10 percet nagyon megnyomják, szerencsével megúszunk mindent. A szünetben Bánfi Jani szakért, és bár vezethetne 4:1-re az Anzsi (Andzsi, hogy exliberónkat idézzem), a szőke söprögető szerint „ha nincs az a peches gól, ugye” …:) Imádjuk Bánfi Janit, megmaradt Honvédosnak, és a nyilatkozatai anniyra de tipice ’90esévekbelimagyarfocistások, hogy az zseniális! És a legszebb, hogy hiába mosolygok, igaza lesz.

A második negyvenöt percre befárad a dagesztáni alakulat, mint jól induló légiós a Bohócligában. De végre most mi is ráérzünk a vér ízére, hogy fárad a Mahacskala, hogy elégedett kezd lenni azzal, hogy ennek az impotens csapatnak csak egyet rúg, mert Délczeg, Csámikánk és Vidó vezetésével egyre több a már csak félig meddő kispesti roham, aztán a hivatásszerű lopakodást professzionálisan végző Diaby lekapása és Vernes pályára küldése után a fineszes akadémiker is beszáll a felpörgetésbe, így is van, majd jön tavaszi kedvencünk, Vécsei, akinek a lábaiban nyomokban Zelenka csülkeit véljük viszontlátni technikailag, és ha nem is a tavaszi minőségben, de kinyom két bokapasszt megint, ez az Bálint, remek.

20 perc lehet hátra, mikor egy remek beadást Dél majdnem elér, nem, de, eléri…fölé. Na ezért nagy kár. Minden kihagyott helyzetét elfelejtettük volna a góliszonyos csatárnak ha ezt beveri, bár valami motoszkálhat benne mert az idei felkészülésiken és az albánok ellen nem is volt rossz, kb, mint tavaly ilyenkor, csak egy vacak gól kéne, illetve több is. Most sem jött össze, de azért hajt a meccs végig a Gergő, így is kell.

10 perc, 5, 1 van még hátra, hosszabbítás, még 2 szívbaj jelenet aztán vége. 1:0. Kihúztuk. Nem végeztük mészárszéken, a dagesztáni gólyószórók elől ügyesen tért ki a vörös-fekete sörényű berber oroszlán, bár a hátsó combját elkapó repeszdarab miatt sántít egy kicsit. Kérdés, tud e annyi gyógyfüvet elrágni a nemes nagyvad a jövő csütörtökig, hogy méltón vérezzen ki az Anzsi ellen, vagy…vagy…? Vagy oda is harapjon? El is kapja a kaukázusi medve torkát?

A neheze, furcsa ezt mondani, de most jön. Becsületes helytállásunkkal úgy fest nőttek az esélyeink, pedig nem. Itthon már nem elég a bekkelés, gól is kell. Kapni viszot nem kaphatunk, és botorság abban bízni hogy az Anzsi ismét ilyen nagylelkű lesz és Eto’o újfent csak kapufát dönget. Ez az Anzsi simán betalál idegenben és akkor rögvest 3-mat kéne rúgnunk itthon – a góllövés pedig tavasz óta nem az erősségünk. Az ellenfél bealvásától sem „kell tartanunk” hisz nem kispályás tréner üldögél a padjukon – Hiddink apó nem az a típus, aki hagyja, hogy csapata elbízza magát, ha az EL csoportkör a tét.

De ne sírjunk. Ezzel a hősies 0:1-gyel azt már elértük hogy itthon a TV-k előtt és odakinn a vendégszektorban tapsoltak a drukkerek és a telt házra jó az esély a visszavágón (a 6000 fő az a telt ház, de hát ez van, most ennek is nagyon kell örülni!). A szurkeri bizakodás és a szimpátia tehát ott lesz a csapat mellett – és persze a várakozás is, de amondó vagyok ne gyalázzuk a földbe a srácokat ha itthon jön ki a 0:4. A csodára kicsi az esély nagyon. Ezt látnunk kell.

De a kicsi esély is esély. Rossi csodát vár például – és ennek a nem sokat karattyoló taljánnak valahogy eddig bejönni látszik a számítása, teljesüljön hát ez a vágya is. Rajtunk nem fog múlni. Ott leszünk.

* * *

Dícséretet érdemel a csapatból Kemenes a magabiztos teljesítményért, Debi és Ignja a kis megingásokkal tarkított de becsületes védőmunkáért, Vidovics a nagy hajtásért a második félidőben (bár a találkozó első felében katasztrofálsi baromságait is hozta megint…), Marshal az átlagszűrésért, Ivancsics a Tchaminak adott passzért – bár lett volna még több ilyen…és kiemelten Tchami és Dél az elöl kavargatásért, Vernes a bátrabbá válásért, Vécsei meg a riszpektes forma átmentéséért.

Fotó:nso.hu.

Kemenes: „Idén is jól szerepelhetünk”

Kemenes Szabival készített beszélgetésünk terén a tegnapi Debi interjúhoz hasonló a helyzet. Írásos, vágott verzió a hivatalos klubhonlapon, teljes hanganyag nálunk.

Akit érdekel az egész beszélgetés, kattintson a play gombra, és hallgassa újdonsült csékánkat, aki az Anzsi elleni siker titkát az elmúlt hetek munkájában látja, beszél arról, hogy nagy súly nehezedik rá az Anzsi meccsek előtt de nem parázik emiatt, illetve hogy igen jól érzi magát nálunk.

Kemit eddig is bírtuk és ez ezután sem lesz másként, pont ilyen kedvelhető bohém figurából -aki nem elhanyagolható módon rendre biztos teljesítményt is nyújt, hisz enélkül a jófejség mit sem ér- kéne sok a csapatba. Őt pedig, ahogy interjúnkat is zártuk, még sokáig szívesen látjuk a Bozsik kapufái között – a mi térfelünkön!

 

Debreceni: „Kész vagyok a feladatra”

A klubhonlapon már olvashattátok a zanzásított interjúváltozatot írásos formában; most meghallgathatjátok a teljes hanganyagot is.

 

Középső védőnk a kettős győzelemmel zárult albán párharcról, az Anzsi elleni esélytelenek nyugalmával való készülésről és saját idénybeli szerepéről beszélt nekünk.

 

 

 

Szolgálati bizbasz

Hanta ma elutazik nyaralni másfél hétre Albániába (bakker, hogy az UEFA felcserélte a dátumokat, más esetben még mindig Vloréban ünnepelném a továbbjutást) nyaralni, vagyis a posztok száma – amennyiben nem ellentételezi RW és babar – radikálisan zuhanni fog nagyjából 24-25-e környékéig. A Mahacskala elleni visszavágó előtt már ON, mert mégiscsak a Honvéd az első.

Nem csalás, csámítás

Hervé Tchami maga az ideáltipizált tőrőlmetszett önellentmondás. Másfél éve, hogy Mr. Mágnestáblát kiette a fene egy MTK-Szolnok mérkőzésre, hogy később lelkendezve mesélje nekem, volt a Szolnokban egy néger szélső, akinél ő rosszabb futballistát életében nem látott. Egyszerűen nem hitt sem a szemének, sem a jelenségnek. Néhány héttel később leigazoltuk.

Hervé Tchami azóta vígan futkorászik a kispesti széleken, hol Abassal versenyben, hol meg csak úgy magában. Tavasszal még az a csúfság is előfordulhatott, hogy az Üllői úti tartós bekkelésünk második félidejében az egyszerűség és a fenntarthatóság kedvéért egyenesen és egyetlen csatárunkká nemesült a pályán.

Igazából sok vizet sosem zavart. A Haladásnak lőtt gólját ugyan elképedve néztük, igaz, nem a szépsége, hanem maga a ténye miatt, hogy később megszokjuk, a kisemberben mindig benne van a büntető. Mármint a kiharcolt. Iszonyat gyors, a maga módján furán ügyes is, és az ilyen elfutásokat rendszerest képes önnön felvágatásával zárni, aminek következménye a szabálykönyv megfelelő passzusa. A Kaposvár ellen, amikor kettőből kettőt sikerült kihagynunk egy félidő alatt, akkor épp Tchami volt az első. Elpattanhatott valami ér az agyában, úgy ment az első húsz percben, vágta fölé a tizit, majd magát a padra, amikor Supka lekapta a pályáról.

Ez Hervé Tchami, aki valóban maga az ideáltipikus tőrőlmetszett önellentmondás. A szótári definíció, a márványszobor, az anyagában hordozott antianyag, és mivel nincs, és egyben van is, a Tchami, vagy magyarul a csámizás lassanként a kanonizálódás útjára lépve, saját jelentést kezd hordozni.

Micsoda (mészölyösen, és elképedve mondva: mecsoda) gólt vágott a Vlorénak? Benne volt az egész léte, az imént fejtegetett csámizás. A tizenhatos jobb sarkától húzott befelé, egy csel, két csel, majd lendített, és iszonyat felvarrta a ficakba.

Tchami az a futballista, akiből kinézzük, hogy van annyira buta, hogy egy ilyen megoldással fűszerezett lövést megeresszen. Egyszerűen elhisszük, hogy meg meri próbálni. És ha valakinek ilyen gólt kell lőnie, arról is tudjuk, nem lehet más, mint Tchami. Mondhatja bárki bármilyen bénának, tarthatják bármennyire ántifutballistának, mi ettől még pontosan tudjuk, az abszurd maga a valóság, a valóság pedig maga Tchami. Vegyük észre, egy rossznak és butának tartott futballistát képzelünk magunk elé, miközben pontosan tudjuk, ha hasonló történik, akkor abban biztosan benne lesz a lába. Mondom, Hervé Tchami maga az idáltipikus és egyben tőrőlmetszett önellentmondás. Vagyis minden, ami a Honvédot (magyar futballt, etc) jellemzi.

Szeretem Hervét – hagyta el a számat tegnap este. Attila csak állt mellettem, röhögött, majd szembesített a ténnyel, hogy leHervéztem, vagyis becéztem, mintha tényleg szeretném. Ez egy ilyen műfaj. Szeretem mert bolond, de nyilván van bennem némi ellenérzés, mert nehezen győződöm meg arról, valóban egy Honvéd-szintű játékosról van-e szó. Tchamit nehéz hova tenni.

Ahogy a meccset is. Néha tényleg jók voltunk, pofásan passzolgattunk, mentünk előre, parádés megoldásokkal szórakoztattunk. Néha viszont jött valami dühítő hiba, hogy a Vlore kapufát lőhessen, mellépörgessen, alig fölévágjon és hasonlók, amitől akár egy 0-3 simán lehetett volna. Olyanok voltunk csapatszinten, mint Vidovic szokott egyéniben. Vidó olykor fogja magát, utolsó emberből indulva három csellel átmegy a teljes ellenoldalon, majd egy méterről, passz helyett seggberúgja a negyediket. A nehezet és a szépet hozza, a tisztát és az egyszerűt képes elrontani. Talán egy zsebszámológéphez lehet hasonlítani, aminek minden funkciója renszerszerűen működik, kivéve a négy alapműveletet, amik viszont képesek random megkeveredni.

És hogy milyen a szurkoló, voltak percek, amikor arról kezdtünk ábrándozni, ha ilyeneket tudunk már a felkészülés során, akkor mire lehetünk elegek két hét múlva, a bajnoki rajton, vagy úgy magában a bajnokságban? Szerencsére a gravitáció nagy úr a földön, hogy azonnal visszarántson minket a kőkemény valóságban, majd átbillenve rajta, a néhány perccel korábbi érvelésünkkel szöges ellentétben, a kiesésről, a nehéznek ígérkező évről kezdjünk beszélni, sorolva, hogy talán a Pápa, a Kaposvár gyengébb lesz nálunk. Esetleg a Kecskemét. (Tény, aki nemzetközi kupában indult az elmúlt években, az botrányos őszt hozott rendre le, hogy majd tavasszal maradjon bent. Ha nálunk hasonló állna be, kezdhetünk remegni, hiszen a Honvéd legendásan őszi csapat, a tavaszaink rendre botrányosak.)

De közben azért örültünk, mert mégis egy nemzetközi kupapárharcot hoztunk le nullára, olykor pofásan focizgatva, és olykor remek hangulatú lelátóval. (Sör nélkül meccset rendezni, vajon az UEFA ezt hogy gondolja? Mintha olyanok csinálnák a szervezetet, akik még életükben nem jártak meccsen.) Jöhet az Anzsi, ami azért a Vlorénál keményebb sokkal lesz, de még az NB I nivójánál is jóval erősebbnek hisszük, vagyis szintfelmérőnek elmegy, aztán vagy továbbjutunk, vagy nem. Az már nagyjából mindegy.

A mérkőzés góljai megnézhetőek az MTV Videótárában.

Fotó: NSO (mivel épp indulnék nyaralni, nincs időm megvárni babar képeit)