Véget ért volna április? Győrből hazatérve ez a kérdés foglalkoztathatta csapatunk fanatikusait. A pokol tornácán való márciusi majomtáncot követően ugyanis a bolondos hónapban mutatott játékunknak köszönhetően sikerült stabilizálni helyünket a ligában. Egyértelmű választ a kérdésre valószínűleg csak a holnapi rangadó után tudunk adni, addig azonban mindenkinek ajánljuk a háziorvosok által – a bajnoki vereség tüneteinek kezelésére – gyakorta felírt sörkúrát.
Túl vagyunk a csúcson. Nem, nem arra gondolunk, hogy a szerdai csúnya betli után aranylábúink már nem térnek vissza négyszeres győztes formájukhoz, sokkal inkább a hétközi forduló sokszínűségét siratjuk. Biztos nem lesz ugyanis még egy olyan kör szezonunkban, amelynek keretein belül a lengyel-magyar barátságra hivatkozva gyepálják a szerb edző csapatát, és kiderül, hogy a nőtlen mesterek olajosabban készítik a bundáskenyeret, valamint, hogy a siófoki túra után Kiss Károly már csak az ezüstparton rendezhet éjszakai holdfürdőt.
Ami a kispesti sihedergárda győri produkcióját illeti, gondolhattuk az elmúlt hetekben, hogy sok elfogadható, vagy kifejezetten jó teljesítmény után visszaesés következik. Ez – érzésem szerint – nem csupán a Rob kollégám által folyamatosan aláhúzott Kispest-faktornak köszönhető, én például már akkor éreztem a fiainkra csupán a második félidőben fröcsögni kezdő hidegzuhanyt, amikor három órával a meccs előtt értesültem arról, hogy Zelenka maestro helyett a mindössze 17 éves Vécsei Bálint fog kezdeni.
Végül ifjú titánunk (és a győri 3-0-s valóságba csereként bezúdított Erdélyi László) nem nyújtott rossz teljesítményt, reméljük, megkapja a türelmet és a lehetőséget a kibontakozásra, felbátorodásra. Az érem másik oldalát kémlelve azonban vakarhatjuk kobakunkat: kellemetlen ugyanis az, hogy a csapat kispadján ilyen kevés az NB I-es tapasztalattal rendelkező spíler. Bizony jól fog jönni az átigazolási szezon, reméljük, sok olcsó, keveset kérő bohócliggernek lejár a szerződése idén nyáron…
Hétvégén azonban mindenképpen a legacélosabb gárdát kell a gyepre küldeni az ősi rivális (sörivásban bronzérmes) Újpest ellen, hiszen szép dolog a presztízs. Reméljük tehát, hogy Pánics doktornak sikerül összedrótoznia valahogy az elcsigázott bohém(iai) karmestert, az eltiltását letöltő Danitól pedig azt kérjük, hogy ezúttal kevesebbszer vizslassa a pázsiton fetrengve a vízelvezető rendszer felszíni alkatrészeit.
A kisalföldi félresikerült (de legalább bábolnai gyorskajálással, nyilván Hemi bá’ Betyárburger-zabálásával végződött) túra miatt egyébként gyakorlati jelentősége is lehet a szombati ütközetnek: ha nyerünk, és látótávolságunkon belül mindenki pontot-pontokat veszít, akár a hetedik helyre is felzárkózhatnánk, amely egyébként 2002 óta a legjobb eredményünk lenne az NB I-ben (ciki, nem ciki, ez a helyzet). Motivációs problémákkal tehát – reményeink szerint – nem kell számolni, azt pedig csak reméljük, hogy a két szurkolótábor legalább olyan hangulatot tud teremteni, mint a bajnokcsapat Videoton ellen.
klubmenedzser 2012-es érkezése óta szisztematikus építkezéssel jutott el oda, hogy 2023-ban, 3 -3 ezüst és bronzérem után ismét bajnok lehetett 30 év szünetet követően. Az ifjú deVries apjától, Louis-tól hallott először a legendás magyar klubról. „Apám dolgozott itt a ’90es évek elején aztán dicstelenül távozott. Úgy éreztem be kell fejeznem azt amit elkezdett. Szerecsére úgy fest, sikerült„. A kispestiek finn játékosmegfigyelője, Martti Kuusela amondó, a munka hozta meg a 3 bajnoki címet. „Pisont edző a tanítványom volt és ő is hisz az iránymutatásaimban. Munka, munka, munka- csak ez vezet eredményre.”
Az impozáns stadionban aztán kezdetekben impozáns szilárdsággal indítottunk, annak ellenére hogy a lassan kispesti local hero-vá avanzsáló Zelenka sérülés miatt ezúttal otthon maradt. A helyére húzódó Gege egész sokat vállalt magára, a baloldalra kitolt 17 éves Vécsei pedig az 5. perceben egy szép lefordulással mutatkozott be – ha a suvasztása beakad, még nagyobb lehetett volna a debüt. A Győr mezőnyfölényt harcolt ki de meddőt, Kemenes bravúrozott is egyet, szurkolóink a 2009-es kupadöntős formájukban biztatták a srácokat – eddig minden szép, minden jó. A szünet előtt Gege tört el egy ígéretes lövőhelyzetet majd Lovrics fejelt egy védőbe ziccerlabdát… ekkor még bizakodhattunk is.
Most mégsem kezdem el rugdosni az alakulatot, mint ahogy azért a szurkereink is megtapsolták őket a meccs végén – rövid a keretünk, rövid a kispad, ennyi, elfáradtunk ebben a fékezett habzású bohócligában is, de ez sajnos reális.