Ami nincs arról nem beszélünk – szöttyögte fél-fejhangon Eperjes Károly a Csapd le csacsi c. hazai kultfilm ex-munkásőreként az emlékezetes csalitos jelenetben. Nos a népszerű Szamóca e mondatát a „kispesti csatársor 2010-2011” téma kapcsán is bőszen mantrázhatná, ugyanis az elmúlt szezonbeli csatárkészletünk és -teljesítményünk bizony ott van eddigi 20 éves kispester pályafutásom legdecensebb mélypontjai között, már-már az 1997 őszi, oktalan Jovanovics és még zöldfülű Kabát kettőse által fémjelzett sort, vagy éppen a Dolcettis tavasz ifjabb Bozai Gyulára Bozori mesterre (köszi, Babar) épített, az említett delikvens siralmas onemanshow-iban bízó támadószekcióját megidézve. Csatárjátékunkra tekintünk hát vissza, és előre a jövő esélyeire, egy olyan év után amikor örökre beégett emlékezetünkbe a korábbi „Tangara” „Török Laci” és „Bozsovics” fájlnevek mellé a Rouani, Rufino, Danilo, Bright márkák sokasága.
A 2010 nyarán induló szezonnak úgy álhattunk neki, hogy egyetlen épkézláb támadónk, a sokat szidott, és a helyzetkihasználással valóban hadilábon álló, ám gyorsasága miatt az NB1 Top10 csatárába azért beletartozó Abraham Tours-ba tette át székhelyét. Morales így csatár után nézett, s jött is korábbi cseh állomáshelyéről a híresen kis gólterméssel bíró Danilo, egy francia állampolgárságú élharcos, Karim Rouani, illetve az enyhén pohos hispán, Rufino. Utóbbi valaha az Atletiben is megfordult így a spanyol csapat hazai szimpatizánsaként őt (nyilván megalapozatlan de legalább illogikus) reményekkel vártam. 
A sort rajtuk kívül továbbra is erősítette a Sisa felfedezés Bajner Bálint, aki Abival együtt jó kis tavaszon volt túl, valamint olyan, többnyire más poszton nyomatott, de eredetileg csatárnak hozott arcok, mint Abass barátunk, a szurkolói idegpályákat passziószerűen roncsoló Moreira, valamint a Régi idők focija film Csabagyöngye FC-jének örök tartalékaként brillírozó Kern Andrást megszégyenítően a keretbe valahogy mindig visszakúszó Bojtor Laci. Már kezdéskor éreztük, hogy ez a garnitúra serceg majd a grill-lapon, de azért kevésbé kokszosra égett steakre számítottunk. Nos, ez nem az lett. Cipőtlappá avanzsált a husi, egy adag aktív szénnel az alján. No de menjünk sorjában.
A duplabetlis indítást követő 4-es győzelmi széria, közben a Fradi, a DVSC fakó, a Szolnok és a Zete dicséretes leoktatásával már csatárgólokat is hozott. Főleg az Üllői úti derbire emlékezhet büszkén a támadósor: itt Rufi és Roua is akciógólt vert, utóbbi Dani beadásából. Szolnokon is folytatódott a Rufi-show, a meccsvégi döntő gól képében. Oszt ennyi. Rouani dettó, ő is még egy Kecsó elleni hazai szépítőgólt vállalt a szezonra és kész. A 2 gólt tartandó Danilo is összeszedte magát, s a Vidi egymaga általi lemészárlásával ő is elvégezte az elegendőnek ítélt penzumot fél évre. 3 kezdőcsatár, 2-2-2 gól. Valahogy olyan volt ez, mint az emlékezetes Vikidál-himnusz az egykori válogatott meccsen. Nem az igazi… Persze lehet magyarázatokat keresni. Defenzív taktikánk nem kedvezett a sziporkázó csatárteljesítményeknek, a többnyire egymágaban elöl szenvedő aktuális ék (hol Dani, hol sérüléséig Rufi, hol Roua) kilátástalan küzdelemre volt ítélve az ellen védőfalában. Nem a csatárok álma volt ekkoriban a kezdőnk, valljuk meg. Közben emlékezhetünk, a csapat egésze visszaesőben leledzett, Morales arrividerci-je is végighasított az újpesti éjszakában, jött Szalai, s a nehéz napok a két R betűs csatárra. 
Tartalékba száműzésük nem sokunknál okozott álmatlan éjszakákat. Rouani küzdött, hajtott, de ólábain elkövetett 8 napon túl gyógyuló vizuális terrortámadásai a szurkolóink ellen (a Fradi pályán egyedül, senkitől sem zavartatva kivezetett labda az oldalvonalon, ugyanez otthon a Kecsó vagy a Győr ellen az alapvonalnál) nem sok jó emléket hoznak elő belőlünk neve említése kapcsán. Rufino gólerős csatárként indult, paksi cselsorozatát sem feledjük, de mást…mást meg nincs mit feledni mert nem volt. Potrohos kis spanyolunk is így inkább a fura, hosszadalmas sérülés homályába burkolózott ősz végén – majd mint kiderült, egész tavaszra.
Tél, új időszámítás, Supka comeback. Csatárerősítést mindenképp ígért az egykori kupagyőztes maestro, a zuhanyhírek egy általa 1 éve figyelt légiósról szóltak aki évek óta szezononként 10-15 gólt ver stabilan. Nos, ő állítólag az észt Tarmo Neemelo volt, aki engem 1 edzőmeccs alapján inkább darabosságáról mint gólérzékenységéről győzött meg, de ki tudja lehet, jó lett volna, lehet nem. Sok a ha. Helyette végül 1 zakarpattyai edzőmeccs alapján idehozott új-zélandi válogatott, Kris Bright lett a befutó. Bright, a torony-tank, és önjelölt wikipedia-szerkesztő. Akit nagy reményekkel vártunk, és aki az egyik korzólakó hangcsászár által rövidesen 
Sztyupid Brájt-ként lett aposztrofálva. A lelátói nevezéktanokat böngészve ez kevéssé a számolatlanul lőtt gólókra utal, inkább arra: a derék zélander bizony besült nálunk. Nem úgy egyetlen dugója, ami szerencsére nem maradt a lábában, K.Lajos pápai cerberus és hulladékkezelési szakmenedzser legalábbis még ma is nézegeti a jobb pipát azon tűnődve, hogy „ez az átkozott kiwi ezt meg hogy tudta így becsűrni?„. Becsűrte, jól. Aztán -ahogy Rouani és Rufino kollégáknál is- sehol semmi.
Tavaszra befutott a keretbe Hercegfalvi is, aki aztán rásérült a korábbi problematikájára – ám hogy őt valaha látjuk-e még vörös-fekete mezben, arról megoszlanak a vélemények. A szerkesztőségben is. Most azt mondom, hármunkból 2,5:0,5 arányban valljuk azt hogy nem. De láttunk már csodát, csizmát asztalon, öltönyt Véber Gyurin. Minden lehetséges. Tehetsége alapján hasznára lenne a keretnek. Az egyéb okok miatt nem feltétlenül őt bíznám meg az akadémikereink eszmei okításával. A jövő majd válaszol mindenesetre.
S ha már akadémikerek. Ahogy minden posztra, úgy csatársorba is bejöttek az első fecskék – illetve itt csak egy fecske, akit ráadásul már a nagycsapatban is láthattunk Sisa 2009-es tavaszán. Vólent Roland. A derék Vóli 2 éve jó benyomást tett rám, úgy éreztem a neki megadatott 2 meccset elnézve hogy meglesz az új Kabát. Harcos volt és nem ügyetlen. Nos azóta a kép kevésbé szívderítő. Vóli érdekes egy figura. Kinézetre már elmehetne bármelyik bohócliger élcsapatba. Szétvarrt kar, szépen kivitelezett hőzöngő-kűrök a pályán, látványos integetések. Csak az a harcos küzdőszellem, mely bizony alázattal is párosult, ami 2009-ben megvolt a bizonyítási vágytól égő srácban az miért redukálódott le? Hová lett az alázat? Ugyanakkor sajnálja is őt az ember, mikor a nagy helyzetét kihagyta itthon tavasszal, látszott hogy megütötte a dolog. Nem tudom…. kicsit többet várnék az összeszorított fogú küzdésből, edzésen-meccsen egyaránt. Roland, ne Budovinszky II legyél, hanem Torghelle Sanyi II. Mindenki jól járna.
Danilóról nem beszéltünk még, aki tavaszra Bright cseréjéből főcsatárrá lépett elő (azaz vissza a kezdőbe) és házigólkirállyá avanzsált. A halk taps kijár, de ne feledjük, ez az egy év alatt vert 5 gól azért messze van mondjuk a második kispesti korszakában termelő Hercegfalvitól, az anno 15-tel végző Gregortól, a 17-es Illéstől, vagy később Faresz, Sasu biztos éves teljesítményeitől. Danilo érdekes jelenség. Vannak borzalmas húzásai. Fetreng. Kiismerhető a gondolkodása, az egy darab csele unalomig ismert. Mozdulatai inkább predesztinálnák a Bolsoj csillagának mint potens gólkirálynak. Máskor meg váratlanul remekül húzza be a labdát Rouaninak az Üllőin, esterházysan gurít a Sóstóiban, rooneyzik az edzőmeccsen (oké edzőmeccs, de legalább a mozdulat szép)… szóval fura egy figura. Egy évet még érdemel, hátha a rendszeresített zelenkai indítások gyakoriságának növekedésével több helyzetből többet is ver be.
Átigazolási időszakot élünk. Megszabadultunk Karim Rouanitól és Rufinótól – menjenek Isten hírével… Bajner elküldését kevésbé értékelem, félek, itt megint egy elpazarolt, jobb sorsra érdemes tehetséget hagytunk veszni. Brighttal lehet még próbálkoztam volna, de érte sem sírok. 
Ment tehát 2 tank, jött helyettük egy – Siófokról. Délczeg hosszú idő után hazai jó igazolásnak tűnik, de a Siófokon lőtt 6 gól nem sokkal több mint Danilo 5-je, szóval csak óvatosan. Nyilatkozatait tekintve rendben levőnek tűnik atz arc – de kell mellé még csatár mindenképp. Mellé és Danilo mellé. Jómagam egy jellegadó gólvágót vártam volna még a keretbe, nyilván erre esély sincs, viszont legalább még egy kiegészítő jellegű embereke elkelne. Aki csereként, kezdőként egyaránt veszélyes. Siófokon ugye van még valaki a keretben aki jól beleillene ebbe az elképzelésbe, de attól félek ajánlatunk versenyképessége nem az a tutibiztos. De ne legyen igazam.
Mit hoz majd az év? A keret nagykából együtt maradt. Hogy Zeli mellé jön- e egy másik szellemi agy a középpályára, lassan kiderül, mint ahogy az is, Délczeg mellett erősödik e a csatárszekció. Danilo, Délczeg, Vólent, és … (=még valaki), plusz Abass, ha kell. Se nem kegyetlenül ergya, se nem túl acélos. Ha még a „…” ki lenne töltve egy értelmes névvel, és korábbi posztelemzőinkben leírt kívánalmaink is teljesülnének, nem tartanám kizártnak az eddigi legjobb helyezést (5.-7.) a Hemy-érában.
Reménykedjünk hát. E hét végétől pedig edzőmeccsdömping, szóval zárjuk le 2010-2011-et és arccal az új szezon felé. Maros Józsi szelleme által átjárt klaviatúrám pedig önálló életre kelve pötyögi be a búcsúsorokat:
Hajrá Honvéd, csakaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa….. [csend, szotyihéjropogás, sörböfi, szolid anyázás] KISPEST!
Címkép: cinemastore.hu.
Ahogy azt az elmúlt hetekben megszokhattátok, posztonkénti évelemzésünket folytatjuk, áttekintve az adott csapatrészben megforduló harcosok sorát, értékelve az éves teljesítményeket, és kicsit előretekintve a következő idényre is: mit várhatunk vajon a keretben maradó arcoktól 2011-12-ben? Hajtás után mai penzumunk, a középpálya következik.
Régi-új edzőnk nyitányként végleg elbúcsúzott a már korábban leselejtezett Coira-Stokic kettőstől. Utóbbi nem zavart sok vizet; Coira viszont már némileg veszteségnek tekinthető. 2010-es tavaszi érkezése után bőven vállalható 3 hónapot produkált, 1-2 fontos gólpasszal, Fradi elleni plusz góllal. Noha látszott rajta, hogy csupán kényszerirányító (eredetileg jobboldali közép vagy védekezőközép volt még spanyol földön anno), az NB1-ben ez a fékezett habzású irányítgatás is többet ért a semminél. Sajna tavaly őszre aztán a jó Pablo beszürkült mint idősb Mészöly arca ’95 tavaszán az izlandi tranzitban a legendás kamionsofőr beszólásakor. Szalai, majd Supka is joggal mondott le róla – Coira gyanítom elhitte hogy itt az is elég, ha a cipőt küldi ki maga helyett. Mennie kellett… Ment Abbas is, aki után – ki hitte volna- még szoftosan sírtunk is, lévén őszi házigólkirály, s a csapat egyik legjobbja. Persze ehhez kellett az is, valljuk meg, hogy a gárda omoljon le a Dieng Ceikh-i szintre, de efelett hunyjunk jótékonyan szemet. Távozása azért veszteség volt. Ment Bojti is. Az érkezési oldalon regisztrálhattunk egy (Supka melletti másik) tékozló fiút – Gege talált vissza a Bozsikba. Jött még Fieber – már akkor éreztük, hogy minek. Érkezett Flavio Beck – majd ment postafordultával: Irán nem adta Koránnal szentelt áldását a kispesti folytatáshoz. És jött az utolsó pillanatban Zelenka.
A cseh CV-je bíztató volt, edzőmeccsen viszont nem láthattuk csak annyit tudtunk: fél éve szabadlistán volt előző klubjánál. Új Mackóba nyúlunk tehát vagy új Genito esik a kosárba? A tavasz válaszolt.
A végére hagytam a két pozitív meglepetést. 
mindkét fél hibájából a klub számára eltékozolt Sós Márkó kiesésével inkább csökkent a létszám. Gegét remélhetőleg sikerül itt tartani, és én még szívesen látnék egy Zelenka kaliber irányítót vagy árnyékéket (
Egy meglepő és egy várható igazolás hírrel fogadta ma olvasóit 