Hogy is mondja vérfarkas anyablogunk aktuális beharangozójában? Idézem:
Paks-Honvéd: Az előző forduló kétszámjegyű hazai győzelmet sejtet, de amilyen jó idegenben a Kispest, olyan harmatos otthon a Paks. Az egy kör alatt három csapat által beelőzött kispestieknek kell a pont. 1-1
Vérfarkas barátunk amúgy hatalmas tudora a Bohócligának, sosem rest, minden hétvégén megnézi az összes meccset. Van neki rá egy módszere, ami úgy hangzik, hogy rögzíti valami géppel, majd két-, három-, vagy többszörös sebességgel átpörgeti mindet. Vérfarkas számára a magyar futball egy pörgő dolog, az általa így elhasznált 90 perces időkeretre pedig csaknem annyi gól esik, mint egy közepesen vállalható kézimeccsre. Irigyei vagyunk valahol.
Amúgy most kivételesen nincs igaza (ja, persze, nyugalom, értjük mi a viccet), valószíntűlten, hogy a Paks egy polgári tízest gurítson a megtépázott honvédelmünknek. Olyan egyszerűen nem lehet, mert az maga lenne az armageddonba oltott, meleg sörrel felszolgált Kiszel Tünde naptárbemutató. Számunkra. (Itt kérünk elnézést a szemöldökszőrzet és Brezsnyev rajongóitól.)
Félnünk attól még kell egy kicsit ettől a meccstől, de legalább Ignja visszatérhet, és a csacsaki Vidic jelenlétében legalább nevekben feljavulhat a Videoton ellen még harmatosan is csak elvétve muzsikáló MaxiKing-Lovresz-Pascariu-Alcibiade összetételű védelmünk. Ha minden klappol, akkor vélhetően a heveny Kostolani-szindrómában szenvedő Pascariu helyén lesz váltás, mi pedig egy újabb Bjelkanovic-csal gazdagodtunk. Hurrá.
Délczeg is visszatérhet a Győrben összeszedett sérüléséből, ami szintén nem baj, mert hiába volt bíztató Diaby játéka a számára megadott egyetlen félidő alatt legutóbb, Rossi mégis Délt tekinti az elsőszámú támadójának. Lelke rajta, simán lehet, hogy igaza van, de mi azért hozzátennénk, hogy a kihagyott ziccer(ek) ellenére, valahogy összjátékban, passzokban mintha többet mutatna Diaby. Részünkről töretlen a bizalom irányába, lesz még ő Kispesten legalább egy Danilo, de minumum egy Négermájszter, hogy a Paks középhátvédjét, a népszerű gyomorkeserűt és a játékos egy jellemzőjét összevonva, mintegy becenevet aggassunk rá.
Mindenki más maradt, vagy maradhat. (Lanzával nem tudjuk mi van, állítólag hétfőn Olaszországban volt jelenése a személyét illető bundavád miatt.)
Ellenben ami jó, hogy a szerdai Ligakupa-meccsen pályára lépett Holender, hogy egy parádés gólpasszal (Martíneznek), valamint nem kevés remek megmozdulással vigyen valami fényt az amúgy szépen kivilágított Bozsikba. Nincs mit szépíteni, kurvára tetszett amit mutatott! Ha ő, és a hasonló kaliberű akadémisták jelentik a Honvéd jövőjét, akkor lehet és érdemes miben bizakodni. Nem tudjuk, a mister nevezi-e az utazókeretbe, de ha igen, annak tudunk örülni, ha pedig pályára lép, annak még jobban.
Vernes, Vécsei, Baráth már van, unalomig ismételtük, jók, szeretjük őket, Nagy Geri új poszton keresi a helyét, reméljük bejön neki, Moga, Remes alkalmilag epizódszereplő, és akkor itt az új generáció, Holender és Bobál. Ignja egy isten, Lovricot szeretjük, de tudjuk, hogy alapvetően inkább rossz az utóbbi időben, Marshal maga a kőkemény inteligencia a posztján, Alcibiadében még tudunk hinni, Diarra bármikor hoz egy átlagot, Lanzafame egyértelműen nem magyar szint, Délczeg és Diaby két vállalható középcsatár, Kemenes pedig csak egyszerűen Szabi. Ilyen kerettel senkitől sem kell(ene) félnünk. Amikor valaki kitalálta az erős középcsapat fogalmát, akkor valami ilyesmire gondolhatott.
Mégis azt írtam néhány bekezdéssel korábban, hogy „Félnünk attól még kell egy kicsit ettől a meccstől, de”, és most feloldva a látszólagos ellentmondást, elmondanám, rossz passzban vagyunk, vagyis nem kellene, de most mégis kell. Mármint félni kicsit. Hinni viszont kötelesség magunkban, mert jók a nevek, bőven elégséges a tudás, láttuk már játszani ezt a keretet csapatként, a Paks pedig idegenben verhető, csak nehezen.
És most nagyon kell a pont. Nehéz a sorsolás, nem szabad beragadni, mert – ismerve a Futball Összes Örök Törvényét – ha megtörténik, akkor akár úgy is maradhatunk, és tavasszal nagyon kevés meccs lesz. A tizenkilencedik forduló következik.
hiszek
Vérfarkas mondataival kezdtünk, most kicsit visszakanyarodnánk, és a mondataihoz mellékelt képet is beillesztjük ide, kedvet csinálva talán néhányatoknak, hogy átklikkelve elolvassátok a teljes anyagot.
Az észérvnek nevezett valami nem lehet egy szurkoló ellenfele! Egyszerűen lesöpörjük az asztalról, mint Napoleon egy közepesebb méretű német fejedelemséget az orosz túrája során. Nehéz mit kezdeni az evolúció csúcsával, ha épp a fejébe vesz valamit. Illetve nem is a fejébe veszi, hanem valami sokkal mélyebb helyről egyszerűen csak érzi. Ha menni kell, akkor nem menni kell, hanem menni fog.
Mert. A korlátnál ácsorogva az odavágón azt hallottam, ezek simán behúzzák a bajnokságot. Mondta egy kispesti. Vitatkozni nem volt kedvem vele, és igazán nem is lenne miről, tudom én, hogy az idény eleji forma milyen, és simán lehet, a szombaton látott Győr attól volt olyan rémesen gyenge. Sebaj.
Illetve egyelőre csak a kupatavasz. Sőt, a ligakupatavaszban már bőven benne vagyunk, de az a többség részéről nagyjából akkora figyelmet kap, mint a kínai holdújévet kóser hagyományok szerint megünneplő szekták különféle rendezvényei. A kupatavasz azonban más, mert ilyenkor hajlamosan vagyunk néhány évente címet nyerni, és az jó.
Merthogy a Győr egy igen kellemes kupaellenfél volt az elmúlt években. 2009/10-ben például a mostanihoz hasonlóan, az elődöntőért meccseltünk, és az itthoni 1-1 után (Moreira, te jó ég, Moreira góljával!) a visszavágón Diego már az elején továbblőtt minket, hogy aztán a Loki ellen vérezzünk el, Janika utolsó perces góljával.