Címke: beszámoló

A beharangozóban még arról írtam, hogy mennyire, de mennyire szerencsétlenek vagyunk, erre jött egy meccs, amikor minden történt ahogy, miközben okosabbak egyáltalán nem lettünk. Illetve mégis, de arra majd valahol a végén térünk ki.

Pölöskey ugyebár betalált – fejesből. Négyen lesen voltak, ő pont nem, Zsivány és Alcibiade beragadt, ha lehet ilyet mondani, közöttük robbant be, és oldotta meg vállalható mozdulattal azt, amit egy csatártól elvár a csapatutasítás. Megmondtam előre, hogy még ő is képes lehet gólt szerezni ellenünk? Ugye?

Coulibaly, Sidibe nem, kisegítette őket Ignja egy zavaróan szerencsétlen mozdulattal az ötösön belül. Ilyet mondjuk nem csinál tisztességes belsővédő, hanem helyette kinéz magának egy üres szektort a lelátón, és odabikázza valahogy. Nem jött össze, de azért duricázásról sem beszélhetünk.

Nekünk kipattant Lanza lövése, pont Nagy Geri elé, aki köszönte szépen és belőtte első gólját az NB I-ben. Hatalmas az öröm, nagy érteke ő a csapatnak, kellett már egy ideje ez a gól. Hosszú hónapokig sérült volt, és mire visszatért, a játékrendszerünkből szinte eltűnt a posztja, újra magára kellett találnia. Egy három középpályásos rendszerben képesek vagyunk félteni a törékeny termetét. Nincs miért, alakulás van részéről.

Aztán Lanza kiharcolta a büntetőt is. A sportlap szöveges tudósításával ellentétben (Farkas Ádám – Apróbb hibáktól eltekintve sokáig magabiztosan vezette a mérkőzést. A kiállítás és a tizenegyes jogos volt, […]) nekünk vannak kétségeink. Kontakt nyilván volt, de nem több, mint két kapaszkodó között a tömött hetes buszon. Ettől még nem kell rámenni az Aranykoszorús Dombi Tibor-emlékplakett horpasztó Inzaghikkal szegélyezett középkeresztjére. Megadták, a spori lelke rajta, Martínez pedig bevágta.

Mondjuk a rúgás előtti közjáték legalább érdekes volt.Lanza vállalta volna, mi pedig rettegtünk a lelátón egészen addig, amíg Martínez oda nem állt, hogy a rettegés egy más szintre lépjen – ismerve az elmúlt években tapasztalt hatékonyságunkat e téren. Lanza láthatóan rossz néven vette a dolgokat, oda sem nézett amikor Leandro – bakker, milyen mozdulattal, milyen erősséggel és hova? – elvégezte. 2-2, ez minimum benne volt a meccsben.

Ahogy akár a 3-2 is, és ismét Lanza. Kapufa a 90. percben, oltári pech, de ha úgy nézzük, akkor az öngóllal együtt nagyjából kiteszik a megadott tizenegyest. Legyen döntetlen, Fortuna kisasszony, ebben kiegyezhetünk? Legközelebb majd törleszthetsz.

Vagy inkább mégsem? Lehetett volna több, mondjuk két ponttal? A második félidőben volt olyan negyedóra, amikor a Nagy Geri, Holender, Vécsei középpálya volt fent nálunk, középcsatárban Bobállal. A kispesti jövő a kispesti jelenben. És hiába egy ezerszer bizonyított Cica, Mészáros, Coulibaly, Máté Péter, Korhut, Ramos a túloldalon, minimum egyenrangúak voltunk a tavaly még veretlenül bajnok Lokival. Alig néhány NB I-es meccsel a hátuk mögött, többen bőven húsz alatt, mindannyiuk legnagyobb épülésére. Szeretem őket, és lehet szeretni ezt a csapatot.

… és akkor ki kellett mennem a mosdóba, és megláttam a Szuribával beszélgető Supka Attilát. Ajjaj! Ha Szuribá a régi Szuribá, akkor Supka lehet az új Szuribá, aki ha valami van, vagy éppen nincs, akkor bármikor beugorhat. Hogy aztán újra felejtősek legyenek a mostanság megismert akadémisták? Még mit nem! Attila szeretünk, neked köszönhetjük az elmúlt évek legnagyobb sikereit, de ez már nem a te csapatod, ezzel félő, te nem tudnál mit kezdeni. Bármikor szívesen látunk, a Honvéd történelmének része vagy, örülünk, hogy te is ugyanott érzed otthon magad, ahol mi, és reméljük, sűrűn látunk majd barátilag (ahogy most is bárkivel leálltál néhány kedélyes szót váltani), de ezúttal nem a csapat élén.

Mert az van, hogy én bizony férfiasan bevallom, szeretem Rossit, mert azt teszi, amit elvárok ennek a Honvédnak az edzőjétől. Sokszor nem értek vele egyet, de ahogy pörgeti, rotálja a játékosokat, ahogy nyomatja az akadémistákat, ahogy senkivel sem kivételezik, ahogy megél egy mérkőzést, és az egész így együtt, ez kell nekem, ez kell most – ennyi év után – a kis lelkemnek. Őszintén lesz*rom az eredményességet, a tabellát, majd jövőre visszatérünk rá, most más feladataink vannak.

Ne szépítsük, mert mindenki látja, inkább mondjuk ki nyíltan: vannak dolgok, ahol megérett, vagy érésközelien zöld a váltás.

1. Ezerszer leírtuk, és tartjuk, Gege volt néhány éve az, akiről elhittem, tudnék érte lelkesedni akár éveken át, és akiben az egyik legnagyobbat kellett csalódnom. Az MTK ellen, ahogy hatvan métert sprintelt, majd utolsó emberként szerelt, az valamit megcsillantott a régi szép időkből, de ez 2013-ban kevés. Ha nincs a pályán, a csapat is más, gyorsabb, talán pontosabb is, igaz, kevesebb a remek utolsó passz, de azok is megjönnek majd, ha nem kell mindig egy embert keresnünk minden labdával. Lanza, Vécsei ugyanúgy alkalmas lehet erre, néha (vagy annál valamivel többször) nekik is ugyanúgy lehetnek rossz meccseik, és bár az olasz lép a nyáron, Báló velünk marad, felépíthető, benne ugyanúgy megvan minden, amit keresünk 2007 óta. Ha pedig nem, jön majd Lőriznczy, vagy valaki, akinek még a nevét sem tudjuk, de az akadémia futószalagja majd úgyis felküldi a nagycsapat közelébe.
2. Lovric bármennyire is szerelem, el kell felejteni lassan, hogy szent tehénként kezeljük a védelemben. Ivan már rég nem az, ami volt az érkezése utáni első félévben (sorra fejelte a gólokat), vagy az azt követő évben (tanári védőmunka). Lomha, a labdái hosszúak, és többségében feleslegesek előre. Egyszerűen vannak nála jobbak, vagy ha még nem is egyértelműen jobbak, de mindenképp nagyobb potenciált képviselők. Ennek a félévnek rá kell mennie, hogy megtaláljuk az utódját, aki mögött/mellett Ivan lesz a mindig bevethető tapasztalat.
3. Hidi kiharcolta, hogy tőlem megkapja az újabb néhány hónapot a bizonyításra. Soha senkinek nem tudtam ennyiszer odaadni, de az utóbbi hetek alapján Patriknak mindenképp kijár. Remélem ez most már tényleg az utolsó lesz, és vagy beáll erre a pályára, vagy hagyjuk, váljunk el békében, érdemei elismerése mellett. Szurkolok. (Vajon ahhoz, hogy Hidit újra felfedezzük magunknak mennyit tett hozzá az utóbbi időben erősen harmatos Marshal Mufi?)
4. Délczeg. A magyar Giroud. Egyszerűen érthetetlen, hogy hogyan lőhet tíz gól körül egy bajnokságban, ha mindig csak a szögletzászló körül látjuk cselezgetni. Vadkutya, a remek Útwenger-blogger az ilyen játékosokra használja a mezőnycsatár szót, ami valljuk be, iszonyatosan találó. Dél szerel a saját ötösünkön, harcol a középpályán, kibrusztol bármit, csak épp a kapu felé indul el ritkán. Tavaly Szuribá is elbeszélgetett vele, mert látszik benne valami, amit akár ki is lehetne hozni, csak épp mennyi időt szeretnénk még erre rászánni, különösen úgy, hogy a seggében ott egy Bobál, egy Vernes, de akár egy Erdélyi, Daru Bence, vagy a Kazincbarcikán lébecoló- és lehet, örök ígéret maradó – Vólent? És akkor még Holenderről, Nagy Mihály Krisztiánról nem is beszéltünk, de ők inkább a széleken érzik jól magukat.
5. Tchami, Csáminnyó, az albángyilkos futógép. Kameruni válogatott lett a Honvéd padjáról, vagyis ha akarjuk, nézhetjük úgy is, ennyire erősek vagyunk, de az igazság sajnos valahol máshol lesz, ha egyáltalán megtaláljuk valaha. Egyszerűen az van, más időket élünk, ma már kevés az Abassal duóban fémjelezte futószárnyuk, hogy mennek meszes módjára, majd esnek (tizenegyes), vagy lőnek, beadnak, de elképesztően rossz hatásfokkal, viszont kellően sokszor ahhoz, hogy helyzet legyen némelyikből. Mostanában inkább játékunk van, vagy valami ahhoz hasonló, a széleken inkább látunk szívesen egy alkotni tudó Lanzafamét, Holendert, Vernest, (vagy NMK-t, ha visszahozzuk nyáron) akik ugyan sebességben egy teljesen más szintet jelentenek, ellenben játéktudásukkal bőven ellensúlyozzák a fennálló deficitet. Tchamikám, valamit nagyon gyorsan villantani kellene, különben jöhet – az addigra már annyira fájdalmasnak sem nevezhető – nyári búcsú.
6. Utolsónak hagytam direkt Zivanovicot, akit a legnehezebb megítélni az egész eresztésből. Ősszel a Videoton, a Paks ellen parádézott, gólokat lőtt, a szokásos hajtása eredményességgel, jó játékkal párosult, azóta viszont keresi a helyét. Igaz, a helyzete sem könnyű. Nyáron, Siófokon még a támadósor szélén kezdett, majd hátraszorult a középpályára, hogy idény végére bal-, most pedig jobbhátvédben alkosson valami piramidálisan felejthetőt. Ha van a játékrendszerünknek igazán vesztese, akkor az mindenképp Zsivány kell legyen. Egyszerűen ugyanaz van vele, csak negatív irányból, mint Nagy Gerivel: nincs igazán a pályán olyan poszt, amit ő játszani tudna, ahol a leghasznosabb lenne,miközben bárhova máshova állítva szenved, rossz.

Ki kellene mondani, elköteleztük magunkat hosszútávon egy játékrendszer mellett, ami pedig a 4-3-3 egy helyi adaptációja, és innentől ehhez igazolni játékosokat, posztokra, szerepekre nevelni, tartós fazont adni a Honvédnak. Legyünk újra egy határozott stílus a bajnokságban, és aki ehhez patent, az jöjjön, maradjon, aki viszont nem, arra semmi szükségünk. Csak azért, hogy többen legyünk, felesleges a keretben tartani alkalmatlan, de máshol jó teljesítményre képes játékosokat.

Rossi elindult egy úton, amihez egyelőre ragaszkodik, nem tántorítja el egy-egy sikertelen mérkőzés, mert hisz magában, és hisz az általa elképzeltekben. Új csapatot kezdett építeni, keresi az adott posztokra legmegfelelőbb játékosokat, miközben szem előtt tartja, hogy hamarosan ezeket a posztokat saját nevelésűekkel is fel lehet tölteni, az eredményesség fenntartása, sőt, talán fokozása mellett.

Ez jó.

A Loki ellen ebből láthattunk egy gyönyörű keresztmetszetet. Láttuk magunkat újra Gege nélkül, hazai eresztés középpályával, láttuk Délczeget a kezdeti kapura veszélyes játék után besülni, láttuk Zsiványt szenvedni, láttuk Lovricot csúnyán átlagosnak, Tchamit kevésnek, miközben Nagy Geri – ha el is tűnt negyedórákra – hozta az elvártat, Holender, Bobál jól szált be, Vécsei közepes játékkal se rosszabb bárkinél a magyar mezőnyben a saját posztján, Hidi pedig a fene tudja, de szeretnénk szeretni.

A rossz, vagy átlagos tempóban pörgő Debrecen szintjén már ott vagyunk, és bőven vannak további tartalékaink. Unom már, de ezredszer is idekaparom, a jövő a miénk kell legyen, mert nem lehet másként. Már rég nem reménykedünk a fiataljainkban, már láttuk őket kiélezett szituációkban, és nem buktak el. A10, 20, 30 csereként kapott percek meghozták az eredményüket, szépen, csendben, de fokozatosan kezdik átvenni a hatalmat.

Nem voltam tehát bánatos a 2-2 után. Lehetett volna benne több, igen, de akár kevesebb is. Most legyen elég ennyi, inkább örülök a minden egyébnek, és remélem Rossi megkapja a lehetőséget, hogy nyáron újra átszabhassa a csapatot, szabad(abb) kezet kapva, lássuk, mit hoz ki belőle jövőre.

Egy-két éven belül ott lehetünk. És ahogy egy MTK képes volt a gazdag csapatok között bajnokságot, kupát nyerni, úgy talán nekünk is összejön valami (leesik némi maradék az előre felosztott asztalról). Önerőből, kispesti játékosokkal, saját stílust játszva, újra markáns Kispestként, újra ott, ahová tartoznunk kell: az élmezőnyben.

Kösz, Loki, újfent megerősítettél a hitemben.

fotó: babar @ 1909foto.hu

A húsvéti programtorlódás és egyéb, most nem részletezett kifogások következtében némi késéssel, de jövünk a megszokott értékeléssel a szombati fiaskóról, aminek -csakúgy, mint ősszel- már megint nem így kellett volna történnie.

Egy igazságos, vagy legalábbis vörös-fekete színű világban a szombati meccset 3:1-re behúztuk volna, de hogy nem így lett, azért a kezünket a szívünkre téve azért nem csak a Sorsot hívhatjuk tetemre. A helyzetek azért vannak, hogy berúgják őket, mondogatja a vállunkon üldögélő, „Közhely a mindenem” pólót viselő plüss Puhl-bábu, és basszus, igaza van.

 

 

Kapu

Szabi először állt szerződéshosszabbítását követően a gólvonal elé, és e nagyszerű tényt az MTK is megünnepelte: mindössze egy lövést adtak le a kapujára. Igaz, abból gól lett. A másik két 100%-os ziccert Tischler Patrik nagyvonalúan elhibázta, ezzel kívánva boldog éveket gitárvirtuóz cerberusunknak Kispesten. Ezt most mi is megtesszük, a kisördög mindössze a gól kapcsán agyal azon, hogy ez azért fogható lett volna-e avagy sem, de nagyon nem rágódunk, mert ilyenkor szokott Kemenes egy 10/10-es meccset hozni legközelebb, a Loki ellen. Erre pedig szükség is lesz, legalább annyira, mint egy jó ‘tallica lemezre 2014-ben.

Védelem

Rossi maestro bizony megint variált a találkozó előtt, a biztos kezdő Lovrics pl. csak nagykabátban álldogált a VIP szektor bejáratánál. Kérdésemre, hogy sérült, vagy eltiltott, szomorúan csóválta fejét, hogy egyik se, majd rejtélyes mosollyal válaszolt az „akkor miért nem kezdesz” kérdésre. A helyére mindenesetre a máskor balhátvédként khm… hát nem igazán brillírozó Alcibiade került, aki hozott egy nagy büdös átlagteljesítményt szombaton, fölös sárga lappal, és bosszantó hibákkal az első játékrészben. Szerepeltetése nem volt egy nagy ötlet. Dettó Zsivanovicsé. A délszláv láthatatlan ember szombaton sem találkozott sokat a labdával, és pápai antibalhátvéd-játéka után ismét bizonyította, hogyha már játszatni kell őt, akkor inkább a középpályán alibizzen, de védőnek (is) kevés. A pozitív oldalán áll a serpenyőnek viszont Ignja, aki lassan hosszú évekre emlékezetes kis középső védőnkké növi ki magát, hátul biztosan és keményen takarít, róla nem is nagyon fordultak le a kékek, elöl pedig szögleteknél veszélyes, ha lecsúszik az ágyúzása az első félidőben, most övé lenne az ezüstözött Plókaibajusz-díj. A második 45 percben persze az is látszott, hogy amikor kreatívan kéne előre menni, ott megáll a tudomány, hajmeresztő előreívelései nem sok veszélyt jelentettek Hegedűs kapujára, nem úgy az ezekből induló kontrák a miénkre… A Király a jobbhátvéd poszton üdítő meglepetés volt, nem először. Bár fizikailag gyenge, viszont gyors, és a legkevésbé labdabuta afrónk Diaby után. Ami veszélyes támadásunk volt, abban az ő megindulásai rendre ott szerepeltek startfaktorként. Ügyes volt, kicsi. (Kiegészítő infó: a derék Uralkodót kezdetben, még ősszel gyakran cinkelő Faterom is rászólt egy bőszen kispestafrikázó ősz MTK szurkerre, hogy szálljon le a csöpp Kingről, mi ez, ha nem sikersztori a kis jobbszelesnek?).

Összességében vegyes volt tehát a védelem teljesítménye a későtéli szombaton, és ez épp elég volt az egy darab MTK gól összehozásához – kár.

Középpálya

A kép itt is vegyes, csalódások és meglepetések váltakoztak. Kezdjük a pozitívumokkal. Hidi Patrik. Önbizalomtól duzzadó múltheti nyilatkozatát még meglepve olvastam a hivatalos weboldalunkon, de szombaton bizonyított a srác, végre úgy játszva, amit mindig várok-várunk tőle és aminek a reményében én még kitartottam a védelme mellett szemben a szerkesztőségi kollegákkal. Egy rossz hátrapassza volt ugyan, pont mikor a legjobban dicsértem, de ezt leszámítva kemény, de szabályos odalépések, határozott játék és jól megjátszott labdák. Az új frizura végre meghozza a rég várt Hidi beérést? Ne kiabáljuk el, de ez a szombat biztató volt. Csakúgy, mint Ivancsicsnál, akinek ismét jót tett az egymeccses jegelés, és amíg bírta szuflával (kb a 50.-60. percig), addig meglepően sokat mozgott, Lanzának tett egy remek labdát, volt egy jó lövése és egy hatalmas szerelése visszafutva -ilyet is utoljára 2007-ben láttunk tőle. Valahogy így kéne továbbra is, és ezzel a rugótechnikával ami neki van nem csak a szögletek felét jól betenni… Negatívum ezzel szemben a nagy kedvenc Vécsei, aki fáradtnak és kókadtnak tetszett, mint Gedeon liba szárnya. A rövid passzai nem jöttek be, a hosszúak hiányoztak ezúttal. S bár a borzalmas kezdő 20 perce után összekapta magát, cseréje sajnos jogos volt. A csapat tragédiája viszont, hogy nincs kraftos helyettes, mert hiába szállt be nagy svunggal Diarra, egy kemény belépőt követően, amit ő osztott ki, hamar beszürkült a szokásos diabetikus tökfőzelék-szintjére, és ezzel nem tudott sok pluszt adni a csapatnak. És negatívum a rég várt mufloni visszatérés is. Marshal olyan volt, mint első 3 kispesti meccsén: lassú, életlen és gyáva, nem ismertünk rá a sérülései előtt már-már Akassou-sodó Mufira. Reméljük gyorsan revitalizálja magát, mert tegnap ez az alapszűrőmunka és az állandó biztonsági hátrapasszok egy megnyerni akart meccsen borzalmasan kevésnek bizonyultak. Szintén e szekcióba érkezett Ivancsics helyére irányítani Vernes Ricsi, aki aztán hamar előrekalandozott az igazi posztjára, láthatóan a közönség biztatásától felspannoltan, ám a rossz minőségű gyep által meghiúsított elfutásainak kudarca hamar agresszivításba fordította a pozitív lelkességet, amolyan kispesti bosszúálló angyallá transzformálva a fiatal csatárt. Előbb kivégezte Hegedűs kapus vállát, majd saját magát Rafa Wolfe homlokán. Mielőbbi gyógyulást kívánunk, Ricsi,mert a góljaid és az agilitásod hiányozni fog a következő hetek rangadóin.

Csatársor

Lanzafame eddigi legjobbját nyújtotta a Paks meccs mellett, mióta Kispesten van, igazi csatárjátékot láthattunk tőle, kapott labdáit 90%-ban meg tudta tartani/játszani és tényleg állandó veszélyt jelentett az MTK védelem oszlopai közepette kígyózva. Jó lenne már egy gólt is látni tőle, no meg azt, hogy ha 60 perc alatt nem jön össze semmi akkor nem megy el a játékkedve, mint egy csúcsformás Sasunak 2001 tavaszán. Délczegről sajna most nem tudok sok jót írni, rég látott gyenge meccse volt a szombati, rossz döntésekkel, lassú gondolkodással és kapura nézve antiveszélyességi faktorral. Nálam már cserére érett, pedig idén az egyik kedvencem a keretből, Rossi mégis fennhagyta. Nem tudott sok vizet zavarni. A Marshalt váltó Holender ebbe a csapatrészbe szállt be, 10-15 percre, így alig melegedhetett be, vesztes meccsen ez általában nem elég egy fiatalnak a megváltáshoz (nem mindenki Beliczky, ha már az MTK-pályán járunk…), neki sem volt az. Mozgása ennek ellenére ígéretes volt, nem egy Lóczi Robi/Lantos/Bojtor vonal ha értitek, mire gondolok. Persze, hogy értitek.

Kispad

A Mister ismét experimentális oldalának engedett a pénteki spagettivacsora fölött, mikor összerakta a szombati kezdőt, kísérletezése viszont ezúttal kevéssé vált be. A váltások sem jöttek időben, és ő is érezhette, hogy kicsit eltoltuk ezt a meccset, és ismét verhető lett volna az MTK, mint ősszel – ezért is volt a meccs végén az amúgy jogos, de semmit nem számító kitörés a hosszabbítás rövidsége ellen, és magán a sajtótájon, miután előbb magában hőbörgött olaszul a sarokban, majd újságírói kérdésre kifejtette, hogy nonszensz volt a 4 perc ráadás, ha maga az ápolás volt ezen belül 5  minuta időtartamú, azért rögvest hozzátette: ha vasárnap reggelig játszunk is, akkor sem lövünk gólt az ihletett formában védő Hegedűsnek. Habókos talján – mindig hőzöng egy sort, majd azért csak értékel egy higgadt verziót is. Nem igazodok ki rajta.

* * *

Mint ahogy ezen az idényen sem – ezért bízom benne, hogy az MTK-roller után vagy a Lokit, vagy a zöld arch enemy-t azért elkapjuk. Logikusan nézve nincs sok esély, és látjuk mit hozott megint az optimista tippem. Most csak annyival zárok tehát: meglátjuk…

Fotó: lovi (1909foto.hu).

Ez most iszonyatosan kellett.

A Videoton nem volt jobb nálunk néggyel, ellenben lőtt négy csodálatos gólt. Kiskokóét én is megtapsoltam. A Paksnál mi sem voltunk jobbak hárommal, mégis lőttünk három szép gólt – négy, legfeljebb öt valamirevaló helyzetből.

Ilyen a futball.

Rossinak igaza van. Rossi knows. Hetek óta hajtogatja, ha berúgjuk a helyzeteinket, nincs semmi gond. Kösz, mister, ezt eddig is tudtuk, ehhez nem kell a hűdenagy tudományod, talán még a magyar pro-képzésben is része a tananyagnak, ha a valaki addig nem jött volna rá magától.

Ellenben nem lehet vele vitatkozni, ha úgy nézzük, hogy idén a kupában és a bajnokságban lejátszottunk négy meccset, és mindig az nyert, aki a kevés helyzetéből sokat be tudott rúgni. Ez egy ilyen év. Amíg mi büntetőt hibázunk, addig a Győr büntet. Ha három ziccerből nem fogjuk meg egy meccs elejét, akkor a Videoton bedarál.

Felejtsük el a Supka-érát, új idők járnak Kispesten. Akkor elég volt két rohamnéger a szélre, egy-két támadó előre, szétfutottunk minden ellenfelet, ráadásul sokszor, így lett sok helyzetecskénk, amikből néhányat tudtunk értékesíteni. Az alacsonyan tartott hatásfok szerencsére kiegészült a szabálytalanság intézményével, mert ahol sebeség van, ott esés is szokott lenni, Danilo pedig nem hibázott.

A kontra ellenben megmaradt. Kissé kombinatívabbak lettünk, inkább játszunk előre, néhány húzásból ugyanott akarunk lenni, de az esetlegességet felváltotta valami más. Diarra milyen keresztlabdát adott a második gól előtt Vécseinek? Vagy Lanza Vernesnek? Ott voltunk, ahol kell, úgy érkezett, ahogy kell, oda került, ahol gól. Ennyire egyszerű.

Mindez persze kevés, ha nincs mögötte munka. Ezt a Honvédot jelenleg nem lehet lefocizni Magyarországon! Megverni meg lehet, de lefocizni nem. Bizonyítottunk emberhátrányban, bizonyítottunk sérülésektől, eltiltásoktól tizedelve, és bizonyítunk folyamatosan.

Szivicsnek is igaza van. A Paks ugyanaz a Paks, amelyik egy hete hatot gurított az Újpestnek. Mi azt a Paksot is elvertük ma, miközben a Paks kikapott egy olyan csapattól, amelyik 2013-ban öt tétmeccsen maradt nyeretlen.

A futball ilyen is.

Háromból háromszor betoltuk ugyanoda. Szegény Németh Gabi csak negyedikre értette meg a dolgot – Lanza pechjére. (Amúgy a másodikban megvolt, ahogy kifelé dőlve, a védő mögül ballal még felteszi a pipába? Lehet egy sarok jobb lett volna, Holender ott állt mögötte, de akkoris, a mozdulat parádés volt.) Siftert végül lekapták, kevés volt ő Vécsei és Vernes ellen.ha k

Tetszett a csapat. Vécseit, Ignját, MaxiKinget, Diarrát mindenképp ki kell emelni, Szabinak volt bravújra is, Alcibiade kezdi megmutatni, hogy miért tudunk hinni benne, Lovric régi önmagához hasonlót idézett, Vernesről kiderült, tud akár átlagos is lenni, de nála ez az átlagos szint valamivel a mezőny felett van. A másik véglet Lanza, aki sok labdát elszórt, de ha kellett, visszazárt jobbhátvédbe is az előlragadt King helyén, féltek tőle a paksiak, voltak szép megmozdulásai, de tud ő ennél jóval többet is. Vagy Zsivány. Hajtott becsülettel, de ha neki ennyi a vége, akkor nem jósolunk nagy jövőt a csapatban maradásra. Diaby, amíg a pályán volt, szanaszét szopatta Égert és Fiolát. Gyorsabb, agilisabb, parazitább a posztján, mint Délczeg. Vagyis más. Martínez, Nagy Geri, Holender jól szállt be, utóbbi megilletődés nélkül lehozta debütjére kapott csaknem fél órát.

És akkor Gege. Nem lehet ugyebár kikerülni, hogy a kényszerű hiányzók (Tandia, Baráth, Délczeg, Marshal, Hidi) mellett az ősz egy másik alapembere is kihagyta a meccset. Illetve nem, mert ötükkel ellentétben végig ott volt a padon, de egy pillanatra sem éreztük, hogy szükség lenne rá a pályán. Ezt a Paksot statikus játékkal nem lehetett volna elverni. Egy Éger még mindig egy Éger, Gegére neki van ellenszere. Viszont Gegének nincs játéka erre pörgős kontrafocira. (Akkor a kérdés: van két játékunk?)

Szóval ez a meccs most iszonyatosan kellett a kis lelkelmnek. Vasárnap Fradi, aztán MTK, majd Debrecen. Múlt héten még attól paráztunk, áprilisig pontunk sem lesz, hiába nem vagyunk annyira rosszak. Bizakodók tudtunk lenni, de az is tud kevés lenni, ha közben jönnek a sorozatos zakók.

Kellemes péntek délután volt, kellemes idő, kellemes társaság, jó beszélgetések a kocsiban, hangulatos szurkolás, idegbajos Rossi, három akadémista-gól. Mi kellene több?

talán egy halászlé, ami most elmaradt

fotó: NSO / Szabó Miklós

A múlt heti gyötrelmek után e hét szombaton ismét az önkéntes végtagelfagyasztás kétes élvezeti értékű tevékenységének hódoltak Puskás Ferenc egykori klubjának szurkolói, ezúttal pontosan annak a csapatnak a vendégeként, amelyik az említett kispesti legenda nevének és élettörténetének kisajátítása és sajátosan értelmezett átírása révén került a magyar össz-szurkolói véleménynyilvánítások kereszttüzébe.

Felcsútra látogattunk tehát egy szörnyen hideg és szörnyen szürke szombaton, megcsodálhattunk a finoman szólva is eklektikus fejlettségi állapotokat tükröző és építészeti stílusokat ötvöző akadémiai sporttelepet (a kocsibejárat melletti disznóól- vagy sufniszerű képződmények érdekes ellenpontjait adják a megposszant makoveczináizmust tükröző főépületnek), melegedhettünk a két, novoszibirszki hétköznapokat idéző félidő között a büfében, majd lógó orral hazaindulhattunk, hisz a játék és elképzelés mellett a gólok is a hiánycikkek kategóriájába tartoznak nálunk továbbra is – ami felkészülési start ide vagy oda, kezd kellemetlen lenni.

 

 

Pánikra, legalábbis súlyosabb frászkitörésre persze még nincs ok, s a szombat délelőtti matinénak a felcsúti jelenésünk megtekintését választó drukekrkollegák között sem ütötte fel a fejét vészesebb protest. Persze valahol annyira nem is vidám ez, hogy egy botrányosan mellékalibrált Odia passz vagy védelmi Lovresz-szerencsétlenkedés kapcsán csak csöndesen mosolyog (keserűen) a bajsza alatt a publikum… Persze értékelhetjük is a vonneguti vagy vojnovicsi fekete humor ilyetén megnyilvánulásait is a szurkolói lelkekben – mindkét szerző erősen ajánlott a szarkazmusra sajnos fogékonnyá vált kispesti drukkerközegnek. Gyanítom ha nálunk születnek, mindkét művész kispester lett volna a szívében.

Annyi biztos, a hozzáállásunkon és pikírt modorunkon nem sokat javított az időjárási helyzet sem. Ugyan tiszta nap köszöntött ránk, ám az elmúlt hetek méretesebb dunántúli hóáldásainak eredményeként a sporttelepet nagy erőkkel és nagy rétegben beborító fagyott hótakaró felszínközeli hőcsökkentő hatása bizony erősen érződött, a meccsnek helyet adó Hidegkuti pálya (egy újabb őshonos ‘csúti legenda lehetett ő is, gondolom) melletti hőjelző -2 fokos kiírásánál bizony jó néhány fokkal hűvösebbet jelzett a saját szervezetünk. Nem lehet irigyelni tehát a csapatot sem, akiknek bizony nem lehetett leányálom ebben a szárazjégben tolni a futballjátékot.

Sajnos, mint arra fentebb már utaltunk, sok élvezeti faktort nem hordozott magában a 90 perc, melynek így csúcspontja pont a forró teát nyújtó szünet volt a szendvics- és filteres teakészletét látva max 10 lézengő helyiérdekű szurkerre berendezkedett büfében. A bárpult melletti kis vitrin pedig olyan természetességgel kínálta a Puskás Öcsi bácsi képével díszített relikviákat, illetve az Aranycsapat-ihletettségű gadget-eket (köztük a címkép ízlésficamos outfitű, 5 rugós cuveé-je), hogy bizony át is kellett gondolni, hol is vagyunk, a ma már a legenda nevét viselő ex-Népstadionban, a Bozsikban, egy kispesti múzeumban, vagy a Real egy edzőközpontjában, esetleg a Pana baráti körének főhadiszállásán? Melbourne-ben? Jaaa, Felcsúton. Hát igen.

Akit a csapatból dicsérhetünk, az a végre a gólvonalra visszatérő Kemenes Szabi, aki kapott is egy kis kórust a tábortól, a hátul ismét magabiztos Ignja, a becsülettel robotoló, ám kissé belassultnak tetsző Lovrics, és… és kb. ennyi. A második félidei (majdnem) sorcserét követően az iparkodó, ám kissé félénk Nagy Geri, illetve a sokat dolgozó, ám még halovány hatékonyságú Tchami-Diaby duó emelhető ki. A kölcsönadás rémével demoralizált Fagyinál a lebegtetett hírek úgy látszik elérik hatásukat, ma nagyon felejthető volt a csöppnyi támadó (ennek ellenére elengedése a jelen keret ismeretében bizony bohóság lenne, t. szakvezetés.). Diarra továbbra is eséllyel pályázik a kispesti mezben elkövetett legkevesebb emlékezetes megmozdulásért járó ezüstözött Veledar Esad vándordíjra, a frissen igazolt marosvásárhelyi illetőségű román középsővédő-kollega, akit legutóbbi posztomban bőszen le-bjelkapótlékoztam, hát tényleg a derék a horvát bonviván használhatósági fokát és fordulékonyságát idézte a védelem tengelyében a második játékrészben. Ja és Leandro Martinez. Itt csak annyit kérek: az arcot felejtsük el, ennél még a most az ellenfélnél küszködő Zsolesz visszahozatala is jobb ötlet lenne. Hogy attól óvjon az ég? Hát ezért mondom…

A nézőtér (=a pálya fölötti betonsétány) kétszer élénkült meg csupán, elsőként mikor is egy epic hótaposóban feszítő helyi illetőségű senior súlyosarc előbb agresszív hangsúllyal Puskás-Puskásozva biztatni kezdte sajátjait, majd ordenáréba átmenve szekálta a bírót, amiért az lefújt nekünk két szabadrúgást. A második esetben egy meccsvégi szabadrúgásunkkor okozott derültséget, hogy a labda mögé Faggyas és Vernes állt, akiktől minimális számú kísérletet jegyezhettünk fel éles meccsen eddig pontrúgásból, azokat is inkább Vernestől, nos, most Fagyi lőtt –  az egyik sorfaltag térdébe, az ellentámadásból majdnem bekaptuk a második dugót is. Ennyi.

Hazafele a meleg kocsiban végre kiengedni kezdő végtagokkal már a jókedv is kezdett visszatérni, és örök optimista lózungjainkkal (majd a tétmeccseken, jó lesz ez, a többi csapat még szarabbul áll, nálunk legalább nincs csőd) valamelyest helyrebillentettük a kilendült Honvédkomfort-mutatónkat. Csak aztán nehogy márciusban pördüljön ki tengelyéből az említett Honvéd-inga, mert élesben már sok javítási lehetőségünk nem lesz.

Címkép: bor-bolt.hu.