Mastodon

Napikispest 2019.06.01.

tegnapikispest // távozott a komplett szakmai stáb. (via honvedfc.hu)

Tóth Iván konkrétan vagy tizennégy év után. 2007-ben még kapusként nyert kupát, majd kapusedzőként ünnepelhetett bajnoki aranyat. Viszlát, Iván! (Nem, nem a dalból idéztem, mielőtt még valaki fejben folytatná.)

hat éve // nyertünk bronzot Szombathelyen. Csaknem húsz évet vártunk rá. Hiába, a kispesti egy türelmes fajta.

kispesti városünnep // ma (szombaton) és holnap (vasárnap) tartják a kispesti városünnepet a Templom téren. Ha valaki nem járt volna még a futball házban, vagy csak leugrana egy sör mellett a Kispestről beszélgetni, akkor estig várjuk a Fő utca 38-ban. Gyertek.

mire elég a mennyi?

tegnap megígértem, hogy lesz még szó arról, mi van akkor, ha a maradék két meccsünkön 0, 1, 2, 3, 4 avagy 6 pontot szerzünk. ez következik most.

lenullázva

mire elég a semmi? valószínűleg pont arra, amit a neve is mutat, vagyis az égvilágon semmire. pontban ugyanott állunk, mint az mtk, csak épp ők még játszanak a győrrel (indifferens igazából jelenleg), és a lokival, ami viszont már nem. elmagyarázom: ha mi nulla, akkor ott mindegy az eredmény, bukunk. ha döntetlen, akkor az mtk mindenképp előz, ha pedig a debrecen nyer, akkor ők. és a fradiról még nem is beszéltünk, szóval a nullás esetet hagyjuk, mert az könnyen lehet akár hatodik hely is.

egy pont

vagyis összesen 49, ami csak akkor valami, ha az mtk kikap győrben legalább kettővel, és a debrecennel döntetlent játszik, aki viszont kikap a fraditól, a fradi pedig a kaposvártól. elég hosszú láncolat, összesen négy meccsnek kellene a szánk íze szerint alakulnia, és az sok, mert elég ha egy nem. a lényeg, hogy egy pont is elég lehet a bronzhoz, csak nem egyszerű, inkább nem kéne erőltetni.

két pont

egy újabb vadul is elsülhető eset, ha nem sikerülne megverni az egert, ami pedig még az újpestnek is ment, igaz, kellet hozzá egy jó balajcza. a két pont az ötven, vagyis félszáz, tehát: az mtk max egy (különben a gólkülönbségük jobb maradna), a loki max három (négynél már több a győzelmük, többnél meg a pontszámuk), a fradi pedig max négy, de lehet öt is, csak annyit nem leírt két meccsen szerezni.

lefordítva mindez úgy hangzik, hogy a debrecen veri az mtk-t, aki nem nyer a győr ellen, miközben a fradi veri a lokit, és kikap vagy ikszel a kaposvárral. szinte ugyanaz, mint az előző eset, inkább hagyjuk ezt is.

három pont

vagyis mondjuk az egert elverjük, de a halitól kikapunk, és így lesz 51 pontunk. nyugodtak még így sem lehetünk, mert találni olyan konstellációt, hogy a végén szomorúak maradunk. nézzük tüzetesebben át.

az mtk-nak engedhetünk három pontot, de akkor eggyel javítanunk kell a gólkülönbségünkön, miközben a debrecen nem nyerhet kettőt, a fradi pedig mindegy. a legjobb az lenne, ha az mtk kikapna győrben, majd a végén nyerne otthon a debrecen ellen, amire azért van egy nem kicsi sansz. hejehuja, örülünk, bronz (bár azért kicsit számolunk is, nehogy a gólok száma bezavarjon.)

négy pont

kacifántos. szélsőséges esetben az így elért 52 pont akár még az ezüstre is elég lehet, ha a videoton csak egy pontot szerez, és tizennégyet ront a gólkülönbségén, továbbá a debrecen nem nyer kettőt (több lenne úgy a győzelme), vagy az mtk (több lenne a pontja), netán az mtk nem szerez úgy négy pontot, hogy a góldifijét legalább megtartja.

hat pont

a legkönnyebb eset. ilyenkor csak egy dolog számít, mégpedig az a lehetőség, ha az mtk is kettőt nyer, mert akkor a gólkülönbség fog dönteni. jelenleg nekik jobb eggyel, de mi többet lőttünk, vagyis a két meccsből legalább eggyel jobban kell kijönnénk úgy, hogy a lőtt góljaink számánál nem vág öttel többet az mtk. ez elég teljesíthetőnek tűnik (feltételezve, hogy a két győzelem megvan), mert az eger és a haladás nem a győr és a debrecen. ez a tükörsima bronz legjobb esete.

hogy ezüst legyen, ahhoz legalább kell a videoton nagy gólkülönbségű veresége mondjuk a kecskeméttől, vagy csak egy sima vereség, és még egy, netán egy döntetlen a pécs ellen. netán ugyanúgy valószínűtlen, ahogy a négy pontos pontnál, inkább nem is számolunk vele, csak a tisztesség kedvéért írjuk le, mint lehetséges esetet a teljesség oltárán áldozva néhány kósza karaktert.

summa summárum

az a nagy harci helyzet, hogy egy pont is elég lehet a bronzhoz, és akár úgy is alakulhat, hogy a maximális hat is kevés. ha esélyeket kellene tippelnem, akkor valami ilyesmire gondolnék százalékosan, elégségre értve:

  • 1 pont: 0% az esélye, hogy így alakuljon
  • 2 pont: 0% az esélye, hogy így alakuljon
  • 3 pont: 25% az esélye, hogy vagy csak az egert, vagy csak a haladást verjük meg
  • 4 pont: 60% esélyt látok arra, hogy az egert elverve (legalább) ikszelünk szombathelyen
  • 6 pont: 60% ez is, vagyis részemről az van, hogy a legalább négy szerzett pontos szcernáriókban gondolkodom, ami nagy eséllyel elég is lehet az áhítottra.

ezt azért érdemes tisztázni

Megvertük a Győrt, maradt két forduló, pontra azonosak vagyunk az MTK-val, hárommal állunk a Videoton mögött, kettővel a Loki, hárommal pedig a Fradi előtt. Sorsunk a kezünkben, ezt mondogatjuk már egy ideje, de hogy mennyire és milyen feltételekkel, annak csak most jártunk utána.

Vagyis mi van akkor, ha végül ugyanannyi a pontunk, netán behoznak minket? Mi számít, mi rangsorol?


8. A bajnokság helyezéseinek eldöntése

A) A bajnokság végső sorrendjét (helyezés) a 30 bajnoki forduló mérkőzéseinek eredményei döntik el.

B) A helyezések az összpontszám alapján kialakított rangsor szerint kerülnek meghatározásra.

C) A mérkőzés győztes csapata 3 pontot, döntetlen eredmény esetén mindkét csapat 1-1 pontot kap. Vereség esetén a csapat nem kap pontot.

D) A bajnokság első helyezett csapata a legtöbb pontot szerzett sportszervezet, utolsó helyezett csapata a legkevesebb pontot szerzett sportszervezet.

E) Azonos pontszám esetén a sorrend az alábbiak szerint kerül meghatározásra:

  1. a bajnokságban elért több győzelem;
  2. a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
  3. a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól;
  4. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége;
  5. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
  6. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken az idegenben lőtt több gól;
  7. a bajnokság fair play értékelésében elért jobb helyezés;
  8. sorsolás.

forrás: MLSZ dokumentumtár, NB I. férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása, 2012-13.


Számoljunk.

Az MTK-val darabra ugyanannyi a győzelmünk, döntetlenünk, vereségünk, tehát ha a következő két fordulóban ugyanannyi pontot gyűjtenénk, akkor a gólkülönbségen fog múlni. Nem számít, hogy kétszer is elvertek minket, csak az a fontos, hogy jobb legyen a góldifink, vagy ha ugyanannyi, akkor mi rúgjuk a többet. Jelenleg az MTK +12, mi +11, de van még egy Egerünk, amit illenék megszórni, hogy ne legyen gond. Lőtt gólokban 46-40-re megyünk, amire azért nem kéne reszkírozni, mert a negyedik pontoktól lefelé az MTK kezd jobban állni. (Ilyenkor fáj nagyon az Újpesten a végén bekapott kettő, és az ETO ellen kihagyott másik tucat.)

Mellékesen a Videoton már csak akkor lehet meg, ha pontszámban előzünk, vagyis, ha mi kettőt nyerünk, ők pedig legfeljebb két pontot szereznek, ami valószínűtlen. Amúgy szélsőséges esetben elég lehet a két győzelem akkor is, ha Vidi egyszer nyer, egyszer veszít, de akkor nekik nagyon ki kell kapniuk a Kecsótól, vagy a Pécstől, miközben nekünk keményen meg kell szórnunk az Egert és/vagy a Halit, hogy ledolgozzuk a tizennéggyel jobb gólkülönbségüket.

Lefelé nézve a Lokitól kell kicsit félnünk, a Fraditól nem. Kezdem az utóbbival, mert az az egyszerűbb. Nekünk 14, nekik 12 győzelmük van, tehát nagyjából kétszer kellene kikapnunk, hogy visszaelőzzenek három pont fórból. Ilyenkor jó egy szezonvégi és hazai Eger. (Pontosabban és precízebben: a Fradinak néggyel kell több pontot szereznie két meccsen, mint nekünk, hogy elénk kerülhessen.)

A Debrecen nehezebb dió. Két pont az előny, a győzelmek száma pedig ugyanannyi, ráadásul a gólkülönbségük is jobb hárommal. Játszanak még a Fradival (otthon) és az MTK-val (a Hungárián), amiből nekünk elég lenne, ha csak egyet nyernek meg, és az nem feltétlen baj a könnyebbség kedvéért, ha mondjuk az MTK ellenit. Úgy pont minden klappolna, és úgy ahogy mi szeretnénk.

Maradt még néhány bekezdés, amit most illenék megírni, de inkább majd holnap. (Mire elég ha 0, 1, 2, 3, 4 vagy 6 pontot szerzünk a maradék két meccsen?)

Most legyen elég annyi, hogy tisztáztuk a versenykiírás vonatkozó részeit.

legyen bronz!

legalább!

sorrendben győr, eger, végül idegenben egy jó hali. a győr ugyebár necces, miközben sokan szeretik hangoztatni, a bajnokság zsebben, szerdán kupadöntő, majd tartalékolnak, ráadásul strestik is eltiltott, de mivel az eto eddig sem a csatárjátékáról volt híres, ez akár még előny is lehet nekik.

az eger zsebben, adott a három pont, vagyis sok múlik majd a haladáson.

eközben a fradi (-3 pont), a loki (-2 pont) és az mtk (+3 pont) még megmérkőzik egymással, legyen benne jó sok döntetlen, és akkor lesz majd nálunk nyugalom, meg saját kézbe vett sors szombathelyen, ahogy az volt tavaly pécsett is a negyedik helyért. parádés sorsolás.

a vidit hagyjuk, a kaposvár és a kecsó akár lehet necces is, de a pécset úgyis elkapják, vagyis nekünk úgy kellene kilenc pont három meccsen, hogy nekik nem lesz hatnál több. (apropos, vagyok annyira lusta, hogy nem jártam utána: év végén az egymás elleni eredmény, vagy mifene számít pontazonosságnál?).

szóval az ezüst nyista, egy ábránd jelenleg, viszont a srosolást elnézve, az mtk behozható. ugyebár a fradiról és a debrecenről már volt szó, a harmadik dilettánsuk pedig a győr, ami ugyanúgy nehéz, mint nekünk. a lényeg, hogy a győr és a hali ellen legalább annyi pontot szerezzünk, mint az mtk három meccsen. szerintem ez teljesíthető is akár.

a mögöttünk lévők közül egyedül a debrecen lehet necces, ha nagyon nem jönne ki a lépésünk, mert velük szemben úgy van két pont fórunk, hogy az eger miatt az igazából öt, csak nekünk két meccsünk van még, nekik három. de hátrafelé nem tekintünk,

illetve csak részben, és csak annyira, hogy 1994 után újra érmet szerezhetnénk, és újfent egy külföldi edzővel. kuusela, davidovic – rossi?

  • mert ugyebár minek ide külföldi edzők? (a jelenlegi első hatból háromnál dolgozik külföldi mester)
  • minek ide gyenge légiósok? (az első hatnál szinte mindenhol sok)
  • haldoklik (halott?) a pesti foci, miközben simán lehet, az első ötben három is pesti lesz
  • hol van az utánpótlás? azt mi sem tudjuk, de az mtk, a honvéd és a debrecen tele van saját neveléssel, és a hatban tolja.

szóval ne tessenek hallgatni a mainstream sportújságírásra, a hivatalos kesergőkre, a bérből és fizetésből tollnokoskodókra, a foci nem úgy működik, ahogy leírják, hanem bajnokság van, ahol a csapatok mérkőzéseket játszanak, amikért a teljesítményük függvényében pontokat kapnak, majd ezeket a pontokat év végén összeadják, és akinek több van, az volt a jobb.

mi már szinte egészen biztos, hogy legalább tíz csapatnál jobbak voltunk az első osztályban, és még néhány ezernél, ha hozzávesszük az egyéb lentebb lévő bajnokságokat is. nincs mit, és nincs kifelé magyarázkodnunk.

stílusunk van, játékunk van, csapatunk van – és eredményeink vannak.

az egyetlen kérdés, lesz-e mindebből érem, vagy senem, de akkor majd annak örülünk, látjátok feleim, a fél keret saját nevelés, a kezdőben többen kezdenek, hogy jövőre még többen és jobbak legyenek, mi pedig (talán) eredményesebbek.

szeretek honvédos lenni, mert az mindig egy felemelő állapot.