Hirtelen nem is tudom, hogy melyik meccsen történt még a Covid alatt, azonban egyszer csak azon kaptam magam, a zsebemben egy szebb napjaiban budiláncként szolgáló valamit morzsolgatok rózsafüzérként. Ahogy jöttek az akkoriban kritikus utolsó utáni percek, úgy lettem én is egyre idegesebb, és kellett valami, amivel levezethettem.
Ilyenkor egyik kezemből a másikba dobáltam, lasszót készítettem belőle, pörgettem propellerként, rátekertem az ujjaimra, a csuklómra, bármit, csak segítsen.
Volt, hogy próbáltam megszámolni a kis golyóbisokat, és volt, hogy azt számoltam, ha egy ujjnyi hosszon van x darab, akkor vajon az egész hány ujj hosszú, mert onnantól csak egy szorzás.
És azt hittem, ezek az évek rég elmúltak.
„Előkerült a budilánc, és nem félek használni!” bővebben