Címke: Davide Lanzafame

A Magyar Labdarúgó-szövetség várja a hivatalos értesítést Davide Lanzafame ügyével kapcsolatban. Mint ahogy megírtuk, a repubblica.it szerint 24 játékos ellen emeltek vádat Olaszországban futballmérkőzések eredményének befolyásolása miatt – s köztük van a Bp. Honvéd olasz légiósa is.

„Egyelőre csak sajtóhírről van szó – mondta Dinnyés Márton, az MLSZ sajtóirodájának munkatársa a Nemzeti Sportnak. – Várjuk a hivatalos értesítést az ügy jelenlegi állásáról. Annál is inkább, mert szövetségünk már az átigazoláskor kapcsolatba lépett az olasz szövetséggel, illetve a hatóságokkal, és tájékoztatást kért a Davide Lanzafamével kapcsolatos hírekre vonatkozóan. Ha a sajtóértesülések megfelelnek a valóságnak, akkor a légiós nem vehet részt az MLSZ versenyrendszerében.”

Az már más kérdés, hogy mit jelenthet az, ha hivatalosan is kiderül a vádemelés ténye. Davide Lanzafame korábban úgy nyilatkozott, hogy nem áll eljárás alatt, ezért engedték őt szerepelni. Ha viszont vád alá helyezték, az más megvilágításba helyezheti az ügyét, és még egy óvási lavinát is elindíthat: kérdés, hogy a Honvéd riválisai jogosulatlan játék miatt a szövetséghez is fordulhatnak?

nso.hu

Valóban? Ez valami féltékenység-játék? Szeretjük nem szeretni a Honvédot, csak mert nem gondoltunk rá év elején, hogy majd jó lehet? Vagy mert a Honvéd nem a Fradi, példányszámot csak botrányokkal képes növelni, ha egyáltalán? Vagy nagyjából miért kell ezt csinálni? Most snassz gyűlölni minket, vagy legalább úgy tenni, hogy majd mások gyűlöljenek minket, és közben mutogatni a tiszta kezünket, mi csak leírtuk, mert tudomásunkra jutott.

Amúgy hazudozni, feleslegesen hangulatot kelteni minek kell? Lanzafame – asszongya a cikk jótollú szerzője – „úgy nyilatkozott”, vagyis sejteti, Lanza magának adta ki a játékengedélyét, mintha azt nem az MLSZ bocsájtotta volna ki. Mi van, kis barátom? Hogy is van ez?

2013-ban, amikor az internet lassan húsz éve az életünk része, amikor az MLSZ tagja a világ egyik legjövedelmezőbb, legprofibban felépített nemzetközi szervezetének az UEFA-nak, szóval elképzelhető, hogy ne tudjunk itthon azonnal arról, ha Lanza ellen bármi olyan merül fel egy másik tagszövetségnél (Olaszország), ami ütközik az MLSZ versenykiírásával? Ez komoly?

A játékengedélyt az MLSZ adja ki, és vonja vissza, ráadásul a beidézett cikkben Dinnyés Marci is elismerte: „szövetségünk már az átigazoláskor kapcsolatba lépett az olasz szövetséggel, illetve a hatóságokkal, és tájékoztatást kért a Davide Lanzafamével kapcsolatos hírekre vonatkozóan”, vagyis minden releváns információ birtokában döntöttek úgy, hogy Lanza játszhat, amíg. Amíg ezzel ellentétesen nem járnak el, a játékos jogosult az adott mérkőzéseken szerepelni. Pontosan úgy, ahogy azt a Honvéd már februárban leírta egy közleményében.

Nem értem az egészet. Mi szükség van erre?

A címlapi ajánlóhoz már szavunk sincs, csak hápogunk némán magunkban.

Kikérjük magunknak, hogy Alcibiade, Vernes, Baráth Botond egyáltalán a pályán maradhatott, hogy Rossit senki sem volt hajlandó elküldeni a kispadtól, hogy nem ürítették ki a vendégszektort, hogy nem büntették meg parkolóőrök a Honvéd csapatbuszát!

Kikérjük magunknak, hogy megkaptuk az egyenlő feltételeket, hogy a két kapura nem lövő csapat közül továbbjuthatott a jobb, hogy elmaradt a kompenzálás, pedig azt külön kikérjük magunknak, hogy létezhet egyáltalán.

Kikérjük magunknak, hogy egy vesztes párharc után ünnepeljük a csapatot, hogy nulla rúgott gól, és négy piros lap adjon nekünk hitet a tavaszra. Kikérjük magunknak, hogy a futball kifordult önnön sarkaiból.

Ki lehet így is esni, csak éppen nem így szokás. Vécsei szombati kiállításánál is húztuk már a szánkat, hogy talán egy, a kapuba együtt beeső védő és támadó párosánál nem feltétlen az az ítélet, hogy büntetőt adunk és kiszórjuk a védőt, de legyen, elfogadtuk, szőrös volt a bíró sporttárs szíve. (Amúgy arra megoldás, ha vénásan bednak neki egy zsilettpengét?)

Az viszont már csak a véletlenek valóban szerencsétlen összjátéka lehet, hogy a bírói karban akár többen is küzdhetnek a szőrös szív betegségével, sőt, Bognár Tamás egyenesen beszopott egy olyan szövődményt, hogy a szívszőr ráment a szemére és az agyára is. Pedig csak egyet hibázott (eleinte), de akkor sikerült elindítania egy lavinát, ami végül a fegyelmi bizottságnál fog kikötni – fizetett túlóraként.

18:18-as szabálytalanság-arány mellett elég furcsa, ha a mi adagunk 6 sárgát és 3 pirosat tartalmaz, miközben a győrieké 3 sárgát. Mindezt egy olyan meccsen, ahol egyáltalán nem a szabálytalanságok domináltak. Igaz, a látvány sem. Mindkét csapat a saját játékát, elképzelését akarta csinálgatni, sok volt a hiba, de látszott, a Győr nyugodt lehet az előnye birtokában, mi pedig kivárásra játszottunk, hogy gólt nem kapni, egyet pedig majd lövünk valahogy. Még Diarra kiszórása után, a második félidő első 20-25 percében is tudtuk hozni magunkat. Unalmas volt a meccs, és látszott, ha a Győr betalál, mindennek vége, ha mi, akkor még bármi lehet. Ignja leküldése után azonban az egész bukott. Egy gól már nem lett elég, mert hiába a hosszabbítás, kilencen 25+30 percet letolni szinte lehetetlen.

És lélekben még ekkor sem adtuk fel. Az első és a második meccs addigi részének tapasztalatai alapján, ez a Győr nem mutatott annyival többet, amennyivel toronymagasan vezeti a bajnokságot. Volt keresenivalónk, elhittük, és ez benne maradt a srácokban, ugyanúgy hajtottak, mit sem törődve a kiállításokkal. Szabi leordította a fejeket, és akkor még hol volt a szétugró sorfal, a megtört, a labdának aláfutó Lovric?

Kár érte. A futballjáték lényeg, hogy nincsen mi lett volna ha?, így mi sem tudjuk meg, ha nincs Diarra kiállítása, mire lettünk volna képesek. A lefújás után, minden más esetben, még akkor is, ha sosem fogalkoztam a bírókkal, mert nem érdekelnek, a fütyülő kapufa ugyanúgy a játék része, szóval minden más esetben vörös fejjel jöttem volna ki a stadionból, de most nem, most abszolúte nyugodt voltam. Rossi ebbe a Honvédba beleverte az olaszos nyugalmat (képzavar, mindjárt érthető lesz), a taktikus, kivárásra játszó futballt. Ez pedig bíztató a tavaszra nézve. Nem rosszak voltunk, csak merőben mások, mint az itthon megszokott jó játék. Olaszosak lettünk. (Az más kérdés, hogy személyes preferenciáim szerint a sztereotíp olasz futball az minden, csak nem szép.)

Tegnap, Győrben megértettem ezt a Honvédot. Befogadni, elfogadni még egy kis idő lesz, ahogy volt az Morales idején is, de végre látni lehetett, hogy mit szeretnénk csinálni. Utoljára ugyanilyen érzésem pont Győrben volt, 2011 novemberében, amikor Supi csapata gyalázta földbe Danilóval, Torghellével, Gegével az ETO-t. Ott és akkor játszottunk valamit, ahogy most is.

Próbálom győztesenk kihozni magunkat ebből a párharcból, érzem ahogy csorog végig az izzadtság a homlokomon, de menni fog, mert elkezdtem hinni. Árulkodó nyom volt, ahogy Rossi lekapta MaxiKinget, aki néha fejét vesztve ment előre, mert hiába tűnt jónak a mi szemszögünkből, nem illett bele a csapat játékába.

Kiestünk, sajánálom, ez van. Vasárnap jön a Videoton, de ha tudjuk folytatni a most megkezdett játékunkat, nagy gond nem lehet. Ez a csapat rettenetesen stabil taktikailag, és csak idő kérdése, hogy mentálisan is beérje magát.

Győri ETO – Bp. Honvéd 2-0 (0-0)
Győr, ETO Park
Kemenes – Baráth, Lovric, Ignjatovic, Alcibiade – Ikenne-King (Martínez, 60.), Hidi, Diarra – Ivancsics (Zivanovic, 63.), Délczeg (Vernes, 12.), Lanzafame
gól: Völgyi (71.), Kamber (76.)
kiállítva: Diarra (44.), Ignjatovic (66.), Lanzafame (88.)

fotó: 1909foto.hu

---

* ötöl-hatol tn (és ts) ige Bizonytalanul, kertelve beszél.|ts. ritk Így mond vmit. (Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985)