Mastodon

A klubvezetés szerint hivatalosan: elmúltnyolcév!

Komolyan. Maga Mendelényi tulajdonos nyilatkozta a klubhonlapon, hogy idézem:

Amikor megérkeztünk a klubhoz, voltak dolgok, amelyekhez hozzányúltunk, hiszen kellett, és volt, amihez nem, mert nem lehet csak úgy belekapni egy klubnak a működésébe. A szakmai munka volt az, amit nem változtattunk meg, csak próbáltuk finomhangolni, picit belenyúlni, de látszik, hogy az egészet újra kell szabni.

Tehát voltak dolgok, amiken változtattak, de a szakmai munkán nem, vagyis

az elmúlt két idény egyértelműen Hemingway hibája!

Nekik semmi közük hozzá, hiszen csak finomhangoltak rajta hat edzőcserével, a felnőttprogrammal, a felvett majd kirúgott sportigazgatóval, a keret totális átalakításával, az akadémiai feláramlás leépítésével, a profilozott projektjátékosok igazolásával, a játéktudáson túli karakter figyelembe vételével, a minden szarral, ami korábban nem volt, vagy éppen volt és működött, viszont leépítették.

Akkora szarkenegetés indult ma srácok, hogy ilyet még nem láttatok. Pontosabban: még a mostani vezetéstől is szokatlan mértékű.

“A klubvezetés szerint hivatalosan: elmúltnyolcév!” bővebben

Közben megtudtuk, hogy Luxemburgról is a kommunisták és az elmúltnyolcév tehetnek

http://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/fajdalmas-szollosi-gyorgy-publicisztikaja-2602461

Ismét hatalmasat ment Szöllősi György az NS véleményrovatában. Szenvedett ugyan csaknem egy napot, mire megszülte a vezércikket, de azóta legalább tudjuk, hogy mindenről a kommunisták tehetnek – és természetesen az elmúltnyolcév.

“Közben megtudtuk, hogy Luxemburgról is a kommunisták és az elmúltnyolcév tehetnek” bővebben

A Hemingway-korszak hét főbűne

mégmielőtt

Vannak posztok, amelyek egyszerűen kikívánkoznak az emberből. Ez is egy olyan lesz.

Vannak posztok, amelyeket könnyű félreérteni, és hogy ezt elkerüljük, szeretném előre leszögezni, egyáltalán nem célom a Hemingway-éra általános érvényű pocskondiázása. Egyszerűen az van, hogy elfogadom, végre van egy felelős tulajdonos a klub háta mögött, ami alapvetően egy jó dolog, miközben itt vagyok én (mi), a szurkoló, akinek előfordulhat, hogy nem tetszenek bizonyos dolgok.

“A Hemingway-korszak hét főbűne” bővebben