[tételmondat] Annyira hozzászoktunk a jóhoz, hogy mostanában csak akkor ázunk el egy stadionban, amikor esik az eső.
A sportkormányzatnak hála, fix NB I-es csapatként hozzászokhattunk a zsírúj stadionokhoz, így történhetett meg, hogy amikor reggel kinéztem az ablakon, és azt láttam: esik, majd az előrejelzéseket megnézve ugyanaz fogadott: esni fog, akkor menten az Elvétve Használt Ruhák Szekrényéhez fordultam, és előkerestem belőle azt az esőkabátot, amit még a vilniusi meccsünkre vettem, és sem akkor, sem azóta nem volt rajtam. Jelentem: kihíztam, de nagyon nincs másik.
Illetve egy elképesztően régi darab, amit egy turkálóban vett édesanyám úgy húsz éve, hogy legalább valami legyen rajtam, ha meccsre megyek. Akkoriban még mindenhova kellett. Emlékeim szerint végül mindössze egyszer volt rajtam, mégpedig 2014 májusában, Győrött, egy 4-2-es zakón, ahol annyira szarrá áztunk, hogy igazából mindegy volt az esőkabát jelenléte.
Hogy 2015-ben, a soroksári kupameccsen miben áztam el, arra már nem emlékszem, viszont arra igen, hogy azt a meccset végül mi élőztük a vendégből (esőben!), mert az akkori klub erre is képtelen volt.
“Ha filmet forgatnánk, felmerülne munkacímnek a 2023: az eső visszatér” bővebben