Címke: igazolás

Nem tudom mi van velem, megszállta a lelkem egy-egy Sinkovics- illetve Malonyai orcát formázó cherub, vagy nem is értem, de merengő hangulat telepedett rám, és a merengő hangulat sokszor posztot szül. Nézzétek el.

 

Paksra autóztunk vagy Paksról jöttünk hazafele, már nem is tudom, de akkor vetődött fel köztünk az Ady Endre úti játszóterek, dühöngők problematikája. Hogy míg 10-20 éve (inkább 20) ha jött (a jellemzően) szombati meccsnap, hát nekünk családilag a legközelebbi, Corvin körúti megálló helyett sokszor a Határ útig kellet zarándokolni, hogy egyáltalán felférjünk, és bizony az Adyn végigzötykölődve a kopott UV-ken, hát csak a kiürült betonplaccokat láttuk, a kézilabdakapuk szomorúan sóhajtoztak, mert nem volt közönségük ezekben az órákban… minden kispesti panelsrác, wekerlei arc vagy kertvárosi labdaművész igyekezett a Bozsik felé, a Legnagyobb Királyt, a Cs-betűs védelmet, Bélát, a Pilukat (Vincze, Hamar) meg Durcit nézni. Később Pirit, Barit meg a lengyelt. A villamoson levegőt alig lehetett kapni, pedig jó időben a korhadt keretű ablakok üvegei is letekerésre kerültek. Én meg szorongattam Fater kezét, nehogy elsodródjak a tömeggel leszálláskor.

Olcsó zsurnaliszta fogás lenne most mindezzel szembeállítani a mai helyzetet, amikor már ez exHattyú-strandnál, a mostani lakópark mellett is felszállhatnék nyugodtan, nem fenyegetne a lemaradás. De a hangsúly most nem is ezen van, inkább azon, hogy manapság, ha végigvillamosozunk meccselőtti időben a Kispest tengelyét képező Ady Endre úton, hát a dühöngők is tele vannak (már ha tele vannak és nem a számítógép és a lakás hűse vonzza a megváltozott ifjúságot), mert ma már kit érdekel egy darabos Bozsó, egy primadonna Ceolin vagy éppen egy pitbullkodó Hore. Sőt, méginkább tegyük ide a hangsúlyt. Mert még a mai nihilisztikusabb években, amikor már csak egy kupadöntő mozgat meg nálunk 6-7000 embert, akkor is kijöhetnek olyan őszök/tavaszok, amikor 2-3000-res alapszámmal bőven vállalható hangulatban mennek le a meccseink – valljuk meg őszintén, ez az alapszám azért régen is jellemző volt, még a ’90-es évekbeli nagycsapati létünk során is, az átlagos meccseken…

Szóval ha ez össze tud jönni, ha a Győr elleni 2009-es sikerkor megállapítottuk büszkén hogy na azért csak megvannak az alvó drukkerek, ha a legutóbbi őszünkön -bármennyire is rangadók sorát hozta heteken belül a sorsolás szeszélye, de akkor is- megvolt a stabil is közepes nézettség, akkor is lengedezett valami focihangulat az Adyt szegélyező fák, a Templom téri krimók és a wekerlei platánok  felett… akkor miért kell ezt el**szni?

Mert itt valami nagyon el lett tolva. A téli záráskor a szurkolók részéről rég látott gesztusként egy handmade óriásplakáttal megajándékozott, régi idolját visszanyert csapat, egy CSAPAT járt le edzésekre a Bozsikba, már meg van egy láthatóan morálisan is szédelgő társaság a “játékoskeret” címszó alatt. Határozott koncepciójú edző ősszel, aki tavasszal vergődik a körülmények szorításában – és aki csak reménykedhetünk hogy nem hagyja el nyáron a süllyedő hajót. Focihangulat helyett pedig gyanúsítgatás a drukkerek részéről, szerencsétlen nyilatkozatok sorát kiadni képes tulajunktól egy mélyütés a mindig kitartó arcok felé, kongó és hangulattalan stadion. Megint eljutottunk ide.

Pedig nem kéne sok. Az őszi keret sem volt világverő 11, még értékében is jóval a Vid-Debrecen-Győr hármas alatt lehetett valahol.  Csupán volt egy sikerorientált edzőnk, egy erős csapatgerinc, két, a drukkeri önazonosulást segítő ex visszahozatala – és ennyi kellett, nem több. Boldog volt a kispesti közeg, lehetett hét közben tervezgetni a Bozsikbeli vagy vidéki túrákat, a kezdőtizenegyről tanakodni, hogy Dél mikor nő fel Sanyi és Dani mellé, hogy Gege vagy Zeli jobb alternatíva középen… Nem kellett sok, de ebben a magyar bajnokságban kis befektetés is sok mindenre elég – lásd a Paksot tavaly. De mi nem akartunk új Paks lenni, láttuk a téli szünetet. Miért nem?

A pénzügyi oldal érthető, ne verjük más faxgépével a csalánt, OKÉ. Hemynek ennyi van, nem mi tesszük bele ezt az összeget… de a szurkoló azért is van hogy véleményt mondjon- és a vélemény az az, hogy ennyiből is lehetett volna valami értelmesebb keretet összehozni/megtartani tavaszra talán… Oké, Danilo menjen, oké, Sanyit nem tudjuk megtartani, de pl. ész nélkül miért kell karmesterteleníteni (ez edzői felelősséget is felvet), és x db tucatlégiós (Navarrete, Porcari???) helyett talán egy használható csatár kellett volna, de ezeket már ezerszer átrágtuk. Rossz súgókra hallgat az Öreg (talján menedzser? évekkel ezelőtt a legendás rossz súgók, akikről sose derült ki, hogy léteztek-e egyáltalán?)…?  Vagy tényleg az MTK modelljét követi…? És nagy kérés lenne az árnyalattal értelmesebb kommunikáció a szurkolók felé? Sokat akar a szarka?

* * *

Szóval a villamosok kiürültek az évek alatt, gyakorlatilag és képletesen is. Egyre csökken a kedv, a még kijáró szurkolók száma, az amúgy anblokk presztízsét vesztő magyarfocidrukkerséget tekintve ami nem is csoda, de ennek ellenére nem szívderítő. A legutóbbi meccs után most kivételesen villamossal mentem hazafele -erre régen volt már példa-, és hát ültünk rajta vagy hárman. Persze mindez kissé demagóg megállapítás, hiszen én az interjúk miatt általában jó fél/háromnegyed órával a többi szurker után megyek haza, de akkor is, a stadion körüli csend, a kihalt utcák és a (most már ugyan hannoveri, de ugyanúgy) töküres villamos még a maradék optimizmusom is szublimáltatta.

És most nagyon nem tudom, hogy valaha megtelnek -e még egyszer ezek a szerelvények…

Fotóforrás: veke.hu

2001 tavaszán a Szuri bá féle flúgos futam idején Öcsémmel és egy jóbarátomal néztük a korzóról a Zete elleni bajnokságvégi hazait. A második félidőben az akkoriban be-becserélgetett Torghelle hazaadott, amire lecsapott egy Zetés arc, kapuig ment, Nota felnyomja, tizi. Gól. A legendás “Esernyős” figura a lelátón felugrott, ami nem sok jót ígért a hibázó játékosnak az álmoskönyvek szerint. Így is lett. “Torgelle takarodj vissza Marcaliba, ne is lássunk” – üvöltötte a posszant szurker, mi meg vigyorogva azon évődtünk a többiekkel, hogy a magyar foci kiszámíthatatlanságát tekintve Torghelle tuti a válogatott sztárja lesz pár év múlva. Persze, ha akkor valaki azt mondja, hogy ez komolyan bekövetkezik és ezen felül 10 év elteltével Sanyika visszatérésére én külön örömposztot írok, hát csak néztem volna ki a fejemből. Már csak azért is mert azt sem tudtam mi fán terem a “poszt”.

Azóta Sanyi volt a válogatott kulcsembere, mostani hazatérésének pedig úgy örülök, mint Németh Norbiénak, előtte pedig utoljára… Kovács Kálmánnak 1997-ben. Örömszavak jönnek.

Szóval nem így indult ez. Sanyi egy hajtós, ám de nem különösebben ügyes srácnak tűnt annak idején. Korosztályából Németh Norbi, de még Kozarek is ígéretesebbnek tűnt nekem első blikkre. Aztán jött Döme, aki visszahozatta Marcaliból, a kölcsön-lét bugyraiból, és Sanyi megtáltosodott. Fitosnál dettó. Aztán kiesés, ő ment az MTK-ba, és bohócliga szinten is meghatározó csatárrá vált. Hiába, ha van körötte csapat… Matthaus, válogatott, Kahn-alázás, majd a külföldi kaland. Válogatottság, hol biztos kerettagként, hol bűnbaknak kikiáltattatás. Nem eseménytelen pályaív. Ami most Kispesten folytatódik.

Én elég hamar Sanyi párti lettem, érdekes módon legjobban MTK-s időszaka alatt. Annak idején rendszeresen kijárt az NB1B-s meccseinkre, miközben igen jó szezont futott az MTK-val. Külföldi évei alatt többször nyilatkozta: haza egy jó Honvédba jönne legszívesebben. És most látjuk: tartotta a szavát. Nem ment a Fradiba, nem ment Diósgyőrbe… ide jött. Szurkolóinknak nem kell magyaráznom, ez mennyit jelent. Ismerünk Bárányos Zsoltot, ismerünk Détárit, mindkettő nagy kedvenc  volt, mindkettő eltékozolta a bizalmat. Ismerünk Kovács Kálmit, ismerünk Mátyus Janit. Egyikük megmutatta, mi a klubhűség, másikuk úgy tudott fradistává válni, hogy nem tagadta meg a Honvéd mezt sem. Így is lehet. Sanyi most az utóbbi csoporthoz zárkózott fel.

Persze én sem azt mondom, hogy most az évszázad csatárát hoztuk haza. De nem is az évszázad csatárát várjuk. Mi egy kispesti támadót vártunk, akinek, mint nyáron Németh Norbinak, nem idegen a kispesti öltöző, a Bozsik állószektorai mögötti jegenyék, a korzón hőzöngő hang-imperátorok, az őrjöngő kanyar. Rá is igaz, mint Norbira, hogy nincs élete formájában, de a mai magyar bajnokságban igen is segíthet nekünk. A csapatnak az eredményességben -mert Esterházy Marcinak nagyon igaza van: Sanyi rég játszott már olyan csapatban, ahol nem egy szál csatárként küzd 10 védő előtt. A mienk most legalább magyar szinten ilyesmi. Egy támadóbb alakulat – nekünk, drukkereknek pedig a csapat iránti kötelék további erősödésében, mert ismét nem egy albán-német-szomáli hármas állampolgárságú, egykori andalúz U12-es tartományi válogatott szupertehetség, hanem egy beazonosítható arculat érkezik. Beazonosítható, és akivel lehet azonosulni.

Sanyit divat szidni. Belerúg a reggeli rádióműsor, a netes kommentelők a válogatott kapcsán, vagy épp a légiósainkról érkező hírek alkalmával (ebbe most nem megyek bele külön, de az én magánvéleményem szerint 1000-szer szívesebben néztem Sanyit a nemzeti 11-ben, mint bármelyik, hajtani képtelen primadonnánkat. Most, egy jó formában lévő Rudolf, Szabics és lábadozó Szalai mellett persze más a helyzet, de ha játékban lenne, a keretben én benntartanám. Mondom, magánvélemény). Kispesten azonban mindig is szerettük, és örömmel várjuk vissza. A szerződés szerint ha télen jön ajánlat, akkor megy is, én bízom benne, hogy júniusig azért marad, utána még 2-3 év külföld, majd megint Bozsik. Kellenek az ilyen pályaívek, kellenek az ilyen arcok. Úgyhogy Sanyi, trademarkos brusztolásod told már a Paks ellen is, ha meg a papírgondok nem engedik, akkor a következő körtől.

Kevés játékos van manapság aki külön posztot érdemel, ha hozzánk igazol. Sanyi, te ilyen vagy. Téged is vártunk! Üdv újra itthon.

Fotó:stop.hu

Részletek később, egyelőre még örülünk a hírnek. [Hivatalos bejelentés.]

Amikor még a tavalyi bajnokság vége felé beröppentek az első hírek More barátunk távozásáról, Babar kollega egy igazán helyre kis elbocsájtó szép üzenettel fejezte ki mindannyiunk őszinte fájdalmát a kis brászil kerékkötő kispesti fészekből való kirepülése kapcsán. Az a cikk remekül reprezentálta az átlag Kispest-drukker gondolatait és életérzését: pikírt volt, szarkasztikus és ironikus – pontosan azokat a hangulatokat-érzéseket koncentrálta, amikkel mi, egyszeri Honvédosok próbáljuk átvészelni az 1996 óta datálódó mélyrepülést, melyet ugyan a Hemingway-éra kezdete megakasztott, de az igazi eufória, a bajnokesélyes csapat gyors visszatérte elmaradt. Hanta már többször emlegette kettős klubidentitásos, sok igazságot tartalmazó téziseit amiről egyszer talán posztot is ír, itt most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ma végre történt valami olyasmi, ami egy más hangulatú posztra késztet. Nem pikírtre. Nem szarkasztikusra. Csak szimplán örömtelire. Kicsit bizakodóra. Kicsit vakon optimistára. Azért óvatosra. De mindenképp örömtelire. Németh Norbert hazatért.

Haza, igen, nem mentegetőzöm a patetikusság miatt. Kevés olyan játékos van a Bohócban akire még nyugodt szívvel húzhatjuk rá a jelzőt hogy a mi kutyánk kölyke. Akihez eligazolása óta sem kötődik semmi folt, aki sosem tett dehonesztáló megnyilatkozásokat, véleményes megnyilvánulásokat excsapata felé. Felénk. Németh ilyen, ráadásul pályafutásának első kispesti szakasza bizony nem is rossz emlékű. Korosztályából egyenesen a legjobbak közt tartottuk számon. A Reszeli által 1999 őszén a kerethez felhozott 3 ifjonc (NN, Torghelle Sanyi, Kozarek) közül ma is tartom ,hogy Norbi volt a leglabdaügyesebb, bár az is igaz, Sanyink nagyobb karriert futott be, megjegyzem megalkuvás nélkülisége folytán abszolút megérdemelten. De a 2000-2002 közti, NN által is fémjelzett kispesti évek azért ha nagy sikerekben nem is, kisebb szép emlékekben gazdagok (Szuri bás őrült tavasz 2001-ben, 2001 őszi Fradiverések, Détáris kis menetelés stb.). És ennek Németh Norbi is része volt.

Hemingway érkezése óta voltak már bíztató kísérletek igazolások terén. Örömtelinek véltem anno Bárányos és főleg Tóth Misi hazahozatalát. Más kérdés hogy egyik sztori sem úgy zárult ahogy annak kellett volna. A mai gyökértelen világunkban igen is szükség van a kapaszkodókra, így Némethnek kicsit önmagán túlmutató jelentősége lehet: a sok tucatlégiós mellett végre egy a “mi fiaink” közül is újra itt van, egy játékos akinek a Honvéd nem pusztán az udvariassági formulák halmozása miatt fontos klub, hanem akinek jelent is valamit. Aki itt nevelkedett. Aki a Bozsikban mutatkozhatott be az NB1-ben. És aki most úgy fogalmaz: hazatértem.

No nem kell elszállni, ezt én is vallom. Sokat vitáztam -vitáztunk Németh Norbi ügyén az utóbbi hetekben. Volt, aki meg is fedett, hogy NN nem megváltó. Nos, tényleg nem az. Még csak különösen jó formában sincs mostanság, a Tomszk kaland óta. De ne feledjük, hogy anno nálunk, vagy 2006-07 táján a Vasasnál azért emlékezeteset produkált. Nagyon bízom benne, hogy a hazai környezet és egy türelmes hazai közönség ezt előhozhatja belőle. Vagy nem. Akkor sincs tragédia. Viszont akkor is szükség van rá. Kell, mert jelenléte üzenet végre a szurkolók felé, egy tényleg szerethető csapat kialakítása felé, és ha Norbi nem is a legnagyobb vezéregyéniség arculat, azért mégis értelmesebb focisztorikat tud mesélni a fiatal akadémistáknak a jövőjük esetleges menedzseléséről vagy saját tapasztalataiból mint 1-1 pár hónapja itt élő külhoni (nem pejoratíven értve de) zsoldosjátékos, vagy épp…. s itt most nem írok le neveket inkább.

Németh Norbi tehát hazatért, ennek pedig végre örülhetünk. Örülhetünk mint télen a Zelenka-igazolásnak, örülhetünk, mint a fiatal MFA-s srácok közt a tehetségesebbek feltűnésének és örülhetünk, hogy most nem az utolsó pillanatban beeső 10 próbázóval szerződünk. Örüljünk egy kicsit, mert ránk fér. Üdv újra itthon Norbi. Már vártunk.

Fotó: honvedfc.hu

Nos, a derék Macko, a feledhetetlen Esad vagy épp az alibikirály Sztojakovics óta már némileg cinikus vagyok ha új irányítófenomén érkezéséről szállnak a hírek a 42-es vili végállomása felől, a mai honlapos hír olvasása és némi nyomozás után mégis valamelyest bizakodó szakállvakargatásra ragadtatom magam.

Stabil kezdőposzt a Spartánál, eredményes török és belga légiósévek…Ha nem is az új RobWarzycha, de legalább egy új Geni kinézhet belőle. Ha nem, nem csalódunk nagyot mert már megszoktuk a koppanást, ha igen, akkor meg király tavaszunk lehet. Nocsak, végre csak jól jövünk ki valamiből?

 

Fotóforrás: im.sport.cz.; táblázat: wikipedia.

A tegnapi Zakkarpattya elleni mérkőzésen szerepelt a csapatban egy Kris Bright nevű srác, aki amellett, hogy gólt lőtt a 2-1-es győzelemmel zárult meccsen, négyszeres új-zélandi válogatottnak mondhatja magát.

A klubhonlapon jelenleg (2011.02.04. 12:32) szó sincs róla, hogy leigazolnánk, a wikipedián (talán magát szerkeszti?) viszont már a Honvéd játékosaként szerepel.

Mellékelve betoldjuk ide screenshotban a kérdéses részt, hátha mégsem jön össze barátunknak a remekzsíros kispesti szerződés.

Aki véletlenül látná Bright helikopterét, esetleg villamosát a Bozsik felé repülni, jelezze kommentben.