Mastodon

Napikispest 2020.06.30.

Hivatalos bejelentésekkel frissítve!

frissítések az NS tegnapi névsorához //

innen pedig színtiszta kombinálás következik //

  • korábban hallani lehetett arról, hogy a Siófok (is?) fiókcsapatunk lesz az NB II-ben. Ez megtörtént, a klub oldala is megerősítette.
  • a mindenféle pletykák arról szóltak, hogy Pisont, aki az elmúlt években az NB III-ban a fiatalok mellett volt, jövőre Siófokra kerül, és a siófoki edző, Gál István – aki a szintén németes vonalat viszi – lesz a korábban belebegtetett Oenning segédedzője Kispesten.
  • a siófoki kapcsolat bejött, Bódog szabadon igazolható, Pisontról egyelőre nincs hír, hogy megerősítenénk a padon, vagyis van pár napunk uborkaszezonosat játszani, és mindenfélét, valamint annak ellenkezőjét is összekombinálni.
“Napikispest 2020.06.30.” bővebben

Védekezni már tudunk

FTC – Kispest 0:0 // Plusz osztályozókönyv

L. Gergő, B. Franck és S. Dávid ferencvárosi népi fafaragóművészek készülnek megmunkálni az olaszországi import teakfát

Érdekes kettősség háborog bennem a tegnap után. Úgy indultam el a melóból ki a Kökire, fél-optimistának hazudott beharangozóm ellenére, hogy ússzuk meg 6 alatt a kivégzést, aztán húzzak haza melegedni. Ehelyett a 90-10%-os forgatókönyvek közül az utóbbi jött be, Sannino lecraiováztatta a csapatot a Fradi ellen, fegyelmezett védekezéssel, alig-alig átmerészkedéssel a túloldalra, és amit kértem, hogy egyszer legalább pontot szerezzünk a Groupamában, az is összejött. Kivételesen még olyan taktikai megoldásokat is találtam Lütyőnél, amit végre érteni véltem és még jó ötletnek is bizonyult. Csak a legvégén, amikor az addig még PC köntösbe rejtett “kurváracsakazegypontértjöttünk” célunk a maga pőreségében tárulkozott ki, akkor rohantak meg bántó gondolatok.

“Védekezni már tudunk” bővebben

Ha nekem kéne összerakni a csapatot a Videoton ellen, akkor sikítva rohannék el, és bújnék be egy fa mögé, remélve, hogy nem lát meg senki

Foglaljuk össze, amit tudunk:

  • semmi gond // Berla, Horváth, Tujvel, Batik, Kamber, Kukoc, Lovric, Niba, Uzoma, Egerszegi, Kesztyűs, Nagy Geri, Cipf, Moutari
  • idén még nem játszott // Aliji, Kálnoki-Kis, Szendrei, Vadócz, Lukács
  • nincs még nb1-es meccse // Temesvári, Hegedűs
  • sérülésből visszatért // Kovács Nikó, Banó-Szabó, Ben-Hatira, Kulach
  • sérült // Lefkovits, Ikenne-King, Mezghrani, Gazdag, Lanzafame, N’Gog
“Ha nekem kéne összerakni a csapatot a Videoton ellen, akkor sikítva rohannék el, és bújnék be egy fa mögé, remélve, hogy nem lát meg senki” bővebben

Szevasz, hívhatunk pestiesen Mekinek?

A semmiből beesett egy igazolás.

fotó: honvedfc.hu

Hiányposztra igazoltunk – írja a klubhonlap. A két évre szerződtetett Macdonald Ngwa Niba egy 24 éves kameruni-kanadai állampolgárságú belsővédő, aki a legutóbb a szlovák bajnokság hetedik helyén végző FC Nitrától érkezik. Tényleg hiányposzt, Kamber és Lovric már nem mai gyerek, a három helyre ott van rajtuk kívül Batik, Kálnoki Kis és a nagyon fiatal Temesvári, szóval, nekem legalábbis indokolható az érkezése, ha egy évnél hosszabb távon gondolkodunk.

“Szevasz, hívhatunk pestiesen Mekinek?” bővebben