Címke: InStat

Azt nyilván már levágtátok ennyi együtt eltöltött idő után, hogy valamilyen szinten szerelmese vagyok a statisztikáknak. Rejtett kis táblázatomban vezetem szinte minden babonámat, és ami egyszer nem működik, azt a következő meccsen nem használom (más közlekedési eszköz, dobom a pólót, cipőt, esetleg ezek kombinációját), mert tudom, a babona és a csapat eredményessége között nyilvánvaló összefüggésnek kell lennie.

És ugyanígy, a magam módján rajongok az InStat adataiért is, mert ők azt csinálják, hogy lemérnek minden NB I-es meccset, majd publikálják az adataikat, hogy azokat mások újragyúrhassák, kapaszkodókat keresve, vagy csak úgy, kíváncsiságból.

Most is egy ilyen következik. Mindenféle érdekességek az első tizenhárom forduló alapján, amiből kiderül, hogy

• Ignja valóban egy hérosz,
• Daud az elmúlt évek egyik legjobb igazolása,
• King kinőtte magát
• Vécsei az akadémia gyöngyszeme
• Nagy Geri pedig valóban nagy
• és még sok minden más

InStat-rangsor (legalább 6 meccset játszott, átlag)

(InStat-indexek alapján, ami nagyjából azt mutatja, hogy az egyes játékosok az adott meccseken milyen hatékonyságot mutattak.)

1. Daud 196 pont
2. Ignjatovic 167 pont
3. Vécsei 166 pont

Hidi 165, Holender 164, Ikenne-King 163, Alcibiade 163, Nagy Gergő 161, Diarra 160, Baráth 158, Lovric 151, Vernes 151, Kemenes 148, Testardi 132

Ígéretes: Godoy 172, Job 166

A többiek 1-3 meccsen szerepeltek egyelőre, őket nem szívesen átlagolnánk. A névsor amúgy pontszám szerint: Perea, Csábi, Bobál, Zivanovic, Délczeg, Tandia, Lőrinczy, Mancini, Diaby, Kozma, Prosser

Összes lövés (valamerre, nem feltétlen kapura):

1. Vécsei 35
2. Vernes 21
3. Daud, Hidi és Holender 18-18

További rendszeres próbálkozók: Nagy Gergő 13, Diarra 11

Lövés kapura:

1. Vécsei 9
2. Vernes 8
3. Daud 7

Rajtuk kívül: Nagy Gergő 5, Hidi 4 és a többiek még ennyit sem. Érdemes észrevenni, hogy a hat meccsen játszó Testardi nincs közöttük, neki összesen egy, azaz egy darab kaput eltaláló lövése volt, még Diósgyőrben, az első félidő végén. 2-0-ra kaptunk ki.

Lövések hatékonysága (kaput eltaláló lövések az összes kísérlet százalékában):

1. Daud és Nagy Gergő 39%
2. Vernes 38%
3. Diarra 36%

Feljövőben Perea (2/2, 100%), valamint a kósza kísérletek alapján Ignjatovic (5/2, 40%). Ami viszonbt parádé lenne, ha Vécsei javulna valamicskét, mert hiába a sok kísérlete, ha mindössze 26%-ban talál kaput.

Pontos passzok (összes passz, kinél van a legtöbbet a labda):

1. Alcibiade 368
2. Hidi 338
3. Ignjatovic 326

Továbbiak: Ikenne-King 316, Vécsei 306, Baráth 295, Kemenes 269, Nagy Gergő 257

Pontos passzok (ugyanaz, csak átlagolva meccsekre):

1. Baráth 33
2. Alcibiade 31
3. Godoy, Ikenne-King 29

Utánuk: Ignjatovic, Zivanovic 27, Hid 26, Vécsei, Lovric 24, Nagy Gergő 23, Kemenes 21 […] Holender 16, […] Vernes 14, […] Testardi 7

Pontos passzok aránya az összes passzból:

1. Godoy 83%
2. Nagy Gergő 82%
3. Kemenes 80%

És: Lőrinczy, Tandia, Prosser 79%, Baráth, Ignjatovic, Zivanovic, Alcibiade, Hidi, Daud, Ikenne-King, Diarra, Vernes 72-74%, […] Testardi 60%

Nyertes párharcok összesen (cselek, etc):

1. Vécsei 141
2. Ignjatovic, Hidi 105
3. Ikenne-King 97

Bevállalós még: Alcibiade 93, Diarra 82, Baráth 73

Ugyanez egy meccsre vetítve (átlag):

1. Vécsei 11
2. Zivanovic 10
3. Ignjatovic, Ikenne-King, Godoy 9

Bár mostanában kevesebbet játszik, de feltűnően kevés Vernes Ricsi négyes átlaga, amiben közrejátszhat az is, hogy nem ritkán két-három emberen kell áthámoznia magát az ellenfelek tizenhatosa környékén.

Nyert párharcok százaléka:

1. Ignjatovic 75% – vagyis középhátvédünk négyből hármat simán behúz
2. Lovric 66%
3. Alcibiade, Baráth 58%

Vagyis a védelmünk lényegében (King 54%) hozza a felesnél valamivel jobb arányt, miközben a rendszeresen játszó támadóink közül Daud és Vécsei a maguk 43-44%-ával kimagaslik. Holender, Job és Vernes 30% környékén ácsorog, amihez természetesen oda kell gondolnunk azt a fontos tényt, hogy Rossi alapvetően három, egymást rotáló támadóval játszik. Daud és Vécsei helye egyre inkább megkérdőjelezhetetlen, az igazi kérdés azonban az, hogy ki legyen mellettük a harmadik, illetve ha valamelyik kiesik, kivel hozunk egy hasonló arányt?

Csapatunk favágói (összes fault):

1. Ikenne-King 28
2. Hidi, Vécsei 25
3. Baráth 18

De nem kell félteni Nagy Gerit (17), Vernest (15), Lovricot és Alcibiadét (14) sem.

Faultok ellene (összes):

1. Vécsei 31
2. Alcibiade 21
3. Hidi 20
4. Ikenne-King 16

Érdemes észrevenni, hogy ugyanazok a nevek a fultoknál mindkét oldalon és a párharcoknál, valamint a passzoknál is, vagyis ez a három-öt játékos az, akiktől a leginkább függ a jelenlegi Honvéd játéka. Lehet, Daud lövi a gólt, lehet Ignja csak ünnepnapokon néz el egy labdát, de ha ők tényleg az utolsó védvonalak és a valódi célszemélyek, akikre kijátsszuk a támadásokat.

Érdemes megjegyezni tehát a tengelyünket: King és Alcibiade a két szélsőhátvéd (talán nem véletlen, hogy Baráth Boti mostanság kiszorult), Hidi a középpálya közepén és Vécsei a támadósor jobb oldalán, valamint a támadók és a középpálya között.

És hoppá, itt a nagy tanulság: a mister stabil 4-3-3-as hadrendje, ahova hajlandó három, védekezőbb felfogású középpályást betenni rendre, szóval az a csapat rohadtul nem a bekkelésről szól, hanem a hatalmas munkáról, és a szélsőiről (szélsőhátvédjeiről), ami viszont azt jelenti, hogy a három támadó mellett még legalább ketten fellépnek folyamatosan (ezért látjuk állandóan elől kóricálni, vagy visszafelé loholni Kinget, Alcit) a két hátsó sorból. Szevasz Rossi, az adatok fényesen igazolják azt a focidat, amit a pályán is látunk. A Honvédnak jelenleg felismerhető játéka van!

Egyéni rekordok

InStat-index

Brutális, de a három legmagasabb értékünk mindegyikét Daud prezentálta. 236 ponttal a legutóbbi, Győr elleni játéka volt az InStat szerint a Honvéd idei legjobb egyéni teljesítménye. Szorosan mögötte 233-al a Hali elleni, valamint 217-el a Fradi elleni produktuma következik.

Negyedik helyen Hidit és a Videoton elleni 204 pontját találjuk, ami korrekt, valóban nagyot küzdött Patrik. Ellenben Vécsei első fordulós, kecsói vereséggel záruló 203 pontja már meglepetés, ami azt mutatja, hogy az egy-egy kiugró teljesítmény és a csapat eredményessége között nem feltétlen van összefüggés.

A TOP 10-ben találunk még két Holendert (vs. Kaposvár és vs. Pécs), még egy Hidit (Pécs), egy Alcibiadét (Videoton), valmaint egy Nagy Gerit (Videoton).

A legrosszabbakat most hagyjuk, elég annyit tudni, hogy az utolsó tízben háromszor is szerepel Kemenes Szabi, miközben Testardi csak egyszer.

Daud amúgy más tekintetben is hatalmas fogás volt. Végre lett egy olyan támadónk, aki felvállalja azokat a lövéseket, amiket korábban a sokszor csak második hullámban érkező Vécseinek kellett, a fentebb már bemutatott hatéknysággal.

A tiki-taka egy tipikusan olyan fogalom, ami a jelenlegi Honvédra abszolúte nem jellemző. Korábban már írtunk róla itt és máshol is, hogy a Honvéd egyáltalán nem tartja a labdát, nagyon kevés a passz a játékában, és ami van, az is rettenetes pontatlansággal párosul. Ennek fejében viszont iszonyat hatékony mind a saját, mind az ellenfél kapuja előtt. (Hamarosan erről is lesz friss adatsorunk, addig fogadjátok el így blankban.) Például Godoy, Baráth és Lovric kaposvári 57-61 közötti számosságú pontos passza nálun kiugró dolognak számít. Hasonlót is csak még egyszer, a Pécs ellen tudtunk hozni, akkor négyen (Lovric, Baráth, Ignja és Hidi) zártak 45 fölött.

Ellenben ha például Lovricnak kijön a lépés, akkor bőven 90% fölötti hatékonysággal járatja a labdát, ahogy történt az a Kaposvár és a Pécs ellen is. Érdemes észrevenni, hogy ezek pont azok a meccsek voltak, ahol valóban domináltunk a pályán, és nem volt szükség Ivántól a hatalmas és kétes pontosságú tért ölelő passzokra, nyugodtan lehetett járatni hátul, és építkezni előre. Amúgy a nagyjából elfogadható 85%-os pontosság felett a legtöbbször Ignját találjuk, akinek védjegye lett a fix megoldás, a sallangmentes védekezés, vagyis pont az, amiért adegy alkalmazzuk, adkettő szeretjük.

Támadó szellemű(bb) játékos a passzkirályok között kevés található, és ők is csak elvétve. Nagy Gerit viszont innen ki kell emeljük, mert az aprócska spíler rendre hozza a 80%-ot, és azt az embert a pálya közepén, akinél jó helyen van labda, ráadásul úgy, hogy utána is nálunk marad.

Ha ennél is többre vagy kíváncsi

akkor kapd le innen a táblázatunkat .ods formátumban.

A blog rendszeres olvasói körében már nyilván nem kell bemutatnunk az InStat remek statisztikáit a magyar bajnokságról, ezért nem is tesszük, de annyit azért igen, hogy idelinkelem a korábbi hasonló posztjainkat, ha mégis kérdés merülne föl.

Most mégis valami újat mutatunk nektek: játékosrangsort. Eddig megmaradtunk a csapatszintű adatoknál, esetleg az összehasonlító elemzéseknél, hogy miben vagyunk jobbak/rosszabbak mint mások, de most ezen kicsit változtatunk, hogy személyeskedhessünk egy kicsit.

Állítás: Ha az egymeccses Godoyt nem számítjuk, akkor az InStat aggregált indexei alapján a következő játékosaink nyújtották eddig a legjobbat, legtöbbet:

• (Godoy, 168)
• Vécsei, 166
• Ignja, 162
• Holender, 159
• Diarra, 158
• Alcibiade, Nagy Geri 157

Gondoltátok volna? Vécseit és Ignját nyilván, de Holendert? Tehetséges, csinálgatja is, de hogy ennyire? Aztán Diarra, a szürke, aki tavaly csak csere volt, vagy néha kezdett, és ez így is maradt idénre, miközben egyáltalán nem rossz, sőt, kifejezetten hatékonynak, a játékunkat erőteljesen befolyásolónak nevezhető. És Alcibiade, az állandóan szapult digó balhátvéd? Rossi a Kövesdtől kapott zakó utáni sajtótájékoztatón vette védelmébe, és úgy látszik igaza volt.

Illetve annyira mégsem, mert a túlvégen ott találjuk a másik kegyeltet, Testardi mestert. Mögötte már csak két srác, a momentumokat kapó Kozma és Prosser, tehát a játszók közül Testardi a legkevesebb. Ezt mondjuk szerintem látja nagyjából mindenki.

Csatárként összesen 5 lövése volt, amiből egész pontosan nulla (0!!!) talált kaput. Vécsének 21/7, Vernesnek 15/6, Holendernek 13/2, de még a menet közben elküldött Diaby is 4/1-ig, a középhátvéd Ignja pedig 5/1-ig jutott. Testardi maga az olasz futball sztereotípiája: csatárként hozza a nulla gólos meccseket. (A passzhatékonysága már csak hab a tortán, minden második labdája megy emberhez.)

Nem akarom Testardira kihegyezni a mondandót (basszus, neki még becenevet sem találtunk ki!!!), inkább néhány további érdekesség:

• legtöbbet passzoló játékosok: Alcibiade 223, Hidi 186, Ikenne-King 165
• legpontosabban passzoló játékosok: Nagy Geri 86%, Lőrinczy, Tandia 79-79%
• legtöbb nyert párharc meccsenként: Vécsei 11, Ignja, Ikenne-King, Diarra, Zsivány 10-10
• legmagasabb arányban nyeri a párharcait: Ignja 73%, Lovric 71%, Tandia, Alcibiade 60-60%
• legtöbbet szabálytalankodnak ellene: Vécsei 20, Alcibiade 16, Hidi 12

(amúgy Godoy szinte mindent vinne, ha az egy meccsével bevontam volna a sorokba)

És az árnyoldal, ahol azért előre szólnánk, hogy néhány adat gyengeségére magyarázat lehet a játékos posztja, és a posztjából fakadó lehetőségek.

• legrosszabbul passzoló játékosok: (Mancini 46%), Testardi 51%, (Diaby 62%), Lovric 65%
• legrosszabb arányban nyeri a párharcait: Lőrinczy 29%, Vernes 30%, Holender 36%, (Vécsei 41%)
• legtöbb szabálytalanság: Vécsei 18, Baráth 14, Nagy Geri 11

Minden más megnézhető, kibogarászható táblázatunkból.

Van kapuskéredés, vagy nincs kapuskérdés?

Most mi legyen? Szabinak látványosan nem megy, és ha neki nem megy, akkor az egész csapatnak sem. A Kövesd elleni baki még hagyján, az benne van a játékban, ráadásul volt már hasonló a praxisában, elég a tavaszi MTK-ra gondolni, ahol egy szintén agyonnyerni látszó meccsen lett gyufa a vége. Nála nagyobb spanyolabb kapusoknál is előfordulnak momentumok, szóval nyugi van, Szabi még mindig egy isten, csak éppen felmerül a kérdés, hogy jelenleg ő számít-e az első számúnak Kispesten?

A válasz amúgy rémesen egyszerű: igen, Szabi a kapusunk. Ellenben. Néhány éve Balajczának annyira nem ment Újpesten, hogy saját kérésére(!!!) került ki a csapatból, mert úgy érezte árt a jelenléte. Szélsőséges eset, nyilván hasonló fel sem merülhet nálunk, mert ez minden, csak nem sportolói magatartás, még ha távolról épeszű cselekedetnek is tűnik.

Azonban van egy személt dolog, amit statisztikának hívunk, és képes olyan dolgokat is megmutatni, amiket sokszor nem akarunk látni. Biztos nagyon fájó tud lenni az ország devizában mért eladósodottsága, vagy a magyarok tévé előtt töltött óráinak száma, kiváltképp ha csinos sávokban, körcikkekben meg hullámzó vonalakban mutatják be, de itt most nem számítanak, mert nálunk más a releváns adat: mennyiszer kell a kapunkat eltalálni, hogy abból gól legyen?

klikkre megnő

Sajnos csak alig. 2,25 kaput eltaláló lövésből lesz nálunk egy gól, vagyis nagyjából minden második. Kemény.

Számoljunk. Ez azt jelenti, hogy hét mérkőzés alatt mindössze 18-szor találták el egyáltalán a kapunkat, és ebből kaptunk 8 gólt. Mi ez, ha nem hatékony védelem/védekezés? Az amúgy teljesen átláthatatlan, folyamatosan változó összetételű hátvédsorunk még így is körökkel mossa le a második legjobb mutatójú Debrecent (22 lövés kapura ellene), és még ennél is durvábban bárki mást.

Eddig játszott ott ugyebár Alcibiade, Baráth, Ignjatovic, Ikenne-King, Lovric, Tandia, Zivanovic, és bevetésre vár Kovács János. Szidjuk, kalapáljuk őket, miközben messze az NB I. leghatékonyabb védősora a Honvédé. És mögöttük áll Szabi, a mai fő kérdés.

Még egy adat. 57. Összesen ennyiszer próbálkoztak egyáltalán ellenünk lövéssel. Soknak tűnhet hét meccsre, ezért elmondanám, hogy a második a Videoton 68-al, harmadik a Pápa 82-vel, és találunk olyat is, hogy MTK / 112, vagy Kecskemét / 121. Vagyis a lényeg ugyanaz, minden külsőség ellenére, valamit elképesztően jól művelünk ott hátul.

Tehát jogosan merül fel a kérdés: akkor a kapusteljesítményen mennek el a meccsek rendre?

Kurvára nem tudom. Szabi egy szerelem, akit nem lehet utálni, amikor nem megy neki. Viszont ha nem megy neki, akkor hetekig, sok-sok meccsen át nem megy neki, és az bizony képes repedést ütni a románcunkba.

Olyan nincs, hogy megrettenjünk, ha a szélről érkezik egy beadás az ötös vonala környékére, de olyan se legyen, hogy halálos nyugalommal elindulunk a mosdóba, ha az ellenfél rúghat büntetőt, mert tudjuk, gólt nem hagyunk ki. Ez ne legyen!

Nekünk most egy olyan kapus kell, aki hozna egy minimumot, mert előtte minden rendben lévőnek látszik, még a látszat ellenére is. Ha ott az az átlag, az a közepes, a sportlapnál csak ötös-hatos, akkor itt semmi gond nem lenne.

Még mielőtt azt hinnők, egyáltalán nem arról beszélek, hogy Szabin mennek el a meccseink, mert nem kellene egyszemélyi felelősökre mutogatni, csak épp az van, hogy van egy aljas adatsor, és abból ilyesmiket lehet kiolvasni. Mellékesen a hét meccsen kapott nyolc gól se rossz, de látjuk, lehetne akár jóval kevesebb is.

Mi legyen? Várjunk, hogy hátha majd Diósgyőrben, egy komolyabb meccsen felpörög Szabi, és újra hónapokig azt látjuk tőle, amit tavasszal? (Gyuri jegyezte meg a Kövesd ellen találóan, hogy most kamatostul visszakapjuk a tavasziakat.) Mert nem rossz ez a csapat, vagy nem lenne annyira rossz, mint ahogy a játék képe mutatja néha, ha meglenne a tavaly annyiszor megcsodált hátsó stabilitás. Például ha az van, akkor elől is nyugodtabbak lehetnek a fiatalok (és Testardi), és talán majd nem kell egy Lanza, hogy bevállaljanak dolgokat, amik majd sikerülni fognak.

Viszont az, hogy a stabilitás csak részleges, elől meg nincs senki, aki bedurrantaná a képességekben egyáltalán nem gyenge sorunkat, az együtt nem megy. Nekem az is jó, ha újra jönne egy Lanza, és marad Szabi, de jobban örülnék annak, ha Szabi jönne vissza Szabivá (szabiról? bzmg, inkább nem, még tőlem is ciki lenne).

Lenyomtunk hat meccset a tavaszból, stabilan tartjuk a hatodik helyünket, így várható volt, hamarosan meg kell jelenjenek a színen a Magyar Futball Hivatalos Fanyalgói. “A Honvéd meg sem próbál futballozni.” – mondják, és bár objetkíve valóban nem mi vagyunk a Barcelona-mezbe öltöztetett Bayern München, egyáltalán nem rohanjuk le soros ellenfeleinket, de valami azért mégiscsak működni látszik.

Az pedig végképp ne legyen már ciki, ha egy csapat megpróbál valamit játszani, mert az amúgy egy jó és egyben követendő dolog. Cáfoljunk rá tehát a károgókra, amihez segítségül hívtuk az InStat remek statisztikáit, és kikaptuk belőle a ránk jellemző érdekességeket, jellemzőket.

Lőttünk nyolc gólt, kaptunk nyolcat, nyertünk háromszor, ikszeltünk a Loki ellen, és kikaptunk a Videotontól, valamint az MTK-tól. A tizennyolc lehetségesből begyűjtöttünk tíz pontot, a lehetséges 56%-át. Nem rossz ez, mondhatnók jogosan állunk ott, ahol. A kérdés inkább az, mindezt hogy értük el?

Kezdjük a legfontosabbal: alig van nálunk a labda, de az egyáltalán nem probléma. Hat meccsen összesen 6845 másodpercet, azaz 114 percet és még egy kicsit. Ez egy meccsre leosztva alig 19 perc, miközben az ellenfeleink – tessék megkapaszkodni – hasonló mutatója 28 perc, vagyis majdnem egy tízessel több. Miközben ugyanannyit tudtak csak lőni, mint mi. Fura? Az. Hatékonyak vagyunk? Igen. Kérdés? Nincs. (Egyedül az MTK-t sikerült lebirtokolnunk, ott másfél perccel volt többet nálunk a labda, aztán látjuk mi lett belőle.)

Fontos megjegyeznünk, hogy elég hatékonyan, okosan használjuk ki (vö. töltjük meg játékkal) a rendelkezésünkre álló időt. A meccseinken átlagosan 51%-nyi időt van játékban a labda, ami valamivel több, mint egy félidő. A mindenféle lemmák alapján kívánatosnak tartott 60 percnyi játékidőtől ugyan messze vagyunk, de azért ez se rossz. Kicsit olyanok vagyunk, mint a szocialista szektor kisiparosa: abból dolgozunk, amink van, és az bizony nem sok. Rossi felismerte, hogy mennyi a legfeljebb, és ahhoz alakította a formát.

Billenjünk kicsit túl a perceken, és nézzük meg a lövéseket. Az ellenfeleink birtoklásának ugyebár csak kétharmadával rendelkezünk meccsenként, ez mégis elé volt arra, hogy 92-szer próbálkozzunk lövéssel az ellenoldal 82-jével szemben. Vagyis amíg nekünk elég 74 másodperc egy-egy lövéshez, addig ellenfeleinknek 123-ra van szüksége. Gyorsan jutunk a kapu elé, vállalkozunk is tisztességgel, miközben képesek vagyunk megakadályozni az ellenünk készülő ármányokat. Mondjuk ki hangosan: itt szó szó sincsen védekező futballról, a válasz valahol a stílus környékén keresendő.

Menjünk tovább még egy kicsit ezen a vonalon. A 92 lövésünkből 43 kaput talált (46,8%), miközben a felénk érkező 82-ből csak 26 (31,7%). Ha odakerülünk, akkor lövünk, és ha lövünk, akkor pontosan. Dolgozzon csak meg az ellenfél kapusa a havi betevőért. Sőt! Ha a játékperceinket elosztjuk a kaput eltaláló lövéseinkkel, akkor azt látjatjuk, hogy 159 másodperc, vagyis alig két és fél perc játék elég nekünk egy-egy komolyabb gólszerzési kísérlethez. (Az ellenadat: 390 másodperc, vagyis hat és fél perc!)

Sajnos azonban a helyzet nem annyira rózsás, mint azt hinnők. Amíg mi lövöldözünk sűrűn, az ellen meg ritkán, addig ugyebár ugyanannyi gólt lőttünk, mint ahányat kaptunk. Hiába találunk be 855 labdát birtokolt másodpercenként, ha 1269-enként gólt kapunk. Elmagyarázom: itt jön ki az, hogy keveset van nálunk a labda, amit ráadásul még gányabb mutatóvá tesz az a tény, hogy a hat meccsen kapunkra érkező 26 lövésből nyolc gól lett (30,8%), míg ugyanennyihez nekünk 43 kísérlet kellett (18,6%), vagyis hatékonyságban, helyzetkihasználásban van még hova javulni, de az már kőkeményen nyilvánvaló kell legyen, az alapjátékunk megvan az eredményességhez.

Passzhatékonyság. Egy fogós, ravasz kérdéssel állunk szemben, ha magát a labda járatását vizsgáljuk. Egyedül az MTK-t nyomtuk le darabban (pontos passzok száma), mindenki máshoz képest csúnyán alulmaradtunk (Videoton 225 vs. 541; Paks 204 vs. 449; Fradi 171 vs. 335). Sajnos nem férünk hozzá a teljes adatbázishoz, de azt azért képesek vagyunk véleményezni, hogy itt nyilván arról lehet szó, hogy az ellenfeleink nehezen találnak fogást rajtunk, így sok az oldalpassz, a hátul való adogatás, amit megerősít az is, hogy a például a Fradi ellen talán pont Besicnél volt a legtöbb mért passz.

Kevés tehát a passzunk, és még kevesebb a pontos passzunk. Átlagosan 69%-ban adjuk olyan emberhez, aki saját, miközben az ellenünk mért 77% se a pontosság szótári szinonimája, mégis valahogy jobban néz ki. A Loki és az MTK kivételével ebben a mutatóban nagyjából mindenki annyira focizott le minket, amennyire csak lehet, mégis hármat nyertünk abból a négyből. Fura, nem is értem.

Még mindig a passzok. Volna bőven hová fejlődni a gondolkodás sebességének tekintetében. Az átlagos egyéni labdadajkálgatás pontos passzokra eső 4,82 másodperce (vagyis, hogy egy átlagos játékos mennyi időt birtokolja addig a labdát, amíg egy társához továbbítja) alig marad el ellenfeleink 4,47 másodpercétől, de ha nem csak a pontosakat, hanem az összes passzt nézzük, akkor mi 7 másodpercig nézelődünk, majd döntünk – az imént bemutatott módon – rosszul, miközben ellenünk elég 5,8 másodperc is a jobb döntések meghozatalához. Ki merem jelenteni, hogy fejben iszonyatosan lassúak vagyunk, és ha birtoklásra kényszerítenek minket, akkor erősen pontatlanok. Adja magát tehát a Honvéd játékának ellenszere: hagyni kell minket birtokolni hátul, úgyis rossz megoldást választunk.

És itt jön a képbe Rossi mester zseniális húzása: nem hagyjuk passzoltatni magunkat! A fene tudja mennyire tudatos ez, de láthatóan létezik, és működik. Rettenetesen kevés passz kell nekünk ahhoz, hogy lövésig jussunk (15 vs. 28!), és arányokban még kevesebb, hogy kaput is találjunk (33 vs. 87!). Lehet, ez maga a kontrajáték fogalma, de valahogy mégsem a Supka-éra csapatát látjuk viszont, hanem valami alkotni vágyóbbat, valami elképzeléssel játszóbbat. Ez pedig jó.

Különösen akkor, ha rápillantunk az egyik legfontosabb mezőnybeli mutatóra, a nyertes párharcokra, hogy megerősödjék abbéli hitünk, ellenfeleink csak a saját térfelükön képesek járatni nagy hatékonysággal a labdát, de azt meg tegyék nyugodtan, láthattuk, az pont a mi gólszerzési esélyeinket növeli, mert amint egy kispestivel találkoznak, pont 50% esélyük van arra, hogy a párharcból győztesen keveredjenek ki. Magyarán át lehet jönni a térfelünkre, hiszen tudjuk, a remény hal meg utoljára, vagy más szóval nem felesleges, de azért nem is feltétlen kifizetődő. Ismét sajnáljuk, hogy a párharcokról nincs hőtérképünk, hogy az egyes harmadokban mik az arányok, de azt sejthetjük az eddigi adatsorokból, hogy a kapuk előtt mindenki gyengébb, mint a középpályán, és mivel mi ott hatékonyak vagyunk, egy-egy jó csel részünkről akár maga lehet a kaput eltaláló lövés közvetlen előzménye.

Azt még fontos megjegyezni a végén, hogy a legutóbbi sárgás/lapos posztunkhoz kapcsolódjunk. A 115 elkövetett faultunkból 19 végződött lappal (16,5%), miközben nekünk csak 82-t fújtak, 12 lappal (14,6%). A lappal végződő esetek százalékos arányában alig van eltérés, tehát ha a szabálytalanságok számát tudnánk valahogy csökkenteni, akkor azzal rögtön az eltiltások számát is. Úgy látszik ez ennyire egyszerű, mert nem fociznak le minket, a mezőnyfölény csak talmi, nyugodtan lehet nyugodtnak maradnunk.

Nem tudom Rossi mennyire követi ezeket a számokat, az InStat rendszere jóval többet tud az itt bemutatottnál, de valamiért azt merem sejteni, követi, sőt rettenetes papírmunkát végez az olasz varázslónk, hiszen azt látjuk a pályán, ami a számokból is kiderül, amit nyugodtan nevezhetünk a Honvéd játékának, stílusának.

A hatodik hely jelenleg tehát valóban fényesen megérdemelt (még úgy is, hogy nem vizsgáltuk meg a másik 15 csapat hasonló mutatóit), az előrelépés lehetősége adott, és nemhogy jövőre, akár még idén is kijöhet belőle valami igazán fényes.

Az aggregált adataink letölthetők innen.

Fontos tudni, hogy Tandia a Debreceni-ügy (állítólag nem hosszabbította meg a jövő nyáron lejáró szerződését, ezért a pápai meccs előtt kitették a keretből) miatt kerülhetett be egyáltalán Ignja mellé a védelem közepére. Első blikkre szörnyülködtünk a játékán, hiszen csak annyit láttunk, hogy a debütálása első félidejében tényleg a legegyszerűbbet választva, minden labdát kisomott a Perutzon túlra. Ajvé, tényleg ő lesz a megoldás?

Pápa óta lement hét meccs, és kiderült, igen, Tandia megoldás lehet, sőt. Mert Debi – valljuk be – legfeljebb közepes volt az elmúlt évben, alig-alig vállalt bármi többletet; Botis ugyebár nyáron távozott, a helyére érkezett Ignjatovic pedig nem rossz, de annyira utolsó ember rendszerint, hogy szinte már klasszikus söprögetőt játszik. Kellett mindenképp valaki mellé, amitől majd megjön az a stabilitás, amit elvárható lenne.

	mérk.	perc	fault	perc / fault	párharc	nyertes párharc	labdavesztés meccsenként	labdaszerzés meccsenként	sárga	piros
Debreceni	10	943	9	105	149	59,6%	4,1	9,9	2	–
Ignjatovic	17	1598	21	76	176	71,1%	5,2	10,5	5	–
Tandia	7	641	7	92	104	67,7%	5	10	2	1
Adatok forrása: InStat

Bár szükségből történt, bejönni látszik a váltás. Tandia több párharcot vállal meccsenként, és többet is nyer meg belőlük, miközben labdaszerzésben nem rosszabb Debinél, és ehhez a teljesítményhez ugyanúgy nincsen szüksége szabálytalanságokra.

Hét, azaz hét fault középső védőként hét meccsen, vagyis 92 percenként(!!!) egy, ebből kettő sárgát, egy pirosat ért. Magyarán nagyjából minden második szabálytalansága után nyúlhatott a spori a zsebéhez.

Tandia összes szabálytalansága az ősszel (fordított időrendben).

1. Pápa: Egyszerre érkezik valakivel egy labdára, rátartás.
2. Pápa: Vállal lök, nem egyenlő testhelyzetben.
3. Újpest Kabátnak lép oda hátulról. Sárga lapot viszont nem ezért, hanem egy Vécsei által elkövetett szabálytalanság után kapott, mert elvitte kézben a labdát a tetthelyről.
4. Eger: A szélen felfutó játékos elé lép be. Sárga.
5. Haladás: Oldalról érkezik, kicsit nagyobb lendülettel. Szabadrúgás.
6. Haladás: Ellenfél térfelén labdát próbál visszaszerzni. Rátartás, Szabadrúgás.
7. Diósgyőr: Csirszkinek csúszik be. Piros.

Ennyi, és nem több. A pápai első, az Újpest elleni, valamit a Hali elleni második nevezhető nagyvonalakban durvábbnak, esetleg szükségtelennek, de érdemes megnézni, egyik sem volt az a jelentősen betonkemény mozdulat, amit szegény Csirszki ellen sikerült összehozni. Az pedig külön érdekesség, hogy ezeknél a szabálytalanság ténye megkérdőjelezhetetlen, míg Diósgyőrben igen.

Tandia védelmében szólva tehát nyugodtan kijelenthetjük, egyáltalán nem mészáros-kategória a védőnk, egyszerűen csak szerencsétlen volt egy adott pillanatban.

~o~

Update: A keddi fegyelmi határozat, mindenféle különösebb indoklás nélkül.

Baráth Botond (Honvéd), mint visszaeső 4, Kronaveter Rok (Győr) 2, Horváth Levente (Lombard) 1, soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Tandia Souleymane (Honvéd) a labdarúgó-mérkőzésektől 2012. december 4-től kezdődően 4 hónapra szóló eltiltást kapott.

Tehát Botinak kimarad a Videoton, a Paks, a Fradi és az MTK; Tandiának ezeken felül a mai győri Ligakupa, a februári Magyar Kupa, valamint ha bárhol továbbjutnánk, és az újabb meccseket márciusra sorsolják be, akkor azok is.

~o~

További olvasnivalók a témában:

• meccsösszefoglaló
• korábbi sérülések és eltiltások