Mastodon

Kifejezetten gyengére sikerült gondolatkísérlet az ún. negyedik fal áttörögetésére

Negyedik fal.

Az utóbbi időben méltatlanul elhanyagoltuk azon kedves olvasóinkat, akik mindennel elégedettek, és akik kizárólag a sikereinkről szeretnének olvasni. Éppen ezért eljött a pillanat, hogy önkritikát kell gyakoroljunk, hiszen hagytuk kijátszani az éberségünket, és teret adtunk az örök fanyalgóknak, akik a széniparunk és vájáraink hősies munkáját is mindössze egy felelőtlenül odavetett sületlenséggel intézik el: Minek az a sok szén? Nyáron nem kell fűteni!

Nem ezért állított minket bölcs népünk és nemzetünk a billentyűzet mögé, nem ezt várják tőlünk a tömegek. 

El kellene végre ismerni, csapataink harcban állnak, a külső és belső ellenség féregként rágja, hiénaként marcangolja szét klubunk, országunk, oktatásunk, egészségügyünk, egész népy és nemzethy létünk testét. Parancsoljunk együtt minden féregnek, minden hiénának mindörökre megálljt! Húzzuk elő tokjából legerősebb fegyverünket, a vak hitet, szabaduljunk meg az ön- és a kisközösségi érdekek talmi gyönyörének ármányától, vessük le a ránk erőltetett elnyomás béklyóját, és emeljük végre fel az igazi hangunkat:

Éljen, Mákosi!

(A jelszavakat majd aktualizáljuk, most a cselekvés gyorsasága a fontos, nincs egy talpalatnyi percünk se tovább toporogni.)

Az idő előrehaladott. 

“Kifejezetten gyengére sikerült gondolatkísérlet az ún. negyedik fal áttörögetésére” bővebben

Megtartotta éves beszámolóját Csányi Sándor, és megtudtuk, hogy a magyar labdarúgásban egyedül a foci rossz

Sikerpropaganda-galéria!

Az MLSZ 2018-as küldöttgyűlésén értékelték a 2017-es évet, és ahogy az várható volt, semmi meglepetés nem történt. Tolták ugyanazt a bullshitet, mint az elmúlt években, vagyis épülnek a pályák és a stadionok, egyre több a labdarúgó, a rendszer remekül működik, a TAO-t jól használják fel a klubok, és amúgy is jó, hogy van, köszönjük a kormánynak, etc.

A válogatott ugyan nem volt sikeres, ahogy a klubcsapatok sem, a meccseken nincs néző (a fegyelmi bizottság beszámolójában elhangzott, hogy a büntetések semmilyen hatással nem voltak a közegre!), de szerencsére a tévében igen (bár arról nem beszélünk, hogy nem adja a meccseket a tévé).

Minden szép és jó, a küldöttek az előterjesztéseket egyhangúlag fogadták el. Csányi közben beszélt jó sokat, és látszott a szemén, képes szóról-szóra elhinni azt, amit mond. Félelmetes, mert ez egyben azt is jelenti, hogy konkrétan fogalma sincs a szövetségnek arról, hogy mire megy el valójában a TAO, hogy a szurkolóknak mi a gondja-baja, hogy a kisegyesületekkel mi van, hogy a játékosok jelentős százaléka csak papíron létezik, és aki valós személy, az is méregdrága TAO-s kenőcsök és TAO-traktorok mellett amúgy semmilyen képzést sem kap.

Ja, és profiliga továbbra sem lesz. (Címlapkép: Helyzetben a klubok – ez az új szlogenje az MLSZ-nek.)

“Megtartotta éves beszámolóját Csányi Sándor, és megtudtuk, hogy a magyar labdarúgásban egyedül a foci rossz” bővebben

Az MLSZ kapkodva eltörölte a kapkodva bevezetett fiatalszabályt, viszont nem tudta elmagyarázni, hogy mit léptet a helyébe

Fából vassádám.

Sokat szidtuk az elmúlt három évben az ún. fiatalszabályt, vagyis azt az ajánlási rendszert, ami arról szólt, hogy ha egy csapat előbb egy, majd két U20-as korosztályba tartozó játékost szerepeltet a meccsein, akkor mindenféle bónuszpénzeket írhat jóvá. A rendszerrel már első ránézésre is komoly problémák voltak.

  • az ellentételezésre szánt pénzek korábban a klubok saját bevételei voltak, ezeket elvonták, és a továbbiakban érdemelapon osztották vissza.
  • a fiatalok csak addig fizettek, amíg megfelelő korban voltak. Egy évvel később a többségük kikerült a kezdőcsapatokból, és vagy máshova igazolt, vagy legjobb esetben is padozik. A nevelőklubok tehát egy-két évig ki tudták szedni belőlük a pénzt, majd jönnie kellett a következő fiatalnak, hely azonban nem marad a csapatban, így egy saját nevelésű fiatal, akit már az NB I-hez szoktattak jóval kisebb eséllyel játszhatott, mint egy jó korban lévő másik fiatal.
  • ennek egyenes következménye, hogy a pénzügyi kényszer miatt egyes csapatok szinte soha nem játszhattak a legerősebbnek vélt kezdőcsapatukkal, mert valahol helyet kellet szorítani a fiataloknak.
  • nem az érdem, hanem az életkor és a kényszer játszatott sok fiatalt, ami nem biztos, hogy jót tesz/tett a pályafutásuknak.

Ennek most vége, mert az MLSZ új rendszert vezet be.

“Az MLSZ kapkodva eltörölte a kapkodva bevezetett fiatalszabályt, viszont nem tudta elmagyarázni, hogy mit léptet a helyébe” bővebben

2018-ban még mindig az MLSZ a magyar futball legnagyobb ellensége

Legalább valami nem változott.

Az OTP Bank Liga közvetítéseit igen magas nézettség jellemzi az M4 Sport-csatornán – a szurkolók kedvéért jönnek a fix idősávok: az OTP Bank Liga 20-25. fordulójának menetrendje.

– írta ki nagy büszkén az MLSZ január 29-én 17 óra 36 perckor a Facebook-falára. Bennem például azonnal felment a pumpa, és sebtiben szar, szemét, hazug bandának minősítettem a szövetséget, ahol a dolgozókról mostanra nehéz elképzelni, hogy más cél vezérelné őket, mint az egzisztenciához való foggal-körömmel ragaszkodás – akár a magyar futball halála árán is. Mert nagyjából erről szólt az elmúlt pár év, és ennek a folyamatnak a csimborasszója minden szakmaiatlan, vállalhatatlan, és úgy általában felháborító döntés sikerként való tálalása.

“2018-ban még mindig az MLSZ a magyar futball legnagyobb ellensége” bővebben

Izland kijutott a világbajnokságra

Apró demagógia egy grafikonban.

Mellékesen ha már számolunk: az MLSZ fejlesztésekkel foglalkozó oldala szerint az elmúlt években összesen 1002 pálya épült, összesen 1,93 km² játéktérrel, valamint felújítottak további 1513 pályát, amit ugyan nem részleteztek, de ha átlagoljuk az új pályákra a méreteket, akkor az is legalább 2,91 km². Vagyis Magyarországon mostanság legalább 4,84 km² futballpálya épült, ami Izlandra lefordítva: minden polgárra jutna 14,5 m² felújított vagy új magyar futballpálya, ez pedig valamivel nagyobb, mint egy szabvány lakótelepi lakás kisebbik szobája. (Mellékesen Izland teljes lakossága hatszor elférne az MLSZ pályaépítési programja keretében létesült új pályákon, és akkor egy főre kényelmesen 1 m²-t számoltam.)

Egyszerű következtetés, fél gondolat: talán nem az épült pályák számában kéne mérnie saját sikerességét a szövetségnek. (Igen, tudom, ha nincs pálya, akkor nincs hol futballozni.)

update // az átláthatatlan háborús övezet, a selejtezőit a malajziai Melakában játszó Szíria az ázsiai pótselejtező ausztráliai visszavágóján, egy hosszabbításban kapott góllal maradt le az interkontinentális pótselejtezőről, és így a világbajnokságról. Vannak még csodával határos történetek, csak általában nem mi írjuk őket.