Az érdektelenség mocsara…

sajna csak a képen vagyunk fölényben...
sajna csak a képen vagyunk fölényben…

…az, amibe süllyedtünk erre a szezonvégre. Mind a lelátón, mind a pályán. Patetikusan hangzik, de ettől még igaz. És most már nem csak a tavalyi áprilissal-májussal való összevetésben haloványka az idei tavasz-zárás, hanem hosszú évekre visszamenőleg is nehezen találunk hasonlót. A sisai első félév végén legalább a kupadöntő miatt lehetett izgulni a hasonlóan demoralizáló vereségek sora mellett – de idén már mindenki csak az utolsó fordulót várja. Nem jó ez így.

Amúgy a csapat most aztán tényleg meg lett fiatalítva. A padon csak Zsivány és Daud, a kezdőben a délszláv belső kettős és az ártalmatlanul hasznos (haszontalan?) Job. Végre kezdőben Bobál Geri, Prosser, és meglepetésként Kapacina, a padra odafért Botka és Csábi Misu is. No ezek után volt igen fájó a látott “játék”.

És hoppsza, nem kell megijedni, nem a demagóg sületlenséget akarom most nyomatni, hogy eddig csak fiatalokért hörögtem (nem igaz), és most, hogy itt vannak, jó korzós szokás szerint szétkapom őket, hogy ez mi volt (nem teszem). Pedig ebben nagyok vagyunk mi, kispestiek – emlékszem Torghelle első pár meccse után hogy szidták őt habzó szájjal, hogy “takarodjon Marcaliba és vissza se jöjjön”.  Nem, mi itt a blogon általában üdvözöljük a fiatalítási hullámot, de nem az ész nélkülit; dicsértük Rossit, amikor szép fokozatosan építette be Filipet és Nagy Gerit, és morcosak voltunk, amikor egy Máncsónak vagy Zsiványnak bérelt volt a helye és ezért nem játszott soha egy-egy arra érdemes tehetség. DE ha jönnek az ifik, akkor azt szeretjük, ha értelmesen épülnek be a csapatba és ha a srácokon a mindent legyőző bizonyítási vágy látszik, azaz a motiválásuk is biztos kezekben van.

Tegnap ez mintha hiányzott volna, a motivációs bázis. Nem, nem is, nem mondhatnám hogy a srácok ne akartak volna…akartak-akargattak,  de egyrészt a régi sirámunk ismét érvényt nyerve lebegett a Bozsik fölött: nincs vezére a csapatnak, sem kreatív, sem lelki értelemben. Vécsei Báló lehetne talán az, de ő lelki alkatilag kevésbé ilyen, formailag meg cudarul leült most tavaszra – ennek egy pozitív hozadéka csak az lehet, hogy talán nem viszik őt el a nyáron. De rajta kívül? Hidi talán 2-3 éven belül lehet ilyen lelki vezér, hisz szűrő-határozottsága is csak megjött 3-4 év alatt (lassan érő típus, na), de kreatív vezérnek ő is kevés lesz. Más típus. Egy zseniális irányító mögött ő aranyat érhet. A helyett alumínium pénzérmét is alig.

nem lesz könnyű megtalálni a motivációs kulcsot... pedig valamit tenni kell
nem lesz könnyű megtalálni a motivációs kulcsot… pedig valamit tenni kell

A másik problematika a habitus volt tegnap. Mi itt a beharangban, meg a heti kommentekben arról álmodoztunk, hogy a juniorok (és a szerepet kapó, és még jövőre is élő szerződéssel rendelkező légiósok) arra használják ezt a négy meccset, hogy kőkemény hajtással, vért vedelve bizonyítsák, hogy helyük van Kispesten. Nos, ebből olyan nagyon sokat nem tapasztaltunk tegnap. Illetve inkább semmit. Erre mondaná a srácoknak Chris Tucker Ruby Rhodként, hogy “Korben szívem szívecskéim, mi volt ez? Nulla, zéró, semmi, nuku…!” Mert mi történt? Kifogtunk egy, a fékezettnél is fékezettebb habzású Videotont, akiktől féltünk, hisz a bronzért mennek, erre a válogatott-gyöngyszeme Nikoliccsal az élen lehoztak egy akkora nihilt, hogy még keresnivalónk is lehetett volna. De nem lett, mert a mi srácaink úgy 20 percig 1-2 Kapacina (hol jó, hol rossz) keresztlabdával még próbáltak valamit kezdeni, aztán annyi, egy langyos, ótvar meccsen elfocizgattak a Vidi ellen, legalább nagy baj ne legyen jelszóval. Rossz volt ezt nézni, rossz volt időutazni, és visszamenni a ’90-es évek közepi-végi olyan idények végére, ahol már megúsztuk a kiesést, és már csak az volt a kérdés, hogy 10.-13. közt hol végzünk, no akkor poroszkáltak-óvatoskodtak így a nagy melegben az akkori srácaink, Schultzok, Zováthok, Gabalák, Bánföldik. Nem akarok megint olyan időszakot.

Interregnumban vagyunk, tudom, annak minden kínjával és átmenetiségével együtt, de ez akkor sem jó. Három meccs van még, és jó lenne, ha a csapat átérezné, hogy a következő évet azzal is meg lehetne alapozni, ha most odateszik magukat, nem csak vért szürcsölve, de azt izzadva is! Mint 2011 tavaszán, mikor az utolsó, már tét nélküli Supkameccseken azért lehoztuk a Vidi elleni ikszet Zelenka szabadrúgásával, vagy Siófokon akadémista gólt rúgott Czár, ezek mind-mind megágyaztak a következő remek őszünknek. Ez a tegnapi szenvelgés max egy kiesőszezonnak ágyazhat meg.

A lelátón közben feltűnt az edzőkeresős fázisainkban a Bozsikba mindig kicsorgó Vágó Attila (jajj, ne) és régi ászaink közül Dajka, aki most nem Esterházyékkal, Garabáékkal üldögélt, hanem egyedül jegyzetelt, így kis meccsrejáró körünk több tagja ebbe már belelátni vélt valamit. Rajtam kívül amúgy mindenki ódzkodna Dajkától, az én ’80-as évek iránti nosztalgiával telt szívemnek azért szakrális jelentőséggel bírna egy Dajka kinevezés, még ha ésszel tudom is, hogy valszeg nem ő lenne a legsikeresebb választása Heminek. De mindegy, ezek csak teóriák, az ilyen találgatások után szokott az lenni, hogy jön június 6-án egy ismeretlen külföldi tréner, szóval mindegy is…

A lefújás most tényleg megváltás volt, és sajnos mindent elmond a szombatról, hogy a csúcspontot az jelentette e délutánon, mikor a táboruk előtti ünneplést befejező és az öltöző felé irányt vevő Vidiből kitűnt egy fekete flitteres melltartó szerű topot viselő játékos, aki történetesen Juhász Roli volt, és hát bizony vesztes hazai meccs után a kispesti korzó előtt ellenfél játékosnak ilyen outfitben végigmenni az álmoskönyvek szerint nem sok jót ígér… Jött is az obligát “hogy nézel ki, teeeee“, illetve a szofisztikáltabb korzós időket idéző “itt gyerekek is vannak, vegyél már fel valamit” jellegű zrikák, a Kék Osztriga bár elcsépelten kötelező jellegű említéséről nem is beszélve. Még Juhász se bírta ki röhögés nélkül ezt a verbális sortüzet. Bár a játékosaink lettek volna ilyen hatékonyak.

Győr, MTK, Loki. Sok biztató most nem jut eszembe, max annyi, hogy ilyenkor, ha már minden kedvem-reményem veszni látszik, akkor általában történik valami pozitív (szerű) dolog. Kíváncsian várom.

Fotók: lovi, babar (1909foto.hu)

“Az érdektelenség mocsara…” bejegyzéshez 39 hozzászólás

  1. Nekem is csalódás volt a meccs… nem kicsit… de szerintem alapvetően az látszik belőle, hogy a fiataloknak nem lehet megspórolni a pofonokat az 1. osztályban : U19ben és nb3ban nem lehet felkészülni 1 Videotonra. A srácok nagy része mindig 1-2 meccset(10-20 percet) kapott vagy annyit sem, így nem lehet fiatalokat beépíteni ! Aki azt hiszi, hogy az normális, hogy Csábi most játszott először az 1. csapatban, Botka még be sem mutatkozott, Bobál perceket kapott, az nem ismeri a Honvéd utánpótlását vagy nem ért a focihoz. Rossi képtelen volt 1 normális védelmet összerakni.. ha ez sikerül az új edzőnek a következő szezonra, közben visszatér Godoy,Keita utoléri magát,akkor nem lesz itt gond… .

          1. persze…igyekszem is javítani a nem ritka hibáidat ! egál… :) Komolyabbra fordítva, tudom hogy a tar talján iránt komoly érzelmeket táplálsz..de kénytelen vagyok a számlájára írni Csábi, Bobál és Botka ellopott félidőit és megvalósult 0-10 perceit..! :( és itt visszacsatolnék 1 hétközi témához is, hogy ki állítja össze a csapatot nálunk…úgy tűnik nem Hemi, mert többször voltam a közelében up. meccseken és Puskás kupákon…és hallottam hogy az öreg nagyon preferálja pl. Csábit -amint láthattuk a 2Xpár perces nb1es Misu pályafutásból- nem alaptalanul…Számomra felfoghatatlan, hogy a jelenlegi védelmi szintünket tekintve, 1 ilyen fizikumú technikás srác 25 meccsen nem kapott 1 percet sem…

            1. Így van, a szeme süljön ki annak az edzőnek, aki egy Csábi Misi helyett Diarra-t meg Zivanovic-ot meg Mancini-t nyomatott szemrebbenés nélkül. És ki tudja, hány Csábi Misi lakik még ott lent? Nem mindent papsajtnak hívve és látva azért elképzelhető, hogy van még a fakó környékén egy Tandia vagy egy Ignja klón is tudásban vagy képességekben…

              1. sajnos Tandia és Ignja klón kevés mocorog, de ügyes srác van pár,és , ha nem próbálják ki őket a nagyok között, sosem derül ki, hogy mi lehet belőlük…sokkal több hibát nem vétenének mint Lovric vagy Alci.

                1. És igenis csináljunk neki a szurkolók előtt egy kis ünnepséget, h bemutatkozik a nagycsapatban XY és érezze, h a csapat tagjának lenni nem akármi, ne fossa össze magát ha jő az ellen

    1. Nem baj, forszírozni kell a srácokat, szépen pár meccs alatt beérnek, lesz önbizalmuk mernek vállakozni és trónkövetelők lesznek, mint pl Tichy 17 évesen, vagy a Garaba nemzedék. Inkább velük mérgelődjünk mint Lustolin, Testesdin :D

    2. Jelzem, nem értek a focihoz, de a vereség ellenére üdítő volt látni tegnap, hogy nem abból állt a játékunk, hogy az összes megszerzett labdát előrevágtuk, és vártuk hogy vmi történjen.
      A srácok passzoltak, próbálkoztak.
      Nekem elég pár passz, csel, és már örülök is!

      1. Akkor neked jobb lenne, ha kiesnénk, ott több passzunk és cselünk lenne sikeres.

  2. Nagyon-nagyon igaz :( Sajnos az egész klub hosszú távú terveiből, igazoláspolitikájából, és Hemi MFA-ajnározásából adódik: a tehetségeknek csak egymást, nem pedig komoly, rutinos felnőtt játékosokat kell megelőzniük ahhoz, hogy bekerülhessenek. Ha a korosztályuk legjobbjai között vannak, tudják, hogy jobb híján úgyis nyomják őket. Mert ha nem őket követeljük a csapatba mi, szurkolók is, akkor a másik lehetőségünk a Cordella-féle, 80 százalékban szedett-vedett légiósbagázs.
    Lásd pl. Holender, aki szenzációs formában került ki az akadémiáról, aztán 18 évesen EL-meccseken, bajnokikon már bérelt helye volt (rivális nélkül a posztján), ma meg rá sem lehet ismerni a játékára, hozzáállására, állítólag a magánemberi viselkedésére sem…
    Ha már régebbi példa (Torghelle, aki tényleg ritka bénán kezdett a felnőttben, szerencsére láttam az ifiben is, így bíztam benne), nekem Bárányos szokott beugrani. Ő akkor verekedte be magát a kezdőbe, amikor Pisont és Illés volt kb. a posztján. Aztán ő is elrontotta (őt is elrontották? elrontotta a híres “közeg”?), nem vitte annyira, mint amennyire vihette volna (ellentétben Sanyinkkal), de hozzá hasonló tehetséget még nem láttam az MFA-n :(
    Mellesleg, ha csak a fele igaz annak, amit Rossi edzéseiről lehet hallani, akkor az is vastagon benne van, hogy a fiatalok formája meg sem közelíti a korábbi legjobbjukat, mondjuk Szalai kezei alatt. És az MFA vezetői is megnézhetik magukat: annak az iskolának az lenne a lényege, hogy 0-24-ben, 7/7-ben nem csak focizni tanítani, de nevelni (klubszeretetre, hozáállásra) kéne a srácokat. Nem úgy néz ki, hogy erre törekednének a tanáraik. Mondjuk a Kispesthez, Honvédhoz kötődő edzők nélkül nehéz is.
    Anno sokat jártam a Vági Pista bá vezette Téglaégető utcai up-bázisra. Nem a használhatatlan pályákat, gyakran a melegvíz meg a fűtés hiányát sírom vissza, csak a szakértelmét és a klubszeretetét. Inkább nem hasonlítom össze az ő munkáját a sokszázmilliós MFA-sokkal…

    1. Sok igazság van a megközelítésedben, de azért azt kifelejtetted, hogy Rossinál nagyon megtört a folyamat. :(
      ” a tehetségeknek csak egymást, nem pedig komoly, rutinos felnőtt játékosokat kell megelőzniük ahhoz, hogy bekerülhessenek. ” szerinted Bobálnak milyen érzés lehetett 1 Testardit nézni 1 szezonon keresztül ? vagy Csábinak Mancsó szerencsétlenkedését ? Ne temessük már őket 1 meccs után…Sokkal több van ezekben a srácokban…csak vkinek össze kell rakni azt q…va csapatot !!

      1. nagyon egyet tudok veled érteni. ahogy tegnap is írtam csomó kommentben ( most leírom, hogy más honlapokon:) ) olyan pocskondiázás megy, hogy nemigaz. Az MFA higgyük már el, hogy jó és korosztályonként VAN 2-3 kiemelkedő tehetség. Hogy Ő belőlük mi lesz 21 éves fejjel az CSAK akkor derül ki, ha valóban játszatva vannak.
        Nagyon sajnálom, hogy nem nagyon láthattam az általatok említett játékosokat amikor bekerültek a felnőttbe. úgy azért másként ítélne az ember… De a Torghellés példák remélem maradnak-

      2. Ellentmondásos érzéseim vannak, talán a sötétebbik oldalt sikerült jobban leírnom :) Szóval, azt írtam is, hogy Rossi edzésmunkájának a számlájára is írom, hogy a játékosok formája egymást múlja alul (tegnap talán csak Csábi tetszett igazán). A mostanában mutatottnál sokkal több van sok gyerekben, és ha megint értő kezekbe kerülnek (bár úgy lenne!), meg persze rutint szereznek, lesz ez sokkal jobb is, az tuti.
        Az más kérdés, hogy annyira tényleg nem vagyok elájulva az MFA-s felhozataltól, hogy arra építsem egy Honvéd jövőjét (falra mászom, mikor Hemingway olyanokat mond, hogy nevelőegyesület vagyunk, hát egy f..szt, a Honvéd vagyunk, jól kell nevelnünk IS, de az kurva kevés). Nem is annyira a tehetségükkel van bajom, mint inkább a hozzáállásukkal. Ez valószínűleg generációs probléma is, egy Torghelle, aki harmadosztályú csapat elleni edzőmeccsen is mintha az életéért játszana, szerintem ma nem tudna odakerülni az akadémiára. Akik ott vannak, talán tehetségesebbek, de nem biztos, hogy az elég, vagy csak az elég. Legalábbis én nem nagyon látom rajtuk azt, hogy az MFA-felvételinél figyelembe vennék pl. a lelki alkatukat. Prosserben láttam télen igazi akaratot, képzelem mit érezhetett, mikor tavasszal Job játszott helyette.
        És még egyszer: szerintem nagyon hiányzik, hogy olyanok foglalkozzanak velük, akik kötődnek a klubhoz, értek itt el sikereket, imádják őket a szurkolók, akik el tudják mesélni, milyen, ha nem 4000 nézőnek örülünk egy Fradi ellen, hanem itt volt mondjuk 12-15 ezres közönség is egy Siófok vagy Vác ellen. Biztos nagyon jó szakembereink vannak, ilyen meg olyan papírokkal, de a neveléshez annál több kéne.

        1. Apró különbség, hogy akkoriban nem 10 emberrel védekeztünk hazai pályán egy Pécs ellen, hanem 8 emberrel támadtunk egy ftc ellen… Én legalábbis majd akkor megyek legközelebb meccsre, ha nem csak 4-5 emberünk zárkózik fel a befejezésekhez…

    2. Ez nagyon szuper írás volt,engedelmeddel,meg is osztom.KÖSZÖNÖM.

  3. Minden esetre lelki felüdülés volt nézni ezt a fiatal csapatot,és jó volt látni ahogy a Vidi rutinos játékosainál sokszor elfogyott a levegő,és zavarodottságot rajtuk láttam legtöbbet! Sajnos azt is érzékelhette a szurkoló,hogy az öreg portás számlájára írhatók lassan az utóbbi időben elszenvedett kudarcok.Nehéz úgy eredményesnek lenni,hogy az önfejűsége állandó bakikat eredményez,és lám ő a legrutinosabb,és mégis ő lógott ki legjobban a csapatból! Egy igazi szurkoló azt is látja,hogy még egy két meccs és Capacina is észhez tér,csak egy picivel előrébb a támadó szektorban.Edzőnek egy nagy név kell érkezzen,aki összetartja ezt a társaságot,és sajnos nem magyarnak,mert mi hajlamosak vagyunk a széthúzásra…Teli lelátót,ami a legfontosabb!

    1. Ahogy írtad, a teli lelátó az ALAP. Hemingway “tanár bácsinak” képzeli magát, és akarja megnevelni a szurkolókat.
      Rossz döntés. Nem csak anyagilag, hanem a játék szempontjából is!
      A játékosnak az büntetés, ha egy üres stadionban kell játszania.
      Az edzés és a meccs közötti különbség, – ami extra motivációt ad – az hogy üvöltöznek a szurkolók!

      Továbbá, ha azt veszem hogy 19-20 éves srácok fociztak “profi felnőttek” ellen akkor szerintem tisztességesen helyt álltak.
      A technikai tudás megvan, ( pl. Prosser esernyője a fekete hátvéd ellen) az állóképességet/helyezkedést/taktikát meg egy jó edzőnek kéne megtanítania!

  4. Mint már leírtam én is sokkal többet vártam a srácoktól… :( de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a “húzó” embereink állapotát, még ha a fiatalokról beszélünk alapvetően…be kell lássuk, hogy Szabin meccsek mennek el sorban,Ignja kivételével sorban betliznek a védelem tagjai, de ha már a fiatalokra fókuszálunk, nem Boti a leggyengébb láncszem.
    Lovric inkább tűnik annak…és én Alcit sem érzem nagyobb ásznak, mint volt Novák Alex vagy ami lehet Czár Ricsi. Tehát nincs meg a csapatjáték alapja, a védelem…

    A középpályán sincs sokkal jobb helyzet : Hidi, mint a hullámvasút -forintos távoli labdák, aztán rövid passzos bénázás, Vécsei még mindig a legstabilabb, talán az egész csapatban, persze nem 1 Détári, aki minden meccsen húzó ember tudna lenni, de lássuk be a csapattársak sem Döme kortársai…Kapacina Valér egyik “régi” nagy kedvencem, de nagyon távol volt tegnap az igazi tudásától…Holender, Vernes szintén bevethető a posztján, az elképzelhetetlen hogy mind3 egyszerre ennyire formán kívül legyen. Aki még nagy erősítés lesz az Godoy !! Ha sikerülne Csábi Misivel összehangolni a játékukat, az Nb1 legjobb szűrő párosa lehet. Tudjuk, hogy Prosser sem annyit tud, amit tegnap mutatott…Fekete ló kategória Keita , de jelenthet 1 akkora lökést az előre játékunkban, mint tavaly Lanza…
    Összefoglalva : Kapus poszton rendet tenni…Védelemben eldönteni ki megy, ki marad és eszerint igazolni.
    Kicsit magamnak is ellentmondva, Közel sem annyira gáz a helyzet, mint ahogy páran most látják…Ami pedig a fékezett habzású Vidit illeti…a legképzettebb játékosaik vannak !! Bobál Geri nem játszott még ilyen középső védelem ellen, az tuti.. 1 kevésbé fékezett habzású 4et vágott Rossi lendületben lévő csapatának…akkor mit hasonlítsunk mivel…?
    Nincs más lehetőségünk, mint Idő+türelem…ha most nem fér bele, akkor mikor ??

  5. Jellegzetes első meccs volt sokak számára – egy lelkes, de nagycsapatnál még tapasztalatlan tréner, valamint a meccsre ráizguló néhány fiatal. Saját futballélményeimből is tudom, hogy ilyen helyzetekben nagyon könnyen jön ki más, mint ami egyébként “benne van” a játékosokban és a csapatban – és ez rossz szájízt ad játékosban és szurkolóban egyaránt, de ezt “ki akarják majd mosni”. Gondoljunk arra, hogy ennél valószínűleg gyengébb játék nemigen lesz :) (Nagyobb vereség persze igen, de az más.)
    Simon tartson ki az elképzelése mellett a hátralévő meccsekre (a nyilatkozataiból az látszik, hogy ez a cél), nagyon kell, hogy sorozatban lássuk NB1-es meccsen játszani az MFA-sokat, azokat is, akiket eddig kevésbé volt alkalom. Nekik pedig még jobban kell ez, mert még a posvány magyar bajnokságban is más azért az első osztály, mint a 3. vagy a “primavera”. Emiatt viszont nagyon is érdekelnek a hátralévő meccsek – a bajnokesélyesek elleni azért, mert ha ott nem zakóznak le a fiatalok, akkor az azért adhat önbizalmat, az MTK ellen pedig szép és akár jó meccset is hozhat a két akadémia összecsapása (pikantériának Torghellével…). Ha visszajönnének a légiósok, no, akkor lenne ez az érdektelenség mocsara.
    (Bonazzolit azért sajnálom, az ő kispesti storyja kicsit hamarabb véget ért, mint érdemes lett volna talán.)

  6. Nem beszarni, nem meghátrálni, nyomni a srácokat. Az sem baj, ha a köv. idény első 3 meccse is rámegy meg az edzőmeccsek, mert megéri.
    Minden csalódást és bosszúságot felülírt tegnap ugyanis Csábi Misi.
    ATOM!
    Miatta pl. már érdemes kijárni. Az ilyen pitbull-típusú emberekért, játékosokért lehet lelkesedni. Nincs tele a gatya, és ha 20 kilós samuval ütik a fejét, akkor is megy tovább, amíg bír. Respect!
    És igen, ha Godoy felépül, amint valaki írta, brutál páros lesznek a középpályán.
    A tegnapi meccsnek ez volt tehát az értelme és a lényege, hogy nyertünk egy középpályást.
    Nyertünk!
    Oda már nem kell igazolni, helyben van. A következő meccsen kezdjen! Lássuk, mit bír a kezdő sípszótól.
    Kapacina nem bírta. Lehet, neki 3-4 felnőtt meccs kell, mire leadja az optimumot, mire feloldódik. Az sem baj. Akkor kapjon fél félidőket egyelőre, stb. Jöjjenek a többiek is. Nagy Gerit se felejtsük meg Holender-t sem, akik most sérültek, Daud jól mozgott, és van egy Vernsünk is, a BDSRSTNT! :)
    Építsünk, ne csüggedjünk, jó lesz ez.
    Csak aztán nehogy jöjjön megint egy nagytudású, aki persze hozza a sleppet, az általa kiszemelteket, és minden térhet vissza a régi kerékvágásba – mindenki a fakóba, legjobb esetben a padra, az elmúlt hetek meg sem történtek…
    Bizalmat és lehetőséget a srácoknak – és Mikinek!
    1-2 ember kell alapvetően a védelembe, meg egy kapus. Ésszel és jól igazolva ha bajnokesélyesek nem is, de több örömöt hozók és okozók lehetünk a következő idényben!
    (Álom, álom, édes álom… Milyen szar lehet úgy egy játékosnak, hogy a Mikinél jó vagyok, merek és tudok játszani, de pár hét múlva jön egy Tibi vagy egy Laci vagy egy Ettore, esetleg egy Roberto, és vissza a nullára, stb. Ez sem jó…)

    1. Godoy- mi az h valaki írta…? :) ÉN írtam !! épp most akartam felajánlani 1 pályaedző státuszt, ha én leszek az edző a Honvédnál…figyelj,hogy ne rontsd az esélyeid… :) szóval, egyetértek minden betűvel! CSAK!!

  7. Nem értem miért temetik sokan a tegnapi csapatot?? Persze tudom a fociban (életben) nincsen “ha” de azt mindenki láthatta a 45-ik percben hogy nem csak az atyaisten de az összes szentek is a vidivel voltak!!!! Egy X-el lehozott meccsnél meg most mindenki tapsikolna és tipszmikszet emlegetne!! Pedig nagyon közel voltunk hozzá.
    Nekem bárki bármit mond tetszett…..bár én nem a játékot láttam, és nem az eredményt nézem hanem azt hogy Bobál egyik percben kapura csúsztatott az ellennél a következőben meg a kapunk előtt védekezett és csinált 4-5 szabadrúgást a kapás lövéséröl nem is beszélve, de mondhatom Prosszert akit most fizikailag megettek a nagydarab milleurós védők de azért agilisan játszott és volt nála egy “esernyő” is!! Nekem nagyon nagy kedvencem Kapacina ….sok u.p. meccsen láttam játszani és télen az edzőkön is tetszett….nem Détári de hajtós és nagyon jól rúg bár ez tegnap ritkán látszott. Csábit nem is említem mert csak a vak nem látta és itt magamat is fényezem kicsit mert én kb. két éve mondom a bátyámnak hogy nagyon nagyot fog az a gyerek durrani…konkrétan szerintem olyat játszott tegnap fél óra alatt hogy nem csodálkoznék ha egy-két noteszban már szerepelne a neve alá húzva, bekarikázva!
    Baráth zakatolt ahogy szokott, Vécsei, és Hidi is. Ebből a csapatból egy fifikás írányító hiányzik, és egy kis rutin…….na meg az hogy Jobot , Kemenest, Lovricot, Alcsit jegeljük, Czuczit,Godoyt, Lörinczyt, és talán Keitát pedig elővegyük.
    Nagyon várom a Győri túrát.

    1. Azért Szabit ne temessük már ennyire. Való igaz, nem élete szezonját futja, és akkor még rendkívül finoman fogalmaztam, sőt, meccsek mentek el rajta, de azért ennek a csapatnak csak ő a vezére jelenleg. Nem akarok most ezerszer elcsépelt frázisokkal élni, hogy mennyire nehéz egy kapusnak, meg stb, stb, de mindenkinek lehetnek rosszabb meccsei, szezonjai. Szabi igenis jó kapus, és nem egy és nem két olyan meccsünk is volt, amit azért ő hozott, vagy neki köszönhető hogy nem lett csúfos a vége. Ki fog jönni a gödörből, ez a szezon már elment, de jövőre miért ne futhatna megint egy jobbat? Persze ha nem, akkor az már más kérdés, akkor lehet hogy el kellene gondolkozni a cserén, de azért ne varrjunk már mindent az ő nyakába. És azt se felejtsük el, hogy mindezekkel együtt is, még mindig mi kaptuk az egyik legkevesebb gólt, nálunk kevesebbet csak négyen kaptak, és azok sem sokkal. A baj inkább az, hogy rúgni nem tudunk…

  8. Még annyi jutott eszembe: vessünk egy pillantást Újpestre. Bár sem pontszámban, sem a megtapasztalható játék képét és élvezeti értékét tekintve nem sokkal járunk előttük, de nekünk legalább van valamiféle utánpótlásunk és reményünk arra, hogy a kutyaütő külföldiek helyett saját kölykök gurigázzanak a pályán. Itt legalább az ilyen-olyan megítélésű tulajunk célja is a 7-8 hazai, avagy akadémista kezdő. Ott meg… Elkezdtem meccsnézés közben sajnálni őket, meg azokat a kutyákat, akik nekik szurkolnak. Na, az a gáz, ami ott van!

  9. Amúgy meg, ich habe fertig, ha már úgyis olasz lesz, jöjjön Trapattoni! :)

  10. Csak a körítéshez valamit!

    Nem tudom ki szervezi a biztosítást, de röhej volt ez az erődemonstráció rendezői, rendőrségi oldalról!

    A bejáratnál (ilyet még nem tapasztaltam, pedig voltam már pár mérkőzésen) a határozott kevésbé szimpatikus motozóember még a cigarettás dobozomat is kérte, hogy nyissam ki mert beleszeretne nézni. Gondolom nem egyedül velem esett ez meg.
    A 10 éves fiammal mentem ki a meccsre, biztosan potenciális rendbontó kategóriát képviseltünk!

  11. Csak kérdezném, hogy azok szerint, akik szerint eddig Rossi miatt nem sikerültek a szabadrúgásaink/szögleteink, azok most láttak javulást ezen a téren? Komolyan mondom, 5 éve nem rúgtam labdába (hacsak fel nem baxtak kosáron), de ennél még én is jobb százalékkal tudnám megfelelő helyre ívelni a labdát állítottból…Akció közben beadott labdából pedig az utolsó 2 meccsen 5 darab sikerült viszonylag jól (kb. 40-ből…), ebből hármat Baráth Boti jegyez, hát hadd ne részletezzem, ez milyen szégyen a többi próbálkozóra nézve…

    1. persze Job kb 0 vagy 1…Alci detto. :) de ettől függetlenül nem egészen értem a kezdő kérdésedet, mert ha a csapatot nézed igazából csak Kapacina volt az új fiú, aki ráadásul már évekkel ezelőtt bemutatkozott. Tehát ezen a csapaton még 1 ideig vastagon ott van Rossi minden hatása. Ha ezt a rengeteg görcsöt, blokkot pár nap alatt oldani tudta volna Simon Miki, akkor az a varázslást súrolná… :( Valérra visszatérve , az eddigi meccsein 70-80%ban úgy lőtte kapu elé a labdákat, hogy abból legalább 1 kis izgalmi állapot keletkezett az ellenfél védelmében, most max bennünk jöttek izgalmi állapotok, de nem pozitív irányból… nem látom, nem hiszem el, hogy ez a csávó ennyire maga alatt produkál….Szóval ettől függetlenül, én tovább növelném az akadémiások arányát, mert alapvetően ők technikailag képzettebbek, mint a legtöbb légiósunk. Nagyon átmeneti állapot van…várjuk meg mi lesz a helyzet a következő meccseken, most túl pesszimistának látom a reakciódat 1 meccsel Rossi után.

      1. Jobra és Prosserre azért nem tudok neheztelni, mert a jelenlegi taktikánk alapján még ha le is cselezik magukat az alapvonalig, akkor is az esetek 90 százalékában középen 1 darab emberünk ér időben a kapu elé, azt meg nem kell részleteznem, hogy mondjuk Bobál Gerinek egyedül mekkora esélye van egy Juhász-Vinicius páros ellen ilyen helyzetben eredményesnek lenni… Mintha szabály lenne arra, hogy a középső középpályásaink nem léphetnek be az ellenfél tizenhatosára… Így hát Job és Prosser legjobb esetben kiharcol egy szabadrúgást/szögletet, amihez érkezik például az utolsó meccseinken (persze csak ha pályán van) sztenderd rúgónak számító Daud, aki egyszerűen rossz technikával próbálja megoldani a feladatot, a beadásainak az égvilágon semmilyen íve nincs, így vagy az első védő kibólintja, vagy átszáll a labda mindenki feje felett. Komolyan mondom szerződést kéne adnunk Ivancsics Gegének, hogy foglalkozzon edzés után a fiúkkal, mindenki jól járna, a beíveléseink fejlődnének, Gege meg úgy kereshetne pénzt a fociból, hogy egy métert sem kéne futnia…

  12. Személyesen akartam látni a srácokat, így kimentem, de én nem rózsaszín szemüvegben néztem a meccset!
    Ami alapmegállapítás, hogy egy 40%-on pörgő Vidi aratot magabiztos győzelmet ellenünk, Én ha Vidi szurkoló lennék, akkor nagyon dühös lennék a szombati teljesítmény után, mert egy dobogóra hajtó csapat így nem játszhat! De beszéljünk inkább a sajátjainkról:
    Kemenes – a szokásosnál jobb teljesítmény, néhány kijövetel is belefért, de jövőre kell egy tényleges vetélytárs!
    Ignja – nagyon hiányozni fog hátulról ősszel, nem értem, hogy Kovács miért nem kap lehetőséget..
    Lovrics – a Vidi elleni tiziölő – sztem a legjobbkor lép, még pozitív lehet az összkép vele kapcsolatban, ez már jövőre negatívba fordulna
    Baráth – legalább ilyen pályát kívánok minden akadémistánknak – és hogy legyen egy olyan momentumuk, mint a Fradi elleni gólvonalon térdelős mentés, ami örök emlék marad vele kapcsolatban
    Alcibiade – gondolom marad jövőre – mintha szombaton szabadabban focizhatott volna, az első félidő vállalhatóra sikeredett
    Job – első félidő ok, második félidőben szinte fel sem tűnt, hogy pályán van
    Vécsei – A Galatánál tett látogatás még adott egy tavasz eleji lendületet, de nem tud vezérré vállni, beszürkült teljesen
    Hidi – nem az ő napja volt sajna ismét.. A kapufa szép volt, a sárgája előtti momentumról inkább nem is írok..
    Daud – sztem jól szállt be, nem tudom Rossi miért jegelte a végén

    Fiatalok
    Kapacina – én értem, hogy még fiatal, be lett dobva a mélyvízbe, de nagyon nagy csalódás volt. A keresztlabdák nem jöttek össze, eladott labdák, gól előtt, ha jól emlékszem őt szerelték. Ezeken túl is lépnék, belefér még a “remegő láb” effektusba, de ami nálam nem fér bele, hogy a 60 perce alatt kétszer nagyon csúnyán feldobta magát. Az ilyen játékosoktól rosszul vagyok, remélem ezt le fogja vetkőzni, mert az nb1-ben ez már nem működik!
    Prosser – nagyon vékony volt a teljesítménye, iszonyat könnyen lepattant a védőkről. Izomnövelés!!
    Bobál – továbbra sem győzött meg, de a korosztályában már bizonyított. Jól lőtte el a kapufa utáni kipattanót, nem volt egyszerű helyzet. Más kérdés, hogy ha Bonazzoli egyedül elől nem tud mit alkotni, akkor tőle sem lehet többet elvárni. Nem tudom kivel szokott csatárkettőst alkotni az nb3-as csapatban, de én kipróbálnék egy Daru-Bobál, Daud-Bobál kettőst, a régi klasszikus 4-4-2-es felállással. De tudom nem ebben a hadrendben játszunk
    Csábi – jól szállt be, még neki is remegett a lába, de van fantázia a srácban!

    1. Hidd el, mi sem rózsaszínezünk, de egy kis türelem, egy kis lauf jár a most végre szerepet kapóknak. Persze, Kapacina így-úgy, Prosser lepattant mindenkiről, de az nem az ő bűnük, hogy az Nb3. után pont egy Videoton ellen nyomják be őket egy olyan morális mínuszban lévő csapatba, mint a miénk. Nem mentegetni akarom őket, de már régóta helyet kellett volna kapniuk minimum csereként a Diarra-k, Testardi-k, Mancini-k meg Zivanovic-ok helyett.
      Nem pár percekben mérhető élvonalbeli “rutinnal” kellene rendelkezniük mostanra.
      És hogy csak ennyivel rendelkeznek, és pont egy Videoton ellen lettek nagyhirtelen kezdők meg fél félidősök, és emiatt bebarnult kicsit a gatyesz, az nem az ő saruk.

      1. Türelem van és ez remélem átjött a kommentemből. Pont azért mentem ki, hogy azokat a momentumokat, amiről a tv előtt ülve simán lemarad az ember, azokat beleláthassam a meccsbe/játékosokba. Ilyen volt Prosser esernyője, Bobál kapufa utáni megoldása, Csábi fizikuma.
        Rossinak nagy bűne volt Testardit játszatni, amikor kéznél volt egy edzőmeccseken jól teljesítő Daru. Testardi az elején jó ha félidőt bírt, helyette legalább csereként meg kellett volna adni az esélyt.
        Manchini valóban rejtély, hogy milyen megfontolásból kerülhetett a kezdő közelébe..
        Zsiványt és Diarrát azért nem sérteném meg azzal, hogy az előbbi kettővel egy lapon kezeljem őket..
        Az a baj, hogy simán lehet, hogy egy 9 meccses vereség sorozattal fordulunk az új idényre és ez pszichésen nem lenne túl szerencsés.

  13. Sziasztok!

    Szerintem nehéz megítélni egy ilyen mérkőzés után a fiatalokat, mert tényleg az nb1 legjobb kerete ellen játszottak. Nyilván ilyenkor minden kis hibát büntethet az ellenfél. A találkozón látszott, hogy a vidi nem hozza a legjobb formáját, ahogy mi sem voltunk előre acélosak. Sajnos a kemény , szívatós mérkőzések jutnak a kicsiknek, amivel egy csikócsapat nehezen boldogul. A szurkoló pedig türelmetlen. Pedig ezeknek a srácoknak kell az idő. Jövőre nem lesz egyszerű, de kell a terhelés nekik.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.