Remények és szívlapát

640_20140803_2010_MIgooolVégül is bejött amit jósoltam, kvázi mindkét verzió.

A meccs öthatodáig a kibekkelt találkozó, amit egy talált góllal meg is nyerhetünk; utána viszont a maradék egyhatodban a klasszik kispesti önszívatás. Hát ez van.

Annyi azért kiderült számomra:

  • Viercho taktikailag azért nem agyrém, ezen a meccsen is nagyrészt lehozta a jobb Rossis meccsek átlagát – elképzeléseit majdnem siker koronázta;
  • cseréni ugyanúgy vegyesen cserél, mint elődje;
  • nyilatkozni még sablonosabban nyilatkozik;
  • Alcibiadét nem középső védőként kell játszani, hanem a tegnapi magánakciójáért úgy hátbaverni egy péklapáttal, hogy bepöndörödjön az összes zselés tincse.

Nohát, nohát. A megérzéseim sajnos ültek tehát, ahogy fentebb írtam, mindkettő. Sőt, a harmadik is, miszerint hangulatos túra lesz ez – mert az lett. A második félidőben, mikor már lement a nap, és nem égette ronggyá a retinámat a lelátón, a felélénkülő hűvös szellőben elnézve az arénatető felett a távolban hullámzó zöld lombkorona-rengetegre, én jól érztem magam, bevallom. Régi, gimis-egyetemi vakációérzések köszöntek vissza, a kihalt győri sportlétesítményben pedig, magányomban (lejöttem a sajtóteraszról és inkább egy üres szektorban néztem a történéseket) határozottan kellemes meccsélménnyé kezdett nemesedni a vasárnapi alkony, a gyér játékszínvonal ellenére. Jó élémény volt, na. Ja, hogy akkor még döntetlenre álltunk? Ez igaz, sőt, valljuk meg, ez azért nagyban befolyásolta a komfortérzetemet.

Nyilván azért nem volt ez a meccs tündérmese addig sem, azért ne essünk túlzásokba. A Győr rúghatott volna vagy négyet az első félidőben – dettó, mint a debreceni vendégátékunkkor a Loki- mi meg jobbára bekkeltünk. De egyrészt Ignja papa mindig ott volt ahol lennie kellett (vagy ahol Alcinak kellett volna lennie…), másrészt Kemenes is a bravúrkesztyűjét lelte meg az öltözőben, harmadrészt Rudolf és Priskin is hihetetlen jótékonysággal tékozolta el a győri lövőhelyzeteket – szóval még azt is elbírtuk, hogy a talján új középsővédő-találmányunk szokás szerint olyan hebehurgya volt, mint általában, a két szélen pedig sanyarú volt a kép. A csöppnyi Uralkodó önmagát múlta alul, az eredetileg középső védőnek hozott Ariano Navarro Mello Colombo Sigfrido de la Coronilla (y Azevedo…pláne)  pedig Abass újcipős korszakát idézően csúszkált és reklamált felváltva a balszárnyon, szóval azt is elbírtuk, hogy egy értelmes védőnk van.

Meg azt is, hogy elöl Holender nem ad alább az önzőségébeől, így legalább másfél gólhelyzettől fosztja meg a gárdát, Báló meg ki tudja hagyni a kihagyhatatlant is a kapu torkából, mintha magam látnám a csütörtöki focikon, az ilyenek után szokták a társak kórusban leordítani a szemöldököm, úgy, hogy azt csak a Labdakert sarkában találom meg. De legalább volt némi helyzet-írmag nálunk, és Priskin Totó találatán kívül minden győri ziccer kimaradt, hogy aztán Alci remek ívelése Gyulánkat találja fejen, és a derék guineai harcos csodás gólt (ahogy az angol mondaná diving header-t) rajzoljon a kapu bal oldalába. Gyulabá amúgy egész meccsen kb semmit nem csinált, csak ezt, de mit mondjak, ha ezt hozza az egész szezonra, kiegyezek az ilyen egyenlettel!

Na így értünk el a második félidő említett ihletett szakaszába, ahol Horváth Fecsó már a technikai zónáját 10 méterrel elhagyva hisztizett az oldalvonal mellett érezve a közelgő blamázst, mi meg kitartottunk, ki bizony, felsejlett tehát a pont(ok) megszerzésének reménye, és az említett zöld lombok valahogy még szebben, élénkebben vigyorogtak felém, a lemenő nap csodásra festette a tájat, mélyeket lélegeztem, hogy szinte felfaljam a pillanatot, mint egy hrabali hős, és az egész vasárnap este kezdett egy csodásan bohócliger-focitúrás-szabadságérzetet hordozó karnevállá nemesedni, amikor…

amikor Alci barátunk felmászott e költői kollázsom tetejére, egy olyan lasagne-szagút porlasztott a négy égtáj felé, hogy majdnem leszédültem a győri felsőteraszról.

Raffaele cimboránk már az első félidőben bemutatta, hogy ma a makkantdigó c. lemezét tette fel indulás előtt, állandóan pofázott a bírónak, a “normál” reklamálásokon túl is addig fárasztva kiselőadásaival a lomha játékvezetőt, míg az, a  kioktatásra különösen érzékeny magyar bírói szcéna jeles képviselőjeként ki is osztotta a sárgát Alcinknak. A talján defenzor azonban nem állt le, tovább nyomatta emelt hangú standupját, csak Ignja erős karjainak köszönhettük, hogy elvonszoltatott a helyszínről. No, a második féliődnen, farzsebben a sárgával ezt folytatta az új Lovricspótlék, egy díjnyertes beleszálllást követően a bíró mutatta is neki, ennyi, ne tovább (Alcit arra is nehezen lehetett rábírni, hogy visszamenjen a bírói intelemért.) Na de ekkor még megúszta új lap nélkül! VW mester meg cserél: beküldi utolsó változtatási lehetőségként Kapacinát – nem, nem a védő Fejest Alci helyett, és Baráth be középre, ami nem életbiztosítás, de az emberhátránynál jobb…nem. Úgyhogy két perc ha eltelt, kis szabálytalanság, a bíró fúj, Alci meg házhoz megy a lószerszámért, újabb elgurult gyógyszres hiszti, villan is a lap, a sárga. Majd a prios. Köszönjük, Alci. Köszönjük.

VW eddig úgy nézett ki, az alig-cserélést preferálja, max a meccsek végén időhúzásból folyamodik a csere úri huncutságához. Ezúttal viszont 60 perc alatt elszórta a 3 lehetőséget: King lekapása még díjnyertes ötlet volt (a Kicsinek is volt sárgája!), a Godoy-Hidi váltás már véleményesebb, de elfogadható, Godi is elég halovány és indiszponáta volt tegnap… aztán Holender megsérült, helyette Kapacina.  OK, így elfogadható…de nem, mégsem! A sárgás Alcit már a Godoy-Hidi csere előtt le kellett volna kapni. Nem tudom egészen felmenteni a talján mestert.

Hát ez történt – az utolsó negyed óráról kár beszélni, ostobaságunkon és csapatforgatási melléfogásunkon tort ült a győri balett. Rudolf beverte az amúgy szintén ostoba tizijét, majd Pátkaival is lövettünk még egy gólt, Kemenes meg védett vagy 5 nagyot a végén. Megmutattuk, hogy egy 75 percen át épített bravúrból hogy kell bámulatos önsorsrontást csinálni. Nem volt jó élmény végignézni.

Hazafele a Fradi pápai zakója alapján próbáltunk lelket önteni magunkba, aztán úgy Tatától már vidámodott a beszélgetés – de még vidámabb is lehetett volna ez az este. A kérdőjelek tovább élnek, és a Nyíregy ellen nagy kérdés, melyik arcunkat mutatjuk az elmúlt 2-3 hétből- esetleg egy teljesen újat az eddigiekhez képest, mert Győr pl. erre volt példa. Meglátjuk. Addig meg csak ismételni tudom magam: a nagy-nagy félelmeink hol beigazoldóni látszanak (véleményes cserék, defektes kommunikáció, a kispadhoz kirendelt Youlának papíron elmagyrázva, elactivityzve a kiállítás utáni taktika, VW némileg semmitmondó válaszai az interjún), hol pedig szertefoszlani (igazából VW sok tekintetben Rossi II, se rosszabb, se jobb taktikával, a játékosok elfogadják, nyugodt arc, eddig igazán vészterhes vereségünk nem volt, a Youla-Kandia kettős jó igazolásnak tűnik), szóval bármi lehet itt még.

Csak hát ha nekünk itt Kispesten azt mondják: “bármi lehet még” valahogy nekünk mindig összeszorul a gyomrunk… 

Kép: nso.hu

  • Osztályozókönyv és videó a meccshez: itt

“Remények és szívlapát” bejegyzéshez 39 hozzászólás

  1. Godoy hogy lett volna már halovány???

    Messze a legjobb volt a középpályáról mind a két csapat játékosait beleértve.
    Amikor lecserélte Godoyt, ott dőlt el a meccs. Kiemelkedik ez a srác a csapatból.

  2. a közvetítés alatt azt mondták, hogy Job, NULLA gólnál tart, több mint 20 meccsen!
    Na most ha ez igaz, akkor mi a fenét keres a pályán?
    Nem egy hátvédről beszélünk! Prosser ugyanebben a pozícióban egy rakás gólt lőtt a téli felkészülés alatt.

    Na de hogy Job egyet sem, az azért gáz!

      1. Nem ő adta a zsugát Pereának tavaly Fehérváron? Mondjuk ha ő volt, ha nem, elvihetné már őt is a Kecsó…

        1. Tuti, hogy nem…úgy emlékszem a King volt az. Kecsó ? ott nem hülyék vannak , csak a jókat viszik el… :)

      2. Jobnak volt gólpassza,nem is egy:Tavaly 20 meccsen 7 gólpasszt jegyez.Ebben benne van kettő általa kiharcolt 11-es is,ősszel a Haladás ellen és a tavaszi idénynyitón az Újpest ellen is ő harcolt ki büntetőt.
        Tavaly ősszel a hazai Győr elleni meccsen jobbról szép lapos gólpasszt adott Daudnak.Most tavasszal a Felcsút elleni idegenbeli 4-0-án a második gól előtt pontosan adta be szögletből a labdát Ignja fejére.A legemlékezetesebb gólpassza pedig ősszel a Fradi elleni idegenbeli győzelemkor volt (2-1),a kontránál jobbról ő adott be pontosan Daud fejesgóljánál.

        1. A 11-es azért nem gólpassz, de még a szöglet sem,.. :) , amúgy a statisztikai mutatóival nem is volt gond sosem az alibikirálynak, csak nézni rossz, amit csinál(ill.leginkább nem csinál ) a pályán. Már kivonuláskor izzad és olyan iszonyat erőlködés látszik folyamatosan az arcán, hogy 1 guttalax reklámban menő szereplő lehetne… :D (és a legnagyobb gáz ebben, hogy Prosser, Kapacina…stb. ezt csak a padról figyeli, vagy épp kölcsönben)

          1. Minden vezetett statisztikában gólpassznak minősül a gólt hozó 11-es kiharcolása (annak akit faultoltak) ,és a gólt hozó szöglet beadás is.A többivel egyetértek.

    1. Job igyekszik,küzd,viszonylag jól passzol,de kapura teljesen veszélytelen,ami az ő pozíciójában nagy negatívum.

  3. Az első félidő kifejezetten tetszett, a másodikban sajnos kijött az, hogy a Győrnek jobb játékosai vannak. Egy bőven x-es meccset adtunk le. Alci-nak már nem ez az első ilyen ostobasága, Kövesden is kiállíttatta magát… Hozni kell a Nyíregyháza meccset. CSAK!!!
    UI: ugyan tegnap volt de isten éltesse a 105. szülinapján a csapatunkat :)

  4. Ennél sokkal mókásabb, hogy az Újváros elleni meccsen a szpíker benyögte: “Job rendkívül technikás… az előző szezonban pedig igencsak eredményes is volt!”
    Nem tudom, kivel keverhette, gondolom Daud-dal…

  5. Azzal nem értek egyet, hogy Gyuszi a gólján kívül semmit sem csinált, adott egy ajtó-ablak gólpasszt Bálónak, amit neki igenis be KELL lőnie, ezen kívül pedig egy szabit is kiharcolt a kaputól 18 méterre, ennél többet Győrben nem sok csatár tudna tenni a győzelemért az NB1-ben. Egyébként azt is lássuk be, hogy a Győr nem a mi színvonalunk játéktudásban, és a paksi vereségük miatt még kevesebb esélyünk volt a jó eredményre. Az a csoda, hogy ezzel a “védelemmel” nem kaptunk egy hatost. Az pedig a másik csoda, hogy a még Alcinál is többet dumáló rudolf még sárgát sem kapott. Ennél már csak az nagyobb, hogy Navarro végig a pályán maradhatott….

    1. “Gyulabá amúgy egész meccsen kb semmit nem csinált, csak ezt,”

      Hát igen,ez a mondat nagyon nem stimmel.

  6. Ja és asszem világcsúcsot döntöttünk, a 180 perc alatt bevetett 5 szélsőhátvéddel…

    1. komolyan… a maszpos miniszterelnök casting jutott eszembe róla ! :)

  7. “Viercho taktikailag azért nem agyrém”…valóban nem. Az agyrém az, hogy milyen keretet rakott össze, kihegyezve a védelemre és, hogy a csapatba kerülést nagy mértékben meghatározza, ki beszél olaszul, ki játszott már ott vagy esetleg ki nyaralt már arra felé…stb. ez eléggé agyrém. :/

      1. elbagatellizálod a komoly okfejtésemet ! :) bár a gimiben -nem alaptalanul- Döme volt a becenevem (és nem az alkatom miatt :) ) és én is szeretem a jó bort, de ez a “Döme”, nem az a Döme… De valljuk be, mit nem adnánk érte, ha pár meccsen látnánk azt a 84, 85-ös Dömét…vagy akármelyiket……. álmodik a nyomor…

        1. Az a baj, hogy az alkoholizmus teljes őszinteségre nevel (lásd. pl. Doll mester példáját is), nálunk meg az kizáró tényező egy edzőnél.

    1. Navarro lehet h megérdemli, de mi nem… ) komolyra fordítva, azért 1 Honvéd belső védő ne hadonásszon hátrafelé a lábával a 16oson belül…ez 1 elég alapvető követelmény már megyeII/blasz.III szinten is! Ja..és legalább úgy tudjunk becsúszni, mint Botka Endi, a kecsó jobb bekkje… :/

    2. A bíró nagyon ellenünk fújt,az első félidőben King,Alcibiade és Navarro is besárgult.Ráadásul mindhármuk játékában benne volt az újabb sárga.Én a szünetben lehoztam volna Navarrot,Baráthot középre hoztam volna be ,egyúttal Alcit kitoltam volna balbekkbe (ott talán kevésbé lett volna sárga lap veszélyes a játéka.

      1. hát ez az (mármint a kiállítás)… ami szinte mindenkinek eszébe jutott, hogy a meghülyült digót lekapni vagy kitenni a szélre… milyen edző, aki ezt nem veszi észre ?! ezen ment el a meccs.

        1. Én már azt sem értettem,hogy a Galata ellen igen jó játszó Baráth Boti miért nem volt a kezdő 11-ben,én a King-Ignja-Alcibiade-Baráth védelmet vártam.

          Elől pedig megnéztem volna a Prosser-Vécsei-Holender -Youla támadó szekciót,teli gyors játékosokkal elég jó lett volna.

  8. Na akkor én láttam a középutat, nem láttam jónak Godoy-t, de legalább 5 emberünket láttam rosszabbnak nála. :) Szerintem még nem vállal egy egész meccset, azért kellett lehozni.

    1. Nem tudom, mit láttál…:)
      Második félidőben nem veszített labdát, ellenben szerzett kettőt-hármat egyedül, plusz kaptunk is a faultolása miatt két szabadrúgást a középpályán.
      Ahogy lecserélték, máris felborult a pálya, a Győr folyamatosan átgyalogolt rajtunk.

    2. Godoy jó volt,amit a győriek is észrevettek,nem véletlenül szállt bele hátulról Kamber (50.perc) és három perc múlva le is kellett cserélni Godoyt,ez után pedig,a hiányában nagyon be is szorultunk.

  9. ha topon van, jobb, mint Ignja vagy Gyula ! de még nincs teljes fordulaton a srác a műtét után..

  10. tuttiFix…! mi mással lehetne magyarázni Diarra, Job folyamatos játszatását 1-1 szezonon belül ? de én idesorolom King és Alci játékát is… mert mindegyik említettől volt/van jobb alternatíva !

  11. hol van az a “nálunk” ? :) Job helyére ott van Prosser vagy 1 védekezőbb felállásban akár King…!

    1. Így van ,Prossernek már fél éve játszania kellene Job helyett.Érthetetlen.Prosser gyors,jól cselez,jól ad be,bátran lő és jól indul meg.

  12. egy játékos értéke sok mindentől függ. Ha valaki első osztályú klubban játszik és x mérkőzése van, az bizonyos szorzókkal növeli az értékét.
    Cordella ezt játssza.
    Idehozza Bende-Bende-t, játszatja egy évig, és másfélszeresre növeli a játékos értékét, és továbbadja.
    De nincs ezzel, baj – ő üzletember.
    A baj az, hogy ez a klub-ot zülleszti, a fiatalokat tönkreteszi.
    Ezért EGY ember felelős. Aki ezt megengedi:
    George F. Hemingway

  13. most látom hirtelen dühömben másról kezdtem el mesélni mint a felvetés volt. :)
    Egyébként biztos megy a visszaosztás—–már ha van miből. Mert Hemi papa híres arról ,hogy erősen megkésve, (nem a bajnokság végeztével) fizeti ki a beígért járandóságokat.

  14. Godoy kifejezetten jó volt.Miután hátulról szándékosan lerúgta Kamber,pár perc múlva le kellett cserélni (53 perc), és ezután szorultunk be teljesen.

  15. Tegnap elkaptam a Honvéd-pfla meccs második félidejét, a meccs sem volt nagyon rossz, de a végén az edzői nyilatkozatok nagyon rendben voltak. A mieink trénere is korrekt volt, a pfla edzője pedig olyan összeszedett, nem tőmondatokból álló, és minden szavában szívemből szóló nyilatkozatot adott, ami előtt le a kalappal, az nb1-es edzők nagy részét elküldeném hozzá továbbképzésre… Egyébként ez az egy, amit nem lehet tőlük elvitatni, általában Benczés is azt szokta kifejteni, amit valóban láthattunk a meccsen, nem amit a saját szemüvegén keresztül látni akar…

    1. jó fej és jó edző…tudtad, hogy Ő is tőlünk ment felcsútra ?:) meg Vincze Pilu, Dajka… folytassam ? :/

      1. És tényleg, ezt nem is tudtam! De nálam a nyilatkozatán kívül azzal is szerzett egy hatalmas jópontot, hogy a gyerekével vette át az érmet. :)

  16. Na kiemelve azt ami egyáltalán nem fontos, szerintem a Gyula gólja nem diving header volt mert az magyarul a csukafejes :) Amúgy nagyon szép volt sok ilyet még.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.