A változásra szavaztunk?!?!?%!+ De milyenre?

szollosi_elnokTöredelmesen bevallom, soha nem akartam a Magyar Sportújságírók Szövetségének tagja lenni, mert – ahogy most is vallom – bloggernek tartom magam. A blogger véleményt formál, személyes élményekről ír, maga választja a témáját, akkor és úgy fogalmaz, ahogy épp kedve van, nincs szerkesztőségi kényszer, egyedül az olvasó elvárása létezik, ha olyan szerencsés az adott blog olvasója, hogy a szerzőt érdekli egyáltalán. Engem speciel teljesen hidegen hagysz, kedves olvasó, de ezt pontosan tudhatod rólam, hiszen ha a te igényeidet szeretném kielégíteni, akkor – a saját fogalmaim szerint – nem tarthatnám magam bloggernek. Ilyen ez.

Ellenben úgy hozta a sors, hogy a kispesti meghatározottságok miatt mégis szükséges volt belépnem a szövetségbe, mivel az akkori sajtórend szerint hiába feleltünk meg az MLSZ elvárásainak, szövetségi tagság nélkül nem engedtek akkreditálni a meccseinkre. Sebaj, ennyi belefér. Beléptem.

Azóta a sajtórend némileg változott, az MLSZ nyitott a szurkolói oldalak irányába, okafogyottá vált a tagságom. Viszont nem ilyen egyszerű a helyzet.

Hosszú évek óta űzöm ezt a szakmát (vagy műfajt), nagyjából ismerem az egész szcénát, mármint azokat, akik nem a hivatalos újságírás oldaláról kísérlik meg letörni az elmúlt évek rossz meghatározottságait, valami újat, emberközelit, sőt, szimplán csak fogyasztható terméket előállítani a sportról. És igen, a jelentős részük bizony blogger, mert a hivatalos újságírás ha kell, képes összezárni, a blogot kirekeszteni, mert, ahogy az ma el is hangzott egy “negyven éve a printben dolgozó újságírótól”: honlapot (ponthúúú – sic!) bárki regisztrálhat magának, majd ott írogatva azt állíthatja magáról, újságíró. És képzeljétek, ezek még a szövetségbe is belépnek, felhigítva az Etikusság, a Moralitás és a Kőkemény Szakmaiság hegycsúcsain ücsörgő félistenségek körét.

A falat kapartam ezekben a percekben. Mellettem az egyik vidéki klub honlapjának szerkesztője ült, és röhögött. Őt az egyik kandidáló, a későbbi elnök sértette vérig egyik korteslevelében, amikor úgy fogalmazott, hogy olyan korban élünk, amikor már a klubhonlapok szerkesztői is újságírónak minősülnek. Bár megjegyzendő, a levél szövege félrevezető volt, mert egy vele készült interjúban pont fordítva, azt pedzegeti, hogy a klubhonlapok szerkesztése is része az újságírói munkának. (Nem szó szerinti idézet, a tartalom mondandóját emeltem át.) Persze mindez természetes, éveken át a Felcsút oldalát főszerkesztette.

Egészen elképesztő felszólalások, egészen elképesztő emberek. Félreértés ne essék, nem mindenki az, de jócskán vannak olyanok, akik egyáltalán nem hajlandóak nyitni az új felületek irányába, mert ahhoz ők nem értenek (és ezt büszkén vállalják is), tehát nem lehet releváns az olvasók érdekeit, a hiteles tájékoztatás alapnormáit figyelembe véve.

Ezért nem léphettem ki azután sem, hogy – mondom – okafogyottá vált a tagságom az új szabályozás értelmében. Ha valaha el szeretnénk ismertetni azt, amit, és ahogy csinálni szeretnénk, tehát a blogot, a véleményt, akkor bizony bent kell lenni, smúzolni kell, bomlasztani, csinálni, kardoskodni, háttérbeszélgetni, de semmiképp se hagyni, hogy minden úgy maradjon, ahogy van. Hagyjuk abba ezt a blogger = kiscsicska senki szöveget, mert nem csupán a kor haladta meg, hanem az olvasottság is.

Vajon a jegkorongblog.hu nem sajtó? Az ulloi129.hu nem sajtó? Az egykori nepsport.hu nem volt sajtó? Mi nem vagyunk sajtó? Sok-sok blog nézettsége, penetrációja kenterbe veri az ún. hivatalos média nézettségét, penetrációját. Mi tehát ezek után a sajtó? Amit fogyasztanak, vagy aminek a képviselői összezárnak, és kijelentik: mi vagyunk az!

Láthatjuk, bonyolult a szövet, amit kibogozni meghaladná jelen posztom kereteit, legyen elég annyi, hogy részemről jóval tágabb sajtófelfogást használok, és kívánok használni, sőt, használtatni, mint az önérdekvédők azon köre, aki nem csinál mást, mint szimplán képben van azon szomorú tényekkel, hogy vagy megújulni képtelen, és/vagy szakmailag a béka segge alatt ücsörög, viszont legalább állásban. Ugye mennyire nonszensz az állapot?

Ma ez a közeg választott új elnököt magának az elkövetkező négyéves ciklusra. Nehéz döntés elé állítva saját magát: Pajor-Gyulai László (a ciklusok óta regnáló elnök, az nb1.hu korábbi főszerkesztője) vagy Szöllősi György, akit ezen az oldalon nem kell különösebben bemutatni.

Egészen tegnap délutánig nem voltam benne biztos, hogy el akarok menni a közgyűlésre, de aztán – ahogy azt mondani szokták – elmenősre ittam magam. A biztosítékot igazából nem verte ki semmi, csak jöttek egymás után az apróságok. Ezek egy részéről remek posztot lehet olvasni az átlátszón.

A sportújságírók se maradjanak le a húsos fazékról!
Szöllősi komoly korteshadjáratba kezdett. Magáncímre érkező elektronikus levelekkel, SMS-ekkel bombázta a tagságot, programot hirdetett (ez önmagában amúgy egy dicséretes dolog!), celebeket gyűjtött maga mellé támogatónak (mondjuk speciel Kovács Kokót, vagy Csisztu Zsuzsát épp a választás előtti napokban sikerült felvetetni a szövetségbe, de ez persze mindegy, nem néhány szavazaton múlt a végeredmény), Facebook-hirdetéseket vett, szóval csinált mindent úgy, ahogy ilyenkor kell. (Azt egyelőre még nyomozom, hogy a szövetség részére megadott adataim, úgymint a mailcím és a telefonszám jogszerűen lett ezenmód felhasználva, vagy az ilyen terű felhasználásra nem adtunk engedélyt az adataink megadásakor.) A program tartalma gyakorlatilag annyiban foglalható össze, hogy az állam elengedte a sportújságírás kezét, piaci viszonyok között kellett az elmúlt 25 évben dolgozni (sic!, de tényleg – úristen ez milyen állítás), szóval most már jól jönne, ha mondjuk a TAO-ból befolyó pénzek mehetnének a médiára, a kommunikációra, vagy mondjuk ha jól választ a tagság, akkor az MTVA és a MOB, valamint a sportállamtitkárság súlyos milliókkal tudna beszállni a Sportcsillagok Gáláján (ez utóbbi a sportújságíró szövetség éves nagyrendezvénye) keresztül a szövetségbe. Szóval sorjáztak a hasonló ígéretek, én meg napról-napra közelebb kerültem ahhoz, hogy elmenjek, és látatlanban is proteszt szavazzak. Ahol egy önszerveződő szakmai közösségnek habzsi-dőzsit ígérnek (utóbbira ugye legendásan képesek bukni a sportújságírók), ott valami nem stimmolhat. Egy önszerveződés egyszerűen nem szabad, hogy kiszolgáltatódjék a mindenféle napi érdekeknek, csak és kizárólag a saját sorsára kell fordítania minden figyelmét. Maradt tehát Pajor-Gyulai, ismerve-ismeretlenül is, ahogy sokaknál szintén, mint az kiderült a folyosói beszélgetésekből. A végeredmény 105-88 lett Szöllősi György javára, és az illendőség megkívánja, hogy innen is gratuláljak az elnöki címéhez. Szöllősi György a MSÚSZ elnöke – MSÚSZ
A választás azonban egy bohózat képét öltötte magára. Az 5-5 perces kortesbeszédeket Pajor-Gyulai kezdte, időben be is fejezve a számára rendelt penzumot, majd következett Szöllősi. Az időből kifutott, és amikor a levezető elnök – amúgy a korrektség és kiegyensúlyozottság nevében – leintette, ott állt, elképedt arcot vágott, hogy ő bizony most értetlen, vérig van sértve, nem fejezheti be a mondandóját. Aztán kapott egy elköszönő mondatra lehetőséget, de helyette belekezdett valami hatalmas monológba, amikor a levezető elnök végleg lekeverte. Ezek után szavaztunk.

A következő napirendi pont az alelnökök megválasztása volt. Riskó Géza ellenjelölt nélkül lett az első alelnök, míg Mravik Gusztáv Sz. Nagy Tamás visszalépése miatt szintén. Sz. Nagy már a szavazás előtt jelezte, ezzel az elnökséggel nem kíván együtt dolgozni, így róla inkább ne is szavazzanak. Alakul.

Néhány perc múlva a már megválasztott regionális alelnökök kértek szót, és egymás után jelentették ki, szintén visszalépnek, a posztjuk tehát betöltetlen maradt. A szövetség pénztárnokának jelöltje dettó. Az elnökség hat tagjára öt jelentkező volt, itt – bár szerintem matematikailag hibás logikával, de – sikerült négy tagot megválasztani, hogy következzék a totális bohózat.

Szöllősi elnök úr kért szót, amit némi huzavona után meg is kapott. Bedobta, ha ennyi helyre nincs megválasztott tisztségviselő, akkor módosítsunk alapszabályt, napirendet, jelöljünk helyükre új jelölteket, szavazzunk róluk. Nagyjából ezekben a pillanatokban szabadult el a dolog. A levezető elnök az alapszabályra hivatkozott, a tisztaságot felügyelő jogászhölgy megerősítette, Szöllősi visszaült, de közben a közgyűlésen részt vevők dandárja elkezdte leadni szavazógépét. Kész, szétesés, innentől nem lehet folytatni.

A bizottsági elnököket és tagokról is elkezdték a szavazást. Az ellenőrző bizottság élére Horváth Imre került. Ám ezt követően a közgyűlést felfüggesztették, miután a tagság többsége elhagyta a MÚOSZ tanácstermét. sportujsagirok.hu

Nekem nemes egyszerűséggel felfordult a gyomrom és kijöttem. Kint valami döbbenetes látvány fogadott: elképedt arcok mindenhol, valamint az emeleti állófogadásos ebédre sprintelő kollegák katyvasza.

Egy normális közgyűlést úgy szokás lezárni, hogy leszavazzuk, amit le kell, majd a frissen megválasztott elnök megtartja székfoglalóját. Gondolom Szöllősi György is megírta a sajátját, viszont elmondani már nem tudta, mert nem volt kinek. (Amúgy jogosan merül fel a kérdés, hogy a példátlan mértékű mozgósítás – 197-en, rekordszámúan voltunk a közgyűlésen – ellenére hova tűnt a határozatképes többség, hogy rendben befejezze az általa is támogatott új elnök érdekében a közgyűlést?)

Egészen csodálatos pillanatok voltak. Valahol szánalommal vegyes büszkeséggel tölt el, hogy ennek a közegnek a tagja lehetek.

Cserébe nem vagyok szemérmes, és kimondom: a tagság döntő többsége pusztán azért tag, mert a tagok kapnak kártyát, amivel lehet akkreditálni, és amivel ki lehet váltani a nemzetközi sportújságíróit, ami pedig különösen jól jön. Ezen kívül az egész gittegyletnek szinte semmi értelme, és ez nem feltétlen a leköszönő elnök bűne, hanem mert egyszerűen nincs rá szükség, senki nem érzi szükségét. Az új elnök ezzel szemben programot hirdetett, hogy ha már van ez a szervezet, akkor használjuk is valamire.

Mondom, vannak jó ötletei, de – és ettől nehéz elvonatkoztatni – van múltja is, ahogy van kontextusa is. Miközben, ahogy írom egy bekezdéssel korábban, a többségnek csak az a nyamvadék kártya kell, mert megkövetelik tőle. (Egy példa: a futballklubok licencéhez kell egy fő akkreditált sajtómunkás, aki vagy szakirányú felsőfokú végzettséggel bír, vagy pedig tagja az MSÚSZ-nak. Természetes, hogy a többség az utóbbit választja, bár egy felszólaló szerint az rossz gyakorlat, hogy a klubhonlapok íróit beengedik a szövetség tagjai közé.)

Itt tartunk. Lett egy saját NémethrezsibiztosKocsismáténk. A sportági szövetségek és a sportegyesületek után megjelent a politikumhoz közeliek tábora a mi kis civil szerveződésünk élén is. Biztos megvan a maga oka, hogy miért.

Cserébe itt ülök most a gép előtt, és egy hosszas, a Kispesttől teljesen távol álló posztot írok (vö.: blogger), miközben azon jár az agyam, mi legyen? Még jobban aktivizálódni az új rendszerben, próbálni átnyomni azt, amit amúgy szeretnék, vagy követendőnek tartanék, legyen bármekkora a szembeszél, vagy hagyni a picsába az egészet, és ha nagyon kell, akkor egy sajátot, mondjuk egy (sport)bloggerszövetséget alapítani, úgy küzdve az elismerésünkért?

Annyi egészen biztos, hogy kispestiként ab ovo nem vállalhatom a Szöllősivel való együttmenetelést, mert azzal nem is tudom elképzelni, hogy milyen szinten köpném szembe mind magam, mind az egész közösségünket.

Segítsetek: mit tegyek? Mert munka az kurva sok lenne még.

ui.: Az ebédet már meg sem vártam. (Lehet, hogy nem is vagyok igazi újságíró?)

A közgyűlésen twittelgettem, azt itt találjátok. Fotó: facebook/msúsz

  • A69W

    Beszarás!
    Itt már mindent meglehet tenni?
    Borítékolható volt egyébként sajnos, hogy ez a befolyásolt, megfélemlített, érdekalapú szavazóhalmaz legitimálja a voksaival ezt a pozició halmazó ripacsot!
    Nem tudom mit lehetne tenni…..megalakítani egy Független Sportújságíró Szövetséget? (fogalmam sincs egyébként ki vállalná a zászlóbontást ekkor, ki lenne az a “hívószemély” aki felvállalná a vezérszerepet)
    A fél kezemen megtudom számolni, hogy kik azok ma Magyarországon az írott sajtóban akiket hiteles orgánumként lehet emlegetni.
    Mi predesztinálja ezt a közeget arra, hogy ennyire Ők domináljanak. Mennyi a példánszáma a nemzeti sport nevű bulvárlapnak, mi lenne a for for two nevezetű mutáns lappal állami manna nélkű? A képes sport nevezetű förmedvény mutatja az utat a sportújságírásban?
    Undorító ez az egész!

  • A69W

    Nagyon jó az Átlátszó cikke!

    Miről beszélünk egyáltalán……

    “A FourFourTwo lap kiadója, a Candover Kft. 2010 áprilisa és 2014 áprilisa között 147,3 millió forint hirdetési pénzt fogadott minisztériumtól, állami tulajdonú cégektől, a közmédiától, illetve a Magyar Labdarúgó-szövetségtől (MLSZ). A legnagyobb hirdetője a Paksi Atomerőmű volt, 40 millió forintos összeggel, az MLSZ-től 24 millió esett le, Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól és a Magyar Postától 15-15 millió forint. Miközben a cégadatok szerint a Candover másfél évig felszámolás alatt állt.”

  • A69W

    Egy nagyon jó címer video az Indexről

  • Nem az esemény előtt hanem közben kellett volna innod.

  • A69W

    Ez beteg!

    “A választásról még annyit, hogy nekünk, akik még emlékszünk a most a közgyűlésen is felsejlő pártitkárok világára, mindig megható élmény megtapasztalni a demokrácia működését. Hogy mondhatsz okosakat, lehetnek befolyásos támogatóid és pompás ígéreteid, végül csakis az számít, hogy ki veszi a fáradságot, hogy felkerekedjen és függetlenül a hízelgéstől, az ígéretektől vagy fenyegetésektől, végül neked adja a voksát.”

    “Nem hiszem, hogy valaha okot adtam volna arra a szenvedélyes gyűlöletre, amely ezekből a teátrális gesztusukból áradt, főleg miután én egyébként biztosítottam őket arról, hogy szívesen dolgozom velük a jövőben is.” http://www.nb1.hu//hirek/volt-foszerkesztoinkrol-beszelt-sportujsagirok-fonoke

  • Pingback: Röhögjünk egy újabbat Felcsúton | Csak a Kispest!()

  • Pingback: Röhögjünk egy újabbat Felcsúton | Zongoracipelő()

  • Pingback: Egri Viktor Szöllősi Györgynek írt nyílt levele megcsinálta a napom – Csak a Kispest!()