Mastodon

Kaptunk újabb 1,7 milliárdot az új akadémiára, és elismerték, csúszik rendesen

Ma jelent meg a Magyar Közlöny 2016/24-es száma, és mivel a legtöbbetekhez szerintem nem viszi ki a postás, ezért átvesszük itt a minket érdeklő részleteket. Tömbösítve: 2,5 milliárd helyett 4,192 milliárd jut az új akadémiánkra, és az építés nem 2014 és 2015 között történik majd meg, hanem 2014 és 2017 között.

A ma kijött 1071/2016. (II. 25.) Kormányhatározatban a Kormány módosítja az 1087/2014. (II. 28.) Kormányhatározat 4. pontját, ami így hangzott:

A Kormány
(…)
4. egyetért azzal, hogy a Program megvalósítására a 2014. és 2015. évek között összesen 2500,0 millió forint összegben kerüljön sor, és felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzetgazdasági minisztert, hogy – a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos bevonásával – gondoskodjanak a források ütemezett rendelkezésre állásáról az egyes költségvetési években;
Felelős: emberi erőforrások minisztere
nemzetgazdasági miniszter
a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos
Határidő: folyamatos, illetve 2015. évi központi költségvetés tervezésével összhangban

és a helyébe a következőt lépteti:

A  dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum megvalósításával összefüggő feladatokról szóló 1087/2014. (II. 28.) Korm. határozat (a továbbiakban: H3.) 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kormány)
„4. egyetért azzal, hogy a  Program megvalósítására a  2014. és 2017. évek között összesen 4192,7 millió forint összegben kerüljön sor, és felhívja a  nemzetgazdasági minisztert és a  nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjanak a források ütemezett rendelkezésre állásáról az egyes költségvetési években;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: a 2016. évben a felmerülés ütemében, illetve a 2017. évi központi költségvetés tervezése keretében”

A lényeg az, hogy az eredeti kormányhatározat szerint már kész kéne lennie az új akadémiának, de mivel még egy kapavágás sem történt, így a 2015-ös záródátumot 2016-ban kitolták 2017-re, miközben – ki tudja miért – az eredeti 2500 millióból csináltak 4192,7 milliót, pedig még a közbeszerzést sem írták ki a nem tudjuk pontosan mire. Nem értem.

A változás amúgy több kérdést is felvet:

  • mire kell a további 1,7 milliárd?
  • a korábban bemutatott, és 2,5 milliárdra szabott tervek továbbra is érvényesek, vagy újra kell csinálni az egészet?
  • ha érvényesek, akkor hogyan lehetett elszámolni az eredeti főösszeg mintegy 68 százalékával a bekerülési értéket?

További érdekesség, hogy a korábbi 6. pont:

6. felhívja a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztost, hogy dolgozza ki az Akadémia üzemeltetési koncepcióját.
Felelős: a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos
Határidő: 2014. június 30.

helyébe egy újabb lép:

A H3. 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Kormány)
„6. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy dolgozza ki az Akadémia üzemeltetési koncepcióját.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: 2016. május 31.”

Vagyis Fürjes Balázs kormánybiztostól átkerültünk Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez, így a kisvárdai stadionmágus hatáskörébe került kidolgozni az Akadémia üzemeltetési koncepcióját. Nagyon reméljük, hogy nem lesz több egy sornál: a Bp. Honvéd üzemelteti. Slussz-pássz.

A lényeg, hogy nagyjából ugyanott tartunk, mint egy éve. Pénz elméletileg van, akarat elméletileg van, terveket elméletileg láttunk már, csak éppen valamiért nem kezdenek bele az építkezésbe.


És ha már 1071/2016. (II. 25.) Korm. határozat, akkor további érdekességek belőle:

  • a Haladás újabb milliárdokat kapott, így a 8,8-ból érdekes módon lett 13,1 helyett végül(?) 15,2-ből épül az új stadionja és környezete;
  • a források biztosítása szerint 2016 helyett 2017-ig kell elkészülniük egyes stadionoknak, így a Bozsiknak is;
  • 2,5 helyett 3 milliárd jut a nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrumra (Szombathely);
  • 8 milliárd helyett 10,9 milliárd jut a diósgyőri stadion újjáépítésére;
    • a legjobb ebben az, hogy a Korm. határozat szövege “egyetért a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó Diósgyőri Stadion rekonstrukció beruházási programjával”, a Diósgyőrt mégsem találjuk a mellékletben szereplő táblában.
    • egyébként vegyük észre, ugyanígy nem szerepel a felsorolásban az épülő szombathelyi, székesfehérvári és Hungária körúti stadion sem. Tehát ami épül, az nem része a programnak, vagy ami nem része a programnak az épül? Ezt sem értem.
  • a néhány hete még angol típusú stadionnak megálmodott Nyíregyházát kinullázták, vagyis kikerült a programból.

A sok módosítás után így néz ki jelenleg a Nemzeti Stadionfejlesztési Program forintosítva:

1. melléklet az 1071/2016. (II. 25.) Korm. határozathoz


update // ha részletesebben érdekel a mai módosítás, akkor az átlátszót ajánljuk:

http://blog.atlatszo.hu/2016/02/meg-136-milliard-forint-stadionfejlesztesre/

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||