Tegnap a Honvédnál lévő szerződésállomány eredő hatályossága változatlan maradt – és ez pont így jó

+1 év // Lovric

Tényleg így van jól. Ivan még csak 35, miközben meglehetősen sok szurkolónk szerint már eleve idősen igazoltuk le – 2011-ben. Számukra Ivan az elmúlt tíz évben nem megöregedett (korosodott, nemesedett), hanem végig eleve öreg volt.

Mindeközben, amíg öregnek tartották, hozott egy olyan formát évről-évre, hogy hiába keret aktuális bősége, valahogy mégis Ivan lett az egyik legbiztosabb pont a védelemben. Öreg, öreg, de ki nem szarja le, ha működik? Vannak feladatok, amiket meg kell oldani, és ha az adott feladat meg van oldva tisztességesen, akkor pazarlás, sőt, egyenesen felesleges váltani.

Ivan a dédmamádtól örökölt lábos, amiben megfőzöd a megszokott húslevesed.

Bőven túl a garancián, még legalább egy év van benne, ha nem is feltétlen fix kezdőként (ez csak rajta múlik), viszont a védelem negyedik-ötödik embereként simán. Batik, Barát, Bardea és Klemenz mellett sosem baj, ha van valaki, akitől pontosan tudjuk, hogy mi várható.

Örülök a hosszabbításának.

“Tegnap a Honvédnál lévő szerződésállomány eredő hatályossága változatlan maradt – és ez pont így jó” bővebben

Így kerestek eddig a klubok

spongyabob_ingyenpenzA 2015-16-os bajnoksággal jelentősen megváltozott a korábbi szövetéségi pénzosztási módi, és a klubokat mintegy zsarolni kezdték, hogy betartsanak bizonyos kényszerképzetek mentén megfogalmazott elveket. Ilyen például a kvótaalapú fiatalítás, vagy a magyar játékosok szerepeltetetése.

Annyi gerinc azért volt a jónépben, hogy mindezt premizáló rendszerben valósították meg, és nem büntetőben, ahogy Romániában tervezik a 2016-17-es idénytől.

“Így kerestek eddig a klubok” bővebben

Kaptunk újabb 1,7 milliárdot az új akadémiára, és elismerték, csúszik rendesen

Ma jelent meg a Magyar Közlöny 2016/24-es száma, és mivel a legtöbbetekhez szerintem nem viszi ki a postás, ezért átvesszük itt a minket érdeklő részleteket. Tömbösítve: 2,5 milliárd helyett 4,192 milliárd jut az új akadémiánkra, és az építés nem 2014 és 2015 között történik majd meg, hanem 2014 és 2017 között. “Kaptunk újabb 1,7 milliárdot az új akadémiára, és elismerték, csúszik rendesen” bővebben

Végre egy ember, aki nyíltan ki meri mondani az amúgy előre tudhatóra: HÜLYESÉG

Az Öreg ezúttal nem blogolt, hanem a Sport pluszba írt egy cikket a tévés közvetítési rend átszabásának hatásáról, és a szétosztott jogdíjak aránytalanságáról. Mindkét intézkedés a reformok jegyében született, újabb ötlettel megmenteni a magyar labdarúgást, és ahogy az lenni szokott ha valamit az MLSZ talál ki: nyilvánvalóan pont fordítva sült el minden.

“Végre egy ember, aki nyíltan ki meri mondani az amúgy előre tudhatóra: HÜLYESÉG” bővebben

Ha szeretsz más zsebében turkálni, akkor ez a te napod

spongyabob_ingyenpenzKint van a Honvéd honlapján a 2015/16-ra vonatkozó sportfejlesztési program, amiben egy külön táblázat tartalmazza az NB I-es csapat körül dolgozók fizetését. Hogy ezek valóban a tényleges és teljes összegek, azt nem tudjuk, de hogy az MLSZ felé ezek lettek bevallva, az biztos.

“Ha szeretsz más zsebében turkálni, akkor ez a te napod” bővebben

Hurrá, még több pénz jut a fantomstadionunkra

Budapest, 2015. december 30., szerda (MTI) – Átcsoportosításokról döntött a kormány a Nemzeti Stadionfejlesztési Program felülvizsgálata keretében, az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.

A budapesti Bozsik-stadion fejlesztésére 510 millió forinttal többet szánnak, ezenkívül 690 millió forinttal több jut a kisvárdai sportlétesítmény-fejlesztésre és 325 millióval a békéscsabai beruházásra.
Csaknem 500 millió forinttal kevesebb szerepel ugyanakkor a pécsi és a nyíregyházi stadionberuházás előirányzatában, és egyaránt 239 millióval kevesebbel számolhatnak a győri, a kaposvári, a kecskeméti és a pápai fejlesztéseknél.
A Nemzeti Stadionfejlesztési Program tartalékkerete 427,5 millió forinttal lesz több. (via MTI)

“Hurrá, még több pénz jut a fantomstadionunkra” bővebben

Hemibá: Az őszinteség teljes hiányát tartom a legnagyobb gondnak. // Hanta: Én is!

Nyilatkozott ma az Öreg a Nemzeti Sportnak, és azt kell mondjam, elképedtem, mint egy szakállas endékás úszólány az esküvői ruhaszalonban. Olyan tételmondatok sorjáznak benne, amiket egy normális világban még évek múlva is az ember fejéhez vágnának.
“Hemibá: Az őszinteség teljes hiányát tartom a legnagyobb gondnak. // Hanta: Én is!” bővebben

Napikispest 2015.10.30.

  • futballfejlesztés // Amíg mi várunk az új akadémia első kapavágására, addig a 2007-ben alapított felcsúti társlétesítmény újabb fűtött pályákat épít, buszt és traktort vásárol, mindezt 3,1 milliárd forintból, amiből 2,25 az MLSZ-től lehívott taó, a többi önrész. (via napi.hu)
  • eközben // Bernd Storck szövetségi kapitány 4,5 felcsúti játékost jelöl a válogatott Norvégia elleni bő keretébe: Fiola, Márkvárt, Sallai, Pekár és Kleinheisler
    • Fiola (25) őspaksi, idén télen került át Felcsútra.
    • Márkvárt (21) szekszárdi, majd pécsi nevelés. Nyár óta játszik Felcsúton.
    • Sallai Roland (18) diósgyőri, de már Siófokon keresztül került 12 évesen Felcsútra. Azóta egy röpke kitérőt tett a Videoton utánpótlásába.
    • Pekár (22) Szolnokról került 15 évesen Kecskemétre, ahonnan tavaly a Nyíregyháza vitte el. A Nyíregy kizárása után igazolta át a Felcsút.
    • Kleinheisler (21) a III. kerületből került 14 évesen az akadémiára, hogy onnantól nagyjából évente ingázzon a Videoton és a Felcsút között. Jelenleg épp az előbbiben nem léphet pályára(!!!), mert nem akart szerződést hosszabbítani.
  • nyolc év akadémia //
    • Akadémiai csapatok az NB I-ben 13 fordulót követően: 3. MTK, 4. Haladás, 6. Honvéd, 10. Felcsút, 11. Vasas
    • Megszerezhető MLSZ-es pénzek (U20, légióskvóta, pontpénz) százalékos aránya az összes elérhetőhöz képest az utánpótlásukra építő csapatoknál: MTK 78%, Haladás 75%, Honvéd 71%, Vasas 63%, Felcsút 50%
    • Ugyanez millió forintban (hozzávetőleges számok): MTK 122M, Haladás 117M, Honvéd 110M, Vasas 98M, Felcsút 78M

// hanta gazdaságilag és társadalmilag agyonmérlegelt megjegyzése: megéri!

A teljes kivehető összeg eddig 79%-át szereztük meg

[visualizer id=”5786″]

Négy forduló után, ha igazak a számítások (győzelem 6 millió, döntetlen 2 millió, U20-szabály 3 millió, légiósszabály 3 millió), akkor a tévés és szerencsejátékos pénzek lehetséges 4×12, azaz 48 milliójából eddig 38-at sikerült megszereznünk úgy, hogy Tisza aljas módon, az utolsó percen húzott ki négy misit a zsebünkből.

Egy fordulóban legfejebb 108 milliót tud kiosztani az MLSZ, amiből eddig rendre 94, 97, 98 és 100 milliót sikerült lehívni (összesen 389 a 432-ből), vagyis akár azt is mondhatnánk, a klubok kezdenek ráérezni, hogy hogyan lehet maximalizálni az innen érkező bevételeket. Arról egyelőre nincs információnk, hogy a négy kör után a rendszerben ragadt 43 millió forinttal mi lesz. Reméljük – a néminél nagyobb demagógiával -, hogy azt is megkapja a Fradi.