Csakblog Touraeaux 3. – MECCSNAP

Meccsnap !!!44!!!44
Meccsnap !!!44!!!44

A csakblog team és kapcsolódó részeik Franciaországban. A Honvéd napja eljött már, potyamackó, bagettek és dobozos sörök végeláthatatlan mennyiségben, okay?! Harmadik rész.

Én tényleg már kiégtem válogatott-ügyileg, de komolyan, én úgy jöttem ki, hogy a túráért jövök és röhögjek sokat a srácokkal, erre már a Himnusz alatt remegett a gyomrom, a két gólunknál meg könnyeztem, mint egy kis hülyegyerek – mert az lettem, kis hülyegyerek 90 percre, a 10 éves kis RW, aki nem hiszi el, hogy Disztl Laci gólt fejel a VB-bronzos olaszoknak a Népstadiban 1990 őszén, az lettem most megint és könnyeztem és elordítottam minden hangom.

De menjünk sorban.

Reggel a tegnapi extra alvás után elég strict kelést produkáltunk, nem volt reggeli szarakodás, csak Loctite hajmosása akasztotta az indulást, de a derék kápó cserébe beáldozta a reggelijét, és éhezett az óceánig, csak hogy indulhassunk, riszpekt, senkivel se cserélünk, Loctite a mi vezérünk, ennyi.

A napi első cél az óceán,  mert a csapat fele nem látta még és érdekli, a másik fele már látta, de buli, én meg geográfus vagyok és kötelező ez az elem. Ehhez képest már a két szomszédos falunál eltévedünk a kisbusszal, Illats és Budos között (wekerlei dialektusban ejtsd: Illat és Büdös), és már omlana a társaság önbizalma, mikor kedvünket megmenti egy várrom, melyet a sasszemű RW szúr ki (öntömjén ON, de hát ne szépítsük, kegyetlen nagy arc vagyok). A műemlék kapcsán Druon Elátkozott királyok c. könyvciklusa ugrik be, ami kb. a Trónok harca igényesebb előképe, igaz történetet dolgozva fel, na abban voltak ilyen aquitániai várcsaták, aminek remek helyszíne lehetett a büdösi vár is.

A Chateau de Büdös is meghajolt a kalandozó bohócligerek előtt
A Chateau de Büdös is meghajolt a kalandozó bohócligerek előtt. Fotó: V.D.

Laci úrnak se kell több, „Rohanjuk meg” rikoltással beveszi az erődöt, átmászva a lezárt kapurácson, már bentről kajabálja, hogy Guillome és Raymund de Büdös építtették a várat valamikor a XIII-XIV. századok környékén, és 3 kerek és egy nyolcszögletű bástyával bír az építmény. Innentől már senki nem figyeli Laci urat (aki mint látjuk egy ARC), mert már érkezik Béla az egyik zászlónkkal és azt felhúzzuk a kapu mellett villámhárítóként lógó kötélre, a büdösi vár meghódítva, kb. visszaesünk gimis szintre, de ez most jól esik.

Mielőtt a riasztóberendezés jelezne a kastélytulajnak, zúzunk tova, a GPS helyreáll és irány az óceán. No ez nem volt nagy ötlet, egy órás tökölődés jön egy kisváros üdülőtelepi külcsatolmányán, majd beérkezünk egy rohadt alga- és hínárszagú öbölbe, ahol egy betonmóló bevezet a halbukéjú apályos részig, kösz, ebből 10 perc is elegendő.

Irány Bordeaux. Parkoló, kisbusz le, séta a szurkolói zónához, ott már egy adag magyar, meg persze a sógorék, Loctite már a környező bárokba üvöltözi be odafele úton, hogy ria-ria-Hungária, de a halvérű nyugati szomszédok nem igazán veszik fel, annál inkább a magyarok a zóna előtt, a Köszönjük Csányi-s gegpóló arat, mindenki fotózkodna velünk, főleg Béla (művésznevén Bazsant, a csoport talpasa) és Loctite a népszerűek, kiscsajoktól kezdve a kiélt ultrákig járulnak eléjük a fényképkérők. Én be kell érjem két bemátézott olasz mukival, de ők legalább úgy örülnek nekem, mint én Stefanovnak, mikor ideigazolt ’93-ban. Yeah. Közben a felajzott Loctite és Laci urak Tour de France közönséget játszanak az egyik mellékutcában, és minden arra kerékpározó helyit beszurkolnak a célig (ez esetben az utcakanyarig, míg eltűnnek szem elől). Van, aki legszívesebben vascsővel menne rájuk, de a többség csak vigad a két megposszant, vidám ongroázon, a csúcs az a kis bakfis, aki alig bírja rejteni mosolyát a tenyerével, mert két ekkora brokkoli czukrot még nem látott.

RW magyaráz, a sógor drukker nem hiszi, de Csányi is a famous Hungarian actor
RW magyaráz, a sógor drukker nem hiszi, de Csányi is a famous Hungarian actor

A stadionba indulunk, villamos és busz is visz ki, utóbbin österreichische és magyar zászlócska is, adnak a témának a bordeauxi czukkeauxok. A célnál kiszállva Loctite és Béla sörért indul, Váry úr interjúkat ad valami rádiónak, vagy mi, aztán együtt rommá ázunk 2 perc alatt, óceáni éghajlat éééé—óóóóóó. De az eső hipp-hopp el is múlik, úgyhogy irány a lelátó.

A meccs előtt egy órával már benn vagyunk, Ábel homemade magyar drapi-zászlóját ki is függesztjük (amit a meccs végére ellop valaki, hogy száradna le a keze), a többiek szurkolói 0,5%-os Carlsberget isznak, Locti szerint inkább ale mint sör, és tényleg, ők ettől persze besírnak, én meg, ha még a régi lennék, rínék a gyönyörtől, mert az ale a legjobb sör. Na mindegy.

Közben a benti kollegáktól kapom otthonról a jófejnél jófejebb üzeneteket, innen is üzenem, imádom őket. Külön Dr. Pétit, az antifocifan főnököm, aki egy manhattani bárból ír rám, hogy nézi a meccset. Megőrült a világ.

Végre kezdés. Már a melegítésnél érzem, hogy szimpi a csapat, már-már Honvédos szeretettel fordulok feléjük (a  már-már azért itt még kulcsszó). No de jön a kivonulás és a Himnusz, és amit írtam az elején. A Himnusz annyira devalválódott az utóbbi években, nem maga a mű, de az elhasználása, hát minden bajnoki előtt lejátszatja Hemy úr, minek, 200 néző előtt, 6 légiósnak, minek? Válogatott meccsre meg már alig járok. Na de most – most megvolt a Himnusz érzés, mondom, visszalőtt mindez 20 évet időben, nem, 25-öt inkább, és innentől meg voltam véve.

Az első félidő még a pesszi várakozásaim igazolta – szoros vereség vagy mázlis döntetlen – hogy aztán a szurkolók által ma is végig gyalázott Szalai a második félidőben felültesse önmagát és minket is katarzisvonatra, én pedig a 2007-es újpesti MK-döntőnkhöz hasonlóan rágjam szét gondolatban a körmeim az ausztriai meg nem adott gólig majd piros lapig, utána pedig még inkább, mert tök könnyen és szépen kontrázunk, de szórjuk el a helyzeteket gyerekek basszus, ne már, és akkor már majdnem jön az idegsokk, de inkább Stieber jön be, ő évek óta nagy kedvencem és most persze, hogy ő löbböli be, a végső extázisba taszítva a lelátót, kész, vége, 2:0 ide, nem igaz.

EB-n vagyok, EB-meccsen, ahova kijutottunk, és meg is nyerjük egy szoftosan erősebb ellenfél ellen, mi van itt, zavar a térben, nem értem, ilyen, nincs, mit keresek itt, kész, kiszálltam szétestem.

Loctite győzelemre vezette a magyar hadakat, Ausztria is kapitulált. Álé, álé, úgy van.
Loctite győzelemre vezette a magyar hadakat, Ausztria is kapitulált. Álé, álé, úgy van.

A valóságba csak a kispesti korzó Ultras Trógers alakulatának egy oszlopos tagja ránt vissza, akivel összefutunk a villamosmegállóban, hát persze hogy itt van, sőt ő megy Marseille-be is, bon voyage, csodás, kérem kapcsolja ki.

Vissza a kisbuszhoz, kajálás, sörök számolatlanul,, majd szurkolói zóna, kiszurkolva az iksz Izland és a Cigaró&csapata között (most örülj , Cé, mint az Atleti ellen tetted, utolsó bugris), „csoportelső ééé-óóóó”, úgy maradhatunk itt kinn Galliában még péntekig, hogy vezetjük a csoportot, gyerekek, beszarás. Legalább akkora beszarás, mint hogy Béla közli velünk, azért késett a zónából, mert leadta csomagmegőrzőbe az imént az arab negyedben vett grillcsirkéjét.

Igen.

Utána meg kiadták neki a szemünk láttára. Igen, a fémpolcokról, két kabát és egy bőrönd közül.

A grillcsirkét.

Ria-ria Hungária!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Jó éjszakát nektek is!

  • Pingback: Csakblog Touraeaux 3. – MECCSNAP | Zongoracipelő()

  • Norbi7

    Zseniális beszámoló Atesz! Csodálkozom, hogy meccs után maradt még erre erőd :D
    Kár, hogy Marseilleben nem találkozunk, de ott szurkolok majd helyetted is :)
    Hajrá Magyarok!!!
    (FN)