Azért ha Proszi tényleg Felcsútra igazolna, akkor az egész totálisan értelmét veszti

Pedig a csakfoci most Rossira hivatkozva ezt írja.

Arról már volt korábban is szó, hogy menne, de akkor még a külföld, egy állítólagos lengyel ajánlat volt a képben. Erre például simán mondanánk, hogy előrelépés, azonban a Felcsút nem más, mint trollkodás, nettó kibaszás a lelkivilágunkkal. Nem tudom elhinni Prosziról, tényleg nem.

update // Az NSO szerint ma már Felcsúton edzett.

update2 // Hát, persze, hogy aláírt a drága. Közben a Felcsút Facebook-oldaláról valahogy eltűnt az átigazolási hír, de sebaj.

“Azért ha Proszi tényleg Felcsútra igazolna, akkor az egész totálisan értelmét veszti” bejegyzéshez 76 hozzászólás

  1. Botka eligazolását még meg lehet magyarázni. Kap egy rakás lóvét, és egy papíron erősebb csapatba igazolt.De Prosszer elmehet a fenébe. Nb2-be igazolni, a Felcsútba 3,5 évre??? ennek teljesen elment az esze? Most tette tönkre a karrierjét.

    1. Egyetértek. nyilván megmondták neki, hogy válogatott leszel, és ha azt vesszük, hogy Fiola a vetélytársa akkor tényleg csak a ződ hátszél hiányzik a válogatottsághoz. Persze a Bozsik mellett felnőni és onnan a fagyiba menni, ahhoz gyomor is kell.
      Na, de Prosszer leírta magát a szememben egy életre.

      1. Szürrealiti FC csút…
        -Az NB1 5 helyezett edzőjének érdekesebb az NB2.
        -A fagyi csapatkapitányának is…
        -Egy fiatal, bajnokesélyes fiatal is inkább az NB2őt választja…
        Van itt fityesz szavazó??? Remélem nem ment még el mindenki esze!

  2. most komolyan… ez megzakkant ? “gyertek, gyertek kisbabáim…” ??
    mi a faxt vártunk 1 amerikai tőkéstől ?

  3. Csakfocin az 5 vezeto hir a fooldalon mind kispesti vonatkozasu.Hat kurvara nem igy kepzeltem el ezt a mai napot! :S

  4. Ha lesz majd online kerdezz-felelek/video chat a fonokkel bajnoksag kezdete elott,mar most el tudom kepzelni,h miket fog kapni a szurkoloktol!

  5. Minek ide Laczkó?
    Lassú, gyenge…
    Rakjanak be egy fiatalt.
    Hülyének néznek, ráadásul, ha már egyszer nem akart jönni, pedig megígérte, akkor ne is jöjjön…
    Ma Hemi nagyon sokat ihatott…

  6. Ekkora pofára esést rég éltem meg…, talán a kieséskor, de az ne jött ennyire hirtelen.
    Ez kemény…nem is tudok mit írni.
    A gyerekeknek is egyik nagy kedvence volt Prosser. Nem tudom elhinni. Ez nagyon durva.

  7. Hemin is látszik, hogy össze-vissza beszél a nyilatkozatokban, mivel tudja azt, hogy az őszi szezon végével, nem ezt ígérte, egyértelmű a felvételeken, hogy zavarban van. Itt biztos, hogy történt valami a háttérben! Undorító az egész!!!
    Mindenhol épül a stadion, nálunk egy kapavágást sem csináltak, még az utánpótlás központnál sem. Ez sem véletlen…

    botka és prosser óriási csalódást okoztak mindenkinek.
    SZÉGYEN!

    1. Nekem nincs Facebook profilom, van valami érdekes prosszer (nem a mondat eleje) oldalán?

      1. egyelőre semmi…csak bemásoltam neki a mai blogok linkjét, hogy érezze kicsit a valóságot…

  8. Márciusban kikéne menni kicsit drukkolni Felcsut Kisvárda meccsre…

  9. Én azt remélem, hogy aki végül itt marad, az dacból, óriási szívvel fog játszani tavasszal, és ha a bajnoki cím nem is lesz meg, a fradit mögöttünk tartjuk.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.