Lazovic, Nego off, de ennél azért keményebb a Videoton

Videoton – Bp. Honvéd @ Felcsút, 20:30

Ilyenkor érzem azt, hogy nagyon egy játékos köré épül a csapatunk. Ha Lanzafame nincs, akkor szinte semmi sincs. Mostanában például szinte csak neki megy elől, meg is érezzük pontszámban. Pedig tudjuk, elég ha még valakinek, nem sokaknak, csak még valakinek jó napja van, Lanza majd megoldja, ha társat kap. Nekünk nem férne bele egy Lazovic kiesése.

Hogy mennyire összecseng az érzet a valósággal, arra mindig lesz valami statisztikám. Tavaly Lanzafame az első, idegenbeli Kövesden tért vissza (3-1 oda), majd összesen egy meccset, a gyirmóti 0-4-et hagyta ki, és ezzel ötödik lett azon a listán, ami a pályára lépést és a megszerzett pontokat átlagolja.

  1. Nagy Geri 2,32
  2. Gróf 2,16
  3. Ikenne-King, Koszta 2,10
  4. Lanzafame 2,04
  5. Kamber 2,03

Ennyi. Vannak nyerő típusú emberek, és vannak a többiek, akik kellenek, de nem úgy, mint hús, hanem mint legalább annyira fontos része a gépezetnek. A stabilat hozni legalább annyira komoly skill, mint meccset eldönteni. Talán nem véletlen Nagy Gerié volt tavaly a legmagasabb meccsenkénti pontátlag.

Ha minden igaz, ebből a hatosból ma négyen is kezdeni fognak, tehát egy nagyon fontos mutató szerint szinte alig gyengültünk tavalyhoz képest. Amiben mégis, az inkább a hogyan használjuk meglévő értékeinket? című klasszikus történet.

Ráment egy hetünk, hogy a Fradi elleni érthetetlen Baráth-Bobál posztcserét kibeszéljük, hogy bebeszéljük magunknak, EvdM nem vaktába lövöldözik, csak látott korábbi meccsvideókat, csak érzi már, hogy bár Boti igazi posztja valóban bent van, ha nincs ember, a szélt inkább megoldja, mint Dávid. Rossi is kipróbálta, és volt annyi benne, hogy belátta, nem működik. Inkább egy Laczkó – gondolta.

Ha már el is engedtük a tavalyi 5-3-2-t, mert azt elengedtük egyrészt a holland agy, másrészt a szorító szélsőhátvédhiány miatt, lassan azért illene még ennek ellenére is tartanunk valahol. Lement két meccs a BL-ben, egy Magyar kupa és kilenc bajnoki forduló, ami együtt tizenkét meccs, és igen, menet közben iszonyat mennyiségű sérültünk volt, de azért csak látnék már valamit, hogy mit szeretnénk játszani.

Egy, kettő vagy három csatár lesz? Mert ez most nem egyértelmű. Illetve a négy igen, ha égünk a végén, akkor mindenki helyett Kabangu jön be.

Használjuk majd a széleket aktívan, vagy elengedjük? Gazdag és Pölöskei hosszú időt hagyott ki, megpróbáljuk őket csatár mögötti, valamiféle irányítói szerepkörben? Levéve a terhelés egy részét Lanzáról, visszaadni a szabadságát.

Sőt, lesz-e újra függetlenített Lanza, aki tágan értelmezheti a játékrendszerünket?

Supka alatt a nagycsapatok ellen ment igazán. Volt neki egy 4-2-3-1, vagy valami ilyesmi, az mindegy volt, hogy elől Ceolin vagy Délczeg, a lényeg, hogy a Pápától és a Kecsótól simán kikaptunk akár oda-vissza is, de a Fradi, Videoton mindeközben csak szökőévente szerzett pontot. Rossival dettó ugyanígy indultunk. Emlékszem, évekig az volt a topik, ha végre vernénk a Kecsót, Pápát, talán valami jó is kisülne az év végére. És általában pont ezek a pontok hiányoztak.

ThomasWolter / Pixabay

EvdM-et viszont nem érzem. Ez így most középcsapat, aki bárki ellen bármit játszhat, bármilyen eredmény születhet. Nem tűnik veszélyesnek a nagyokra, és ugyanúgy kikaphat a kicsiktől is. Mondom, érzetre valami ilyesmi, aztán lehet, a háttérben ott a Nagy Terv, amit mezei halandó ebben a stádiumában még képtelen felfogni, de már létezik, már fortyog, egy kis só, egy kis bors, egy szélsőhátvéd, és mindjárt kész.

Komolyan, én ezt várom. És ami a legfontosabb, egyelőre még mindig hiszek benne. EvdM nem Vérhód, akit szeptemberre már bőven elengedtünk, ugyanúgy jár neki az idő, mint járt Supkának, Rossinak – vagy Moralesnek – sőt, tartom, Pölöskeinek és Sisának is. Eddig tényleg csak Vérhód és az egész akkori modell tűnt elsőre bukónak ebben a magyar NB I-ben, minden más projekt simán megérdemli, hogy legyen kifutási ideje.

Most még nem hiszem, hogy télen úgyis jön vissza Supka, mert ha nincs más, akkor úgyis jön vissza Supka. Szerintem EvdM nem adja ilyen könnyen magát. Tuti van valami elképzelése, tutira akar valamit, a kérdés, van-e hozzá elég és ami a legfontosabb: megfelelő játékosa? Lángossütőkkel ki lehet szolgálni az éhes nyaralókat, de szívklinikát nem alapoznék rájuk.

Tartalomhoz a formát – ez volt Rossi zsenialitása. És az idő. Hogy kapott elég időt a tartalmat is megváltoztatni. Hogy lett a támadó szélsőnek hozott Kingből szélsővédő? Holender hogy találta meg a valódi posztját egy játékrendszerben, amit korábban talán csak a tévében láthatott? Kamber mattheusi módon ért be középhátvédbe, és etcetera, etcetera, még Villámot és Laczkót is leigazoltuk, meg Zsótért felfedeztük.

Alexis / Pixabay

Tehát az elképzelés önmagában egy nagy piros pont – ha létezik. (Egyelőre keressük EvdM-nél azt, amit szavak szintjén már sokszor elmondott, de pályán még nem igazán láttuk: a támadófocit, a holland módit.)

A többi viszont nem máson, mint az időn múlik. Ha van belőle elég, és van hozzá megfelelő tulajdonosi akarat, akkor össze lehet rakni egy csapatot, ami képes lesz kifutni magát. Ez történt tavaly is, és ezt hívjuk ebben a mezőnyben bajnoki címnek.

A kérdés mindig az, hogy az elképzelés és az idő teremtette lehetőségek maximuma mire elég? Hogy őszinte legyek, én nem hiszek abban, hogy a hollandos támadófocival egy Kispest-szintű klub komoly eredményeket érhet el az agyonpénzelt állami mamutok árnyékában. Az eredményes támadófoci mindig és szükségszerűen legalább egy nagyságrenddel drágább – ez a futball nagy igazsága. És olyan, hogy egy Puskás pont ide szülessen, szóval az olyan annyira ritkán van, hogy mi szerintem egy örök életre ellőttük, ha nem hosszabb időtávra.

Valahogy meg kell találnia tehát EvdM-nek az egyensúlyt a lehetőségek és az eredményesség között. A Supka- és a korai Rossi-féle, agystimuláló, verjük a nagyokat  móka nem rossz, csak dühítő lesz pontot veszíteni Balmazújvárosban. A csak kicsiket verő középcsapat veszélyes, mert egy tizenkettes mezőnyben elég ha becsúszik pár fiaskó, és máris itt a gond. (Ez volt kb. Rossi második idényének is a baja.)

Tehát okosan kell egyensúlyozni. Maximálisan kihasználni a keretben lévő lehetőségeket, akit lehet, azt megverni – és akkor a szurkoló már hálás, pláne Kispesten. Ha itt megszakadsz a pályán, akkor már nyertél. Tudjuk hol a helyünk, tudjuk mik a lehetőségeink, ismerjük a közeget. Ha kihozod magadból a legtöbbet, ahogy kihozza magából a kispesti szurkoló is, akkor minden rendben.

Legfeljebb nyolcadikak leszünk, de a sport erről szól, pont ettől szép.

Összefoglalva a végül széteső posztot: nálam még bőven van kreditje EvdM-nek, mert egyelőre ugyan vannak bakik, talán azt sem értem mit akar, de egy edzőnek, egy elképzelésnek idő kell. Jelenleg nem nagyon látok igazán komoly zavaró tényezőt (nincs Cordella, van fizetés, satöbbi), csak pár apróságot (sok sérülés, kevés fizetés, satöbbi), ami okosan helyezkedve simán leküzdhető.

Ja, és ugye hogy nekünk nem fér bele egy Lazovic-féle eltiltás? Nekünk nincs Scepovic meg Henty a padon, mi Géresikből állunk jól. Ez ugyanis Kispest. És ez így van jól.


Egy apró statisztika a végére // idén 845 percet focizott eddig a csapat, ebből 493 percet (58,3%) három-, és 348 percet (41,2%) négyvédős rendszerben. (Nagy Geri kiállítása után volt négy perc háromvédős valami, de az csak félidőig, és átmeneti, így nem számoltam.) A lényeg inkább az eredményesség:

  • háromvédős rendszerben: 493 perc, 9 rúgott és 5 kapott gól
  • négyvédős rendszerben: 348 perc, 7 rúgott és 8 kapott gól
  • (Nagy Geri kiállítása után: 4 perc, 1 kapott gól)

Ha átszámoljuk gólok között eltelt percekre, akkor ezt kapjuk:

  • háromvédős rendszerben 54,8 percenként lövünk gólt, és 98,6 percenként kapunk
  • négyvédős rendszerben 49,7 percenként lövünk gólt, és 43,5 percenként kapunk

Tehát amíg a két lőtt gólunk közötti időt öt perccel lejjebb nyomtuk, azért cserébe nagy árat fizettünk: kétszer annyi gólt kapunk, mert az 55 perccel megugró gyakoriság bizony ezt jelenti. Sajnos egyelőre bukónak tűnik a négyvédős rendszer.